Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-11 / 127. szám

BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL 2001. MÁJUS 11., PÉNTEK Húszmilliós kártérítés az Angol Központnak PÉCS A Legfelsőbb Bíróság (LB) jogerős ítéletében a már nem működő Nemzetközi Angol Központ kártalanítá­sára kötelezte a pécsi ön- kormányzatot. A 23,3 millió forintot (és kamatait) már átutalták a volt központot működtető alapítvány számlájára. A Mária utcai épületet 1993-ban 15 éves használatba adta a vá­ros, itt az alapítvány 1996-ig dol­gozott, közben jelentős összege­ket fordított bővítésre, felújítás­ra. Az együttműködés azért szűnt meg, mert a város vélemé­nye szerint az alapítvány tevé­kenysége eltért az eredeti célki­tűzésektől, alapfeladatoktól. A pécsi közgyűlés felbontotta a szerződést, megvonta az alapít­ványtól a Mária utcai épület használati jogát. A megállapodásra hivatkozva az alapítvány kérte az idő előtti felmondás esetére kikötött ará­nyos összeget. Több pert köve­tően a napokban döntött jogerő­sen az LB. Az Angol és Amerikai Kultúráért Alapítvány kuratóriu­ma azonban az LB-döntés után - fogalmazzák egy tegnapi közle­ményükben - „kárfelmérést vé­gez, illetve elemzi a helyzetet.” Ezt követően döntenek majd ar­ról, hogy milyen módon kezd­hetnék el újból tevékenységü­ket. Mindez a Mária utcai épületet nem érinti, mint ismert, azóta már az Európa Ház működik itt. A városházán leszögezték, an­nak idején csak a használati jo­got engedték át a kuratórium­nak. . M. A. Újabb aknák lehetnek a volt frontvonal alatt Sásd-Kisvaszar A városban korábban egy évben sem találtak ennyi világháborús robbanóanyagot, mint idén. Az év eleje óta harckocsilövedékre, szárnyas bombára és taposóak­nára bukkantak a Baranya-csa­torna hídjánál. Az életveszélyes szerkezetek 2-3 méteres mély­ségből kerültek elő közműépítés során. A munkával nem álltak le, de lassan és körültekintően végzik azt, a robbanást megelő­zendő. A visszavonuló németek fel akarták robbantani a hidat, és ki tudja, hogy milyen hadianyag maradt utánuk a földben. Az el­vonuló csapat robbantott a Göd- rei-árok városban lévő hídjánál, a Baranya-csatorna vízi átkelőjé­től nem oly messze. Ezen kívül az állomás területén épületeket, ■ váltókat pusztítottak el a mosta­ni közúti átjárók szomszédságá­ban. A rendőrség a földet műve­lő embereket figyelmeztette már a robbanásveszélyre. Kisvaszaron a 17 hektáros volt munkásőrbázis lőterén nemrég földből kifordult aknát lelt egy gombagyűjtő. Az önkor­mányzat három őrt rendelt ki, táblákat helyeztek el, hogy a ki­rándulók és a gombászok kerül­jék el a hajdan karhatalmisták és szovjet katonák által is használt területet. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) csun j. Jelentősen drágulhat a szennyvízszállítás PÉCS zetének vezetője kérdésünkre el­mondta, a köbméterenkénti ár, Valószínűleg drágulni fog a szip- amely területtől függően 5-600 pantott szennyvíz szállítási díja - forint, így 550-650 forintra is nő- ezt szavazta meg a minap a pécsi hét. önkormányzat közlekedési és Amennyiben a közgyűlés elfo- kommunális bizottsága. A terve- gadja az emelési javaslatot, a leg- zett 9,8 százalékos emelés körül- alacsonyabb szennyvízszállítási belül 14-15000 háztartást érinte- díj körülbelül 2800 forint lesz - ne a város területén. A szenny- öt köbméter ugyanis a minimum vízszállítók érdekvédelmi szerve- számlázási mennyiség. h.z. EEI: alultervezett igények? Több százmilliót kellene fordítani orvosi műszerek vásárlására Jelentős vihart kavart a pécsi közgyűlés leg­utóbbi ülésén az Egyesített Egészségügyi In­tézmények röntgenvásárlási ügye, noha a tétel - 7,5 millió forint - a város költségve­tésében nem jelentős. Az ellenzék szerint a koalíció évről évre alultervezi a rendelőköz­pont igényeit. Lapunk megtudta: a mostani műszerkérelem csak a jéghegy csúcsa, a gyógyító intézménynek még több százmillió forintra lenne szüksége, hogy megfelelő be­rendezéseket vásároljon. PÉCS Bár „csak” 7,5 millió forintos tételről volt szó, ko­moly nézetkülönbséget okozott a pécsi közgyű­lés legutóbbi ülésén a városi járóbeteg-szakellá­tást összefogó Egyesített Egészségügyi Intézmé­nyek (EEI) röntgenvásárlási igénye. A gép meg­vásárlása egyébként sürgős volt, hiszen a beren­dezést még 1996-ban helyezte el az intézmény­ben egy külső cég, majd többször is ajánlatot tett az eladásra. Végül tavaly már az is felmerült, hogy a gazdasági társaság a röntgent leszereli és elszállítja, ha azt az EEI nem vásárolja meg. A ta­valyi részletet végül a város vállalta, most a 7,5 millió forintos maradékról kellett dönteni. Ezt a közgyűlés végül ellenszavazat nélkül biztosította Jelentős tételek is a gyógyító központnak, a vita azonban a hely­zet kapcsán élessé vált. De Blasio Antonio fideszes képviselő vélemé­nye szerint ezt a kötelező részletet már tavaly is tudni lehetett, a koalíció azonban mégsem építet­te be azt a költségvetésbe. így viszont a városve­zetés magát ámítja, hogy a büdzsé kiadási és be­vételi oldala egyensúlyban van.- Ne tegyék ezt, hiszen ezzel nemcsak önma­gukat csapják be, hanem a város polgárait is - fi­gyelmeztetett a fideszes város­atya közgyűlési hozzászólásá­ban, aki azt is kifejtette: az ellen­zék a költségvetés tárgyalásakor több tízmilliót javasolt az EEI-nek műszerbeszerzésre, ezt az indít­ványt azonban nem fogadta el a többség. Fratanolo János, az egészség- politikai és szociális bizottság munkáspárti elnöke az ülésen el­mondta, előbb a szükséges ellenőrzéseket kell végrehajtani az egészségügyi intézményben, utá­na viszont biztosan lesz keret arra, hogy a mű­szer- és gépigényeket kielégítsék. Erre feltehetően jelentős forrást kell mozgósíta- ■ ni, hiszen lapunk megtudta, a most vitát kiváltó 7,5 millió forintos röntgenigény csak a jéghegy csúcsa. Dr. Vajda János (képünkön), az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgatója kifejtette, a közelmúltban összesítették a különböző egységek gép- és műszervásárlási elképzeléseit, s kiderült: legalább 400 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy az elavult eszközöket kicse­réljék, s a gyógyításhoz, a diag­nosztikához szükséges új beren­dezéseket megvásárolják. Ez az összeg, bár igencsak hatalmasnak tűnik, a jelenlegi gépárakat tekint­ve (lásd keretes írásunkat) csak néhány műszer, eszköz megvásár­lására elegendő, s bár lehet ugyan súlyozni a tételek között, igazából valamennyire szükség lenne.- Mivel az OEP-finanszírozás a beszerzésekre egyáltalán nem nyújt fedezetet, s még a legkedve­zőbb központi pályázatokhoz is olykor többmilliós önrész kell, úgy vélem, a fenn­tartónak, azaz az önkormányzatnak kell segítsé­get nyújtania - vázolta az igazgató. (Háttér, előzmények: www.dunantulinaplo.hu) NYAKA SZABOLCS- Elmúltak már azok az idők, amikor egymillióért lehetett be­szerezni NDK-s gépeket - szembesített a helyzettel dr. Vajda János igazgató. Jelenleg több tízmilliós tételeket kell fizetni a korszerű egészségügyi gépekért, de egy fogorvosi szék is legalább 3 millió forintot kóstál. Egy laborműszer 30 millió fo­rintba kerülhet, az ultrahang akár 40 milliót is érhet, amit még pályázati segítséggel is nehéz kifizetni, hiszen a legjobb konstrukcióban is 40 százalék az önrész, azaz 12-16 milliót így is elő kell teremteni. A gépek elhasználódása miatt a vá- sárlandó tételek száma pedig évről évre nő. Hírcsatorna ELSODORT egy férfit a Dráva tegnap hajnalban Barcs környé­kén. A helyi lakos tanúk szerint többször is hangoztatta, hogy át fogja úszni a határfolyót, hogy így jusson át Horvátor­szágba. A férfit - bár segítségért kiáltott - nem tudták kimente­ni. Testét a mentőalakulatok eddig nem találták meg. (mzs) HORVÁTORSZÁG feloldotta Magyarországgal szemben a marhabehozatali tilalmat. Déli szomszédunk a száj és köröm­fájás terjedését próbálta eddig ezzel kivédeni, azonban mára értelmetlenné vált a rendelet fenntartása. (mzs) A SZULIMÁNI községvezető­ség gazdálkodási okból a mozs- gói jegyzőséghez csatlakozott nemrég. így bizonyos pénzügyi feltételek kedvezőbbek a kis- . község számára. (cs) SZENTLÁSZLÓN rövidesen el­kezdik építeni az egyik Baranya megyei pénzintézet új fiókjá­nak épületét. (hz) JUBILÁL a Pécsi Kolpingház. A megyeszékhely kulturális és közművelődési közössége 10 éves jubileumát ünnepli. Eddig csaknem félezer továbbképző kurzust szerveztek, amelyeken majdnem ötezer érdeklődő vett részt. Az ünnepséget, amelyre augsburgi német kolpingosok is eljöttek, tegnap rendezték Szent István téri központjukban, (cs) KOVÁCSSZÉNÁJÁN állandó kézműves éje alkotótábor kiala­kítását tervezi az önkormányzat kistérségi vállalkozásban. Az el­képzelés szerint még idén meg­kezdődne a kivitelezés. _________________________155! VE TÉLKEDŐ TŰZRIADOVAL. Pécsett a Nevelési Központban rendezték meg tegnap a Baranya megyei katasztrófavédelmi vetélkedőt általános, és középiskolásoknak. Ennek keretében a megye tűzoltói is gyakorlatot tartottak. A feltételezés szerint egy égő iskolaépületből mentettek ki gyerme­keket, valamint egy közlekedési balesetben kigyulladt gépkocsit oltottak el. A tűzoltók mindkét feladatot jól oldották meg. A diákvetélkedőn a pécsi Felsővámház utcai, valamint a szentlőrinci mezőgazdasági szakközépiskola tanulói szerepeltek legjobban és jutottak az országos döntőbe. ■ PONTOSÍTÁS. Lapunk április 30-ai számában tudósítottunk az országos német juhászkutya kiállításról. A programot, amely­re 135 honi és külföldi nevezés is érkezett, a „Hunnia-Rex” Né­met Juhászkutya Egyesület Pé­csi szervezete rendezte. ■ Eltűnt, keresik A SZIGETVÁRI Rendőrkapitány­ság eltűnés miatt keresi a fényké­pen látható Kovács Jenő Zoltán (Pécs, 1984.11.24. an.: Hajdinyák Mária) Szigetvár, Miklós u. 1. sz. alatti lakost. Nevezett 2001. ápr. 20-án fenti lakásotthonból eltávo­zott és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: kb. 150 cm magas, barna hajú és sze­mű, arca kerek. Aki a képen látha­tó személy tartózkodási helyéről bármit tud, kérjük, a Szigetvári Rendőrkapitányságon illetve bár- melyik rendőrőrsön jelezze. ■ Útépítés a távoli jövőben A főútvonalaktól távol eső települések régi óhaja bekerülni az ország közlekedési vérkeringésébe. Az M65-ös gyorsfor­galmi út megoldást jelentene, de megvalósulásának idő­pontja bizonytalan. viszont információink szerint ennek az elképzelésnek van je­lenleg a legnagyobb politikai tá­mogatottsága. Komló Az érintett önkormányzatok - így a baranyaiak is - megkapták azt a hatástanulmányt, amely az M65Lös gyorsfor­galmi út környezetet érintő hatásait elemzi. A polgár- mesteri hivatalokban bárki által megtekinthető doku­mentumot lakossági és ön- kormányzati vélemények fel­mérése céljából küldte el a hatóság. A tervezett út Székesfe­hérvártól Mohácsig mintegy 150 kilométer hosszúságban készülne el. A nyomvonal két változatban szerepel a térképeken. Az egyik Kaposvár-Bicsérd irányába halad, míg a másik verzió Magyarszék és Komló érin­tésével éri el végcélját. Hogy melyik változat valósul meg, még nem tudható. Az első esetben természetvédelmi területet érint a beruházás, AZ M65 GYORSFORGALMI ÚT NYOMVONAL-VÁLTOZATAI OSzékesfehérvár Kaposvár Szentlőrlnc A második változat kulcsfon­tosságú Komló gazdasági fellen­dülése szempontjából, hisz' már beruházók tucatjai hátrál­tak meg a város közúti elzártsá­ga miatt. A tervezett nyomvonal már két éve szerepel a város ren­dezési tervében. A gyorsforgalmi út megépíté­se körül napjainkban még so­kasodnak a kérdőjelek. A kormány tízéves program­jában nem szerepel az út megépítése, sőt, még nem dőlt el az sem, hogy az M6-os vagy az M65-ös része- sül-e előnyben. A most köz­readott környezetvédelmi ha­tástanulmány csupán előze­tes tájékozódás céljából ké­szült.- Az bizonyos, hogy elké­szül a beruházás, mert része az országos közútfejlesztési tervnek - tájékoztatta lapun­kat Horvölgyi József, a Nem­zeti Autópálya Rt. osztályve­zetője. - Ennek időpontjáról akkor tudunk többet monda­ni, ha a kormány elfogadja az országos területfejlesztési tervet. NÉMETH L. Átmeneti szállás kóbor ebeknek Siklós A felröppent hírekkel ellentétben sem sintértelepet, sem állatmen­helyet nem alakít ki a város az egykori vágóhíd területén. A hivatalos álláspont szerint a félreértésre az adhatott Okot, hogy a közelmúltban helyszíni bejárás történt az adott területen. Mint megtudtuk, az önkormány­zat továbbra is - a jelenleg ér­vényben lévő megállapodás alap­ján - Pécsre, a Misina Állatvédő Egyesülethez szállítja be a város területén befogott kóbor ebeket. E megoldás a városnak éves szinten közel 2 millió forintjába kerül. Ugyanakkor - átérezve az e területen tapasztalható problé­mákat - nem elképzelhetetlen, hogy az adott helyszínen átme­neti szállást alakítanak ki álla­tok részére. Ez a megoldás kizá­rólag a várost „tehermentesíte­né”, vidékről ugyanis egyetlen befogott állatot sem tudnának befogadni. ________________k. j. Mé htámadások megyeszerte Pécs-Sellye Megszökött méhcsalád veszé­lyeztette az emberek testi épségét szerdán Sellyén, egy lakóépület bejáratánál, csütörtök reggel pe­dig Pécsett, a Mártírok útján, közterületen. Egy másik raj ugyancsak tegnap a megyeszék­helyen, a Kolozsvár utcában, az egyik épület harmadik szinti szellőzőjébe húzódott be. Könnyű felismerni a csapatot, hisz a fürtbe összeállt állatkák erősen zúgnak, miközben né­hány lehull a földre. Nincs kizár­va, hogy az összeverődött rovar­csapat járókelőre támad. Aki el­csatangolt családot fedez fel, hív­ja az 512-200-as, vagy a 105-ös te­lefonszámot. Védőruhát viselő tűzoltók vonulnak ki, akik füsttel szétoszlatják a rajt, az anyamé- het pedig eltávolítják. ______c^j.

Next

/
Thumbnails
Contents