Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-31 / 88. szám
JÓ TANÁCS ■ 2 Amit a vasról tudni kell Szervezetünk legfontosabb nyomeleme A vas a hemoglobin legfontosabb alkotórésze, ez köti meg és szállítja a sejtekhez az oxigént. A hemoglobin két vegyértékű vasat tartalmaz, amely számos enzim, valamint az izomfehérjék alkotórésze. Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségben, akkor nem képződik elegendő hemoglobin, és vérszegénység alakul ki, amelynek következtében a sejtek, szövetek, szervek nem jutnak elegendő oxigénhez, és így nem tudják kifogástalanul ellátni feladatukat. A felnőtt férfiak vasszükséglete napi 1 milligramm (mg), a nőké - mivel a menstruációval havonta vért és ezzel együtt vasat is vesztenek - 2 mg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az élelmiszerrel felvett vasnak csak mintegy 10-15 százaléka hasznosul, ezért a szükséges vasfogyasztást átlagosan 15 mg- ban állapították meg. A vas a természetben különböző formákban áll rendelkezésre. Az élelmiszerekben két és három vegyértékű vas található. A szervezet számára a két vegyértékű vas sokkal értékesebb, mivel jóval könnyebben szívódik fel. A növényekben túlnyomó- részt három vegyértékű vas található. Magas vastartalmú növények: a búzacsíra, a zab- pehely, a napraforgómag, a bab, a borsó, a lencse, a spenót, a köles, a petrezselyem. Két vegyértékű vas nagyobb mennyiségben a húsfélékben található, felszívódása és hasznosulása a három vegyértékűnek csaknem tízszerese. A vas hasznosulását egyéb élelmiszerek is befolyásolhatják, ha olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek a vassal a bélben oldhatatlan egységet képeznek, és ezzel megakadályozzák a felszívódást. Ilyenek a csersavak, amelyek a kávéban, a feketeteában fordulnak elő, a fitinsav, amely a gabonában, a korpában fordul elő, a foszfátok, amelyek az üdítőitalok, a felvágottak anyagában vannak jelen. Ezek fogyasztása tehát nagy vastartalmú ételekkel együtt kerülendő. Ezzel szemben a C-vitamin mintegy négyszeresére növelheti a vasfelszívódást, mivel megakadályozza az oldhatatlan ve- gyületek kialakulását. Érdemes tehát úgy összeállítani az étrendet, hogy a benne levő vas minél jobban hasznosuljon: az ebédhez a hús mellé kóla helyett fogyasszunk inkább egy pohár narancslevet. Dr. Valló Ágnes főiskolai adjunktus őszintén a szívpanaszokról Ha szorít, ha kisugárzik, ha kalimpál, ha fáj... A szív- és érrendszeri betegségek száma Magyarországon egyre emelkedik, ezek a betegségek vezetik a halálozási statisztikákat is. Igen sok beteg fordul meg a patikákban, és kér szívpanaszai enyhítésére tanácsot, gyógyszert, illetve gyógyterméket. Először is le kell szögeznünk, hogy a szervi szívbetegségek kezelése az orvosok feladata. Az öngyógyításnak csak akkor van létjogosultsága, ha orvosi vizsgálattal a súlyos szervi elváltozás kizárható. A betegségek megelőzésében, illetve a kisebb panaszok enyhítésében azonban magunk is közreműködhetünk. Ehhez azonban ismerni kell a szívtáji panaszok szerteágazó eredetét. A szívelégtelenség tünetei A szív a vérkeringés motorja, összehúzódásaival hajtja előre a vért az erekben. Tőle függ valamennyi szerv - így az agy - vérellátása is. Ha a szív gyengül, fáradékonyság, gyengeség jelentkezik, mind a testi, mind a szellemi teljesítőképesség, terhelhetőség romlik. A testi tünetek könnyebben észrevehetők: a betegek egyre fáradtabbnak érezik magukat, nehezükre esik a gyaloglás, lépcsőn járás vagy a kerti munka. Fizikai terhelésre légszomj is jelentkezhet. A szellemi fáradtság a koncentrálóképesség csökkenése, illetve memóriazavar formájában nyilvánulhat meg. Szapora szívverés, szívdobogás, ritmuszavar A szívverés szigorúan szabályozott, harmonikus ritmus. Szapora szívműködésről akkor beszélünk, ha a percenkénti pulzusszám meghaladja a kilencvenet. A szívdobogásérzést a szívizom erőteljesebb összehúzódása váltja ki. Gyorsabban ver a szív futás vagy nehéz fizikai munka végzése közben, hiszen az izmok működéséhez több vérre van szükség. Szapora a szívverés láz, vérszegénység vagy pajzs- mirigy-túlműködés esetén is. A szapora szívverés, szívdobogásérzés leggyakoribb oka azonban az idegrendszer működésében keresendő. Az ijedtség, a stressz, az izgalom, frontérzékenyeknél egyes időjárási, légköri hatások fokozzák a szimpatikus idegrendszer aktivitását, ez pedig szaporább és erőteljesebb szívműködéshez vezet. Tartós idegi megterhelés, szorongás állandósíthatja a panaszokat. Mellkasi fájdalom Mellkasi panaszok esetén szinte minden betegben felmerül a koszorúérgörcs vagy az infarktus lehetősége. Pedig a mellkasi fájdalmat sok minden más is okozhatja. A koszorúér-szűkület, az angina pectoris tünete az erős, szorító, esetleg égő fájdalom a mellkas közepén (nem bal oldalon!), a szegycsont mögött. A fájdalom gyakran - de nem mindig - a bal karba sugárzik, általában fizikai terhelésre (lépcsőjárás, futás) jelentkezik, és pihenésre rendszerint néhány perc alatt magától megszűnik. A valódi infarktus tünetei hasonlóak az angináéhoz, csak sokkal hevesebbek. A szorító, markoló fájdalom nem szűnik, sőt egyre hevesebbé válik. Sugározhat karba, nyakba, gyomortájékra; halálfélelem, légszomj, verejtékezés társul hozzá. Funkcionális szívbántalmak Funkcionális szívbántalomról akkor szoktak beszélni, ha a szívműködési zavar, a panaszok hátterében nem található szervi ok, tehát a szív voltaképpen egészséges. A tünetegyüttesnek számtalan elnevezése van, de mindegyik megegyezik abban, hogy objektív, műszeres vizsgálatokkal a tüneteket magyarázó szervi elváltozás nem igazolható. Ez azonban a beteget rendszerint nem túlzottan vigasztalja, mert - a negatív leletek ellenére - igencsak betegnek érzi magát. A betegek nagyon szenvednek a tünetektől. S ha azt hallják, hogy panaszaik „csak” ideges eredetűek, gyakran megsértődnek, mert úgy érzik, hogy nem veszik elég komolyan a bajukat, sőt őket magukat sem. Dr. Valló Ágnes főiskolai adjunktus A szívműködést befolyásoló gyógynövények Galagonya: úgy ismerik, mint a korosodó szív gyógyszerét. Erősíti, javítja a szívet, a vérkeringést. Komló: nyugtat, erősíti az idegrendszert, kiegyenlítő hatása van. Macskagyökér: stressz és kimerültség esetén nyugtatja meg az idegeket. Természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy szívtáji panaszok esetén feltétlenül orvoshoz kell fordulni! Öngyógyításhoz csak akkor szabad folyamodni, ha orvosi vizsgálattal nem mutatható ki szervi szívbetegség. 40 öraxsé Jól elaludni - Kipihenten ebredm - Cirkulin Valeriana drazsé komlóval- mudm mpi Friss reggeli levegő, kakaskukorékolás! Mindenütt pezseg az élet, örülünk az induló napnak és az előttünk álló feladatoknak, hiszen éjjel igazán jól kipihentük magunkat. Alvási nehézségek esetén segít ebben a macskagyökér és komló kombinációjával készülő Cirkulin Valeriana drazsé komlóval. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. of róna / * 'e''«iészet eí*k* Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény szaküzletekben. Forgalmazza: 2046 Törökbálint, (Depó) Pf 8. Tel.: 06 (23) 336-131; 336-333 ialmazzaújÉKÉ) A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A természet avóavszerkincse A körömvirág Kerti növényként az egész világon elterjedt. Egyike a leghasznosabb gyógynövényeinknek. A keleti és nyugati orvoslásban egyaránt ősidők óta alkalmazzák fertőtlenítő és sebgyógyító hatása miatt. Egynyári növény, virágai kora nyártól késő őszig nyílnak. Gyógyításra a növény virágait és levelét használják. Külsőleg lábszárfekély, aranyér, ekcéma, kötőhártya-gyulladás, belsőleg fekélyek és torokfertőzések kezelésére is adják. A körömvirág-kivonatot tartalmazó kenőcs gyulladáscsökkentő, antibakteriális és szövetsarjadzást serkentő hatású. Nehezen gyógyuló sebek, műtéti hegek, felfekvések kezelésére is alkalmas. Éljen egészségesebben! A szívinfarktus többnyire szív- és érrendszeri megbetegedések következtében alakul ki. A veszély azonban időben felismerhető, s így megelőzhető. Az időben elkezdett intézkedésekkel a szívinfarktus kockázata csökkenthető, bizonyos tényezők azonban kedveznek az infarktus kialakulásának. Néhány jó tanács a megelőzéshez:- Az első számú kockázati tényező a dohányzás. A dohányzó embereknél háromszor gyakoribb a szívinfarktus kialakulásának veszélye, mint a nem dohányzóknál. Hagyja abba a dohányzást, a szívinfarktus kockázata így már néhány hónapon belül a felére csökken.- A magas vérnyomás megterheli az érrendszert, és elősegíti a szívkoszorúér megbetegedését. Sokszor az életkörülmények okozzák az infarktust, ilyenek a túlsúly, a helytelen táplálkozás, a kevés mozgás. Hetente kétszer-háromszor sportoljon legalább 30 percig.- A túl zsíros táplálkozás, alkohol és édesség fogyasztása növeli a koleszterinszintet. Ha a vérnek túl magas a zsírtartalma, a zsír lerakódik a szívkoszorúér belső falaira, ezáltal akadályozza a véráramlást. Kevesebb zsíros ételt és több halat, gyümölcsöt, zöldséget, olívaolajat, teljes kiőrlésű terméket kell fogyasztani.- A cukorbetegség is növeli a szólásának kockázatát, mert fokozza az érelmeszesedést. A cukorbetegek a cukorszint helyes beállításával jelentős mértékben csökkent- hetik az infarktusveszélyt. Akit folyamatosan stresszhatások érnek, nemcsak a szívét károsítja, hanem az egészségét is veszélyezteti. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! fwfálMiu. «allafe •SSffl* 2046 Törökbálint, (Depó) Pf 8. Tá: 06 (23) 336-131,06 (23) 336-383 Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövényszaküzletekben.