Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-31 / 88. szám
Változó kor a férfiak és nők életében Rossz közérzet, belső feszültség: ez az életközépkrízis A 40-60 év közötti életkor jelentős változás mind a nők, mind a férfiak életében. Végérvényesen tudomásul kell venni, hogy vége az ifjúságnak testi, lelki és tár- sadalmi értelemben egyaránt. Ebben az életkorban már elérkeztünk szakmai karrierünk csúcsára, további jelentősebb emelkedés már általában nem várható. Létrehoztuk, felépítettük családi fészkünket, felneveltük gyermekeinket, akik lassacskán a saját lábukra állnak, és előbb- utóbb kirepülnek. Egész életformánk megváltozik tehát. Végre nyugodtan élvezhetnénk sok-sok évi küszködésünk eredményét - ehelyett céltalannak, kiüresedettnek érezzük magunkat. Ezt az állapotot nevezi a pszichológia életközépkrízisnek. A rossz közérzet, a feszültség stresszt okoz, s ez felerősíti a kor előrehaladtával óhatatlanul jelentkező testi tüneteket. A lelki krízis időben egybeesik a változás korával. A NŐK KÖNNYEBBEN VISELIK A testi változásokat a nők esetében a klimax jól ismert tünetegyüttese jellemzi. A legáltalánosabbak a kínzó hőhullámok, valamint a pszichés, idegrendszeri tünetek: az asszonyok feszültnek, idegesnek, ingerlékenynek érzik magukat, hangulatuk - néha a külső körülményektől függetlenül is - ingadozik. Az éjjeli izzadás megzavarja éjszakai nyugalmukat, rosszabbul alszanak, nappal pedig romolhat a koncentrálóképességük, szellemi teljesítményük is. Egyre több nőgyógyászati panasz is jelentkezik: kiszárad a hüvely, vizelettartási nehézségek léphetnek fel. Más testi panaszok is előfordulnak: a hőhullámokkal együtt, de azoktól függetlenül is gyakori szívdobogás, szédülés, zsibbadás, emésztési zavarok jelentkezhetnek. A problémák okozója főként a petefészek hormontermelésének csökkenése, de az öregedéstől való félelem, a felhalmozódó stressz sem elhanyagolható. A nők könnyebben azonosítják, és ha nem is örömmel, de tudomásul veszik a változás korát. Kapaszkodót és némi vigaszt jelent ugyanis számukra, hogy a tünetekben valamennyi nőtársukkal osztoznak. A FÉRFI BETEGSÉGTŐL TART Ezzel szemben a férfiak az első jelek észlelésekor igen gyakran valamilyen súlyos rejtett betegségtől szoronganak. Az ő esetükben a változások kevésbé határozottak, jóval nehezebben körülírhatók, és talán éppen ezért igencsak próbára teszik az „erősebb nem” képviselőit. A férfi változó korának tüneteiért a nemi- hormon-termelés csökkenésén kívül az évek, évtizedek óta felhalmozott stressz a felelős, amelyet a fent jellemzett életközépkrízis jelentősen felerősít. Legjellemzőbb tünetei a nyugtalanság, az ingerlékenység, az álmatlanság, a csökkenő koncentrálóképesség, a gyengülő memória. Ezekhez társul a szexuális vágy és a teljesítőképesség csökkenése, az izomerő hanyatlása is. Mint mondtuk, a tüneteket nagyrészt a feszültség és szorongás váltja ki, azonban maguk a panaszok nagymértékben visszahatnak: fokozzák a feszültséget és a szorongást. Ezzel tehát egy önmagát gerjesztő, erősítő kóros kör alakul ki. Az ideális természetesen az volna, ha ezt a kóros kört mindkét nemnél az eredeténél vágnánk át, vagyis arra használnánk a változás korát, az életközépkrízist, amire való: számvetésre, új célok kitűzésére, személyiségünk fejlesztésére. Ez azonban a fokozódó feszültség, szorongás, testi tünetek mellett egyáltalán nem könnyű. Nem felesleges tehát a fordított megközelítés: ha oldani, csökkenteni tudjuk a testi panaszokat, csökken a feszültség, szorongás is, ezáltal lábra kap a remény, és lehetővé válik az életközépkrízis konstruktív megoldása. Azok a férfiak és nők, akik igen fájdalmasan, dramatikusan élik meg testi tüneteiket, gyakran kezdenek el nyugtátokat vagy valamilyen stimuláló élénkítőszert szedni. Ez rit- ’ kán vezet eredményre, annál inkább okozhat hozzászokást, az egyéb mellékhatásokról nem is beszélve. Sokkal jobb megoldás olyan természetes készítményt keresni, amely sok vitamint, ásványi anyagot, fehérjét, amino- savat, esszenciális, telítetlen zsírsavat tartalmaz, s ezáltal gyengéden, természetes módon javítja a testi-szellemi erőnlétet, védelmet nyújt a stressz káros hatásai ellen. TAHI TÓTH LÁSZLÓ A megörökített faóriás- Nekünk, színházi embereknek, akik az év nagy részét a zárt falak között, festett díszletek és műlombok világában éljük-dolgoz- zuk végig, a tavaszi önfeledt kirohanás maga a gyönyörűség. Nagyon várom a tavaszt, amikor haraphatom a levegőt, minden megtelik virágillattal, primőrökben dúskálhatunk, ritka szabad óráinkban pedig - zongoraművésznő feleségemmel - hatalmas sétákat tehetünk. Nagy családban nőttem fel - heten voltunk testvérek, egy kivételével mind-mind fiúk -, és miután Budán, a Sas-hegy lábánál gyerekeskedtünk, napi életünkhöz hozzátartozott a bóklászás, a kirándulás. Idegenvezető édesanyám sokszor volt távol tőlünk, ezért külön élvezte, amikor hét gyerekével bejárhatta a tavaszillatú hegyeket, és az emberek összecsapták a kezüket, úgy kérdezték: jé, ez mind a magáé? Szeretem a csendet, a nyugalmat, de nem vagyok visszahúzódó típus. Sőt, inkább kreatívnak merném nevezni magam, hiszen az autón kívül nincs a lakás körül olyan ketyere, amit meg ne javítanék. Na, az ilyen szöszmötölő, hibát kereső és apróságokon töprengő munkához nincs jobb évszak, mint a langymeleg tavasz... Nekem tavasszal mégis legelőször a tenisz ugrik be. Nem csoda, hiszen naponta játszom, versenyekre járok, ez a sport beépült az életembe. Rossz időben a fedett pályán is jó dolog kergetni a labdát, de milyen más, amikor már ki lehet menni a szabadba! Miért szoktam várni még a tavaszt? Bevallom: a zöldpaprikáért! Azt szeretem, amelyik jó húsos, de cseppet sem csíp, és az öreg Szent-Győrgyi prof felfedezése óta tudjuk, hogy tele van a tavaszi fáradtságot elűző C-vitaminnal. Édesapám festőművész volt, majdnem követtem a pályán, de most már inkább csak hobbiból festegetek. Nem szoktam a természetből venni a témáimat, inkább feldolgozom magamban amit láttam, és azt vetem vászonra. De most legutóbb megkapott egy nagy fa... Életfa. Családfa. Az erő és újrakezdés szimbóluma. Az idei tavaszra engem ez a megörökített faóriás emlékeztet majd. KÖNYVAJÁNLÓ Újdonság! Jön! Jön! Jön! Információink szerint április utolsó hetében kerül a könyvesboltokba és a Magyar Könyvklub hálózatában forgalomba az elmúlt év osztrák siker- könyve, a DER MANN 2000 magyar nyelvű kiadása. A FÉRFI AZ ÚJ ÉVEZREDBEN címmel, a Holistic Kiadó gondozásában. A szerzők között szerepel professzor dr. Metka is, aki kutatásaival és klinikai tanulmányaival nemzetközileg is igazolta a női klimax „észrevétlenül" történő megélését elősegítő Melbrosia, és az idősödő férfiakat hasonló problémáikon átsegítő Melpromen kapszulák tudományos hátterét és hatékonyságát. E rendkívül hasznos és hiánypótló könyv megjelenését és népszerűsítését a Naturprodukt Kft. is segíti hirdetési és reklámtevékenységével. A könyv mintegy 350 oldalas, ára várhatóan 3800 Ft körül lesz. Utánvéttel történő szállításra előjegyzéseket, megrendeléseket szívesen felveszünk kedves olvasóinktól a Naturprodukt Kft. címén. (X) NATURPRODUKT KFT. 2046 TÖRÖKBÁLINT DEPO PF. 8. Kínozza a csuklás? Csuklásnál az alsó légzésizmok hirtelen lefelé összehúzódnak. A mellkas megnagyobbodik, nagyon gyorsan levegő szívódik a tüdőkbe, a gége hangrése hirtelen zárul - így keletkezik a csuklás. A legkönnyebben úgy szabadulhatunk meg a csuklástól, ha elleningereket váltunk ki: 1. ) Hideg vizet kell inni és a levegőt néhány másodpercig visszatartani. 2. ) Mélyen belélegezni, a levegőt visszatartani (vagy háromszor szárazon nyelni). 3. ) A mutatóujjat a hallójáratba dugni és enyhén ide-oda mozgatni. 4. ) Egy teáskanál durva cukrot (folyadék nélkül!) lenyelni. Ez izgatja a szájpadlás idegekeit. 5. ) Tüsszentési ingert kiváltani (pl. őrölt borsba óvatosan beleszagolni). 6. ) Ha mégis 4 óránál tovább tartana a csuklás, vagy rendszeresen visszatér, orvoshoz kell fordulni. Akkor ugyanis komoly betegség jele lehet. Melpromen Önnek regenerálásra van szüksége? Melpromen® kapszula Ez a gyógyhatású készítmény javítja a fizikai teljesítőképességet, a közérzetet, a koncentráció-képességet. Támogatja a szervezet természetes védekező rendszerét, csökkenti a fáradtság érzetet. Virágporra érzékenyekeknek nem ajánlott! Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény Forgalmazza: 2046 Törökbálint, (Depó) Pf 8. Tel.: 06 (23) 336-131, 336-333 A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa cl a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Egészséges bélműködés - jó közérzet Avastagbél működése A táplálék elfogyasztását követően mintegy 12 óra múlva jut a maradék béltartalom a vastagbelekbe. A vastagbél feladata az ásványianyagok és a víz nagy részének felszívása, és a széklet továbbítása. Ezen túlmenően a vastagbélben található bélbaktériumok életfontos anyagokat, pl. vitaminokat termelnek számunkra, sőt immunrendszerünk igen fontos részei (az ún. Peyer plakkok) is itt helyezkednek el. Nem csoda hát, ha egészségünk, jó közérzetünk jelentős mértékben függ bélrendszerünk működésétől. Renyhe bélműködés A helytelen, rendszertelen, rostszegény táplálkozás, a mozgásszegény, ülő életmód, a civilizációs ártalmak, a mindennapi, egyre fokozódó stressz mind-mind árthatnak az egészséges bélműködésnek. Ilyen esetben a béltartalom áthaladása a vastagbélen lassul, falára méreganyagok, erjedés- ill. rothadástermékek rakódnak le. Ez visszahat az emésztőrendszer előző szakaszára, ezáltal zavart szenvedhet az emésztés is. Ennek következménye a székrekedés, a puffadás, rossz közérzet. Plantago ovata A Plantago ovata (Psyllium Seed) egy indiai gyógynövény. A psyllium korpája bélműködést szabályozó hatása magas rost-, illetve nyálkatartalmára vezethető vissza. A maghéj magas növényi rosttartalma víz hatására nagymértékben megduzzad, ezáltal megnöveli a széklet mennyiségét a vastagbélben. A megnövekedett vastagbéltartalom nagyobb nyomást gyakorol a bélfalra, ez pedig fokozza a belek perisztaltikus mozgását, vagyis gyorsítja a széklet áthaladását a vastagbélen. A magas nyálkatartalom lágyítja a székletet és segíti annak csúszását a bélfalon. Mindezen hatások következtében rendszeres, könnyű székürítés várható. A széklet lágy, de mégis jól formált (nem hasmenéses). Miben különbözik a Plantago ovata a szokásos hashajtóktól? Leginkább abban, hogy egyáltalán nem hashajtó. A hashajtók általában ingerük, fokozott kiválasztó működésre késztetik a bélnyálkahártyát, s ez idővel hozzászokást sőt, bélnyálkahártya rendellenességet is okozhatnak. Másrészt a hashajtók esetenként túl hirtelen törik át a kialakult bélrenyheséget, s ezáltal "kellemetlen meglepetés"-ként hasmenés jelentkezhet. Ezzel szemben a Plantago ovata szabályozza, egyenletessé teszi a bélműködést: tömeghatásánál fogva összerendezi a bélmozgásokat, síkossá teszi és ezáltal megvédi a nyálkahártyát. Rendszeres vagy kúraszerű fogyasztása esetén sem alakul ki hozzászokás. Mikor javasolt a Plantago ovata fogyasztása? Javallatok • A bélműködés rendezése, rendszeres könnyű székürítés biztosítása, • székrekedés megelőzése és kezelése, • aranyér esetén könnyű, laza, nem tapadó széklet biztosítására. A bélműködés rendezésére naponta kb. 5g tiszta rost elfogyasztása javasolható, bőséges folyadék - víz, gyümölcslé, tej stb. - bevitele mellett. Gyermekeknél és kismamáknál a táplálkozás kiegészítésére használt készítmények fogyasztásáról kérje szakemberek tanácsát. A “HUSK PSYLLIUM” dán étrendi kiegészítő rostkészítmény - kapható a patikákban és a gyógynövény szaküzletekben. Eredeti indiai gyógynövény - skandináv minőségű termék. Forgalmazza: 2046 Törökbálint, (Depó) Pf. 8 Tel.: 06 (23) 336-131,336-333