Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-04 / 180. szám

2001. Július 4., szerda BARANYAI TŰK Ö R 5. OLDAL Hírcsatorna NAGYNYÁRÁD partnertelepülési szerződést kötött a szlovákiai Ki- rályréwel. A kapcsolat a baranyai faluban élő felvidékiek segítségé­vel alakult ki, s a megállapodás aláírása előtt a települések kül­döttségei több alkalommal is jár­tak egymásnál. (mb) HOSSZÚHETÉNYBEN az ön kormányzat idén négy utca ká­tyúzását, illetve a művelődési ház tetőszerkezetének felújítását szeretné megoldani. A beruhá­zás összesen 3,3 millió forintba kerül, ennek harminc százalékát saját kasszából, a hiányzó össze­get a megyei területfejlesztési ta­nács pályázata révén akarják elő­teremteni. (mb) MÁGOCSON átadták a felújított művelődési házat. A negyvenmil­lió forintba kerülő beruházás so­rán elvégezték az épület nagyter­mének rekonstrukcióját, és külső átalakításokra is futotta. A munka teljes költségét az önkormányzat saját forrásaiból fedezte. (mb) A MEGYEI önkormányzat kül­döttsége a napokban a stuttgarti régió képviselőivel tárgyalt Né­metországban. A stuttgartiak fel­ajánlották, hogy miután Baranya húzóágazatává a turizmus válhat, ingyen átadnak egy olyan infor­matikai programot, amellyel a megye összes önkormányzata összekapcsolhatóvá válik, (mb) VERSENDEN a közvagyont ön­ként őrző lakók civil szervezetet létesítettek. A szervezetet támo­gatja a megyei polgárőrszövetség, melynek vezetősége megígérte, hogy egyenruhát szerez a va- gyonv&lelmi csoportnak. (cs) KISTÓTFALUBAN bólyi hívő diákok egyhetes nyári hitelméle­ti és természetjáró tábora kez­dődött a bólyi református ifjúsá­gi, valamint a hitközösség szer­vezésében. A vallás- és eszme- történeti kurzusokon húsz tanu- ló vesz részt.________________icsi Tovább romlik a kastély állapota SZENTLŐRINC A közigazgatásilag Szentlőrinc- hez tartozó Tarcsapuszta kastélya felújításra szorulna. Az épület aj- tajait, ablakait ki kellene cserélni, mert azok az évek során elkorhad­tak. Az önkormányzat nem tud a kastély felújítására pénzt fordítani, és az épületben jelenleg működő nyugdíjasklub, baptista gyüleke­zet és a konditerem üzemeltetése sem tudja a beruházást fedezni. A szentlőrinci polgármesteri hivatal­tól csak ígéretet kaptak az épület használói, hogy a jövő évben az önkormányzat kifesteti az épüle­tet, de a felújításra még továbbra is várniuk kell. b. e. Egyre pesszimistábbak a vállalkozók Baranya gazdasági állapota minden szempontból elmarad az országos átlagtól Nem igazolta a vállalkozók fél évvel ezelőtti optimizmusát a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara felmérése, amelyben a vállalkozók helyzetéről, várakozásairól kaptak képet. A kamara szerint hosszú távon csak a magas minősé­get, folyamatos technológiai megújulást produkáló cégek gyarapodása mozdíthatja el a megye gazdaságát a stagnáló helyzetből. Baranyai körkép 14,6 ponton állt meg, a baranyai 5,9- pontos eredmény megegyezik a fél A baranyai konjunktúrafelmérés ta- évvel ezelőtti indexszel, és immár núsága szerint a megye gazdaságé- másfél éve nem mozdul el az ala- nak állapota minden vizsgált szem- csony szintről, pontból elmarad még az országos A vállalkozók megnyilatkozása szerint két éve folyamato­san romlik az éppen aktuá­lis üzleti helyzet megítélé­se. Különösen nehéz hely­zetben van az építőipar és az idegenforgalom. Hason­ló képet mutat az egyes gazdasági tevékenységek jövedelmezőségének meg­ítélése. Érdekes módon a nagyobb méretű vállalko­zások kedvezőbben látják a helyzetet, mint a kicsi vagy közepes cégek, átlagtól is. Míg az országos vizsgálat Míg egy dinamikusan működő eredményeként a vállalkozók' hely- gazdaságban 80 százalék körüli a zetét és előzetes várakozásait tükrö- kapacitáskihasználtság, a megyé- ző mutató 2,7 pontos növekedéssel ben jelenleg 69 százalékos ez a mu­X BARANYAI VÁLLALKOZÁSOK JÖVEDELMEZŐSÉGÉNEK MEGÍTÉLÉSE ÁGAZATOK SZERINT (2001 június) Humán szolgáltatás Pénzügyi tevékenység Idegenforgalom Szállítás B Kereskedelem Üzleti szolgáltatás Építőipar X ~r Forrás: PBKIK 0% 20% 40% 60% 80% 100% ]Jó f ] Kielégítő IS 2 Rossz! Háber Tamás a pécsi Arany­kacsa étterem vezetője Kresz Erika a pécsváradi Kresz és Fied­ler Kft. vezetője Szántó Dezső a mohácsi MOFA Rt. vezérigazgatója- Az ágazat szereplőinek hátrá­nya egyértelműen érezhető az országos tendenciákhoz képest, az idegenforgalom sem pótolja a csökkenő helyi keresletet. Az üz­letek kihasználtsága egyre ke­vésbé kiegyensúlyozott, a növek­vő költségek jelentősen csök­kentették az árréseket. Mindezek hatására a működőképesség ér­dekében előbb-utóbb emelni kell majd az árakat.- Üzleti évünk hasonló a tavalyi­hoz, bár megrendeléseink ke­vésbé egyenletesek, mint az el­múlt évben. Számomra az elmúlt évek egyértelmű tanúsága, hogy fröccsöntő cégünk jövőjét csak egy technológiai beruházás te­remtheti meg, erre készülünk, pályáztunk a Széchenyi-terv for­rásaira is. A létszámgyarapodást^ is hozó fejlesztés piaci hátterét' kell még biztosítani.- Piaci helyzetünk megszokot­tan alakul, a nyár soha nem túl erős a mi profilunkban. Ezért idén is erre az időszakra tervez­tük a karbantartást, nagyjaví­tást. Cégünk létszáma stabil (490 fő), nem is várható jelen­tős változás. A vállalat jövője szempontjából alapvető az alap- lemez-gyártósor tervezett beru­házása, ennek előkészítésén már két éve dolgozunk. tató. Mindezek tükrében a baranyai cégek közül minden ötödik tervezi létszámának bővítését, figyelmezte­tő jel ugyanakkor, hogy a nagy fog­lalkoztatók stagnálássí, illetve cse­kély mértékű elbocsátással számol­nak. A vállalkozók úgy érzik, hogy leginkább a kereslet, illetve a tőke hiánya akadályozza üzleti tevé­kenységüket. A baranyai cégeknek csak bizo­nyos hányada nyilatkozott úgy, hogy áremelést kezdeményez, ugyanakkor a tapasztalatok szerint ezt nem az előre jelzett szándék, ha­nem a vállalat aktuális gazdasági helyzete befolyásolja. Dr. Kéri István, a kamara elnöke a felmérés eredményeinek ismerte­téséről szóló sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a gazdasági önkor­mányzat a technikai korszerűsíté­seket célzó beruházások ösztönzé­sén, a komoly lehetőségeket tarto­gató idegenforgalom fejlesztésén kívül a magas hozzáadott értéket produkáló cégeket, a minőségi munkaerőt biztosító kezdeménye­zéseket segíti. KASZÁSÉ. ' CSATORNÁZÁS MIATT tegnap lezárták a Szabolcsi utat. A munkát várhatóan augusztus végén fejezik be. A 21-es busz végállomása ad­dig Fehérhegyen lesz. Betegek, idősek és más rászorulók részére egy 14 személyes jármű biztosítja majd a közlekedést, a főutat megkerü­lő ÚtVOnalOn. FOTÓ! MÜLLER ANDREA A hallgatók megváltoztatnák a Bursa-ösztöndíjak rendszerét Újabb önkormányzatok csatlakozhatnak ősztől a Bursa Hungarica települési támogatáshoz. Szeptembertől várható­an Pécs is bekapcsolódik a programba. A hallgatói önkor­mányzat eközben szeretné elérni, hogy ne az eddig is mű­ködő szociális támogatás kárára kapják a diákok a havi „apanázst”. Pécs-Budapest További önkormányzatok csatla­kozhatnak a Bursa Hungarica- programhoz, a tavalyi induláskor 105 baranyai település és a me­gyei önkormányzat döntött úgy, támogatni kívánja a saját terüle­tén elő, szociálisan rászoruló 10-éig jelentkezhetnek a települé­sek a következő 10 hónapra szóló önkormányzati programra, a hall­gatók pedig október 10-éig nyújt­hatják be jnajd pályázatukat. Amint arról korábban beszámol­tunk, Pécs nem csatlakozott a Bursa Hungarica első köréhez, ebben azonban változás várható. Indul a diákhitel Ősztől valamennyi, az alapképzésben résztvevő egyetemi és fő­iskolai hallgató felveheti a diákhitelt. A tervek szerint augusztus­tól a postahivatalokban kaphatják meg a diákok az igényléshez szükséges csomagot, majd azt a Diákhitel Intézethez kell továb­bítani. Mivel a kölcsön minden alapképzésben résztvevő diák­nak jár, így hitelbírálat sincs, a hallgatói jogviszonyt viszont iga­zolni kell. A tanulók maximum havonta 21 ezer forintot igényel­hetnek, ezt a diploma után kell visszafizetniük. A jogszabály sze­rint a havi törlesztési összeg a majdani fizetés legfeljebb 6 szá­zaléka lehet, azonban több esetben halasztásra van lehetőség. egyetemisták-főiskolások tanul- Meixner András, a pécsi közgyű- mányait. Dr. Borbély Gábor, a Fel- lés oktatási bizottságának elnöke sőoktatási Pályázatok Irodájának kifejtette, több egyeztetésen már igazgatója elmondta, szeptember felmerült a kérdés, elvi szándék van a részvételre, erről ősszel döntenek is, és így még biztosan nem csúszik le a város a támoga­tási rendszer határidejéről. Mindeközben a hallgatói ér­dekvédelmi szervezetek a Bursa Hungarica-ösztöndíjrendszer to­vábbi pontosításáról tárgyalnak a szaktárcával. Alapesetben ugyan­is a település által adott pénzt az állam megduplázza, így például 5000 forintos helyi támogatás után 10 ezret kaphat a hallgató. Ha azonban a diák az egyetemtől szociális támogatásban is része­sül, kissé zavarosabbá válik a kép, ugyanis ekkor a „szoctám” és Bursa állami része összeolvad. (Azaz á tanuló nem 5000 forint helyi, 5000 forint állami Bursa- ösztöndíjat és még például 5000 forint szociális támogatást kap, hanem csak 10 ezret, ebben egy­ben van a Bursa és a „szoctám” is.) Kádár Pétertől, a Pécsi Tudo­mányegyetem hallgatói önkor­mányzatának tagjától megtudtuk, a minisztériummal megkezdték a tárgyalásokat, hogy a következő körben már azok a hallgatók is megkaphassák a teljes Bursa- összeget, akik egyébként szociális támogatásra is jogosultak. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) NY. SZ. Pedofíliával vádolnak egy középkorú férfit Rendszeresen szexuális erőszakot követ el felesége - más apától származó - hatéves kislánya ellen Pécsett egy közép­korú férfi - állítja a bántalmazott, nemi erőszak áldozatává vált nőket, lányokat és kislányokat védő Habeas Corpus Munkacsoport napokban megjelent szórólapja. Az ügyben a rendőrséghez is érkezett már panasz, de alapos gyanú hiá­nyában nem indult büntetőeljárás. PÉCS Megdöbbentő sorokat tartalmazó szórólapot vehettek kezükbe a na­pokban Kertváros lakói. A buda­pesti székhelyű Habeas Corpus (HC)- Munkacsoport igazgatója, Juhász Géza által jegyzett szöveg állításai szerint egy Pécsett élő, középkorú férfi több éve rendsze­resen szexuális erőszakot követ el egy vele egy háztartásban élő, hat­éves kislány ellen. A lány a fele­ség előző házasságából született. Az igazgató leírja, hogy egy rokon feljelentése alapján tavaly vizsgá­latot folytatott a rendőrség az ügy­ben, de bizonyítékok hiányában nem rendelt el nyomozást. A szö­veg a rendőrség munkáját minő­sítve egyben felhívja a lakók fi­gyelmét arra, hogy a szabadlábon lévő pedofil nemcsak a nevelt lányra lehet veszélyes. Az 1996-ban megalakult HC, közhasznú jogvédő egyesület je­lenleg elsősorban a nők és a sze­xuális kisebbségiek egyenjogúsá­gával foglalkozik, de jogsegély- szolgálata segítséget nyújt a nők és gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásában. Juhász Gézát a kislány egyik hozzátartozója kereste meg, az igazgató a szervezete nevében el­járva először az ügyészségen pró­bált tenni valamit a gyermek érde­kében.- A Habeas Corpus Munkacso­port beadvánnyal fordult a Bara­nya Megyei Főügyészséghez - tá­jékoztatta hivatalosan a Dunántú­li Naplót dr. Bernhardt Istvánné főügyészhelyettes. - A beadvány azonban nem minősül feljelentés­nek, mert a leírt cselekmények ügyében korábban a Pécsi Rend­őrkapitányság már folytatott nyo­mozást, amit megszüntető hatá­rozattal zárt le. E határozat ellen a feljelentő panasszal élt, de ezt a Pécsi Városi Ügyészség elutasítot­ta. A hozzánk eljuttatott bead­ványt ezért mint felügyeleti pa­naszt fogjuk elbírálni, és a koráb­bi eljárást a teljes dokumentáció­úgy döntött, hogy a nyilvánosság­hoz fordul. Bár a HCM tagjai sem a lány­nyal, sem a szülőkkel nem talál­Részletek a nyílt levélből „A rendőrség mindig gyorsan reagál, ha súlyos nemi bűncselekmény gya­núja merül fel, most is így történt. Haladéktalanul nyomozókat küldtünk ki a helyszínre, akik meghallgatták a kislány anyukáját. Ő határozottan tagad­ta, hogy ilyesmi előfordulhatott volna... A nőgyógyász semmilyen rendelle­nességet nem állapított meg, mint ahogy a testi sérüléseket kereső másik orvos sem... A pszichológus is kifejtette, hogy a feljelentésben foglaltak nem lehetnek igazak, ennek megfelelően büntetőeljárás sem indulha­tott... Elfogadhatatlannak tartjuk és visszautasítjuk a pánikkeltésre alkal­mas vádakat... Jogszerűen, a törvényeknek megfelelően jártunk el.” (A levél teljes szövegét a www.dunantulinaplo.hu címen olvashatják) val együtt felülvizsgáljuk. Jelen­leg az iratok feldolgozása zajlik. A hatóság tehetetlenségére hi­vatkozva Juhász a közelmúltban koztak, az igazgató több tanú el­mondása alapján úgy ítéli meg, hogy a gyermek jelenleg is életve­szélyben van. A Pécsi Rendőrkapitányság a röplap tartalmát megismerve nyílt levéllel fordult a város lakói­hoz (lásd keretes írásunkat) és fel­tehetően büntetőeljárást kezdeményez a HC ellen rémhírterjesztés és rágal­mazás miatt. A hatóságok bizonyí­tékok hiányában sorra el­utasítják a vádakat, a csa­ládtag és a jogvédő egye­sület azonban újabb és újabb fórumokhoz for­dul segítségért. A Dunán­túli Napló információi szerint a kislány édes­anyja jelenleg kórházi ápolásra szorul, a gyer­mek pedig nem tartózkodik a faj­talankodással vádolt mostohaapa közelében.

Next

/
Thumbnails
Contents