Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)

2001-04-21 / 108. szám

2001. Április 21., szombat N Ö I T Ü K Ö R Új Dunántúli Napló - 9. oldal Öröm nélkül Aggodalomra ad okot, hogy angol, amerikai és svéd vizsgálatok szerint is egyre több a nemzőképtelen férfi. Ugyanakkor nő a nemi akti­vitásra képtelenek száma is. Orvosi kutatások jelzik, hogy egyre több férfi lesz meddő, mert az új civilizációs betegségek kö­vetkezményeként hímivarsejtje­ik száma nem éri el a megkívánt mennyiséget. Némely jóslatok szerint az utódnemzési feladat­körrel akár már 50 éven belül ko­moly problémák adódhatnak. A férfiaknak 25-30 százalékánál mutatkoznak valamilyen szintű gondok, s az arány egyre növek­szik. Nem csoda, hogy az USA-ban a szexológusok szerint páciense­ik jelentős része gátlásoktól szenvedő, neurózisokkal küzdő, elgyötört férfi, akiket az utód- nemzéssel kapcsolatos panaszok mellett rémületbe ejt az aktív, független, „követelőző” nők megjelenése is. A sokkhatásra jellemző, hogy a statisztikák csak az USA-ban több, mint 10 millió fiatal impotens férfiről tesznek említést. ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Méregtelenítés zöldséggel Orvosok, természetgyógyászok is javasolják, hogy évente kétszer-háromszor ajánlatos úgy­nevezett méregtelenítő kúrát tartani. Ez nem jelent koplalást vagy súlyos diétát, sokkal in­kább olyan csemegéket, amelyek finomak is, és a szervezetnek is használnak. Aki nem akarja intenzív böjtölésnek, diétának alá­vetni magát, ám mégis meg akar szabadulni a szervezetében felhalmozódott salakanyagoktól, szeretne regenerálódni, szervezetét pedig hasz­nos, biológiailag értékes anyagokkal feltölteni, az a legjobban teszi, ha zöldség-gyümölcs napokat vagy esetleg hosszabb kúrákat tart. Á zöldségek, gyümölcsök rengeteg vitamint, ás­ványi sót, nyomelemeket, anyagcserét aktivizáló enzimeket és sok-sok immunerősítő bioaktív anyagot tartalmaznak. Szervezetünk gyakorlatilag minden létfontosságú anyaghoz hozzájuthat a di­éta során, így 2-3 hetes időtartam esetén sem kell tartanunk a hiánytünetektől. A gyümölcsökben és zöldségekben található rostok alaposan kitisztít­ják, mintegy végigsöprik a bélnyálkahártyát, elő­segítve ezzel az emésztőrendszer kitakarítását. A zöldségek és gyümölcsök többsége segít a szöve­tek sav-bázis háztartásnak kiegyenlítésében is, hi­szen lúgosítanak, magas káliumtartalmuknak kö­szönhetően pedig ösztönzik az ödémák kiürítését, javítják a sejtek oxigén- és tápanyagellátását. A kúra előnye, hogy kevésbé terheli meg a szer­vezetet, mint például a radikális léböjt, így munka mellett is könnyebb elvégezni. A effajta étrendet emésztési zavarokkal küszkö- dőknek is ajánlják, székrekedés, puffadás, gyulla­dások esetén, de máj- és epebetegeknek vagy ízü­leti betegeknek is megfelel. Jó anyagcsere-betegsé­gek, magas vérnyomás, magas vérzsírok, kösz­vény, elhízás esetén, de bőrpanaszoknál (aknék, ekcéma, pszoriázis) is. Kedvelő hatású az allergia és az immungyengeség kezelésére, a normális baktériumflóra regenerálására, és persze a testsúly karbantartására. Van néhány ajánlott magyar gyümölcs, ilyen többek között a valóban csodálatos alma. Magas rost- és glukonsavtartalma miatt kiváló méregtele­nítő, a benne található pektin pedig megakadá­lyozza, hogy a fehérjék a bélben rothadni kezdje­nek. Csökkenti a koleszterinszintet, javítja a szív­működést és a keringést, stabilizálja a vércukrot, sőt támogatja a vénás keringést. A cseresznyében és a meggyben lévő anto- ciánok csökkentik a gyulladást, feszesebbé teszik a kötőszöveteket. A C-vitamin a fogínyvérzést eny- híü, a folsav- és vastartalma a vérképzésben és az idegsejtek működésében segít, a kalcium a csonto­kat erősíti. Az eper a benne található karotinoidoknak és antociánoknak köszönhetően segít a baktériumok elpusztításában. Rengeteg folsav, C-vitamin, káli­um és mangán van benne. Gyorsítja az ödémák ki­ürítését, a vérképzést, erősíti a csontokat, támogat­ja az immunrendszert, ráadásul a libidót is fokoz­za. A körte kitűnő béltisztító, nagyon sok benne a kálium, magnézium, kalcium, réz, cink, foszfor, folsav és C-vitamin. Serkenti a vérképzést, a sejtek növekedését, aktiválja belek és a vesék működé­sét. A málnában sok A-, B- és C-vitamin, rutin, biotin van. Ez a gyümölcs ezeknek köszönhetően javítja a látásélességet, serkenti a hajnövekedést, bársonyosabbá teszi a bőrt, és csökkenti a vérzé­sek erősségét. Horoszkóp Bak: (XII. 22.-1. 20.) Aki sokat eszik, keveset mozog, az ne csodál­kozzon a következményein. Még szerencse, hogy szellemileg friss maradt. Vízöntő: (I. 21.- II. 20.) Hiába szomorkodik, nem tudja megoldani a világ minden problémáját, törődjön inkább azokkal, akik számíta­nak a segítségére. Halak: (II. 21. - III. 20.) Hagyjon fel a tétovázással, töprengéssel, elmélkedéssel, mert most már elérkezett a tettek ideje. Kos: (III. 21. - IV. 20.) Gondolja meg minden lépését, mert ellenfelei figyelnek, s ha hibát vét, nehéz helyzetbe kerülhet. Bika: (IV. 21. - V. 20.) Akár fejjel is mehet a falnak, a siker elkerül­hetetlen, mert sokak érdekében jár el. Ikrek: (V. 21- VI. 21.) Mindenekelőtt önmagát kell legyőznie ahhoz, hogy szövetségeseket találjon. Rák: (VI. 22. - VII. 22.) Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Amit nem tett meg, arról már lekésett. Oroszlán: (VII. 23. - VIII. 23.) Ugyanazt kapja vissza környezetétől, amit saját maga nyújt másoknak. Jó tett helyébe jót várhat. Szűz: (VIII. 24. - IX. 23.) Hagyjon fel a szőrszálak hasogatásával, él­vezze a tavaszt! Mérleg: (IX. 24. - X. 23.) Új szerelem a láthatáron, csak később meg ne bánja, hogy belebonyolódott. Skorpió: (X. 24. - XI. 22.) A befelé fordulás nem segít, legyen nyitott az új benyomásokra. Nyilas: (XI. 23. - XII. 21.) Ne kapkodja el a döntést, idővel még jobb­ra fordulhatnak a dolgok. I Küldje el a hívószót SMS-ben § a 900-as telefonszámra. Egy SMS áráért egy # héten át értesül a baranyai sporteredmények­• # ről. A MiZo-PVSK Final Four szereplését vasár- i # nap is negyedről negyedre nyomon követ- I # heti SMS-ben a Dunántúli Napló és a Wes- J I tel+Press segítségével! +BARANYAHIR +BARANVAMETEO +BARANYASPORT KÁN ^ ÜDÜLŐFALU 1 ÉVES SZÜLETÉSNAPI RENDEZVÉNYE 2001. május 12. Az egész napos, vidám rendezvényre várjuk mindazokat, akik megszeretnék ismerni Baranya egyik legújabb idegenforgalmi vállalkozását, szolgáltatásainkat, s velünk ünnepük kihalt falu új életre kelését. Szállás is foglalható: 73/578-532 ‘75017* I « HAUNI HUNGÁRIA Felvételt hirdetünk dohányipari berendezésgyártás területére lemeztechnológus munkakörbe. Feltételek:- középfokú gépész végzettség- felhasználói szintű számítógépes ismeret (Excel) Előnyt jelent:- CAD ismeretek- németnyelv-ismeret- lemezüzemi gyakorlat Pályázatokat egy héten belül kérjük címünkre eljuttatni. Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Hungária egy 30 termelő- vállalattal rendelkező multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja, melynek központja Hamburg. Pécsi gyáregységünkben 440 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. Címünk: HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 Fax: (72) 505-202 A KÖRBER csoport tagja BMW 3161 6 670 000 Ft-tól 133 HUF/DEM árfolyamon Schneider Autóház 7630 Pécs SS»» Buzsókí u. 1~3. Tel.: 06 (72) 539-000 A vezetés élménye. Cornea Optika I fJatlira Ingyenes szakorvosi szemvizsgálat! (Szemüvegrendelés esetén) hétfő, szerda: 15-17 ÁRENGEDMÉNNYEL Cornea Optika Pécs, Rákóczi út 24-26. 72/314-199 Iparosház Komló. Kossuth L. u. 46. Tel.: 485-706 Glutinmentes élelmiszerek, müzlialapanyagok, táplálékkiegészítők, hidegensajtolt olajok, fogyókúrás termékek, teák, Pi-víz. Szemüvegkészítés SZTK vényre. Pécs, Rákóczi u. 69. Tel.: 72/332-912, 30/9867-015 Aki eme hirdetést felmutatja vásárláskor, 5% kedvezményt kap. JIXKIKIKKKIKKír n ÚJ FOGYÓKÚRA! m 100%-os siker, S visszahízás nélkül. U (Mór 27-en tartják a testsúlyukat) ■most ingyenes ; PRÓBÁVAL! K Érdeklődni: 06-30/9564-942 * 06-30/9737-304 J2 Or. Répásy Györgyné Judit VlIKIXIKKIKIír ESZTÉTIKAI LEZERSEBESZET ♦ Arcfiatalítás, ránctalanítás > Aknés hegek eltávolítása ♦ Vírus szemölcs eltávolítása ■ Májfoltok eltávolítása ■ Tetoválás eltávolítása ' Szemölcs eltávolítása ♦ Ráncfeltöltés < Bőrgyógyászat ♦ Benőtt köröm eltávolítása ♦ Bőrkinövések eltávolítása ♦ Hajszálerek eltüntetése ■ Gyermek bőrgyógyászat Dr. Schmelás Attila bőrgyógyász és kozmetológus szakorvos. Magánrendelés: Pécs, Keszüi u. 43. Hétfő, szerda, csütörtök, péntek: 15-19. Bejelentkezés: 72/446-135, napközben 72/440-837, 30/99-34-956 -szsss­Fáj a háta, dereka, válla? Vagy csak felfrissülésre vágyik? Mozgásszervi, izületi, reumatológiai, traumatológiai, ideggyógyászati betegségekben szenvedők gyógymasszázsa. Hívjon! Segítek! Tóth Judit - orvosi gyógymasszőr Tel.: 20/341-8546 -75913* Egy új gyógymód az érszűkület ellen Éjszaka kínzó fájdalom, járás közben begörcsöl a láb, elszíneződnek, sőt elhalnak a lábujjak és nem gyógyulnak be a sebek. Ezek az érszűkület tünetei. A statisztikák szerint hazánkban ez a leggyakoribb betegség, egyesek úgy vélik: minden második ember szenved az érszűkület, az érelmeszesedés miatt. Az orvosok szerint ha a folyamat elkezdődött, megállítani már nem lehet, csak lassítani. Gyógyszerekkel vagy műtéttel. Van egy magyar találmány, melyet például Németországban vagy Hollan­diában sok kórház használ és melyre az európai, illetve a világszabadalmat is megszerezte a feltaláló. Ez a sonothe- rápia. Nem csodaszer, de segít. Fél éve kezdődött - meséli a 76 éves Pájer Jánosné -, hogy éjszakánként rettentően fájt a lábam, napközben meg nem bírtam gyalogolni még a boltig is nehezen mentem el. Az érsebészeten először gyógyszert írtak fel, én szedtem is, ahogy kellett, de nem használt. Az orvos ezután műtétet javasolt. Ám én hallottam erről az újfajta kezelésről és kipróbáltam. Az ötödik alkalom után teljesen elmúlt a fájdalmam, most pedig úgy érzem, hogy már teljesem meggyógyultam.- Az én bal lábam már 14 éve „romlott el” - szólt hozzá a nagykanizsai Draskovics György - azóta szedtem a gyógyszereket. Nemrég aztán a jobb lábam is fájni kezdett. 300 méternél nem tudtam többet menni. Ennyit is csak úgy, hogy közben többször meg kellett állnom. Tudja, ez a kira­katbetegség, hogy ugye mi mást csinálhatna az ember, ha begörcsöl a lába, megnézegeti a kirakatokat. Én ma vagyok itt a kilencedik kezelésen, és az esti sétáimon már eljutottam a 2 kilométerig. Ne gondolják, hogy válogattam a történetekből, akármelyik beteggel beszéltem mind „áradozott” a javulásáról. A legjobban Varga bácsi esete tetszett. - A kezelés előtt volt, hogy több napig nem bírtam aludni, úgy sajgott a lábam, most meg ismét egymagám ástam fel a 350 négyszögöles telkem. Szénási István arról számolt be, hogy ő a kezelés előtt rég nem aludt át egy éjszakát, most meg már a 7 órakor kezdődő filmen elbóbiskol. Magyarországon egyébként csak Budapesten és Debrecenben, később Nyíregyházán és Szegeden folyt ilyen kezelés, nyár eleje óta Van Kaposváron illetve Pécsen. De hogy mi is ez az eszköz, mi a módszer? Egy EKG-hez hasonló szerkezet, a beteg csuklóira és bokáira erősített pántok, illetve a lábra tapasztott érzékelők segítségével alacsony frekvenciájú hanghullámokat, rezgéseket bocsájt ki. Hogy milyen erősségű legyen a rezgés, egy számítógép-program határozza meg, mindig egyéntől, a visszajövő mérési adatoktól függően. A rezgés a véráramlást segíti, ezzel az egész szervezetre kifejti hatását. Bár az előzőben azt írtam, hogy a kezelésnek nincs mellékhatása, javítanom kell önmagamat: a betegek elmondása szerint a viszeres panaszokat is csökkenti, sőt a cukorbetegség okozta érszűkületre, látásromlásra is gyógyítóan hat. Mivel a vérkeringés javul, az agyba is több vér jut el, így a rossz hangulatú betegek jókedvű gyógyultakká válnak. Persze a sonotherápia sem csodaszer, senkiből nem válik miatta futóbajnok, de segítségével jobban lehet élni, hiszen egy érszükületes betegnek már az is hatalmas boldogság, ha mondjuk a postáig elsétálhat. A sonotherápiát több nyugati országban is alkalmazzák a kórházak. Egy kezelés 120Q forintba kerül, egy kúra pedig 20-40 alkalmat jelent. Á társadalombiztosító ebből egyenlőre egy fillért sem áll, de a kisnyugdíjasok inkább összespórolják pénzüket, hogy itt kezeltessék magukat. Sonotherápia Pécs, Hajnóczy u. 21/C. Tel: 72/256-364 Kaposvári Sonotherápiás Centrum Kaposvár, Petőfi tér 4. Tel.: 82/414-389, 312-003, 30/246-2917 (UÁOU) Pécsi Harmadik Színház 7633 Pécs, Hajnóczy u. 4L 2001. május havi műsora 2-án 10.00 Csukás-Darvas: Ágacska - zenés mesejáték 2-án 15.00 Ágacska 2- án 19.00 Spiró György: Szappanopera: Bródy Sándor bérlet 3- án 19.00 Füst Milán: A lázadó - tragikomédia 7-én 10.00 Collodi-Marék-Kós-Papp: l'inokkió - gyermek musical 7-én 15.00 Pinokkió 7- én 19.OO Szappanopera: Déry Tibor bérlet 8- án 10.00 Januszewska-Kós-Papp: A gyáva kistigris ­zenés, maszkos játék • 8-án 15.00: A gyáva kistigris 8-án 19.00 Szappanopera 10-én 19.00 Szappanopera 14-én 19.OO A lázadó 27- én 10.00 Thuróczy Katalin-Papp Zoltán: Mátyás mesék - zenés mesejáték. Bemutató előadás 28- án 15.00 Mátyás-mesék 30-án 10.00 Keller-Novák-Fábri: Csillaglány - mese musical 30-án 15.00 Csillaglány Jegyek - a bérletes előadásokra is- rendelhetők, illetve válthatók: Pécsi Harmadik Színház 7633 Pécs, Hajnóczy u. 41. Tel./fax: 72/251-340 i > t * t

Next

/
Thumbnails
Contents