Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-05 / 181. szám

12. OLDAL SPORT 2001. Jűuus 5., CSÜTÖRTÖK I #1 ülesíel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. lilesiel Zokniban is úriember a pályán A Hivatásos Labdarúgók Szervezete - ha­gyományainak megfelelően - az idén is megszavaztatta tagjait a bajnoki esztendő legjobbjairól. A futballisták, edzők, veze­tők véleménye alapján a 2000/2001-es sze­zon legjobb játékvezetője a 39 éves pécsi Ábrahám Attila lett, aki a hétfői díjátadó ünnepségen vehette át jutalmát.- Visszagondolva az éves teljesítményére, számított rá, hogy ön lesz a legjobb?- Nem, nem vártam, ráadásul ha ezzel foglalkoztam volna a bajnokság során, az rá­nyomta volna bélyegét a teljesítményemre. Amikor felhívtak, hogy mennem kell a díj­átadó ünnepségre, csak annyit tud­tam, hogy öt játék­vezetőnek van esélye a végső si­kerre. Végül meg­győző fölénnyel, 224 szavazattal választottak a leg­jobbnak. Abból azért már sejtet­tem, hogy nem si­került rosszul a szezon, hogy a kollégáim közül én vezettem a leg­több meccset, ti­zenkét bajnokit, és a kupadöntőn is én fújhattam a sípot.- Általában lab­darúgómúltja is van egy-egy játék­vezetőnek. Önnél is megelőzte a sí­pot a labda?- Huszonegy éve futballozom már, jelen­leg a mohácsi kispályáson, a Hawaii csapatá­ban. Játszottam régebben a PVSK-ban, a Bőr­gyárban, a Postásban, mondhatni az egész Verseny utcát végigfociztam. 1989-ben tettem le a játékvezetői vizsgát, akkor még aktív lab­darúgó voltam, mellette párhuzamosan bí­ráskodtam ifi- és serdülőmeccseken.- Milyen perspektívát látott ebben a mun­kában, ami miatt belekezdett?- Abszolút semmilyet! Sőt még motiváci­ót sem éreztem a szakma iránt. Egyszerűen arról volt szó, hogy Balajti János addig nyaggatott, amíg elmentem vele vizsgázni. Aztán ez jó ötletnek bizonyult, a gyerekek­nek vezetett meccseken megszerettem ezt a munkát. A ranglétrán is elkezdtem felfelé lépkedni, szerencsém volt, hiszen egy lép­csőfokon sem kellett túl sokáig ücsörögnöm. 1995-től lettem az országos keret tagja, ’96 júliusától NB I-es játékvezető vagyok.- Milyen elvekhez, értékrendhez ragaszko­dik a pályán? Ön vidám, közvetlen ember: lehet-e ezt hasznosítani, be lehet-e csempész­ni a munkájába?- A játékvezető­nek egyéniségé­nek kell lennie. Soha nem megyek ki úgy a pályára, hogy előre elhatá­rozom, miként ve­zetem a mérkő­zést. Mindig az adott szituációban kell tudni, érezni, hogy mi a teendő, mi a legmegfele­lőbb lépés. Néha elég egy hangos szó, egy vicces megjegyzés, egy szigorú tekintet, a lényeg, hogy meg­találjuk a kontak­tust a játékossal. Ebben feltétlenül segít a labdarúgó­múltam, talán en­nek is köszönhe­tem, hogy átlag­ban én adtam a legkevesebb lapot. Nem is az a jó játékveze­tő, aki dobálja a kártyákat.- Finoman fogalmazva, nem igazán ar­ról híres ez a szakma, hogy az embert csak elismerés és dicséret illeti egy-egy mérkőzé­sen. Alighanem ön is kapott már hideget- meleget a szurkolóktól.- En általában meg sem hallom a bekia­bálásokat, annyira kikapcsolom magam, maximálisan a mérkőzésre koncentrálok. Kirívó esetem sem volt még szerencsére, nem kellett menekülnöm egy pályáról sem.- Magyarországon a legjobbnak választot­ták, mit jelenthet ez a nemzetközi poron­don?- Már vezethettem egy-két jó nemzetközi mérkőzést, két hete például a Zenica - Denizlispor UEFA-kupa-találkozón bírás­kodtam, amelyet az UEFA Játékvezetői Bi­zottságának egyik tagja felügyelt. Bízom benne, hogy kapok még szép feladatokat, de úgy érzem, a magyar sportdiplomácia ezen a téren jelenleg annyira gyenge, hogy világ- bajnoki döntőig nem, legfeljebb csak selejte­zőig juthatok el.- Mi a vonzó ebben a szakmában, talán a fizetés a csábító?- Szerettem volna bentmaradni a fociban, mert a labdarúgás az életem. Edzőként sze­rintem nem vittem volna sokra, maradt a já­tékvezetés. A fizetésről csak annyit, hogy míg Németországban 5800 márka, Olaszor­szágban 2000 dollár egy meccs, addig Ma­gyarországon 400 márkát érő ötvenezer fo­rintot kapunk találkozónként.- A játékvezetők teljesítményét alapvetően befolyásolhatják a partjelzői. Az assziszten­seinek mekkora szerepe van az állandó sike­rében?- Ezúton is szeretném megköszönni két kollégámnak a munkáját, nélkülük nem ju­tottam volna idáig. Balajti Jánossal és Georgiou Grigorisszal már két és fél éve dol­gozunk együtt és nyugodtan mondhatom, hogy gyümölcsöző a kapcsolatunk.- Ha jól emlékszem, egyszer egy mérkőzés második félidejét zokniban vezette végig. Megmaradt-e ilyen bohémnak, vagy most már máshogyan döntene hasonló helyzet­ben?- Hát ilyenre is emlékeznek még? Való­ban, egy Tiszakécske - Salgótarján összecsa­páson annyira feltörte a lábamat az első fél­időben a cipő, hogy a másodikban még a láb­belimben futottam ki, de két perc múlva le­vetettem. Végigdirigáltam zokniban a mécs­esét, az ellenőr pedig csak azért nem csinált ügyet az egészből, mert szerinte is jól vezet­tem a találkozót. Azért hozzá kell tennem, lehet, hogy ma már másképp csinálnám, át­adnám a stafétát a tartalék-játékvezetőnek. K. MAYER ANDRÁS „Nem láttam semmilyen perspektívát” Bronzérmek Tallinnból PÉCS Párosban a nyolc között Észtország fővárosában, Tallinnban rendezték meg a petanque 4. Közép-Kelet- Európa-bajnokságot, ame­lyen a magyar válogatott­ban két pécsi is szerepelt. A pécsi Sopianae Origó Petanque Klubból Ttűosi Krisztián a férfi fel­nőtt, Novák Bertalan az ifjúsági csa­patba kapott meghívót, s mindket­ten bronzéremmel térhettek haza. Tálosi, aki idén negyedik egyéni bajnoki címét szerezte, az 1. számú férfi együttesbe került, amely a nyolc trió között a négybe vereked- te magát, ám az elődöntőben kika­pott a későbbi győztes cseh 1. csa­pattól. A harmadik helyért Tálosiék 13-3-ra győztek a másik magyar hármas ellen. Az ifiválogatottban Novákékat szintén csehek ütötték el a döntőtől, de a harmadik helyért vívott csatát ők is megnyerték. A hét végén kétnapos petanque- verseny kezdődik Pécsett, a 48-as téren. A Sopianae Kupán, amely nyílt viadal, bárki részt vehet. Szombaton a triplettek, vasárnap a párosok versenyeznek egymással, a mezőnyben ott lesz a teljes ma- gyar élgárda. _____________km. a. Péc s, Makár-tanya Kisgyörgy Gergely meglepe­tésre búcsúzott az egyéni­ben, Fonó László viszont a pécsi Gyenis Máté oldalán párosban már a 8 közé ju­tott az ITF-Westel Future férfi teniszversenyen. Szerdán az egyéni főtábla alsó ágán lévők játszottak a 16 közé kerülé­sért. A magyarok közül Fonó László 6-0, 6-1-re verte a kanadai Adamsont, Veress Balázs, 6-3, 3-6, 6-4-gyel lépett túl a belga Vliegenen, míg az ex-pécsi Nagy Zoltán ellenfe­le két meccslabdáját is hárítva nyert az osztrák Sisak ellen. A 2. kiemelt Kisgyörgyöt viszont 6-4, 6-2-es meccsen búcsúztatta az Egyesült Államokból érkező Alberto. A páros nyolcaddöntőben Kisgyörgy a jugoszláv Fiser- Dukccsal, Veress Balázs a német Gottliebbel lépett tovább. Mellettük Bardóczky Koméi Nagy Zoltán, Gyenis pedig Fonó párjaként léphet ma 15.30-kor salakra - sajnos ép­pen egymás ellen - immár a ne­gyeddöntőben. Az egyéni nyolcad- döntőkben Nagy és a 3. kiemelt osztrák Schranz összecsapása 10 órakor kezdődik. sz. zs. • Dienes: Izrael, Debrecen? Tegnap megkezdődött a felkészülés fotó, müller andrea PÉCS Tegnap az első edzéssel megkezdte a felkészülést a július 28-án kezdődő bajno­ki szezonra a PMFC labda­rúgócsapata. Az első tré­ningről hiányzott Dienes András: a védő próbajáté­kon szerepelt Debrecenben. Nem sokáig pihenhettek a PMFC labdarúgói, hiszen június 24-én még bajnokit játszottak az előző pontvadászatban, rá másfél hétre pedig már az újabb szezonra kezd­hették meg a felkészülést. Az első tréninget Róth Antal (a szakvezető Budapesten a Pro-licences edzőto­vábbképzésen vesz részt) távollé­tében a másodedző Nagy Tamás tartotta meg 17 játékossal. Igazoltan hiányzott a foglalko­zásról Márton és Horváth S., Síposról azonban nem tudtak sem­mit. Matus ugyan jelen volt, de a kapus már csak a Samsunspor meghívójára vár, s máris utazna Bécsbe, a törökök edzőtáborába. A PMFC vezetői 60-100 ezer márká­ért adnának túl a hálóőrön. Nem találkozott csapattársaival Dienes András sem, aki a Debre­cennél járt próbajátékon. A hátvéd azonban nemcsak az NB I-es együttestől, hanem Izraelből is ka­pott ajánlatot. Új játékosokat sem lehetett felfe­dezni a 17 futballista között, várha­tóan a jövő héten lesz nagyobb mozgás a piros-feketéknél. A pécsi­ek 14 labdarúgóval fognak tárgyal­ni, köztük Havránnal a Videoton­ból, valamint Balázzsal a PVSK-ból. A PMFC első felkészülési mér­kőzését szombaton játssza 18 óra­kor Székesfehérváron a Videoton ellen. k. mayer a. Ősszel folytatódik a bajnokság PÉCS A darts mindkét szakágá­ban, softban és steelben is pécsi páros vezeti az orszá­gos ranglistát. Az év elején elkezdett amatőr bajnokság ősszel folytatódik. Június elején befejeződött a steel darts országos bajnokság alapsza­kasza. A három forduló alapján Bozsok Attila a negyedik helyen áll, a pécsi Ádám Zsolt a nyolcadik. Előbbi a magyarországi világbajno­ki pontszerző versenyen 200 indu­lóból az ötödik lett, utóbbi a kilen­cedik helyen végzett. Eredménye­iknek köszönhetően mindketten tagjai a bővített válogatott keretnek, s esélyük van arra, hogy részt ve­gyenek júliusban a belgiumi világ- bajnoki pontszerző versenyen. A párosok között még sikereseb­ben szerepelnek a baranyai dart- sosok, a Bozsok Attila, Bezzegh Zol­tán kettős vezeti az országos rang­listát. A másik szakágban, softban szintén a páros az eredményesebb, hiszen Bozsok Attila Ádám Zsolttal az oldalán itt is az élen áll. Egyéni­ben két forduló után Bozsok a 12. Az év elején elkezdődött és nagy sikert aratott amatőr bajnokság ős- szel folytatódik.___________ k.m. a. Tehetséges az ifjabb generáció Biztosítottnak tűnik az atlétika-utánpótlás az MTE-nél Sikeresen szerepeltek a Mohácsi Torna Egylet versenyzői idén az országos bajnokságokon, számos bajnoki címet és döntős helyezést értek el. A legeredményesebbnek Kresz Magdolna bizonyult. Mohács A junior fedett pályás országos baj­nokságon a magasugrás megnyeré­sével kezdte a szezont a 18 éves Kresz, majd ötpróbában a felnőtt mezőnyben is döntőbe jutott, s vé­gül küencedik lett. A következő nagy sikerét az országos diákolimpi­án érte el, amelyen megvédte bajno­ki címét magasugrásban, távolug­rásban pedig hetedikként végzett. A mohácsi atléta legutóbb az or­szágos ifjúsági és junior bajnoksá­gon szerepelt, s távolugrásban első, magasugrásban második helyet szerzett. Előbbiben idei legjobbja 173, utóbbiban 570 cm, gerelyhají­tásban közelít a negyven méterhez, ami biztató az őszi összetett ob előtt. A válogatott kerettagot jelen­leg több budapesti és vidéki egyesü­let is csábítja - tudtuk meg Bokodi Istvántól, az MTE elnökétől (ké­pünkön). A fiúk között ugyanebben a kor­osztályban szerepelt Rutsch Tamás és Hum Tibor is. Előbbi súlylökés­ben a fedett pályás ob-n negyedik helyet szerzett, majd a diákolimpi­án kétszer is a dobogó harmadik fo­kára állhatott (súlylökésben és disz­koszvetésben). A szabadtéri orszá­gos bajnokságon súlylökésben (leg­jobb eredménye 15,35) ismét ne­gyedik, diszkoszvetésben (legjobb eredménye 45 méter) ötödik lett. Utóbbi az ob-n két számban, 200 és 400 méteren is egyéni csúcsot fu­tott, ami a hatodik, illetve az ötödik helyre volt elég. A válogatott keret­ta^ H^ akiktől szintén szép eredményeket remélnek. Kür­titől, Simicstől, Oszkártól, Tmnktól és Buturácztól az országos bajnok­ságokon jó helyezést várhatnak el a szakvezetők, így a Duna-parti vá­rosban az utánpótlás biztosítottnak tűnik az atlétika terén. k. mayer a. Röviden ÚJ TENISZPÁLYA ÉPÜLHET. Hosszúhetényben a képviselő- testület félmillió forintot szava­zott meg a sporttelep mellett építendő teniszpályára. A beru­házásra azért van szükség, mert a régi iskola eladásával az egy­kori játéktér is magántulajdon­ba került. (mb) VÉKÉNYBÖL Hosszúheténybe. Július 7-én, szombaton nyüt túra indul a Vékény-Csepegő- árok-Cigány-hegy-Hosszúhetény útvonalon. A táv 18 km lesz, a tú­ravezetővel, Mezei Anikóval a pé­csi autóbusz-pályaudvaron lehet találkozni 8.45-kor. (kma) Mai sportműsor TENISZ. ITF-Westel-Future, 10 ezer dollár összdíjazású nem­zetközi férfi teniszverseny, Makár-Tanya, 10.00! ______ikmai Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer • Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ ® p A N D A sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- 1/6ATESZ szerkesztőségi saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ISSN 0865-9133 la&a

Next

/
Thumbnails
Contents