Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-14 / 72. szám

I 2001. Március 14., szerda M Á R C I US 1 5 ■ Új Dunántúli Napló - 9. oldal A szabadság gyújtóhíre a Dunán érkezett 1848/49 forradalma és önvédelmi harca Baranyában Mohácstól Mohácsig Baranya vármegye valamennyi országgyűlési követe 1848-ig konzervatív volt. 1847 őszén azonban már erőteljesen felléptek az ellenzékiek, akik a jobbágy-felszabadító siklósi földesurat, Batthyány Kázmért választották meg vezérüknek. Az 1848. ja­nuár 15-i tisztújító megyegyűlésen megint a konzervatívok győztek, de ezt a megvett voksokkal elért eredményt megsem­misítette a márciusi forradalom. Később a szabadságharc fő sodra elkerülte Baranyát, de a megye - Péccsel egyetemben - a sorsfordító idő szellemét hűségesen megőrizte. Baranyát a forradalom fő vonala elkerülte, de pécsi Köztemetőben is nyugszanak honvédok A forradalom hírét Pécs és Bara­nya megye március 18-án egy Pestről hajón Mohácsra érkezett kereskedőtől tudta meg. A megye és a város székházaira kitűzték a nemzeti zászlót, a városháza előtt Perczel Miklós és Katits István vá­roskapitány hirdette a népnek a szabadság eljövetelét, a jobbágy­ság megszűntét. A városi tanács megvitatta a 12 pontot és díszpol­gárokat választott. Többek között az lett Batthyány Lajos, Deák Fe­renc, Kossuth Lajos, Petőfi Sán­dor, Széchenyi István, Táncsics Mihály, Vörösmarty Mihály, Wes­selényi Miklós. Megalakult a pol­gárőrség is. A megyei közgyűlés március 19-én szintén nagy lelkesedéssel tárgyalta a 12 pontot. A korábbi ellenzékiek kerültek hatalomra, vezető egyéniségeik Batthyány Kázmér mellett Perczel Miklós (Perczel Mór testvére) és Majthényi József voltak. A köz­gyűlés bizottságot választott a nemzeti őrsereg megszervezésé­re. Elhatározták azt is, hogy a me­gye konzervatív követeit vissza­hívják, és új utasításokkal ellen­zékieket küldenek az országgyű­lésbe. 1848. április 5-én jelent meg az első pécsi újság, a Neuwiert Adolf által alapított és szerkesztett Pressfreie Flugblätter, amely csak­hamar a Fünfkirchner Zeitung ne­vet vette fel. Ennek volt a magyar nyelvű melléklete a Pécsi Tároga­tó május 31-től. István nádor április 22-én Bat­thyány Kázmért nevezte ki Bara­nya megye főispánjává. A beikta­tása május 4-én volt. Az 1848. jú­lius 21-i első népképviseleti vá­lasztáson a radikális siklósi kerü­let Táncsics Mihályt választotta meg. Amikor Jellasics horvát bán szeptember 11-én átlépte seregé­vel a Drávát, a kormány Batthyá­ny Kázmért a délvidék kormány- biztosává nevezte ki. Baranyába a horvát sereg egyik oszlopa szep­tember 21-én tört be Drávaszentmártonnál. A nemzet­őrök Mohács térségébe hátráltak. Pécsre szeptember 23-án vonul­tak be a horvátok, majd másnap utóvéd nélkül hagyták el a várost, így a lőszerszállítmányukat a pé­csi őrsereg Perczel Antal őrnagy vezetésével október 2-án Oroszlónál rajtaütéssel birtokba vette. Ezzel egy időben a pécsi Windisch Ferenc építőmester nemzetőrkapitány parancsoksága alatt a nemzetőrök két császári lo­vasezred raktárait foglalták el Pécsváradon. A császári ellentámadás után az osztrákok 1849. január 31-én meg­szállták Pécset. A nyár elején a Dél-Baranya forrongása miatt a császári helyőrség elhagyta a me­gyeszékhelyt és a Munkácsy Al­bert szaporcai lelkész és Kossá Dá­niel marócsai tanító szervezte fel­kelőcsapatot Túronynál 1849. jú­nius 10-én szétverte. Közben a Majthényi József kormánybiztos által vezetett honvédek és nemzet­őrök a polgárság támogatásával birtokukba vették Pécset. A visz- szatérő osztrák csapatokat a kül­város szélén, a vashámornál lévő kőhídnál - a mai bőrgyár környé­kén - próbálták feltartóztatni júni­us 15-én. A szabadságharcosokat azonban már az első sortűz szét- ugrasztotta. Stockucha őrnagy, az osztrák parancsnok a csatatéren kivégeztette a sebesült Burghardt Györgyöt, az ellenállás pécsi pol­gári szervezőjét, majd ágyúival lö­vette a várost. A szabadságharc­ban az utolsó katonai összecsapás Baranyában 1849. július 15-én Mohács határában zajlott. A szabadságharc leverése után Baranya olykor politikusai kivá­lasztásával is tüntetőén nem en­gedett 48-ból. Perczel Miklós a ki­egyezés után az emigrációból visszatérve 1868-tól hosszabb ideig Baranya főispánja, majd Pécs országgyűlési képviselője lett. Az amerikai emigrációból ha­zatért Majthényi Józsefet még a kiegyezés előtt, 1861-ben a sásdi kerület országgyűlési követévé választották, ahogy a siklósi kerü­letben Jókai Mórt, Pécs követévé pedig a Torinóban élő Kossuth La­jost! (Aki persze, ezzel nem élhe­tett.) A kiegyezés utáni baranyai országgyűlési képviselők között találjuk 1848 országos nevezetes közszereplői közül Jókai Mórt (dárdai kerület), Vajda Jánost (siklósi kerület) és Irányi Dánielt (pécsi kerület). DUNAI IMRE Vajda János: Önkéntes dala Isten hozzád apám, anyám, kedvesem: A hazáé a legelső szerelem, A szabadság harcaiba elmegyek, S vissza csak a győzelem hoz engemet! Emelkedik a szabadság zászlója, Ki ne menne, ki ne menne alája? Hej, leéltük a keserves időket, Mikor érte meghalni sem lehetett! Keljetek föl régi sírok lelkei, Elrabolt szabadságunknak hősei! Nézzetek ránk, s vigasztalva légyetek, Nem hiába folyt el a ti véretek! Nincs ugyan már a magyarban annyi vér, Mennyi eddig elfogyott a hazáért, Haj, de ami kevés magyar vér kering, Szabadságért kifolyt vérből származik! Isten hozzád apám, anyám, kedvesem: Szabadságé a legelső szerelem: Szent szabadság, ha te nem lehetsz miénk, Sírjainkon miénk lesz a dicsőség. Ady Endre: A mosti március Szeretett és dalolt márciusok Hervadt bokrétáját bedobom Űzetve és, hajh, már nem űzve, Ebbe a ma mindent beharapó, Rettenetes, fekete tűzbe S így üdvözöllek, mosti március. Sokszoroztam nagy emlékeidet, Alomjáró és csoda-hívő Szívvel tapostam sugarakban, Harcoltam az örömös Jövőt és most, miként te, úgy maradtam: Üszkös-bénán, szép, mosti március. Mi lesz, ha a hívőség megszakad? S az emberek nagyon keserűn Néznek a márciusi napra? Zászlózott, híres, nagy céljait Az Ember gúnnyal megtagadja? Rettenetes a mosti március. Ejh, legyen a sugár mégis a Napé S tapossanak benne víg fiúk Olyan hittel, mint én tapostam S, ó Sors, hittetni tovább is akarj Vidámítóbb, más márciusban S én elbocsátlak, mosti március. 1916 Kié az ünnep? Történészek, pártok, kormányok és a civil társadalom Beszélgetésünk témája Majdan Jánossal (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem habilitált egyetemi docensével az, ho­gyan élt a köztudatban 1848. március 15-ének az emléke, hogyan néztek rá a különböző korszakok, kormányok és a történelemtudomány. Kisajátította-e a politika a forradalom emlékét?- Meddig keU. visszamennünk ahhoz, hogy a nap­jainkban érezhető változást március 15. értékelésé­ben megérthessük?- Addig az időpontig kell visszamennünk, ami­kor Kossuth Lajos a vesztes szabadságharc után át­lépi a magyar határt. A forradalom értékelése eb­ben a pillanatban megkezdődik. Kossuth a híres vidini levelében Görgey árulását teszi felelőssé a szabadságharc bukásáért. A kinyilatkoztatás telje­sen logikus, hiszen igazolnia kell magát a magyar politikai elitnek, hogy nem gyengeség vagy alkal­matlanság miatt vesztettük el a harcot, hanem áru­lás következtében. Először a vidini táborban kellett ezt eladnia Kossuthnak, aztán pedig külföldön. Er­re azért volt szükség, hogy az emigráns kormány legálisan folytathassa tovább a harcot. Az egész 1848-as értékelés két szálon fut. Az egyik: hogyan éli át 48-at az ország határain belül élő állampol­gár, a másik: hogyan tudjuk elhelyezni Magyaror­szágot Európában, és ehhez milyen jogfolytonos­ságot, legalitást tudunk szerezni. Kossuth ekkor visszaveszi a kormányzói címet, és haláláig hasz­nálja. Ez nem azért van, mert hiú - egyébként az -, hanem mert így van lehetősége arra, hogy külföl­dön tárgyaljon. Tehát el kell helyeznünk Kossuthot a korabeli viszonyok között. A két vonal - hogy ti. mit mondunk 1848-ról itthon és külföldön - alap­vető fontosságú. Az árulást mint okot el kellett fo­gadtatni külföldön, és legyünk őszinték, belföldön is népszerűbb az az álláspont, hogy áruló miatt vesztettünk, és nem a gyengeségünk, ügyetlensé­günk miatt. Ez egyszerű pszichikai jelenség. Itt­hon Haynau megtorlása egységet hoz létre a magyar közvéleményben: mi jók voltunk, bátrak, ügyesek, de volt egy gaz áruló. Ez megnyugtatta a magyar belpolitikai életet, és meg kell mondani, mind a mai napig megnyugtatja.- Mióta nemzeti ünnep március 15.1-1867-től nem lehetett az, mert a for­radalmat vérbe fojtó Ferenc Józsefet ko­ronáztuk meg, De a 80-as, 90-es évektől, amikor az egykori harcosok civil egyesü­letekbe tömörülve sör és virsli mellett emlékeztek a nagy csatákra, akkor államilag nem kötelező ünneppé vált. Államilag kötelező ünnep­pé csak Trianon után tették az évfordulót.-És a hétköznapi emberben, családban, baráti körökben hogyan éh a forradalom emléke?- Mi belülről úgy dolgoztuk fel, és ez él máig is, hogy mi nem vesztettünk, hanem az oroszok meg­jelenésével megbillent a katonai helyzet - ez egyébként igaz, akárcsak az, hogy a magyar tör­vényhozás megtette a legfontosabb lépéseket a polgári átalakulás felé. Elfelejtjük azonban, hogy nem tudtak megoldást találni a nemzetiségi kér­désben, és emiatt mind a mai napig foghatjuk a fe­jünket. Ez az a pont, ami miatt március 15. az 1880-90-es évektől kezdve csak magyar ünnepnek számít. Romániában nem lehet kiejteni a szánkon, hogy a magyar nemzetgyűlésben voltak románok is. A szerbek utálják Damjanichot, Horvátország­ban azt sem tudják, ki az a Knézits.- Tehál március 15. inkább elválaszt, mint ösz- szeköt a szomszéd népekkel?'- Igen, és pont azért, mert a magyarság tovább­ra is úgy gondolta, hogy ez belsőleg egységes harc volt. Holott nem volt az: Petőfit és Esterházy Pál herceget nem lehet egy napon említeni. 1848 eb­ből a szempontból nagyon ha­sonlít 1956-hoz: csak az eufóri­kus időszak létezett, amikor már dolgozni kellett volna, ami­kor már kiderülhettek volna a véleménykülönbségek, addigra vége lett. És mindenki csak a nagy közös erőfeszítésre, az egyetértésre emlékszik. A nem­zetiségek a 80-as évektől az egyéb politikai mozgalmakhoz használták fel azt a tényt, hogy 1848-49-ben Kossuthék nem tudtak mit kezdeni a nemzetiségi problémával.- Hogyan tálalja március 15-ét a nép számára a Horthy-korszak, és hogyan a Kádár-korszak?- A Horthy-rendszer teszi állami ünneppé, de csak iskolai ünneppé. A Horthy-korszakban a Szekfű-féle konzervatív szemlélet az uralkodó, mely szerint szükség volt a forradalomra, és ez egy önállósodási igényre támaszkodott, de úgy kellett volna végrehajtani, hogy ne kerüljön sor véres ese­ményekre. Ez a gondolat a 20-as évektől alátá­masztotta Magyarország önállósági törekvéseit, és mintegy legitimálta Horthy kormányzóságát. Az ekkori megemlékezések csak március 15. látvá­nyos, vértelen pesti eseményeiről szólnak. A törté­nész szakmában is így volt ez: a két világháború között alig írnak 1848 tényleges eseményeiről, ösz- szefüggéseiről, ezért kelt olyan döbbenetét Kosáry könyve 1936-ban. A világháborúra való készülő­dés idején előkerülnek a honvéd erények, a hon­védség új fegyverei 48-as neveket kapnak stb. A háború alatt minimális az ünneplés, igazában a ko­kárdát is alig tűzik ki, vagy ha mégis, ezzel letud­ják a megemlékezést.- 1945 után mi változik?-1945-48 között harc folyik azért, hogy kié le­gyen az ünnep. A kommunista párt nem érti az egészet, igazából a kisgazda és a parasztpárt áll legközelebb 1848 valódi gondolatához. 1948- ban lefejezik ezeket a törekvéseket is, ettől kezdve nem állami ünnep, még csak nem is is­kolai ünnep, 1956-ban egyik követelés volt, hogy legalább ez utóbbi legyen. A Rákosi-kor- szak gyakorlatilag törölni akarta március 15. emlékét a közgondolkodásból, és éppen ezért maradt fönn. S mert ez volt a magyarság utolsó közös nagy élménye, ezért az emlékét ápolják a határokon túl is.- És 1956 után?- Kádár nehezen tud valamit kezdeni március 15-ével: bűnösnek kellene nyilvánítania, hiszen 56-os követelés volt. Valójában 1962 után kerül vissza az iskolai ünnepek közé. Féloldalas a megoldás. A gyerekeknek otthon meg kell tanul­niuk kokárdát csinálni, verseket tanulnak, de a szülők már nem mehetnek el az iskolába meg­hallgatni őket, mert munkanap van. Kifejezetten ingerült 1973 után lesz a hatalom március 15- től, amikor az egyetemi városokban spontán megmozdulások keletkeztek. Ezeket a rendszer nehezen tolerálta, 1973 és 88 között nagyon ide­ges volt minden március 15-én. Próbálkozott a forradalmi ifjúsági napokkal, a Nemzeti Múzeum előtt nagy zászlós tömegjelene­tekkel. Érdekes: a hatalom azt hitte, ezzel kifogta a szelet a vitorlákból, de az akció visszaütött, hi­szen maga gyűjtötte össze a fiatalokat egy tömeg­gé. Van ebben persze mítosz is, mindenki próbál­ta felnagyítani a szerepét, különösen a rendszer- váltás után. Ekkor egyébként állami ünnepként munkaszüneti nap is lett március 15-e.- Eddig évtizedes korszakokról beszéltünk, de napjainkhoz közeledve akár kormányok szerint is feltehetjük a kérdést: ki hogyan ünnepelte március 15-ét? Mi a különbség a három eddigi kormány között ebből a szempontból?- Szeretném hangsúlyozni, hogy különbsé­get kell tenni az állampolgár és a kormány ün­neplése között. Az állampolgár 1990 után meg­nyugodhatott, idegessége megszűnt. Az utób­bi években abban a szerencsében volt részem, hogy minden évben más utódállamban mond­hattam beszédet március 15-én. Mindenütt ki­harcolták maguknak a magyarok, hogy ünnepelhessenek, bármilyen erős volt is a hatalom ellenállása Erdélyben, a Felvidéken, Szerbiában. Itthon a civil szférában úgy ünnepel a magyarság, ahogy akar, ahogy neki jó. Ezt segítik a tévé-műsorok is: ha például Kézdivásárhelyt összekapcsolják Komá­rommal, és az emberek látják, itt, ott ho­gyan ünnepelnek. Kevés olyan egész na­pos tv-műsor van ma, amit megnéznek az emberek.- A kormányok hivatalos ünnepléséről szól­va: Magyarországon túldimenzionált a politikai élet, és ebben a politikában nagyon nagy szerepe van a humánértelmiségnek, Ebből logikusan kö­vetkezik, hogy az ünnepségek úgy változnak, ahogy az adott kormányok érdekei változnak. Egyik kormány sem tud tárgyilagos lenni, mind­egyik foglya a saját értelmiségi csapata gondolat­körének. Ők pedig ki akarják terjeszteni a saját gondolkodásukat az egész országra. Az ország fütyül erre: a maga módján ünnepel. A politikai elitnek le kell számolrtia azzal az illúzióval, hogy az ország azt gondolja, amit ő akar. _________________GÁRDONYI TAMÁS Ta nulmányok a forradalomról Az utóbbi években számos korszerű szemléletű mű jelent meg az 1848-49-es eseményekről. Gyarmati György: Már­cius hatalma, a hatalom márciusa (1998), Gerő András: Az államosított forradalom (1998), Baranya Emlékszám az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére (1989), A szabadságharc és a forradalom története - főszerk.: Hermann Róbert (1996). I f 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents