Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-05 / 181. szám
ül 2001. Júuus 5., csütörtök SPORT 11. OLDAL Egy arany, két bronz a vívó Eb-n A párbajtőröző Mincza Ildikó arany-, mögötte Király Hajnalka valamint a kardozó Nagy Orsolya bronzérmet nyert a vívó Európa-bajnokságon. Koblenz Mincza Ildikó a döntőben 15-12-re legyőzte az orosz Tatjána Fahrutgyinovát. Az utolsó asszó- ban végig a magyar irányított, az első három percet 3-0-s előnnyel zárta. Ezután 11-7-re, majd 13-10-re is vezetett, a folytatásban azonban ellenfele egy tusra megközelítette. 13-12 után már ismét csak Mincza ért el találatot, ezzel 1997 után másodszor végzett az élen Eb-n. - Egy kicsit furcsa'volt, hogy a csoportban is pástra kellett lépni, mert kiemeltként az összes idei versenyen a táblán vívtam először - mondta Mincza Ildikó.- Nagyon örülök a harmadik helyemnek - kezdte értékelését a bronzérmes Király Hajnalka. - Sajnos, az elődöntőre már nagyon elfáradtam, nem voltam igazán gyors, így hiába támadtam, az orosz lány többször is eltalált. Jövőre elkezdem gyűjteni a harmadiknál jobb helyezéseket... A tavalyi ezüstérmes orosz Jelena Nyecsajeva nyerte a kardozók egyéni versenyét, miután a döntőben 15-11-re győzött a világbajnoki harmadik német Sandra Bénád ellen. A magyarok közül Nagy Orsolya szerepelt a legjobban, az egész nap során kiválóan vívott, többek között legyőzte a címvédő, világranglista-első francia Anne-Iise Touyát, és élete legjobb eredményét produkálva bronzérmes lett. - Sajnos, a négy között sokat tévedett a bíró, ráadásul fontos pillanatokban. Persze nem akarom csak erre fogni, hogy nem jutottam be a döntőbe - mondta Nagy Orsolya. Csütörtökön a férfi párbajtőrözők és a női tő- rözők csapatversenyére kerül sor az Európa- bajnokságon. _________________________ ■ Né met-svéd női döntő Ulm A hazai válogatott és Svédország játssza a döntőt szombaton a németországi női labdarúgó Eb-n. A szerdai elődöntőben a címvédő németek az olimpiai bajnok Norvégiát, a svédek Dániát verték 1-0-ra. A németek ötödször, a svédek negyedszer jutottak Eb-döntőbe. A két csapat egymás ellen lépett pályára a kontinensbajnokság nyitó csoport- mérkőzésén 10 nappal ezelőtt, s akkor a vendéglátók nyertek 3-1-re. ■ Di Stefano 75 éves Madrid Szerdán ünnepelte 75. születésnapját Alfredo di Stefano, a Real Madrid labdarúgócsapatának egykori zseniális csatára. A Szőke Nyíl becenévvel illetett klasz- szis Buenos Airesben született, de legnagyobb sikereit a spanyol fővárosban - Puskás Ferenc játékostársaként - érte el. Pályafutása során 818 gólt szerzett. A királyi gárdával nyolc bajnoki, valamint egy kupadiadalt ünnepelhetett, ötször lett gólkirály, s volt részese BEK-győzelemnek, egyszer pedig Világkupát nyert. Kétszer (1957 és 1959) választották Európa legjobb labdarúgójává. Az argentin válogatottban hatszor, a spanyolban 31- szer szerepelt, de világbajnokságon soha nem lépett pályára. Edzőként a Valenciával bajnokságot és KEK-et nyert. Irányította a Real Madrid, a River Plate, a Boca Juniors és a venezuelai vá- logatott szakmai munkáját is. ■ OARIUSZ MICHALCZEWSKI, a német Universumban bokszoló versenyző szeptember 15-én Hamburgban védheti meg huszadszor félnehézsúlyú profi világbajnoki címét, bár kihívója még nem ismeretes. A 33 éves Tigris 44 mérkőzésén nem szenvedett vereséget, 37-szer pedig kiütéssel fejezte be a küzdelmet. ■ ___________Angol füves pályás nyílt teniszbajnokság__________ Sz abad út szabadkártyával A férfi egyes negyeddöntőit játszották szerdán Wimbledonban az angol nyílt teniszbajnokságon. A továbbiakban Henman, Ivanisevics, Agassi és Rafter játszhat a döntőért. Wimbledon A tavalyi döntős ausztrál Patrick Rafter tegnap elsőként, sorozatban harmadszor jutott a legjobb négy közé, miután 1 óra 54 perc alatt biztosan győzött a svéd Thomas Enqvist ellen. A skandináv játékos az előző négy mérkőzésén játszmát sem veszített, de ezúttal esélye sem volt, hiába hárított három meccslabdát is. A háromszoros döntős, ezúttal viszont szabadkártyával induló Goran Ivanisevics 2 óra 25 perces mérkőzésen legyőzte az orosz Marat Szafint, s ő is bejutott a legjobb 4 közé. A horvát teniszező történelmet írt Wimbledonban, mert wild- carddal szereplő versenyző eddig csak a negyeddöntőig menetelt, 1986-ban az ausztrál Pat Cash, aki egy évvel később már diadalmaskodott. Az összesen 30 ászt ütő Ivanisevic szinte végig irányította a mérkőzést, az első szettet rövidítés után nyerte. A harmadik játszmában nagyobb sebességre kapcsolt Szafin, 2-2-nél breakelt, majd viszonylag könnyen szépített. A negyedik szettet ismét rövidített játék döntötte el, pedig mindkét klasszis többször is elnyerhette volna a másik szerváját. A tie-breakben újra a szokatlanul higgadt Ivanisevic nagy előnyre tett szert, s biztosan harcolta ki a győzelmet. Az 1992-ben győztes amerikai Andre Agassi is bejutott a legjobb négy közé, miután 2 óra 30 perc alatt biztosan győzött Nicolas Fsaidé ellen. A francia játékos csak az első játszmában tudta felvenni a versenyt tengerentúli ellenfelével, Agassi „padlóra küldte” s végül a rövidítésben nyert. Agassi 43 perc alatt kiegyenlített, majd rendkívül magabiztos alapvonaljátékkal vezetést szerzett. Tim Henman 1998 és 1999 után harmadszor jutott az elődöntőbe, miután 3 óra 12 perc alatt legyőzte a svájci Roger Federert. Henman magabiztosan nyerte az első játszmát, majd rövidítésben a másodikat is. A harmadik szettben feltámadt a svájci, aki a nyolcaddöntőben a címvédő amerikai Pete Samprast búcsúztatta, és kitűnő játékkal - elsősorban nagyszerű elütéseivel - szépített. Az utolsó, 69 (!) perces felvonásban Henman már 5-2-re vezetett, ám ellenfele kiegyenlített. A rövidítésben Federer 5-2Escude-t es előnynél hibázott, így a brit jutott az elődöntőbe. Férfi egyes, negyeddöntő: Rafter (ausztrál, 3.) - Enqvist (svéd, 10.) 6-1, 6-3, 7-6 (7-5), Ivanisevics (horvát) - Szafin (orosz, 4.) 7-6 (7-2), 7-5, 3-6, 7-6 (7-3), Agassi (amerikai, 2.) - Escudé (francia, 24.) 6-7, (3-7), 6-3, 6-4, 6-2, Henman (brit, 6.) - Federer (svájci, 15.) 7-5, 7-6 (8-6), 2-6, 7-6 (8-6). Az elődöntőben: Henman - Ivanisevics, Agassi - Rafter. ■ nem adja meg magát Coulthard London- Most már futamgyőzelmekre lesz szükségem, s Michaelnek sem szabad mindig célba érkeznie. Magny-Cours-ban még senki sem nyerte meg, így nem is veszítette el a világbajnoki címet. Nőtt a különbség, nehezebb, de nem reménytelen lett a dolgom - állítja David Coulthard, aki 31 pontos hátránnyal követi a Forma-l-es vb-pontverseny éllovasát, a háromszoros világbajnok Michael Schumachert. A West-McLaren-Mercedes skót pilótája szerint a német klasszis megérdemelten vezet, hiszen kiváló teljesítményt nyújt a rendkívül gyors és megbízható Ferrariban. Időnként a szerencse is a társául szegődik, mint például a vasárnapi Francia Nagydíjon, amikor a várakozásnál sokkal gyorsabb Coulthard csak egy buta hibának köszönhetően csúszott le a dobogóról, s lett 4. Az első kerékcsere során a kelleténél gyorsabban engedte el kezét az automatikus sebességszabályozóról, 3 km-rel túllépte az 50 km/órás határt, s ezért 10 mp- es büntetést kapott.- A pálya minden részén, így a boxban is maximális teljesítményt kell nyújtani. Ezért jelent nagy csalódást a Magny-Cours-i hiba, hiszen versenyben voltam a jó helyezésért. Sajnos türelmetlen voltam - mondta a skót klasszis, majd hozzátette: - De nem adom fel, addig küzdők, amíg esélyem lesz a világbajnoki címre. ■ Zidane rekordigazolása? Madrid Könnyen elképzelhető, hogy a világ- és Európa-bajnok Zinedine Zidane (képünkön) világcsúcsot jelentő 65,1 millió dollárért (18,6 milliárd forint) a Real Madridhoz szerződik. Spanyol rádióértesülés szerint ugyanis a világhírű labdarúgóklub elnöke szóban már megegyezett a szupertechnikás francia irányító jelenlegi klubjával, a Juventusszal. A Cope úgy tudja, hogy Florentino Perez és Luciano Moggi, a torinóiak igazgatója Luganóban találkozott. A két klub egyelőre nem kommentálta a hírt. A világ egyik, ha nem a legjobb labdarúgója már régóta szeretne Madridba igazolni, de a Juventusnál eddig hallani sem akartak távozásáról. Sőt, nemrég még maga Moggi is azt állította, hogy Zidane érinthetetlen. A Real Madridot egy éve dirigáló Florentino Perez megválasztását követően Zidane-t és Luis Figót is megígérte a szurkolóknak. Pedig a portugál ‘ szupersztár akkor még az örök rivális FC Barcelonát erősítette, egészen addig, amíg a fővárosiak ki nem fizették érte a rekordot jelentő 56.1 millió dollárt. Zidane-hoz kapcsolódó hír, hogy a 2008-as ötkarikás játékok házigazdaságára pályázó párizsi szervezők őt is megnyerték kandi- dálásuk népszerűsítésére. A világklasszis futballista Lionel Jospin miniszterelnök és Bertrand Delanoe főpolgármester társaságában utazik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 13-16. közöt- king, Toronto, Oszaka és Isztam- ti moszkvai ülésére, amelynek el- bul reménykedik a rendezési jog ső napján születik döntés a végle- elnyerésében, ges helyszínről. Párizs mellett Pe- ___________________________S Az ehhez hasonló lövések 18 millárdot érhetnek 16 millió a Touron PÁRIZS A szombaton rajtoló Tour de France-on összesen 16 millió francia frankot osztanak szét a kerékpárosok között. A szakaszgyőztes jutalma 50 ezer frank (1 frank = 36 Ft), a második 30, a harmadik 20 ezerrel gazdagodik, s még a 30. helyezett is kap 500 frankot. A sárga trikó viselője (az összetettben vezető kerekes) naponta 40 ezerrel számolhat, a végső győztes 2,5 milliót vihet haza. A legjobb sprinter és hegyimenő egyformán 150 ezret kap. Minden etap legeredményesebb csapatát 18 ezer frankkal jutalmazzák, a Tour legjobb istállója pedig 200 ezret vehet fel. A csapat-időfutamban győztes együttes 100 ezerrel gazdagodik. A 88. francia körverseny utolsó helyezett klubja 2500 frankkal vigasztalódhat. Labdarúgó NB I., MK, BL, UEFA-kupa Hárman csak kiegészítéssel Budapest Tegnap elkészült a jövő héten rajtoló labdarúgó NB I. sorsolása. Az első három fordulóról már pontos órarendet is közöltek, a többi forduló párosítását közöljük. Emellett szerepelnek összeállításunkban a hazai együttesek Bajnokok Ligája és az UEFA- kupa játéknapjai, valamint a Magyar Kupa-napok és a magyar válogatott programja is. Jobbik kiesőként a Debreceni VSC szerepelhet a visszalépett BKV Előre helyén - jelentették be a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) vezetői a 2001/2002-es I. osztályú bajnokság sorsolásán. Az NB I-ben 12 csapat indul: Debreceni VSC, Dunaferr, FTC, Győri ETO, Haladás, Kispest - Honvéd, Matáv Compaq-Sopron, MTK Hungária, Újpest, Vasas DH, Videoton, Zalahús-ZTE. Három klub nevezését hiánypótlási kötelezettséggel fogadta el az MLL versenybizottsága: a Dunafermek tőkeemelést kell végrehajtania, a Győri ETO-nak 109 millió forint tőkét, a Vasasnak 100 millió forint bevételt kell felmutatnia. A határidő: július 13. A program NB I., 1. forduló. Július 14., szombat: Dunaferr - Újpest, 16.45 (ml), Győr - Debrecen, 19, FTC - ZTE, 19.45 (Sportl), Haladás - Kispest, 19.45. 15., vasárnap: Videoton - Sopron, 19.30, Vasas - MTK, 19.45 (Sportl). 2. forduló. Július 21., szombat: Kispest - FTC, 16.45 (ml), Sopron - Dunaferr, 18., Újpest - Haladás, 19., Debrecen-Videoton, 19.45 (Sportl) ZTE - Vasas, 20. 22., vasárnap: MTK-Győr, 19.45 (Sportl). Július 25., szerda: BL-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés: FTC - Hajdúk Split (horvát). 3. forduló. Július 27., péntek: Győr - ZTE, 19.45 (Sportl). 28., szombat: Vasas - Kispest, 16.45 (ml), Dunaferr - Videoton, 18., Debrecen - MTK, 19, Haladás - Sopron, 19.45, FTC - Újpest, szombat vagy vasárnap, 19.45 (Sportl). Augusztus 1.: BL-selejtező, 2. forduló, visszavágó: Hajdúk Split (horvát) - FTC. 4. forduló. Augusztus 4.: Dunaferr - Debrecen, Videoton - Haladás, Sopron - FTC, Újpest - Vasas, Kispest - Győr, ZTE - MTK. Augusztus 9.: UEFA-kupa selejtező, 1. mérkőzések: Debrecen - Nistm-Unisport Otaci (moldovai), Olimpiakosz Nicosia (ciprusi) - Dunaferr. 5. forduló. Augusztus 11.: Győr- Újpest, Vasas - Sopron, FTC - Videoton, Haladás - Dunaferr, MTK - Kispest, Debrecen - ZTE. Augusztus 15.: Magyarország - Németország barátságos mérkőzés, Népstadion, 20.45. 6. forduló. Augusztus 18.: Haladás - Debrecen, Dunaferr - FTC, Vi- deoton - Vasas, Sopron - Győr, Újpest - MTK, Kispest - ZTE. Augusztus 23.: UEFA-kupa selejtező, visszavágó: Nistru - Debrecen, Dunaferr - O. Nicosia. 7. forduló. Augusztus 25.: Győr -Videoton, Vasas-Dunaferr, FTC- Haladás, ZTE - Újpest, MTK - Sopron, Debrecen - Kispest. Augusztus 29.: MK-forduló. Szeptember 1.: Grúzia - Magyar- ország vb-selejtező. Szeptember 5.: Magyarország - Románia vb-selejtező. 8. forduló. Szeptember 8.: FTC- Debrecen, Haladás - Vasas, Dunaferr - Győr, Videoton - MTK, Sopron - ZTE, Újpest - Kispest. 9. forduló. Szeptember 15., Győr - Haladás, Vasas - FTC, Kispest - Sopron, ZTE - Videoton, MTK - Dunaferr, Debrecen - Újpest. Szeptember 19.: Magyar Kupa. 10. forduló. Szeptember 22.: Vasas - Debrecen, FTC - Győr, Haladás - MTK, Dunaferr - ZTE, Videoton - Kispest, Sopron - Újpest. 11. forduló: Szeptember 29.: Győr - Vasas, Újpest - Videoton, Kispest - Dunaferr, ZTE - Haladás, MTK - FTC, Debrecen - Sopron. Október 6.: Olaszország - Magyarország vb-selejtező. Október 10.: Magyar Kupa. 12. forduló. Október 13.: Debrecen - Győr, MTK - Vasas, ZTE - FTC, Kispest - Haladás, Újpest - Dunaferr, Sopron - Videoton. 13. forduló. Október 20.: Dunaferr - Sopron, Haladás - Újpest, FTC - Kispest, Vasas - ZTE, Győr - MTK, Videoton - Debrecen. 14. forduló. Október 24.: ZTE - Győr, Kispest - Vasas, Újpest - FTC, Sopron - Haladás, Videoton - Dunaferr, MTK - Debrecen. 15. forduló. Október 27.: Debrecen - Dunaferr, Haladás - Videoton, FTC - Sopron, Vasas - Újpest, Győr- Kispest, MTK - ZTE. 16. forduló. November 3.: Újpest - Győr, Sopron - Vasas, Videoton - FTC, Dunaferr - Haladás, Kispest - MTK, ZTE - Debrecen. November 10.: vb-pótselejtező 1. mérkőzés. November 14.: vb-pótse- lejtező, visszavágó. 17. forduló. November ÍZ: Debrecen - Haladás, FTC - Dunaferr, Vasas -Videoton, Győr - Sopron, MTK - Újpest, ZTE - Kispest. 18. forduló. November 21.: Videoton - Győr, Dunaferr - Vasas, Haladás - FTC, Újpest - ZTE, Sopron - MTK, Kispest - Debrecen. 19. forduló. November 24.: Debrecen - FTC, Vasas - Haladás, Győr - Dunaferr, MTK -Videoton, ZTE - Sopron, Kispest - Újpest. 20. forduló. December 1.: Haladás - Győr, FTC - Vasas, Sopron - Kispest, Videoton - ZTE, Dunaferr- MTK, Újpest - Debrecen. 21. forduló. December 5., vagy március 2.: Debrecen - Vasas, Győr - FTC, MTK - Haladás, ZTE - Dunaferr, Kispest - Videoton, Újpest - Sopron. 22. forduló. December 8., vagy március 9.: Vasas - Győr, Videoton- Újpest, Dunaferr - Kispest, Haladás - ZTE, FTC - MTK, Sopron - Debrecen. 23. forduló. Február 20., vagy március 13.: Győr - Debrecen, Vasas - MTK, FTC - ZTE, Haladás - Kispest, Dunaferr - Újpest, Videoton - Sopron. 24. forduló. Február 23., vagy március 16.: Sopron - Dunaferr, Újpest - Haladás, Kispest - FTC, ZTE- Vasas, MTK - Győr, Debrecen - Videoton. 25. forduló. Február 27., vagy március 23.: Győr - ZTE, Vasas - Kispest, FTC - Újpest, Haladás - Sopron, Dunaferr - Videoton, Debrecen - MTK. 26. forduló. Március 2., vagy március 30.: Dunaferr - Debrecen, yideoton - Haladás, Sopron - FTC, Újpest - Vasas, Kispest - Győr, ZTE -MTK. 27. forduló. Március 9., vagy április 6.: Győr - Újpest, Vasas - Sopron, FTC - Videoton, Haladás - Dunaferr, MTK - Kispest, Debrecen -ZTE. 28. forduló. Március 13., vagy április 10.: Haladás - Debrecen, Dunaferr - FTC, Videoton - Vasas, Sopron - Győr, Újpest - MTK, Kispest - ZTE. 29. forduló. Március 16., vagy április 13.: Győr - Videoton, Vasas- Dunaferr, FTC - Haladás, ZTE - Újpest, MTK - Sopron, Debrecen - Kispest. 30. forduló. Március 20., vagy április 20.: FTC - Debrecen, Haladás - Vasas, Dunaferr - Győr, Videoton - MTK, Sopron - ZTE, Újpest- Kispest. 31. forduló. Március 23., vagy április 24.: Győr - Haladás, Vasas - FTC, Kispest - Sopron, ZTE - Videoton, MTK - Dunaferr, Debrecen - Újpest. 32. forduló. Március 30., vagy április 27.: Vasas - Debrecen, FTC - Győr, Haladás - MTK, Dunaferr - ZTE, Videoton - Kispest, Sopron - Újpest. 33. forduló. Április 6., vagy május 4.: Győr - Vasas, Újpest - Videoton, Kispest - Dunaferr, ZTE - Haladás, MTK - FTC, Debrecen - Sopron. ■