Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-11 / 127. szám

6. OLDAL NŐI T Ökör 2001. Május 11., péntek Szelídítő érintések Egy simogatás örökre meghatározó lehet FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A kisgyermek számára rendkívül fontos áz apa és az anya simogatása, érinté­se, a szeretet megnyilvánu­lásainak megannyi apró je­le. Aki több simogatást kap, kevésbé lesz agresszív. Az amerikai Pszichológiai Társa­ság éves kongresszusán Boston­ban egy pszichológusnő érdekes különbségekről számolt be az amerikai és a francia családok körében végzett kutatások nyo­mán. A szakember először éttér-, mekben figyelte meg a szülők és a gyermekek viselkedését. Mér­hető volt, hogy félóra leforgása alatt a franciák 110-szer érintet­ték meg gyermekeiket, míg ugyanennyi idő alatt az amerika­iak mindössze két alkalommal. A játszótereken ugyancsak megfigyelték a különböző visel­kedési formákat. A francia játszó­tereken gyakran látták, hogy a ki­csik egy időre otthagyják játékai­kat és szüleikhez futnak, akik megsimogatják, megpuszilják őket. Ilyen kedves kontaktus jelét csak 7 százalékban lehetett az USA-ban kimutatni. A kutatók összefüggést látnak a szerető tes­ti kontaktusok száma és a gyer­mekek későbbi agresszivitása kö­zött, mivel úgy találták, hogy Amerikában az erőszakos visel­kedés 37 százalékban a gyermek- játszótereken kezdődik, míg ez az arány Franciaországban mind- össze egyszázalékos. _________■ Am i a hajkorona alatt rejtőzik Hajunk legyen göndör vagy egyenes, rövid vagy hosszú, vö­rös, szőke vagy barna, egy a lényeg: egészséges legyen! A hajszálak sok mindent kibírnak, de azért fejünk „ékének” tűrőképessége is véges. Normális esetben a fejünkön ta­lálható körülbelül 100-150 ezer hajszál mind épen nő ki a hajtü- szőkből. A helytelen táplálkozás, a stressz, a szennyezett levegő, a különböző vegyi hatások ered­ménye sokszor a csapzott haj, a rengeteg felhasadt, töredező haj­szál, és sokak réme, a korpa. A korpásodás a hajas fejbőr be­tegsége. Két jellemző tünete a pik­kelyképződés és a • viszketés, amely igen kínzó is lehet, sokan csak időszakosan szenvednek tőle, ám az emberek egy részénél állan­dó jelenség. A korpásodás oka a Pityrosporum ovale nevű gomba, amely a korpás hajúak fejbőrén igen nagy számban megtalálható. Ez a gomba egyébként minden ember fejbőrén ott van, de normá­lis körülmények között teljesen ár­talmatlan. A gond akkor kezdődik, ha a gomba elszaporodik, s ennek következtében gyulladásos folya­mat indul el, amely a hajszálak tö­ve körül hámlást idéz elő. Sajnos a korpásodás nem szű­nik meg magától. Ha nem kezel­jük, a kellemetlen tünetek foko­zódnak. Ne a divatos reklámok­nak higgyünk, hanem a bőr­gyógyász orvosnak, aki a leghaté­konyabb, korpa elleni szert tudja ajánlani. A hajápolás aranyszabályai: ha szükséges, akár naponta is mosha­tunk hajat, de ilyenkor a sampont erősen hígítva használjuk. Az öblí­tővíz ne legyen túl forró. Mivel a nedves haj különösen érzékeny, mosás után ne dörzsöljük erősen a törölközővel. A túl forró levegő ká­rosítja a hajszálakat, ezért ne hasz­náljuk a hajszárító legmagasabb fokozatát. A túl szoros hajgumi, a hajsütő, az éles fogú fésű árt a haj­nak, amelynek időnként bizony kell a kényeztetés: tegyünk rá típu- sának megfelelő pakolást. ______■ Apr óságok PAUL NEM NŐSÜL. Úgy hírlett, felesége halála után Paul McCart­ney újra megnősül. Az új asszony Heather Mills lett volna, ám Paul cannes-i látogatása során újság­íróknak azt nyilatkozta, hogy a híresztelésekkel ellentétben még nem jegyezték el egymást. KIDMANT ZAKLATJÁK. Nincs elég baja Nicole Kidmannek, most még egy őrült is megkörnyékezte. Matthew E. Hooker egyfolytá­ban leselkedik rá és családjára, Nicole ezért korlátozó intézke­déseket kért a 40 éves férfi el­len. A férfi az interneten beval­lotta, hogy feleségül akarja ven­ni, mielőtt megválasztják az Egyesült Államok elnökének. ■ Az egyik kívánja, a másik menekül A legtöbb kapcsolatban nagyon is ismerős a helyzet: a férfi többször áldozna a szerelem oltárán, mint a nő. Az úr hevesen közeledne, de a nő hidegen elhúzódik, pedig mindketten vágy­nak egymásra. Csak nem éppen úgy vagy nem éppen akkor. Azt mondják, a férfiaknak semmi nem elég, ha szexről van szó. Sok házasságban lesz félreértés forrá­sa, és vezet az elhidegüléshez, hogy amikor a férj gyarapítani szeretné a testi szerelemre szánt órák számát, az asszony elutasít­ja, vagy kedvetlenül, de belemegy az együttlétbe. A képlet egyszerű: a férfi több szexet akar, a nő vi­szont több érzelmet. A hevesebb vágyélet egyes szexuálpszichológusok szerint azért jellemzőbb a férfiakra, mert számukra az erotikus teljesít­mény az önértékelés része, a sze- xus során elért siker nagyobb hangsúlyt kap náluk, mint a nők­nél. Biológiailag is van eltérés, mondják a kutatók, ugyanis a fér­fiak esetében a csúcsélmény ref­lexen alapszik, ám a nők hosszú évek alatt tanulják meg és tapasz­talják ki saját testüket - ha ez egy­általán sikerül. Fontos különbség az is, hogy a szerelmeskedéshez a nőnek sok­kal több érzelmi indíttatás kell, nem akarja magát tárgynak érez­ni, akit a partner csak „igénybe vesz”. Ezért várja el, hogy a rá­hangolás ne három-négy lényegre törő mozdulat legyen, hanem egy vacsora, egy színház, egy csokor virág, egy félórás kényeztetés és becézgetés legalább. A férfiak többsége ezt nemigen érti, hiszen ők éppen a szex révén mutatják ki érzéseiket, s úgy tartják, ha meg­kívánnak valaltit, akkor az azt je­lenti, hogy a nő tetszik is nekik. Míg a hölgyekben inkább a sze­relmeskedés előtt gyűlnek fel az érzelmek, az urakban főként utá­na - ezért is lehet velük az ágyban könnyebben dűlőre vinni a vitás dolgokat. 750 erotikus gondolat A két nem Felmérések szerint a férfiak egy óra alatt át- közötti félreér- lagosan hatszor gondolnak a szexre. Ez he- téseket és csa- tente 750 erotikus gondolatot jelent. lódottságot fo­A házaspárok a testi szerelemnek hetente kozza, hogy átlagosan legfeljebb kétszer hódolnak. mivel a nők Amerikai adatok szerint a nők 64 százaléka nagyon gyak- több szeretetet kívánna a kapcsolatban. ran „csak” si­A férfiak 55 százaléka több szexuális él- mogatásra és ményt szeretne. melegségre Sok vita forrása lehet az ágy vágynak, elutasítják az odasiető férfit, akit a testi közelség máris akcióra csábít. Ezért van, hogy sok asszony, bár vágyik partnere ölelésére, mégis elhúzódik, a fér­fi pedig leforrázva elkullog, mert úgy érzi, visszautasították. A megoldás egyáltalán nem bonyolult, s azok a férfiak, akiket nagy nőcsábászként tartunk szá­mon, mind tudták is a titkot. Ca­KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ sanovától kezdve minden igazi férfi tisztában van vele, hogy a nőknél (is) a legfontosabb erogén zóna még mindig az agy, vagyis a hölgyeket újra és újra el kell csá­bítani. Aki veszi a fáradságot, ké­sőbb megelégedve láthatja, hogy a kedveskedés, a gyengédség megéri: az eredmény egy boldog, jókedvű nő. Esküvők, fogadások, ballagások és konferenciák lebonyolítását kedvező áron vállaljuk (60 főig). CAESAR S PALACE Hotel Étterem és konferenciaterem. Tel.: 72/212-893 w ÉTTEREM A teljesen megújult SUSOGÓ étterem az igényes konyha kedvelőit várja minden nap. Göcseji ételspecialitásokkal, kertheíyiséggel, zárt parkolóval. Rendezvényeket, csoportokat 50 főig vállalunk. Május 4-5-én, péntek-szombaton élő zene. Cint: Pécs, Szőlő u. 54. Nyitva tartás: vasárnap-csütörtök: 11-23 péntek-szombat: 11-01 óráig Asztalfoglalás: (0672) 525-198. 06-30/9860-730 Horoszkóp Bak: (XII. 22.-I. 20.) Felszabadult időszak következik, készüljön a nyaralásra. Vízöntő: (I. 21.—II. 20.) Amúgy is család középpontja, nem kell min­dig fönnforognia. Halak: (II. 21.-III. 20.) Nagy váltás előtt áll, készüljön fel arra, hogy mindent másként kell csinálnia, mint eddig. Kos: (III. 21.-IV. 20.) Ha felhagy azzal a tevékenységgel, hogy kiló­számra hányja a borsót a falra, akkor több ideje jut az érdemi mun­kára is. Bika: IV. 21.-V. 20.) Fékezze meg haragját, cserébe mások is elnézőbbek lesznek Önnel. Ikrek: (V.21.-VI. 21. Egyszer lent, máskor fent. Mindkét esetben ar­ra gondoljon, hogy lehet még fordítva is. Rák: (VI. 22.-VII. 22.) Jobban tenné, ha kevesebbet beszélne és töb­bet tenne a dolgok előremozdítása érdekében. Oroszlán: (VII. 23.-VIII. 23.) Ha nincs mindig jelen, akkor is jól men­nek a dolgok a környezetében. Szűz: (VIII. 24.-IX. 23.) Szőrszálhasogatás helyett törődjön többet családtagjai problémáival. Mérleg: (IX. 24.-X. 23.) Amit elhatározott, abból ne engedjen, s előbb-utóbb támogatókra lel. Skorpió: (X. 24.-XI. 22.) Az eredményességhez kevés, hogy nyü­zsög, érdemben vegyen részt a munkában. Nyilas: (XI. 23.-XII. 21.) Saját lelki békéje összefügg azzal, milyen vi­szonyt alakít ki másokkal. ÓRIÁSI HÁZIBULI ULLÁM BILIÁRDSZALONBAN nuDäj/Jaj& ?&<§H3(£)0 Sztárvendég: Délhúsa újon Belépés ingyenesl Minden pénteken és szombaton házibuli. cD= cut a, WLs Információ: mcity@matavnet.hu vagy 30/290-6598 Kalcium és vesekőveszély A csontritkulás megelőzé­se, a minél szilárdabb csontállomány képződése érdekében sok kalciumot kell fogyasztani. A kalciumból az ajánlott napi mennyiség 1000-1200 milli­gramm lenne, ehhez azonban naponta legalább egy liter tejet kellene elfogyasztani. Aki erre nem képes, az tabletta formájá­ban pótolhatja a szervezetéből hiányzó kalciumot. Sokakban merül fel a gondolat, hogy nem káros-e az ilyen nagy mennyisé­gű kalcium, nem növeli-e a ve­sekőképződés veszélyét. Az amerikai Harvard Egye­tem kutatói szerint az étellel - főleg tejjel és sajttal - a szerve­zetbe jutó kalcium nem növeli, ellenkezőleg, csökkenti a vese­kőképződés veszélyét. A kalci­umtabletta azonban (mivel egy­szerre kerül a szervezetbe az azonnal felszívódni képes ásvá­nyi anyag) kis mértékben való­ban növelheti a vesekő kialaku­lásának kockázatát. Ez a veszély azonban elhárít­ható, ha étkezés közben nagy pohár vízzel vesszük be a tablet­tát. A pezsgőtablettából is csak az előírt mennyiséget szedjük. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Aki többször eszik, lefogy A fogyókúrára, diétára egész iparág szakosodott, orvosok, táplálkozástudó­sok, genetikusok, gyógysze­részek keresik az egyedül üdvözítő módszert: hogyan szabadulhatnának meg a kövérek zsírpárnáiktól? A titok kiderült: koplalás he­lyett enni kell. Hazánk népességének közel fele túlsúlyos, „hála” a motorizált életmódnak és a jó magyaros éte­leknek. A hízás már a bölcsőben kezdődik, amikor az anyák túl­táplálják csecsemőjüket, így már 1 éves kor alatt kialakulnak a nemkívánatos zsírsejtek. Felnőttkorban, a mozgássze­gény életmóddal ezeket a zsírsej­teket tovább szaporítjuk. Egy író­asztal mellett dolgozó férfinak legföljebb 2400, nőnek 2000 ka­lóriát lenne szabad magához vennie, ezzel szemben az elfo­gyasztott élelem energiamennyi­sége általában a 3000 kalóriát is meghaladja. Egy svájci orvoscsoport a ma­gyar származású Hans Somogyi professzor vezetésével állatkísér­letekkel bebizonyította, hogy a ritkán, de nagy mennyiségben adagolt zsír és szénhidrát azon­nal hájjá változik. Ha azonban ugyanezt a táplálékmennyiséget 6-7-szer adták az állatoknak, még fogytak is tőle. A kísérletet tovább folytatták 30 és 50 közötti egészséges férfi­akon és nőkön. Az első csoport 3580 kalóriás étrenden élt, napi 3-4 étkezésre elosztva. A máso­dik csoport 300 kalóriával többet kapott és naponta 4-5-ször étkez­tek. A harmadik csoport 5-6-szor- ra elosztva már 4380 kalóriát vett magához. Az eredmény szenzá­ciós volt: ahelyett, hogy ez a ha­talmas táplálékmennyiség a csí­pőn vagy a hason is megmutatko­zott volna, a csoport tagjai átlag­ban 5,5 kilót fogytak! A meglepő jelenséget az orvoscsoport a következőkkel ma­gyarázza: ha gyakoribb a táplálék­felvétel, felgyorsul az anyagcsere és a szervezet több energiát hasz­nál fel. Somogyi professzor azon­ban arra is figyelmezteti az ilyen módon fogyókúrázni szándékozó­kat, hogy nem minden kalória egyforma. A zsír és a szénhidrát feldolgozása különbözőképpen történik a szervezetünkben. Aki fogyni akar, nem ehet meg napi 50 grammnál több zsiradékot. Növel­heti szénhidrátfogyasztását, de semmiképpen sem édességgel, tésztával, fehér kenyérrel. Többet ehet viszont zöldségekből, gyü­mölcsökből, teljes őrlésű lisztből sütött kenyérfélékből. A tapasztalatok szerint a leg­hatásosabb fogyókúra az, ha va­laki naponta legalább hatszor ét­kezik, és a bevitt táplálék ener­giamennyisége legalább 4-600 kalóriával kevesebb, mint amit korábban elfogyasztott. A l A É

Next

/
Thumbnails
Contents