Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-05 / 272. szám
16. OLDAL V I L L Á N Y 2001. Október 5., péntek ifim jj| Szent Márton napi bor Az egész úgy kezdődött, hogy visszavásároltuk 1958-ban az ó'si birtokot - emlékszik vissza szőló'termelői múltjára Bock József, Villány egyik leghíresebb pincéjének a tulajdonosa. Nem volt az nagy terület, ám a térség egyik legjobb dűlőjében található, legalábbis én szerintem ott terem a legjobb kékszőlő. Aztán folyamatosan vásároltam különböző helyeken birtokokat, jelenleg már 25 hektár területtel rendelkeztem. A termő ebből 15 hektár, a többi vagy új telepítés, vagy pedig most van telepítés alatt. A vendégfogadásnak pedig az adott nagy lendületet, hogy megalakítottuk a Villány-Siklós Borút Egyesületet, hiszen ezt követően már szervezetten kellett foglalkozni a minőségi vendégfogadással, megteremtve ennek mind mennyiségi, mind minőségi követelményeit. Szeretek a borászattal foglalkozni, ezt munkát nem is lehet másképp csinálni, csak szívvel- lélekkel, hiszen a borkészítés időigényes feladat, nagy türelmet igényel. Kemény munkát jelent, míg a szőlőből kiprésel7622 Pécs, Légszeszgyár u. 34. Tel.: 06(72) 532-071, fax: 06 (72) 532-073 Nyitva: H-P: 7-16 óráig, Szó.: 7-12 óráig é/k/’em eá I Vas, papír, színesfém, akkumuláfor hulladékok felvásárlása, forgalmazása. I Vasszerkezetek, selejtezett gépek bontása. I Haszonvasak, színesfémek, géprészek értékesítése. I Raklapok felvásárlása, forgalmazása. I Hulladékanyagok beszállítása, darabolása. I Vállalkozások, üzemek részére konténerek kihelyezése. Rugalmas ügyintézés, pontos fizetés a hosszú távú partnerkapcsolatok reményében. 7773 Villány, Ady Fasor 3/a Tel./fax: 06(72)492-765 Nyitva: H-P: 7-16 óráig A 180 fős étterem és 100 fős terasz nagyobb rendezvényeknek - esküvőknek, vállalati összejöveteleknek - is helyt adhat. A hétvégeken élőzenével teremtünk kellemes hangulatot a szórakozni, mulatozni vágyóknak. Mindemellett vállaljuk rendezvények, borkóstolók szervezését, pincelátogatással, lehetőség van lovaglásra, túrázásra és kerékpározásra is. 11 tágas, kétágyas, klimatizált szobákban, illetve apartmanokban TV, telefon, minibár és internet hozzáférési lehetőséggel várjuk kedves vendégeinket! Szobafoglalás: Tel./fax: 72/492-582 Tel.: 72/592-032 E-mail: oportó@matavnet.hu /<£ ?\ y ír lm M Vitányi pince -panzió Szeretettel várjuk a Vitényi Pince Panzióban, ahol kb. 40 fős csoportok fogadására, borkóstolásra, folyó és palackos borok vásárlására van lehetőség. Panziónkban 2 db 2 ágyas és 1 db 4 ágyas, zuhanyzós, eredeti parasztbútorokkal berendezett szoba várja a pihenni vágyókat. Legyen a vendégünk, gondoskodunk kényelméről! Cím: Villány, Baross G. u. 76/2. Tel./fax: 72/492-095 Mobil: 20/936-1636 ve a palackba kerül az illatos nedű. Igazán akkor érzem jól magam, akkor tudom lemérni munkám eredményét, amikor vendégeim a felkínált bort hosszan kóstolgatva, elismerően bólintanak. Sokat is költöttem a feldolgozás technikai hátterének megteremtésére. Manapság, amikor már nem csak a család szükségletének kielégítésére termelünk, sokkal inkább a hazai és a külföldi fogyasztói igények kielégítésére, nem dolgozhatunk kisipari módszerekkel. Nagy mennyiségben minőségi bort előállítani csak a legmodernebb technikával felszerelt üzemben lehet. Rendelkezek 7 szobás panzióval is, hogy a vendégeim, ha azt igénylik, több napot is kényelmes körülmények között tölthessenek el Villányban. Leginkább vörös bort állítok elő (a termelésünknek csak 10-15 százaléka fehér bor), a vörös nedűk közül a kedvencem a fahordóban érlelt couve, de nagyon szeretem az oportót és a rozét is. Vendégeim legtöbbjének is ezek a borfajták ízlenek a legjobban, legalábbis a pincebeli fogyasztás mennyiségéből erre a következtetésre lehet jutni. Az ország minden szegletében megtalálhatók palackos boraim, távol-kelettől nyugatig számos országba szállítunk. Szép sikereket értem el a különféle bel- és külföldi borversenyeken, az 1994-es budapesti Vinagorán például az egyik borom az elérhető legmagasabb minősítést, Champion- díjat kapott. Az oportót leszüreteltük, már tartályokban van a kékszőlő leve, a következő a kékfrankos, amit feldolgozunk és a szüretet cabernert fajtákkal fejezzük be körülbelül november 10-ére fejezzük a szőlő szedését. Szent Márton nap, a borok királyának a napja, a friss, gyümölcsös újbor ünnepe. Hagyományoknak megfelelően mi is készülünk erre a fiesztára, november 10-én itt a pincénkben és Budapesten a Vajdahunyad várában fogadjuk a vendégeket, amikor is az új bor mellé - szintén a hagyományoknak megfelelően - libasültet szolgálunk fel. 7773 Villány, Baross G. u. 33. r# fr HUT0- ES KLÍMASZERVIZ Hűtőkamrák, folyadékhűtők, klímaberendezések javítása, forgalmazása. Vágóhidak, almatárolók hűtőberendezéseinek telepítése Hűtőrendszerek számítógépes rendszerfelügyeletének kivitelezése. Borászati hűtőberendezések telepítése. Vojtek és Horváth Kft. Villány, Hunyadi u. 43. Hibabejelentő: 20/9656-906 Bóly, Szabó M. tér 9. Tel.: 06-20/9531-521 Fax: 06-69/369-046 E-mall:vojtekhorváth@boly.hu VOJTEK VILMOS í Villányi borosgazda saját termelői borai Folyamatos minőségi kínálat 8 fajta borból kannás és palackos kiszerelésben. Villány, Hunyadi J. u. 43. 72/492-676 Tel.: 20/916-1500 Pécsett a Búza téri piac belterületén a büfé soron K Villányban a Solt Pince Panzió szeretettel várja régi és új vendégeit hidegtálas borkóstolóra előzetes bejelentéssel, (házi sonka, szalámi). A borozó 45 fő befogadására alkalmas. A pincében palackozott és folyóborokat árulunk Az épületben 4 szobás panzió is várja a pihenni vágyókat. Tel.:/fax: 00-36-72/492-483 Mobil: 06-20/9466-492