Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-05 / 272. szám
20. OLDAL TÜKÖR 2001. Október 5., péntek B U N U G Y I ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Több embert küldött a halálba Késelő egy amerikai buszon KOKAINNYELŐK. Kábítószer csempészeket fogtak a vámosok Ferihegyen. A két bolgár férfi szerdán az esti órákban érkezett a magyar repülőtérre Amszterdamon keresztül Ecuadorból, s a vámterületet megpróbálták a zöldfolyosón keresztül elhagyni. A vámvizsgálat során egyikőjük kézicsomagjából egy 2,5 kg súlyú korallnövény került elő, ám annak behozatalához nem volt engedélye. Az ezt követő vizsgálat kimutatta, hogy mindkét férfi szervezetében idegen anyagok vannak. Egyikük elmondása szerint az utazás előtt mintegy 100, a másik férfi 20 kapszulát nyelt le. SÍRGYALÁZÓK. Meggyalázták a budapesti Szent Gellért-plébá- niatemplom alatti urnatemetőt. Az elkövetők az urnákra horogkereszteket rajzoltak, trágár és istenkáromló szavakat írtak, az urnatemetőt, illetve a nyughelyeket emberi ürülékkel szennyezték be. VIZSGÁLAT. Keller László MSZP-s képviselő korábban írásban kérte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg az Országimázs Központ Happy End Kft.-vel kötött szerződéseit. Horányi Miklós a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta, hogy a dokumentumok csütörtökön megérkeztek, és a vizsgálatokat egy-két napon belül elkezdik. RONGÁLOK. A Bajai Rendőr- kapitányság négy tizennégy év alatti fiú után nyomoz rongálás alapos gyanúja miatt. A gyerekek Vaskúton a temetőben meggyújtották a bukovinai székelyek emlékkopjafáját, valamint több sírt is megrongáltak. A rendőrség a vádemelési javaslatot nyújtott be az ügyészségnek több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt F. Tímea ellen. Az eddigi adatok szerint az ápolónő által beadott injekció három beteg azonnali halálát okozta, hét esetben pedig meggyorsította a folyamatot. Saját lányát árulta a szívtelen apa Eladta prostituáltnak 16 éves lányát egy miskolci férfi. A fiatalkorút Kiskunfélegyházán egy éjszakai szórakozóhely tulajdonosa vette meg. Az ügyben eljárás indult a lokál két alkalmazottja ellen is, kerítés miatt. Kiskunfélegyháza Nap mint nap kapunk és adunk hírt arról, hogy tiltott kéjelgés szabálysértése miatt prostituáltakat állít elő a rendőrség. Az út melletti prostitúció úgy tűnik, csak a jéghegy csúcsa. Sok lány dolgozik lakáson, vagy bordélyházban. Az egyik kiskunfélegyházi éjszakai szórakozóhelyen is dolgoztak ilyen lányok. Ott történt meg, hogy egy miskolci férfi eladta a szórakozóhely tulajdonosának 16 éves lányát - tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Hortobágyi István őrnagy elmondta: a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság emberkereskedelem alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást és vette őrizetbe a 26 éves kiskunfélegyházi B. Károlyt. A férfi július elején vásárolta meg a miskolci kamaszlányt azért, hogy a tulajdonában lévő szórakozóhelyen a lány a férfi vendégeknek pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson. Az apát, a 37 éves L. Józsefet a rendőrség ugyancsak emberkereskedelem miatt őrizetbe vette. Lakossági bejelentésre indult meg a nyomozás. A szóvivő annyit mondott, hogy több százezer forintot kapott a férfi a lányáért. A félegyházi rendőrség őrizetbe vett még két személyt, akik ti szórakozóhelyen dolgoztak. A 21 éves félegyházi S. Balázst és a 33 éves budapesti E. Lászlót kerítéssel gyanúsítják. A két férfi ez év júliusában és szeptember elején az éjszakai mulatóban prostituáltként dolgoztatta a megvett 16 éves miskolci lányt, valamint egy 21 éves kecskeméti hölgyet. A Emberkereskedelem bűntett: Aki mást elad, megvesz, ellenszolgáltatás fejében átad, átvesz vagy más személyért elcserél és e célból megszerez, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 1 -5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki a bűntettet 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követi el. két férfi a kerítésért 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, ugyanis fiatalkorú ellen követték el a bűncselekményt. ___________________■ Manchester (Tennessee) Egy horvát származású férfi vágta el tegnap a Greyhound amerikai távolsági busz sofőrjének a torkát. Az Egyesült Államokban intézkedéseket tesznek a vonatok és az autóbuszok biztonságának növelése érdekében. Az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda megerősítette, hogy nem terroristatámadás történt tegnap, amikor egy Floridába tartó autóbusz vezetőjét az utasok egyike megkéselte, majd nekivezette a járművet a szembe jövő forgalomnak. Hat utas - köztük a 29 esztendős horvát származású merénylő - meghalt, harmincketten megsérültek. A véletlenek egybeesése, hogy a Greyhound közlekedési vállalat épp egy nappal korábban vezette be a fegyverellenőrzést a nagyobb buszterminálokban. Ez az intézkedés hasonló ahhoz, amit a legnagyobb amerikai vasúti társaság, az Amtrak léptetett életbe: az utasok fegyverdetektoros kapukon keresztül léphetnek csak be az állomásokra. Mindkét szigorítás a szeptember 11-ei terrortámadás következménye. Az Egyesült Államokban naponta hat- millióan közlekednek autóbusszal vagy vonattal, s a tragikus események után a hatóságok is szükségesnek látják az esetleges fegyveres támadások megelőzését. Szakemberek azonban úgy látják: a földi közlekedésben aligha lehet biztonságosan kiszűrni a terroristákat. Hiába szerelnek fel kamerákat, röntgensugaras átvilágító berendezéseket és fémre sípoló kapukat, a teljes biztonságot nem lehet garantálni. A nagy állomásokon még talán megvalósíthatók ezek a beruházások, de hogyan ellenőrizzék a városi buszmegállókban felszálló utasokat vagy a vasúti platformokon várakozó embereket? Nem beszélve a metropoliszok napi bejáróforgalmáról. A Greyhoundnál történt késelést valószínűleg egy megháborodott utas követte el. A közlekedési társaság tegnap már valamennyi járatát újraindította, s visszafizette a jegy árát azoknak, akik szerdán nem mertek buszra szállni.- KR Leleplezett csalók Lebuktak azok a nyíregyházi szélhámosok, akik több megyében károsítottak meg boltosokat. Az elkövetők egyike betért különböző üzletekbe, majd ott cérnát tartalmazó zacskókat rejtett el. Az eladóknak azt mondta, az ukrán sebészi varrócérnát tartalmazó tasakokat el szeretné adni. A zacskókat ott is hagyta az üzletekben, mondván, később visszajön értük, hátha vevő akad azokra. Nem sokkal később egyik társa betért a kiszemelt boltba, s magát orvosnak kiadva vásárolni akart a varrócérnából. Arra kérte a boltost, hívja fel, ha a cérnák külföldi tulajdonosa jelentkezik. Vissza is tért az üzletbe az „árus” és felhívta az álvevőt. Az „orvos” telefonon megkérte a boltost, hogy mivel neki éppen műtőbe kell mennie, vegyen meg száz zacskó cérnát darabonként 2500 forintért, s ő az operáció után rendezi nála a számlát. A boltosok kifizették a vételárat, de aztán a cérnáért, amelyről kiderült, hogy varrófonal, később nem jelentkezett senki. Egy nyíregyházi üzletben is így zajlott le az adásvétel, ám az egyik vásárló már olvasott a trükkről és értesítette a rendőrséget. A nyomozók elfogták a csalással gyanúsított két férfit és egy nőt, negyedik társuknak sikerült elmenekülnie. ■ AKCIÓ Az ABcD Könyv és Hanaszeráruhózban! Aki most vásárol üzletünkben TANULOHANGSZERT 5% kedvezményi kap. Szegedi hegedű 32.990 Ft helyett 31.300 Ft Yomoho szoprán furulya 2280 Ft helyett 2166 Ft Trevor J. tomes fuvola 124.900 Ft helyett 118.655 Ft Antali B klarinét 107.900 Ft helyett 102.505 Ft sismmztrisi lehetőség! További részletekről érdeklődjön üzletünkben. Címünk: 7621 Pécs. Széchenyi tér 1. Tel.: 72/516-669 fax: 72/516-659 Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 9-22 óráig. Két héten át október 5-től 19-ig. • Férfi-női spanyol frotír szobapapucsok ZSQQrrt helyett 1.290 ill. 1.490 Ft • Férfi átmeneti bőrcipők 7.-99&FÍ 4.290 Ft-LanI ODISZKO Folyamatosan bővülő ÚJ modellekkel. L^SMÍI>£fS7 Mrvl/llAliüri I KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres HARKÁNY területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Siklósi Ügynökségén, Siklós, Heren völgyi út 8. Telefon: 06-30-9570-237 mm Csak pár perc hogy ránk várjon, s még mindig a tavalyi áron. A teiefonszámunk éjjel nappal hívható! Repülőjegyek London 55 000 Róma 56 400 Párizs 59 900 Chicago 85 000 New York 83 000 Miami 94 000 Havanna* 133 000 Mexikóváros* 132 000 Rio de laneiro* 147 000 Johannesburg* 139 800 Báli* 187 000 Sydney 210 000 Auckland 228 000 *Bécsi kiindulás és érkezés Díjtételek meghatározott feltételek mellett, bizonyos időszakokban érvényesek, és a repülőtéri illetéket nem tartalmazzák. J Vista Utazási Központ Pécs, Ferencesek u. 2. tel.: 72/518-770 e-mail: pecs@vista.hu ZWAR A házhozszállítás es egyszerű móds Leszerelni, elvinni, kicserélni, otthonról: elegendő felhívnia visszacipelni, beszerelni... a Gázfutár 06 40 630 430-as, Azok kedvéért, akik énnél az ország minden pontjáról sokkal kényelmesebben sze- helyi tarifával hívható tele- retnék megoldani a gázpalack fonszámat, és embereink cseréjét, a Prímagáz új szol- 24 órán belül megjelennek galtatast vezet be! Ezután Önnél, hogy az üres gázpa- Önnek ki sem kell mozdulnia lackot telire cseréljék. Budapest A Fekete Angyal néven elhíresült F. Tímea az egészségügyi iskolát jó eredménnyel végezte, és felvették ápolónőnek a Nyírő Gyula Kórházba. 1998-ban elterjedt az a szóbeszéd az osztályokon, hogy Tímea vénás injekciókat ad be a pácienseknek. Ezt a többi ápoló is megtette, ám Tímea az egyik betegnek hashajtóként mosószert kevert a beinjekciózott gyógyszerbe. Amikor ez kitudódott, az osztályvezető főorvos asszony írásban megtiltotta ápolónőknek vénás injekció beadását. Egy év múlva újra elterjedt, hogy a fiatal lány vénásan adja be a betegeknek a morfiumot, sze- duxent, olykor még káliumot is. Ám a pletykákat senki sem tudta bizonyítani mindaddig, amíg egy kollégája és egyik kolléganője meg nem leste, mit tesz Tímea. A kórház igazgatója azonnal feljelentette az ápolónőt. A rendőrség először kihallgatták a férfi ápolót, majd orvos szakértői bizottságokat hoztak létre, akik megvizsgálták mindazoknak a betegeknek a kórlapját, akiket valaha a lány ápolt. Ennek alapján feltételezhető volt, hogy F. Tímea több alkalommal is halált okozó vénás injekciókat adott be betegeinek. Ezután tartóztatták le a Fekete Angyalt. Első kihallgatásakor még több mint harminc páciens halálba küldéséről beszélt, de végül is csak tíz beteget tudott megnevezni. A tíz esetet ismét megvizsgálta egy bizottság, s a kórlapok alapján megállapították, hogy három betegnek közvetlenül és további hat betegnek közvetve okozta halálát az F. Tímea által beadott injekció. A rendőrség lezárta a vizsgálatot, és az ügyet átadták az ügyészségnek három ember ellen elköve- tett gyilkosság miatt._________koós