Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-08 / 184. szám
Pezseg az ásványvízpiac Nincs még egy olyan élelmiszer, amelynek a fogyasztása oly mértékben nőtt volna, mint az ásványvízé. Tíz éve még csupán átlagosan 3,7 litert ittunk meg belőle fejenként egy esztendő alatt, míg ma ennek több mint a tízszerese, 39,2 liter csúszik le. Jelenleg a magyar piacon a magas követelmények miatt csak a minőségi termékek hozhatók forgalomba, ám a szakértők szerint ha hazánk belép az EU-ba, ásványvízként jelennek majd meg nálunk a gyengébb összetételű vizek is. Az ásványvíz hazai sikertörténete a ’90-es évek elején indult. A palackozókat sorra privatizálták, s mivel az új tulajdonosok nagyobb figyelmet fordítottak a reklámra, az emberekben lassan tudatosult az ásványvízfogyasztás kedvező élettani hatása. Sőt: a természetes életmód híveinek táborában egyenesen divatital lett. S az ásványvíz népszerűsége még mindig nem lanyhul: jelenleg 20-30 százalékkal nő az évente eladott mennyiség. Ám bármilyen furcsa, még ezzel is a sor végén kullogunk, hiszen a szomszédos Ausztriában évente és fejenként átlagosan 80 liter ásványvíz fogy, Spanyolországban 86 liter, Francia- országban 92 liter, Németországban 100 liter, Belgiumban 124 liter, Olaszországban pedig 140 liter. A magyar piacon négy nagy cég van jelen: a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt. (Pepsi érdekeltség), a Kékkúti Rt. (Perrier), az Apenta Kft. (Franken- bunnen GmbH.) és a BUSZESZ Rt. (Mautner Markhof) együttesen az eladások 85-90 százalékát uralják. A hazai fogyasztók pedig szó szerint kényeztetve vánnak. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint ugyanis csak az a víz nevezhető ásványvíznek, amely legalább 1000 mg/1 ösz- szes ásványi anyagot tartalmaz. Illetve lehet ez az érték 500-1000 mg/1 között is, ám akkor az élettanilag fontos ösz- szetevők (kalcium, magnézium, fluorid és jo- did) mennyiségének el kell érnie egy megadott értéket, a nátrium koncentrációja pedig nem haladhatja meg az előírt határt, továbbá az egyes elemek mennyiségét is megszabják. Az Európai Unióban ennél jóval lazább szabály érvényesül: ott ásványvíz az, aminek van valamilyen táplálkozásfiziológiai hatása. Vagyis akár már 35 mg/1 ásványianyagtartalommal is el lehet adni egy palack vizet ásványvízként - erre itthon legfeljebb az ivóvíz jelölést írhatnák. Jelenleg tehát a magyar piac a szigorúbb - ám csak az EU-hoz való csatlakozásig. Akkor a magyar jogrendszernek kell igazodnia, s bizony itthon is ásványvízként jelennek majd meg a gyengébb külföldi termékek. No persze itthon sem minden víz ásványvíz. Van nálunk is ásványi anyaggal dúsított ivóvíz - igaz, annak ez szerepel a címkéjén is. A közhiedelemmel ellentétben minden ásványvíz korlátlanul fogyasztható az egészséges emberek számára. Emiatt is kavart kisebbfajta vihart az egyik nagy cég, amikor ezt külön is feltüntette, azt a képzetet keltve, mintha a konkurens termékeket csak meny- nyiségi megkötésekkel lehetne inni. A sószegény diétára fogottak számára természetesen nem ajánlottak a magas nátriumtartalmú ásványvizek, ám ezt külön nem tüntetik fel. „A cukorra sincs ráírva, hogy cukorbetegek ne fogyasszák” - érvelt Bik- falvi Istvánná, a Magyar Ásványvíz Szövetség főtitkára. Az ásványvíz ára évek óta állandó: egy liter körülbelül 54-55 forint. Ám ha ehhez hozzávesszük az inflációt, elmondhatjuk, hogy az ár a pénzromlás mértékével relatíve csökken. A gyártók és forgalmazók szerint mi magyarok inkább a szénsavas ásványvizeket isszuk - 80-85 százalékban -, s a fennmaradó hányad a „buborékmentes” változaté. Nyugat-Európában ez az arány épp fordított. Am egy biztos: nálunk nincs versenytársa az ásványvíznek. A piac dinamikus fejlődését ugyanis egyáltalán nem érzik az üdítőgyártók, ami azt jelenti, hogy a kétfajta termék nem azonos kategória, így nem is versenyeznek egymással. A szakértők hosszú távon azt várják, hogy a hazai ásványvízfogyasztás az ausztriai mértékre áll be, azaz a jelenlegi mennyiségnek a kétszerese, körülbelül 80 liter a magyar fogyasztási „plafon”. (Dián) 1,5 literes ásványvíz fogyasztói fa"|árának megoszlása 10,71% / \ Áfa 10,53% /’ Kisker, árrés 12,63% Nagyker. árrés 9,24% Nyereség 5,89% Szállítási költség 12,63% Nem termelési költség 10,53% Egyéb termelési költsé 27,84% Csomagolási költség V J Magyar tőke a Balkánon Soha ennyi működőtöké nem áramlott ki az országból egy negyedév alatt, mint most az esztendő első három hónapjában. A Gazdasági Minisztérium végleges adatai szerint 414 millió euró volt a tőkeexport. A rekordösszegű pénzkihelyezés elsősorban a Matáv Rt. macedóniai 300 millió eurós befektetésének köszönhető, így a 2001-es első negyedévi befektetői rangsort is ez a balkáni állam vezeti. Tavaly Szlovákia volt a magyar tőke legkedveltebb célpontja, a teljes kihelyezések 47 százalékával. Igaz, ebben az eredményben is szerepet vállalt egy magyaróriáscég: leginkább a Mól Rt. szlovákiai megjelenése billentette északi szomszédunk felé a mérleget. Az elmúlt esztendő második legkedveltebb befektetési helyszíne magyar szempontból Dánia volt 21 százalékos részesedéssel, harmadik helyen pedig holtversenyben Csehország és Németország állt. FEKETEMUNKA AZ ÉPÍTŐIPARBAN Az építőiparban dolgozók közül minden tizedik foglalkoztatott feketén vállal munkát - derült ki az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) legutóbbi akció- ellenőrzésének statisztikájából. Békés András, a főfelügyelőség elnöke elmondta: 2000 építőipari cég 11490 munkavállalója közül 1404 nem rendelkezett szabályos munkaszerződéssel. Közéjük tartoznak az írásos munkaszerződés nélkül, valamint az érvénytelen szerződéssel foglalkoztatottak és azok a külföldiek, akik munkavállalási engedély nélkül dolgoznak. Békés András szerint a szabálysértések egyre inkább csak a kisebb cégekre jellemzőek, a nagyok igyekeznek betartani a törvényeket. Az ellenőrzés során leleplezett illegálisan foglalkoztatottak közül 1242 fő magyar, 162 külföldi állampolgárságú volt. Külföldieket engedély nélkül leginkább Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei építkezéseknél alkalmaznak. Az elnök szólt egyes becslésekről is, amelyek szerint a nemzetgazdaság harminc százalékának megfelelő mértékű lehet a feketegazdaság nagysága. Ezt támasztják alá az OMMF évente 45-50 ezer munkavállalót érintő statisztikái is, amelyek szerint minden harmadik felmérésben szereplő munkáltatónál tapasztalnak valamilyen, a foglalkoztatással kapcsolatos szabálytalanságot. 2001. Július 8. ★ GAZDASÁG ★ 5 Bejegyezték az egyesült K&H-t Nem kell bankot váltania sem a K&H Bank, sem pedig az ABN Amro Bank ügyfeleinek, a két pénzintézet fúziója zökkenőmentesen zajlik. A cégbíróság július 1-jével bejegyezte az új, már egyesült Kereskedelmi és Hitelbankot (K&H). Az összeolvadással egy 1100 milliárd forint mérlegfőösszegű hitelintézet jött létre, amely a tervek szerint az év végére 175 fiókból álló hálózatot mondhat majd magáénak országszerte. Drágább lesz az idei akácméz? Az idei akácméz minősége jó, ám gyenge közepes mennyiségű termés miatt növekedhet a jelenleg 400-420 forintos felvásárlási ára. Ugyanakkor szakértők szerint a forint erősödése a mintegy 4 milliárd forint forgalmú ágazatban idén 8-10 százalékos veszteséget okozhat a méhészeknek és kereskedőknek egyaránt. A Méhészeti Termék- tanács a jelenlegi forintszámítással kapcsolatos bizonytalanságok miatt úgy döntött, hogy nem hirdet minimális ajánlott exportárat sem a virág-, sem pedig az akácmézre. Ausztria több idénymunkást vár Csaknem 1500 idénymunkással több dolgozhat idén nyáron Ausztriában - jelentette ki Martin Bartenstein osztrák gazdasági és munkaügyi miniszter. A létszám- növelést szakszervezeti körök hevesen ellenezték, ám a vendéglátó-ipari egységek örülnek neki, mivel a külföldi munkások beérik a minimálbérrel is. Kormánypárti a Széchenyi-terv Debrecen városa a Széchenyi-terv nagy nyertese: a hajdúság fővárosa eddig 1,94 milliárd forintot kapott, többet, mint az ellenzéki vezetésű városok összesen - ezek mindössze 1,17 milliárd forinttal részesültek a program finanszírozásából. A kormánypárti vezetésű települések egyébként nagyságrendekkel többet kaptak, összesen 8,53 milliárdot könyvelhettek el a bevételi oldalon - derült ki a Gazdasági Minisztérium összefoglalójából. A településeknek ítélt támogatással egyébként jelentősen csökkent a vállalkozók által igényelhető kormányzati összeg. Kiút a zsebszerződőknek Nem büntetik a zsebszerződésekből kihátrálni kívánó földtulajdonosokat - hozta nyilvánosságra az Igazságügyi Minisztérium. A tárca szerint senkinek sem kell felelősségre vonástól tartania, ha kiutat szeretne találni hátrányos helyzetéből, sőt: a minisztérium ügyfélszolgálati irodáiban tanácsokat, segítséget nyújtanak a rászorulóknak. A panaszokról nem készülnek jegyzőkönyvek, s az ügyfelek névtelenségét is biztosítják. Kivonulók és új játékosok mmhhumunmuuuuummhmuuumrAhmummmmmmhmmmmmí Egyelőre semmi jele, hogy a pesti tőzsdére visszatérnének az elpártolt befektetők. A részvényforgalom nem tud kitömi a napi 3-5 milliárd forintos sávból, pedig két-három éve gyakorta húszmilliárd feletti összegek szerepeltek a tudósításokban. Az üzletmenet drasztikus visszaesése oda vezetett, hogy a száznál is több befektetési szolgáltató vállalkozásból mostanra alig harminc maradt, s nyolc-tíz brókerház bonyolítja az ügyletek döntő hányadát. A szakértők borítékolták a piac koncentrációját. Az érdemi ügyfélkör nélküli vállalkozás- kísértetek mellett olyan, korábban fajsúlyos cégek húzták le a rolót, minta Dunaholding brókercége, vagy minta Debreczeni Kálmán által alapított és irányított Dunainvest. Debreczeni többek között a Befektetési Vállalkozások Szövetségének elnöke volt, e posztjáról akkor mondott le, amikor elhatározta, hogy cégét kivezeti a piacról. A koncentráció része az a folyamat is, amelyben a banki hátterű brókercégeket az anyabankok bevonják saját szervezetükbe, s ezt tetézi az is, amikor a bankok fúziója vonja maga után brókerleányainak összevonását, mint az történt a K & H, és az ABN Amro brókercégeivel. S még koránt sincs vége a folyamatnak, hiszen a jelenlegi üzletmenet mellett a brókercégek kétharmada veszteséges. Ezek a vállalkozások folyamatos leépítésekre kényszerülnek, így olyan - jó nevű - piaci szereplőt is hírbe hoztak a közelmúltban, aki valójában nem szándékozik elhagyni a magyar tőkepiacot. Az, hogy mégsincs mindennek vége, nem fogják bevetni sóval a tőzsde helyét, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kivonulók helyébe - ha kisebb számban is - újak lépnek. A tőzsdetanács hétfőn tárgyalta a Hamilton International Tőzsdeügynökség BÉT-tagsági kérelmét, a Volksbank bejelentette, hogy még az idén megkezdi Magyarországon is befektetési szolgáltatási tevékenységét, az IE New York Bróker pedig korszerűsítette, sokoldalúbbá tette internetes szolgáltatását, az úgynevezett e-brokert. A nyár a turistautak évadja, idén azonban még egy érv szól amellett, hogy a külföldi nyaralást válassza, aki teheti. Nemzeti valutánk tíz százalékkal felértékelődött, így külföldön minden ennyivel olcsóbb lett. Érdemes azonban vigyázni, mert a váltási lehetőségek feltételei között óriási különbségek vannak. A valutához jutás legegyszerűbb módja a bankkártya használata. Külföldön készpénzfelvételre csak nagyon jelentős összeg felvétele esetén érdemes használni, mert az ottani borsos alapdíjak sokkal magasabbak az itthon megszokottnál. Más a helyzet az áru- és szolgáltatásvásárlásnál. Ezek esetében ugyanis a pénzfelvétel díjmentes. A kártya további előnye, hogy elvesztése esetén jó eséllyel meg tudjuk óvni számlánkon lévő pénzünket. A bankkártyákat azonban nem lehet mindenhol felhasználni, ezért érdemes készpénzt is váltani. Kérdés azonban, hogy hol. Semmi esetre se tévesszen meg, hogy néhány hete konvertibilis a forint. Ez ugyanis csak azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank kül- és belföldinek egyaránt bármennyi forintját valutára vagy devizára váltja. Külföldön azonban minden váltóhely az alapján dönt a forint forgalmazásáról, hogy az megéri-e neki. Ez pedig A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK HATÁR MENTI VÁROSAIBAN OLCSÓBB A VALUTA VÁLTANI TUDNI KELL csak akkor van így, ha elég nagy forgalmat tud belőle bonyolítani. E tekintetben a helyzet változatlan. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy helyben vagy külföldön váltsuk-e át nemzeti valutánkat. Általában Magyarországon jobbak a feltételek. Egy nagy ország valutáját ugyanis kisebb árréssel lehet Magyarországon forgalmazni, mint a forintot egy turistaközpontban. Az országon belül is jelentős eltérések lehetnek egy-egy valuta árfolyamában. Minden pénzváltó ugyanis olyan árfolyamot alkalmaz, amilyet akar. A szomszéd országok valutáit minden bizonnyal az országhatárhoz közelebbi városokban kisebb árréssel forgalmazzák, azaz olcsóbban kínálják, mint a fővárosban. Egy mosonmagyaróvári polgár valószínűleg gyakrabban jár Pozsonyba, mint egy budapesti, és a pozsonyiak is többször jutnak el a határszéli városokba, mint Budapestre. Emellett a forgalmas turistaközpontokban, mint például a Balatonon vagy a híres fürdőhelyeken akár a nem közvetlenül szomszéléhány valuta (2001. DEM eladási árfolyama július 3-án) 1000 ITL 100 ESP T GBP Erste Bank 291,84 126,79 128,07 149,03 413,67 " Exluslve Change 289,50 126,00 129,00 150,00 410,50 HB Westminster 292,54 126,45 128,36 149,37 415,31 Konzumbank 292,41 126,78 128,06 149,02 415,52 Postabank 292,98 127,03 128,31 149,32 415,04 Treasure Change 286,80 123,99 126,99 147,90 404,90 Vista 287,00 125,70 128,11 149,48 412,23 dós országok valutái is olcsóbban kaphatók. Az előbb leírt különbségek azonban nem biztos, hogy ellensúlyozzák egy emiatt megtett út költségeit, így érdemes tanulmányozni a pénzintézetek és utazási irodák szinte mindenhol elérhető kínálatát. A legfeltűnőbb, hogy bizonyos utazási irodák pénzváltórészlegei - például az Exclusive Change, a Treasure Change és a Vista - általában drágábban veszik és olcsóbban adják a valutát, mint a nagybankok. Ám néhány komolyabb pénzintézet is viszonylag kis árfolyamnyereséggel dolgozik pénzváltáskor. Ezek közé tartozik két osztrák érdekeltségű pénzintézet, az Erste Bank és a Raiffeisen Bank, valamint két állami kézben lévő pénzintézet, a Konzumbank és a Postabank. A bankok és más pénzváltóhelyek között akár 4-5 százalékos különbségek is akadnak, ezért érdemes váltás előtt részletesen és alaposan tájékozódni az aznapi árfolyamokról. BUX-a > 1