Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-27 / 84. szám
12. oldal - Uj Dunántúli Napló OLVASÓSZOLGÁLAT 2001. Március 27., kedd v Hl A Nap kél 6.33, nyugszik 19.07 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-ás számon: Szabó Anita A Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva Névnap, évforduló Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat. A név újmagyar eredetű, a hajnal közszóból származik. E napon született 1676-ban II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország vezérlő fejedelme. üleslel I Mobil hívószámunk: I 06-30/247-0001 Postabontás Dbnántúli Napló Pécs E-mail-címünk: toroke@dunantuIinaplo.hu 7601 Elfogadható áremelés A Dunántúli Napló március 21-i számában Ismét drágulnak a gyógyszerek címmel megjelent írás kapcsán szeretném elmondani, hogy ez az első alkalom, amikor a gyógyszeráremelés mértékét el tudom fogadni. Ez a véleményem, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele: mekkora kiadás és tehertétel nagyon sok ember számára a havi gyógyszerköltség. Ugyanakkor több mint naivitás lenne azt várni, hogy a gyógyszergyártók ne kalkulálják bele az áraikba a fejlesztéseiket, kiadásaikat és természetesen a saját nyereségüket. A kérdés csak az, hogy a velük folytatott alkuban hol húzódik az a határ, amelyik mindkét fél számára elfogadható. Az egészségügyi miniszter megtalálta ezt a kényes pontot, s az egyezség azt eredményezte, hogy a nyáron esedékes 6,3 százalékos emelést követően jövőre 2,8 százalékkal emelkednek a gyógyszerárak. Az idei és a jövő évi emelés mértéke tehát együtt is alatta marad az eredetileg tervezett ez évi tízszázalékos emelésnek. Én ezt eredménynek tartom. Része annak a számomra nagyon rokonszenves tevékenységnek, amit a még rövid idő óta pozíciójában lévő egészségügyi miniszter folytat. N.-né B. M., Pécs Sokallom az eboltás díját Emlékezetem szerint tavaly négyszáz forintot kellett fizetnem azért, hogy kutyám megkapja a veszettség elleni kötelező védőoltást, és ötven forintba került a zöld színű biléta, amely mindenki számára egyértelműen jelezte, hogy be van oltva. Idén a biléta ára változatlan, ám az oltás díja száz százalékkal nőtt. Véleményem szerint kizárt, hogy a vakcina ennyire megdrágult, hiszen védőoltásról van szó, ezért csak arra tudok gondolni, hogy a „járulékos” költségek miatt emelték nyolcszáz forintra az oltási díjat. Nem tartom szerencsés döntésnek a százszázalékos emelést, ugyanis a nyolcszáz forint sok kispénzű ember számára jelentős kiadás, s lesznek, akik úgy döntenek, hogy inkább nem oltatják be a kutyáikat. Ez pedig könnyen olyan bajt okozhat, amelynek következményei sokkal többe kerülnek, mint amennyi a díjemelésből származó bevétel. Katona László, Pécs, Nagydaindoli út 33. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vízállás Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 584 cm, áradó, 9,4 fok, Őrtilos 15 cm, áradó, 9,8 fok, Barcs 24 cm, apadó, 11,1 fok, Drávaszabolcs 134 cm, áradó, 11,8 fok. Orvosmeteorológia A változó felhőzetből elszórtan alakul ki eső, élénk, erős lesz az északi szél. Csökken a hőmérséklet, délután 13, 18 fok várható. A korábbi, melegebb napokhoz képest barátságtalanabbra fordul az időjárás, hidegfront hatásával kell számolni. Következményeként ingerültebbek, feszültebbek lehetünk a megszokottnál. A légszennyezettség és a porkoncentráció alacsony, nem változik, a légnyomás emelkedik. Országos előrejelzés Mai időjárás A Kárpátok választóvonallá lett Európa időjárásában. Az északabbra lévő területeken sokfelé havazik, éjszaka mindenütt fagy. A délebbi tájakon csak néha esik az eső, és még mindig erős a nappali fölmelegedés. Hójelentés Kékestető Bánkút Galyatető Lomnici-csúcs Sniezka Zakopane Rax Villach nincs nincs nincs 194 cm 80 cm nincs 25 cm 96 cm Tignes 60-300 cm Távolabbi kilátások Szerda 12° tQc Csütörtök 14 K Péntek 13° e> Egészségügyi ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: PTE ÁOK Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el a Pécsről és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: PTE ÁOK Baleseti és Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - PTE ÁOK Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: PTE ÁOK Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: PTE ÁOK Szemészeti Klinika. Bőrgyógyászati betegek sürgősségi ügyeleti ellátása 18 órától: PTE ÁOK Bőrgyógyászati Klinika (Kodály Z. u. 20.). Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u., délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 535-974. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Zsolnay V. út 8., Főnix, Köztársaság tér 8., Bóly: Panacea, Ady E. u. 8., Komló: Piramis, Kossuth L. u. 71., Mohács: Belvárosi, Szabadság u. 26., Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8., Sásd: Szent György, Szent Imre út 19., Sellye: Arany Sas, Erdélyi u. 2., Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A., Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1., Szigetvár: Boróka, Szent István ltp. A Máltai rendelés ingyenes orvosi és jogi tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül'igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6 . sz. alatt. 10.00-13.00-ig bőrgyógyászat, 13.00-15.00-ig belgyógyászat, 13.00- 14.00-ig ultrahang, 15.0016.00- ig lelki tanácsadás. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK - PROGRAMOK BARANYA Siklósi Vár: Nyitva: kedd-vasár- nap: 10.00-15.30-ig. Várgaléria: Gádor István keramikus kiállítása. Városi Galéria: Állandó kiállítás: Istókovits Kálmán festőművész életmű-kiállítása. A kiállítások nyitva tartása kedd-vasárnap: 10.00-15.30-ig. Mohács, Kossuth Filmszínház: Szigetköz - megsebzett táj. Bárdos Deák Péter fotóművész kiállítása. Megtekinthető április 12-ig. Körgaléria: Állandó kiállítás: Feketekerámia Mohácson, Mohács festője: Kolbe Mihály, Mohács népei, mohácsi busóálarcok. Nyitva: kedd-vasárnap: 10.00-18.00. PÉCS PTE Ifjúság úti aula: Flameco est (19.30) Petőfi Sándor Művelődési Ház: Japán teaest (17.00). Pécsi Egyetemi Klub: Univ Pécs - 1 éves az egyetemi hírlap. Táncoló egyetem (21.00), Garavi sokak vajdasági etnopop együttes koncertje (21.30), A Balkán hangjai DJ Dusán válogatásában - ingyenes! (23.00) Civil Közösségek Háza: Mecseki Fotóklub (18.00). Művészetek Háza, Breuer Marcell Terem: Nagyon fáj - filmesz- szé. Előadó: dr. Stark András pszichiáter (18.00). - Fülep Lajos Terem: Nyitottság a zene jövője címmel Gyöngyössy Zoltán (fuvola- művész), Horváth Béla (oboaművész), Rozmán Lajos (klarinétmű- vész), Lakatos György (fagottművész) és Rákos László (kürtművész) koncertje (19.00). Csontvári Múzeum: Bakaja Zoltán szerzői estje (18.30). Vasutas Művelődési Ház: Díszítőművészeti szakkör (9.30), Botladozók címmel magyar táncok tanítása (18.30), Vagaboond világjárók klubja (19.30). Akvárium-Terrárium: Pusztító üzlet - kiállítás egzotikus állatokból készült használati és dísztárgyakból. Megtekinthető április 8- ig. Nyitva 9-17 óráig. Café Zacc: Wally Zoltán akvarell- jei. Café Dante: 60 év képekben - Felcser László építész-festő kiállítása. Megtekinthető április 10-ig. Civil Közösségek Háza, Gebauer Galéria: Dechandt Antal: Határátlépések című kiállítása. Csopor(t)-Horda Galéria: Pinczehelyi Sándor képzőművész kiállítása. Gyöngyszem Galéria: Branka Dulic szalmakollázs-készítö művész kiállítása. Nyitva hétfőtől péntekig 9.00-17.00. Művészetek Háza: A Víz Világnapja 2001. Képző- és iparművészeti pályázat. Megtekinthető márc. 30-ig. Kertészti Ágnes iparművész kiállítása. Megtekinthető ápr. 4-ig. Pincegaléria: Bicsérdi alkotótelep kiállítása. Nyitva: hétfő-csütörtök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-14.00. HOLNAPI ELŐZETES PÉCS Művészetek Háza, Fülep Lajos Terem: Fiatal Művészek Pódiuma. Kelemen Barnabás hegedű- művész, Kokas Katalin hegedű- művész, Rohmann Ditti gordonkaművész, Fehér Ernő zongora- művész koncertje (19.00). IH-Sziporka Gyermekszínpad: Hamupipőke (15.00). IH-Billentyű: Tanac táncház (20.00). SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Hunyadi László (19.00), Balassi-bérlet. FILM PÉCS Uránia: Irány Eldorádó! (16.00), Vorosilov mesterlövésze (18.00), A meztelen Maya (20.00), Hurrikán (22.00). Cinema City, Pécs Plaza: Apádra ütök (szinkr. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15), 102 kiskutya (szinkr. 14.00, 16.00, 18.00), Gladiátor (felír. 20.00) , Sátánka (szinkr. 14.15, 16.15, 18.15, 20.15), Dínó (szinkr. 13.00) , Számkivetett (felír. 14.45, 17.30.20.15) , Túszharc (felír. 14.45, 17.15, 19.45), Csokoládé (felir. 13.15.15.30.17.45.20.00) , Hangyák a gatyában (szinkr. 14.15, 16.15, 18.15.20.15) , Taxi 2. (szinkr. 14.15, 16.15.18.15.20.15) , Majdnem híres (felir. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15), Meseautó (magyar 14.00), Hegylakó 4. (felir. 16.00,18.00,20.00). MOHÁCS Kossuth: A bájkeverő (18.00), Jég és Föld között (20.00). PÉCSI RÁDIÓ 5.55-22.30 az FM 101,7 MHz és a 873 kHz középhullámon, 5.55-től 9.00- ig és 18.30-tól 21.00-ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55-9.00-ig HAJNALTÓL REGGELIG. Benne 6.00, 7.00 Krónika, 6.15, 7.15 Krónika, 6.23, 7.23 Lapszemle, 6.30,7.30 Hírek. 6.38, 7.38 Közlekedés, sport. 6.45,7.45 Hírek. 6.52,7.52 A nap témája. 8.00 Híradó. 8.10 Riportok, interjúk. Sziréna. 9.00-22.30-ig csak a 873 kHz-es középhullámon. 9.00- 10.30 Horvát, 10.30-12.00 német műsor. 12.00-13.00 Krómka. 13.05-14.00 Szerb zene. 14.0518.00 Magyarországról jövök, Kirakat. 18.00-18.30 Krónika. 18.30- 22.30-ig nemzetiségi műsorok. REMÉNY RÁDIÓ Napi 24.00 órás, folyamatos adásidővel az FM 94,6 MHz-n. Hírek minden egész órában. 0.00 Éjszakai zenés turmix, 6.00 Napköszöntő, 8.30 Reggeli muzsika 9.00 Hétfőtől péntekig. Benne: életmódmagazin, keresztény szülők magazinja, civilszervezetek órája, hitéleti kitekintés, 12.30 Déli muzsika,. 13.00 Délutáni forgószínpad. Benne: jogaink.., mit szól hozzá?, közlekedésbiztonság, kisvízit, diákóra, napösszegző, 18.05 Aprócska, 18.30 Esti muzsika, 20.00 Hittel emberként, 22.00 Késő esti muzsika. Tévéműsor-ajánlat m1 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért! (brazil sorozat, 191. és 192. rész), 9.35 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben (benne: 12.10 Körzeti híradók), 13.00 Srpski Ekran, 13.25 Unser Bildschirm (német nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Taub János-portré, 14.50 „Képes könyv", 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Utánam, srácok! (gyermekfilmsorozat), 16.30 Zöldpont, 17.00 Hon-lap, 17.25 Katolikus krónika, 17.50 Helyünk Európában - Kisvárosok, .18.00 Híradó hatkor, 18.20 Szerelmek Saint-Tropez-ban (fran19.15 Viláahíradó 19.30 Híradó este 20.05 Önök kérték! 21.05 Évszakok 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 _Théma 22.45 Magyar Szalon _____(kulturális mag.) 23 .15 BBS___________ 23.20 Bódy Gábor film- _____fel____________ 1.0 0 Ezredforduló RTL KLUB 6.30 Reggeli, 8.55 Joker, 9.05 Receptklub, 9.20 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat, 19.), 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat, 59.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő, 12.30 Receptklub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.40 Második csók (sorozat, 51.), 14.05 Helene és a fiúk (francia tinisorozat, 169), 14.35 A mélység birodalma (amerikai sorozat), 15.25 Paula és Paulina (mexikói sorozat, 51), 16.10 Joker (telefonos villámjáték), 16.15 Terra Nostra (brazil sorozat), 17.10 Joker, 17.15 Híresek és gazdagok (mexikói sorozat), 17.40 Maria (mexikói sorozat), 18.30 liomos!________ 19 .25 Fókusz________ 19 .55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet (sor.) 21.15 Merénylet a levegőben (amerikai akciótilm) _______ 22 .50 Híradó 23.05 Kvízshow (amerikai film!________ 1.2 5 Fókusz (ismétlés) 1.55 Divatklip TV2 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország!, 9.00 Stefanie (német kórházsorozat), 10.00 Hurrá, utazunk!, 10.25 Közvetlen ajánlat, 11.25 Reggeli gondolatok, 11.30 Magyar történelmi arcképcsarnok, 11.35 Ablak Európára, 12.00 Csupa-csupa élet (német sorozat), 12.20 Családban marad (amerikai vígjátéksorozat), 12.45 Mókás arc (am. musical), 14.45 Xena (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Milady (argentin sorozat), 16,00 Ramona (mexikói sorozat), 16.45 Acapulco szépe (mexikói sorozat), 17.10 Fiorella (perui sorozat), 18.00 Sebzett szívek (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Gyerekszáj, 19.45 Most vagy soha! 20.00 Vad angyal (argentin sor) 20.30 Walker, a texasi kooó (am. sor.) 21.30 A kis hamis (ame- rikai akciófilm) 23.05 Jó estét, Magyar- orszáa! ________ 23 .50 Vígözvegyek (an- aol-ír vígjáték) 2.05 HálóVilág (életvi- tel az interneten) 3.05 Vers éjfél után m2 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Közvetítés a Parlament üléséről, 16.30 Iskola utca - Tanodú (tizenévesek magazinja), 1730 Fogadóóra (oktatási magazin), 18.00 TS (sportmagazin), 19.40 Tévétorna Norbival, 19.45 Esti mese - Mikrobi (magyar rajzfilmsorozat. Zenélő kaktuszok) 20.00 Viláohíradó 20.15 Híradó este. Soort. Időjárás 20.45 Helyünk Európá- _ban - Kisvárosok 20.50 Színházi világnap (válogatás az MTV legjobb Tar- tuffe-felvételei- ból)___________ 23 .30 Záróra_________ 0.30 Az álom én vagyok (Zelki János műsora) HBO 6.30 A csók, 8.10 Karantén, 9.40 Halálbiztos, 11.15 Hollywoodi csemegék, 11.40 Zűrös família, 13.20 Molly, vár a világ, 15.05 Igen vagy nem?, 16.35 A Thomas Crown- ügy, 18.25 Rögbi Rómeó, 20.00 Gyémántok, 21.30 Kritikus pont, 23.00 Gerjedek a vonalaidra, 0.30 Nyomozati jogkör, 2.05 Nyomd a lóvét! Magyar ATV 19.00 ATV-híradó, 19.30 Nyitott száj, 20.20 Mit gondol?, 20.30 Jancsi- szög, 21.30 Látók, szóljatok!, 22.00 Híradó, 22.40 Színházi látcső, 23.10 Premier Plan A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. DUNA TV 8.40 Millenniumi krónika, 9.10 Ami igaz..., 9.30 Ausztrália (ausztrál ism- terjesztő film), 10.00 A mi kis falunk Skóciában (angol sorozat), 10.50 Hétvégi történetek, 11.50 Híradó, 12.00 Váltó, 12.10 Európa-közel- ben, 12.20 Minoritates Mundi, 12.50 Sziget, 13.50 Dzsungeldili (angol sorozat), 14.20 Aki megy, az meg is érkezik..., 15.15 Hungária Litterata, 16.00 Kalendárium, 17.50 Ezredforduló, 18.00 Híradó, 18.30 Mesefilm 19.05 A bolygók (sor.) 19.55 Színházi világnap 20.45 Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor szebrai 21.00 Híradó_________ 21,3 5 Színházi világnap 1.15 Ezredforduló 1.20 Híradó. Vers PÉCS TV 6.00. 7.00.9.00.10.00, 12.00, 13.00, 14.00, 18.00, 20.30, 22.15 Híróra, 8.00 Pódium, 8.05 Rejtjelek 3. rész, ism„ 8.35 Graz - útifilm, 8.50 Képújság, 11.00 Pódium, 11.05 Hívószámunk 105. 6. rész, ism., 11.25 Képes- lapck a paradicsomból II. rész, 15.00 Magyar sporttörténeti sorozat 9. rész (1958-1959), 16.00 Pécsi hírek, 16.20 Kilátó ism,, 16.35 Csapó 37,16.50 Képújság, 17.00 Ki a vízműves? 17.05 Cotton Club Singers, 1720 Sünidő 9. ism., 19.10 Pécsi hírek, 19.30 Képviselői fogadóóra: Márton András, Gáspár Gabriella 7-8. vk., 20.15 Képújság, 21.40 Fekete Gyöngy 168. __________EUROSPORT__________ 8. 30 Különleges sportok, 9.30 Múkorcsolya-vb, 12.00 Út a labdarúgó vb-ig, 14.00 Csupa sport, 14,30 Különleges sportok, 15.30 Tenisz WTA, Florida, 16.45 Katalán kerékpárverseny, 18.15 Hírek, 18.30 Különleges sportok, 19.00 Ifjúsági labdarúgó EB-selejtező, 21.00 Tenisz WTA, Florida, 23.00 Hírek, 23.15 Triálverseny, Madrid, 0.15 Különleges sportok, 1.15 Hírek cia sorozat) Híradó Multimilliomos 18.55 Legyen ön is mii-