Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-27 / 84. szám
2001. Március 27., kedd SPORT Uj Dunántúli Napló - 13. oldal Litván ajándék Romániának Kézilabda megyei hátország A csoport másik meccsén is a hazai drukkerek szomorkodtak „Ne ámítsuk magunkat, az olaszok jobbak, mint mi, más súlycsoportba tartoznak. De a bukaresti vereség ellenére viszonylag könnyen megúsztuk a dolgot, mert Budapesten a litvánok nekünk játszottak” - így összegezték vasárnap és hétfőn a román szakemberek és kommentátorok a szombati bukaresti futball vb-selejtező (Románia - Olaszország 0-2) tanulságait. Bukarest A labdarúgó vb-selejtezők 8. csoportjának másik mérkőzése előtti vérmes reményeknek megfelelően Romániában nagy elkeseredéssel fogadták a szurkolók a vereséget. A csalódott légkörben úgyszólván mindenki véleményt nyilvánított. Ion Iliescu, államfő például azt mondta: - Jobb lett volna 4-4-2-es felállásban játszani. Az egyik nagy példányszámú politikai napilap vezércikket szentelt a mérkőzés tanulságainak. Bölöni László szövetségi kapitány, túl a saját meccsük elemzésén, kijelentette: a román csapat számára nem lesz könnyű feladat a csoport második helyének megszerzése, mert a grúzok a ’90-es évek román válogatottjához hasonló erőt képviselnek. - A budapesti 1-1 nekünk kedvez, mert ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben Magyarország hazai pályán 4 pontot vesztett, mi pedig csak hármat. Két egykori szövetségi kapitány, Angéla Niculescu és Mircea Lucescu, valamint a Galatasaraynál futballozó Hagi és mások józanságra, türelemre, kitartásra és a szövetségi kapitány iránti töretlen bizalom szükségességére figyelmeztettek. Gheorghe Popescu, Hagi isztambuli csapattársa úgy nyilatkozott, hogy „most őrültség lenne ne- kiállni szidni Bölönit, hiszen alig kezdődött meg a csapatépítés, ami nem megy máról holnapra”. Hevesebb vérmérsékletű elemzők (például Comeliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke) Bölöni menesztését követelték, különösen a Stuttgartban idegenlégióskodó Ionéi Ganeával támadt konfliktusa miatt, aki azért elégedetlenkedett, mert az edző csak csereként küldte pályára. Ganea minősíthetetlenül reagált erre, és vitájuk csaknem tett- legességig fajult. A következmény: Ganeat kizárták a keretből. A játékos erre azt válaszolta, hogy amíg Bölöni a szövetségi kapitány, „aki még románul sem tud helyesen beszélni”, nem is kíván válogatott lenni. A bukaresti mérkőzést megtekintő grúz szövetségi kapitány, David Kipiani értékelése szerint a csoportban csak most kezdődik a harc, mert a magyar - litván döntetlen után gyakorlatilag három csapat vetélkedik a második helyért. _____________ ■ Új ra haraptak az oroszlánok Auriol rögtön tízesével kezdte a pontgyűjtést a rali-vébén Ha csak a gyorsaságik időeredményeit vették volna alapul, vagy ha a szakemberek szavazhattak volna az utolsó nap reggelének állása alapján a Catalunya (Katalán)-rali végkimenetelével kapcsolatban, Philippe Bugalski pezsgőfürdőben úszhatott volna az eredményhirdetéskor. Ám egy autóversenyen nemcsak a gyorsaságin kell a leggyorsabbnak lenni. Lloret de Mar Az előző mondat igazságát sokszor és sok pilóta megszenvedte már, hiszen nem kevesen voltak a leggyorsabbak, a versenypályákon, ha a technika ördöge közbeszólt, és a sokszor az utolsó pillanatokban el- romló autó ütötte el őket a végső győzelemtől. A Katalán-rali zárónapján a francia Bugalski, Chiamni kettős Citroenje kétszer is a legjobb idővel ért a gyorsok céljába és sokáig megnyugtató előnnyel vezette a sort, az autójukat kínzó kuplunghiba miatt azonban kikéstek a 15. szakasz rajtjából. Az ezért kapott kétperces büntetés pedig még az ő tempójuk mellett is behozhatatlan hátrányba sodorta őket. így - ha a nemzeti érzés a vigasz erejével bír egyáltalán - legföljebb annak örülhettek, hogy a dobogó két fölső fokát mégiscsak honfitársaik foglalhatták el: a hét évvel ezelőtt már világbajnoki címet nyerő, ám az előző két futamon meglehetősen szerényen teljesítő Auriol A TŐZSDE VILÁGA Medve piac A hét eleji szolid emelkedés szerdán meredek zuhanásba ment át a BÉT-en, e mögött a látványos'változás mögött nemzetközi okok álltak. A hét második részében több papír ára rég nem látott mélységekbe süllyedt a BUX indexet magával rántva a 6500 pontos határ alá. A pénteki nap ugyanakkor a pozitív korrekció jegyében telt el, némi reményt adva a befektetőknek. A nemzetközi tőkepiacokon a medve uralta a kereskedést a hét legnagyobb részében. Ennek legfőbb okát a tengerentúlon kellett keresni. Amerikában a FED keddi nyílt piaci ülésén 0,5%-os kamatcsökkentésről határozott, hogy segítse a lassuló tengerentúli gazdaságot. Maga a kamatvágás ténye és időzítése már jó előre tudott dolog volt, ennek szükségességét Igazolták az egyre ború- sabb makrogazdasági adatok és a vállalatok sokasodó profit waming-jai. A piac a kamatcsökkentés legvalószínűbbnek tűnő mértékének 0,5%-ot tartott és ezt már előre be is árazta. Ugyanakkor a részvénypiacokon a megelőző 2 héten olyan erős negatív hangulat uralkodott el, hogy meglehetősen sok befektető egy nagyobb mértékű, 0,75%-os csökkentésben kezdett el reménykedni. Az ebből a szempontból kiábrándító keddi bejelentés után a befektetők nagy tételben szabadultak a papírjaiktól, a mélybe taszítva az indexeket. A pesszimizmus gyorsan elérte a világ többi tőkepiacát is, Európában és Ázsiában szintén szabadesésnek indultak a részvényindexek értékei. Természetesen a BÉT sem mentesült a hatások alól, az amúgy is alacsony szinten vegetáló árfolyamok jelentős mértékben estek. (Szepesi László CA IB) BUX Index __ 1 Sí 6 3 8 S S Í 58SSSSSS8 nirnnmims Bank Austria Creditanstalt Rt. 7400 Pécs, Mária u. 3- Tel.: 72/502-600 ugyanis idei első vébépontjait rögtön tízesével kezdte gyűjtögetni, míg utána a másik oroszlános, az ugyancsak Peugeot 206 WRC-t kormányzó Panizzi duó következett. A finnek négyszeres világbajnokának ezúttal meg kellett elégednie a dobogó alsó fokával, de még így is jobban járt a másik nagyágyúnál, Carlos Sainznál, aki mindössze egyetlen árva pontot gyűjtött. A Katalán-rali végeredménye: 1. Auriol, Giraudet (francia, Peugeot 206 WRC) 3:40:54,7, 2. G. Panizzi, H. Panizzi (francia, Peugeot 206 WRC) 3:41:17,9, 3. Mäkinen, Mannisenmäki (finn, Mitsubishi Lancer) 3:41:56,1, 4. Bugalski, Chiaroni (francia, Citroen Xsara) 3:42:20,4, 5. Lobe, Smeets (belga, Mitsubishi Carisma GT) 3:43:11,4,6. Sainz, Moya (spanyol, Ford Focus) 3:43:30,4. A vb állása. Pilóták. 1. Mäkinen 24 pont, 2. Sainz 17, 3. Rovanperä 10, 4. Auriol 10, 5. Delecour 8,6. Rädström 6. ■ Az ezüstérmes Pannizzi testvérpár a rali céljában ünnepel Sporthírek röviden Ralirajt előtt pulzuspróba A bajnoki címvédő és legjobb hazai ralisnak tartott ifj. Tóth János utasokat is visz magával új Peugeot 206 WRC versenyautójával a keddi „pulzuspróbán”, az Esztergom melletti Strázsahegyen. A klasszikus gyorsasági terepen - amely egyik fő helyszíne lesz a hétvégi ralibajnoki premiernek, a Symphonia-ralinak - folyamatosan mérik majd az alkalmi navigátorok (médiasztárok, más ismert személyiségek) pulzusát. Erdei Zsolt karambolozott Erdei Zsolt, a német Universum profi ökölvívója Tatabánya közelében autóbalesetet szenvedett. Az amatőrként világbajnok bokszoló sértetlenül úszta meg, hogy a szalagkorlátnak ütközött kocsijával, de mellette ülő barátnőjének eltörött a nyakcsigolyája. Hazai pálya idegenben A Vas Megyei Rendőrkapitányság utasítására felcserélték a Cell- dömölk - Haladás NB I. B-s labdarúgó-mérkőzés pályaválasztói jogát. A rangadót eszerint vasárnap 16 órakor Szombathelyen rendezik. A rendőrség megítélése szerint a celldömölki stadionban nem lehet garantálni a mérkőzésre kilátogató, legalább háromezer szurkoló biztonságát. Gazdagodó fogyatékossport A tavalyi 10,9 millió után 2001-ben 30 millió forint jut a fogyatékos diákok sportolásának támogatására - mondta Szekeres Pál, az ISM helyettes államtitkára. A megyéket egy kérdőíves felmérést követően négy kategóriába sorolták, és a megrendezésre kerülő versenyek számától, illetve az útiköltségtől függően 400-700 ezer forintos juttatásban részesítik őket. A pénz elosztását a megyei fogyatékosügyi sportreferensek felügyelik, akiket az esetek többségében a helyi szakemberek maguk közül választottak ki. NB I. B, ifi PEAC-TÁSI - Szombathely 43-12 (22-5) Lányok. PEAC-TÁSI: VICZE - Berta 6, Kiász 2, Székely, SZÁNTI 11, Kőszegi 7, MERKLER 8. Cs.: Kolonics (kapus), Ma- nyaszek 6, Dómján 3. Edző: Danyi Gábor (képünkön). Pécsvárad-Renax - Tököl 24-25 (11-12) Fiúk. Pécsvárad-Renax: To- denberg - TICZ 10, Jójárt 1, Kálmán 5, Lépőid 1, Stemler 1, Antal Z. 6. Cs.: ROPOLI (kapus), Káz- mér, Kis-Lantos, Fodor, Zádori A. Edző: Halmai Csaba. NB II. ifi lány Balatonboglár - Mohács 14-25 (8-9) Mohács: Mutschler - Andrássy 2, Wermuthweisz 6, KURUCZ 2, STREB 4, György 2, Bartos 4. Cs.: Szabó, Stréb 2, Prokop 2, Lamnek 1. Edző: Vértes Nóra. Tamási - Pécsváradi Agrover 26-25 (16-14) G.: Horváth 7, Bozó 6, Baumann 6, Menczer 3, Brandt 2, Szeszán 1. NB I. B A 17. forduló nem baranyai vonatkozású eredményei, férfiak: Hort - Alba Regia 27-23, Rév és Tsa - Tatabánya 28-32, Szentendre - Komárom 25-23, Balatonfü- red - Dunakeszi 25-23, Szombathely - Balatonalmádi 21-25. NB I. B, FÉRFIAK 1. Tatabánya 17 14 1 2 452-387 29 2. Hort SE 17 14 0 3 433-326 28 3. Kőbánya-Rév 17 13 1 3 474 - 389 27 4. Balatonfüred 17 13 0 4 447-382 26 5. Pelikán-Siklós 17 11 0 6 420-389 22 6. Alba Regia 17 10 1 6 449 - 421 21 7. Szentendre 17 9 1 7 427-412 19 8. Szigetvár 17 8 0 9 437 - 417 16 9. Balatonalmádi 17 7 0 10 413-440 14 10. Dunakeszi 17 5 2 10 402-414 12 11. Komárom 17 5 1 11 423-426 11 12. Tököl 17 3 1 13 387-492 7 13. P.várad-Renax 17 3 0 14 371 -438 6 14. Szombathely 17 0 0 17 319-521 0 A 18. forduló párosítása, férfiak: Szigetvári Takarékszövetkezet SE - Hort, Alba Regia - Pécsvárad-Renax, Balatonalmádi - Pelikán-Siklós, Dunakeszi - Szombathely, Komárom - Bala- tonfüred, Tatabánya - Szentendre, Tököl - Rév és Tsa. A 17. forduló nem baranyai vonatkozású eredményei, nők: Goldberger - Malév 16-17, Körmend - Tököl 25-24, Cece - Esztergom 20-19, Szekszárd - Nagyatád 32-21, Tatabánya - Tolna 24-25, Győr II. - Postás-Matáv 26-28. NB I. B, nők 1. Postás-Matáv 17 13 2 2 418 •364 28 2. PEAC-TÁSI 17 13 1 3 484 ■396 27 3. Esztergom 17 11 2 4 477 392 24 4. Thelena-Tolna 17 11 2 4 452 398 24 5. Cece 17 9 1 7 420 ■405 19 6. Szekszárd 17 9 0 8 434 403 18 7. Malév 17 9 0 8 386 ■383 18 8. Goldberger 17 8 1 8 424 409 17 9. Győr II. 17 7 1 9 419 452 15 10. Tatabánya 17 6 1 10 429 453 13 11. Nagyatád 17 6 1 10 399 434 13 12. Tököl 17 4 4 9 407 429 12 13. Szombathely 17 3 0 14 335468 6 14.Körmend 17 2 0 15 388486 4 A 18. forduló párosítása, nők: Tolna - PEAC-TASI, Nagyatád - Tatabánya, Esztergom - Szekszárd, Tököl - Cece, Malév - Körmend, Szombathely - Győr II., Postás-Matáv - Goldberger. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. A VILÁG SPORTJA SAMARANCH-UTODJELOLT. A belga Jacques Rogge hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy pályázik a NOB elnöki posztjára. A bennfentesek szerint az 58 éves Rogge az egyik legesélyesebb jelölt a 21 év után leköszönő Juan Antonio Samaranch utódjának. Eddig hivatalosan hárman: Schmitt Pál, az amerikai Anita DeFrantz, valamint a koreai Kim Un Jong hozták nyilvánosságra, hogy kandidálnak a megüresedő posztra. A jelentkezési határidő április 10. Az új elnök személyéről július 16-án Moszkvában dönt a NOB. HAMIS ÚTLEVÉL nem kizáró ok. Mike Lee, az UEFA kommunikációs igazgatója szerint a Deportivo La Corunát nem fogják azért kizárni a Bajnokok Ligájából, mert néhány játékosnak esetleg hamis az útlevele. - Még ki sem derült, hogy a futballisták valóban bűnösök-e. Ha megszegték a törvényt, akkor bírósági eljárás indul ellenük, a spanyol szövetség eltiltja őket, és természetesen nemzetközi kupamérkőzésen sem játszhatnak. A klubot azonban az UEFA nem fogja kizárni, emiatt nem marad el a Leeds United elleni BL-negyed- döntő. VILÁGCSÚCS 800 gyorson. lan Thorpe, az ausztrálok háromszoros olimpiai aranyérmes úszója 7:41.59 percre javította a 800 m gyors világcsúcsát. Az eddigi legjobb idő honfitársa, Kieren Perkins nevéhez fűződik, aki 1994-ben 7:46.00 perc alatt teljesítette a távot. SAMPRAS-BÚCSÚ. Miamiban a 6,12 millió dollár összdíjazású tenisztorna harmadik fordulójában a címvédő Pete Sampras szolgáltatta a legnagyobb meglepetést. Az amerikai klasszis két játszmában vereséget szenvedett honfitársától, a világranglista 131. helyén álló, 18 éves Andy Roddicktól. Búcsúzott a 14. helyen kiemelt svéd Thomas Enqvist is, őt az amerikai Jan- Michael Gambill győzte le három szettben. ÚJABB SKÓT az F-l-ben? Ha az amerikai autós Cart-sorozat- ban versenyző Dario Franchitti (Honda-Reynard) megegyezik a Jaguarral, akkor jövőre már három skót nemzetiségű pilóta lesz a Forma-l-ben. Jelenleg David Coulthard (West- McLaren-Mercedes) az egyetlen, míg Allan McNish (Toyota) a következő évben csatlakozik a mezőnyhöz. A japán istálló (a finn Mika Salo a másik pilóta) 2002-ben lép be a Forma-1-be. VÁLASZTÁSI FOGÁS lett Ró ma olimpiai kandidálása. Walter Veltroni főpolgármesterjelölt szerint az olasz fővárosnak minden lehetősége megvan arra, hogy jó eséllyel pályázzon a 2012-es rendezésre. - Róma egy csodálatos ország csodálatos fővárosa, és még az is mellette szól, hogy éppen 2012-ben a jubileumi évet ünneplő katolikus világ központja lesz - nyilatkozta Veltroni, egykori kulturális miniszter, aki a közvélemény-kutatások szerint a legesélyesebb a főpolgármesteri posztra. NBA-EREDMÉNYEK. Az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) eredményei: Milwaukee Bucks - Atlanta Hawks 105-98, Boston Celtics - Chicago Bulls 102-98, Minnesota Timberwolves - New Jersey Nets 105-91, Miami Heat - San Antonio Spurs 88-83, Orlando Magic - Indiana Pacers 84-82, Toronto Raptors - Vancouver Grizzlies 102-92, Sacramento Kings - Los Angeles Lakers 72-84.