Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-10 / 40. szám

HAZA I T Ü K Ö R Új Dunántúli Napló - 3. oldal 2001. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Torgyán maga döntött új tisztségéről A kisgazdaelnök és volt államtitkára lemondott Fradi-tisztségéről is FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY párttag, kizárt, illetve kilépett - kisgazda képviselők csoportjának egyik legismer­tebb alakja nem tartja elképzelhetőnek, hogy Torgyán önként lemondana a párt­elnökségről. Úgy fogalmazott: amennyi­ben két hónapon belül Torgyán József nem teszi lehetővé, hogy a nagyválaszt­mány titkos szavazással kinyilvánítsa vé­leményét vezetőjéről, úgy a kisgazdapárt nem juthat be a 2002. évi választáson a parlamentbe. A földművelésügyi tárca várományosát, Gyimóthy Gézát Torgyán József szolgai fegyverhordozójának ne­vezte Lányi Zsolt, akinek kinevezésével szerinte nem oldódik meg a kisgazda- párt válsága. Torgyán József most, ami­kor kék lámpás Mercedes nélkül utazik majd vidéki körútra, kénytelen lesz szembenézni azzal a ténnyel, hogy a tagság nincs mellette - vélekedett Lányi Zsolt. Marad-e az őrizet? Még nem lehet tudni, hogy Torgyán Jó­zsef február 15. után milyen személyi vé­delemben részesül. A távozó miniszter személyi védelmének esetleges változásá­ról és a tárca új vezetőjének védelméről egyelőre sem az ORFK Kommunikációs Igazgatósága, sem a Köztársasági Őrezred vezetése nem tudott tájékoztatást adni. A Független Kisgazdapárt elnöke még a parlamenti választások előtt, 1998 már­ciusában kapott ideiglenes védelmet, mi­után lakásánál robbantásos merényletet követtek el. Torgyán József ideiglenes védelmét az új kormány első ülésén, 1998 júliusában véglegesítette a védett személyek és a kijelölt létesítmények vé­delméről rendelkező 1996. évi kormány- rendelet módosításával. Ezzel az állandó személyi védelemben részesülő állami vezetők körét kiegészítette a földműve­lésügyi és vidékfejlesztési miniszter sze­mélyével. A kisgazdapárt frakcióelnökséggel kiegészült országos elnöksége tegnap kétórás tanácskozás után tudomásul vette Torgyán József személyi dönté­seit. Ezek szerint az FKGP elnöke az agrártárca élére Gyimóthy Gézát, az Országgyűlés kisgazdaalelnökét jelöli. Bánk Attila frakcióvezető az Országgyűlés alelnöke lesz, míg Torgyán József pártelnök a parla­mentben a képviselőcsoport vezetője­ként tevékenykedne a jövőben. Budapest Túri-Kovács Béla miniszter szolgálati gépkocsijával érkezett a pártszékházhoz A Független Kisgazdapárt vezetősége nem döntéseket hozott tegnapi ülésén, hanem tudomásul vette a pártelnök sze­mélyi elképzeléseit - tájékoztatta a két­órás tanácskozás után a sajtót a szerda este miniszteri tisztségéről lemondott pártelnök. Torgyán József szerint nem volt szükség szavazásra, hiszen a frakció- elnökséggel kibővített országos elnökség szemmel látható többsége egyetértett ve­zetőjével. így a kisgazdapárt vezető tiszt­ségviselői elfogadták, hogy a lemondott agrárminiszter Gyimóthy Gézát jelölje utódjául. A leendő miniszter feladata és joga, hogy kiválassza munkatársait, így a Szabadi Béla távozása után megüresedett politikai államtitkári poszt betöltőjét is. Kovács Zoltán helyettes államtitkár Torgyán József vélekedése szerint esé­lyes lehet e tisztség betöltésére. Gyi­móthy a közeljövő legfontosabb felada­tának a nemzeti földalapról és a birtok- rendezésről szóló törvények meghozata­lát nevezte. Szavazás nélkül adták egyetértésüket az elnökség tagjai arra is, hogy Torgyán József töltse be a jövőben a párt ország- gyűlési frakcióvezetői tisztséget. A kis­gazdaelnök azt mondta, hogy pusztán formalitásból kikéri majd a frakció véle­ményét is. Magáról annyit közölt, hogy bizonyára megfelelően ellátja majd ezt a feladatot is, miután kiemelkedő frakció- vezetői múlttal bír. Torgyán József fontosnak tartotta elis­mételni azon indokait, melyek agrármi­A lehetséges utódok niszteri tisztségéről való lemondásához vezettek. Véleménye szerint már a koalí­ció létét veszélyeztető hajtóvadászat in­dult személye ellen, amely „ártatlan fiát” is elérte. Azért, hogy a kormánykoalíció - amelyért a választások után ő maga is rengeteget tett - a továbbiakban is jól működjön, visszalépett az agrártárca ve­zetésétől. Az FKGP elnökének döntésé­ben az is szerepet játszott, hogy - mint mondta - minden erejét a kisgazdapárt választási sikerének szentelhesse ez­után, mert szerinte a párt a 2002. évi vá­lasztások idején olyan erőt képvisel majd, amelyet a következő évtizedek kormányzati struktúráiból kihagyni nem lehet. Az együttes ülésen eldőlt, hogy az ag­rártárca élére kerülő Gyimóthy Géza he­lyébe, az Országgyűlés alelnöki posztjá­ra Bánk Attilát jelölik. Torgyán József szerint Bánk megfelelően reprezentálja majd az FKGP középpárti politikáját. Torgyán és Szabadi tegnap írásos nyi­latkozatban jelentette be, hogy mindket­ten lemondanak az FTC-ben betöltött vezetői posztjukról. A nyilatkozat szerint az elmúlt két évben sikeresen stabilizálták a klub anyagi helyzetét. (Erről bővebben a 15. oldcdon olvashatnak.) HORVÁTH MAGDOLHA Vélemények, visszhangok Kovács László, a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták elnöke szerint Torgyán József lépése sajnos éveket késett. így az egész országot, vala­mennyiünket kár érte, és ezért a miniszterelnököt terheli a felelősség. Az MSZP első embere azt hangsúlyozta, hogy el lehetett volna kerülni a magyar mezőgazdaság tönkretételét, meg lehetett volna óvni az ország politikai tekintélyét, ha Orbán Viktor nem köt koalíciót Torgyán Józseffel. • Torgyán doktor miniszteri lemondásá­nak tényét a kisebbik koalíciós partner, az MDF el ""ke is üdvözölte szándé­kosan szűkszavúra szabott nyilatko­zataiban. Dávid Ibolya csupán azt hangsúlyozta, hogy a kormány munkája iránti bizalmat ez a lépés növeli. A szabaddemokraták üdvözölték a „komédia” végét, Csarka István pedig úgy fogalmazott, hogy a lemondás az utolsó pillanatban történt meg, hiszen hétfőn kezdődik a tavaszi ülésszak a parlamentben, s a koalíció nem indulha­tott el ezzel a tehertétellel.- A miniszteri tisztségétől megvált Torgyán József továbbra is hatalmas te­hertételt jelent a kisgazdapárt számára - fejtette ki véleményét lapunk kérésére Lányi Zsolt. A koalíciós hűségnyilatko­zatot csütörtökön aláírt - immár nem Az agrárminisztérium élére a távozó Torgyán József egyik leghűségesebbnek tar­tott hívét, Gyimóthy Gézát javasolta a miniszterelnöknek. Gyimóthy a mostani par­lamenti ciklusban a párt képviseletében az Országgyűlés alelnökének posztját lát­ta el. Orbán Viktor várhatóan a jövő hét elején ül le tárgyalni a miniszterjelölttel, és a találkozó után dönti el, hogy elfogadja-e a pártelnök jelöltjét. A koalíciós szerző­dés értelmében az agrártárca teljes egészében a kisgazdáké, a tárca valamennyi posztjára ők állíthatnak vezetőket. Az agrártárca politikai államtitkári székébe a távozó Torgyán József egyik eddigi helyettes államtitkárát, Kovács Zoltánt ajánlotta, akiről Gyimóthy Géza még csütör­tök este sietett kijelente­Névjegy: Gyimóthy Géza Született: 1952, Tata református lelkészi családban Végzettsége: Gödöllői Agrártudományi Egyetem (1976) Református Teológia (1982) Párttagsága: 1990-től az FKGP tagja 1992-től országos főtitkár 1994-től országgyűlési képviselő 1994-98: a mezőgazdasági bizottság alelnöke 1998-től az Országgyűlés alelnöke Család: felesége védőnő, három gyermeke van ni, hogy elfogadja a sze­mélyét. Kovács 1984- ben szerzett jogi diplo­mát, később pedig adó- tanácsadói szakvizsgát is tett. Cég-, ingatlan- és földügyekkel foglalko­zott, minisztériumi meg­bízatása előtt Torgyán doktor földügyi tanács­adójaként tevékenyke­dett. Tavaly áprilisban került az agrártárcához. Hírcsatorna F-16-OSOK. Használt F-16-os vadászrepülőgépek beszerzésé­ről döntött csütörtökön a nem­zetbiztonsági kabinet; az egyez­tető tárgyalások a jövő héten kezdődnek az Egyesült Álla­mokban - jelentette be honvé­delmi tárca vezetője, Szabó Já­nos pénteken. A MiG-29-esek még három évig lesznek had­rendben, helyüket a felújított F-16-osok 2004 közepétől-végé- től veszik át. A teljes program 140-150 milliárd forintba kerül. Pénteken a svéd kormány azt ajánlotta fel, hogy 24 Gripen vadászrepülőgépet kölcsön ad­na a magyar kormánynak. VÁLASZ. A nyugdíj nem méltá­nyossági kegydíj, hanem járu­lékfizetéssel megvásárolt jog, a járulékból a többi nyugdíjas sé­relmére szociális segélyezés nem folytatható - tartalmazza a Szociális és Családügyi Minisz­térium közleménye, amelyet az MSZP országgyűlési frakciójá­nak pénteken elhangzott javas­latára reagálva hozott nyilvá­nosságra a tárca. EREDMÉNYTELENSÉG. A szocialista párt Szájer József fideszes és Nagy Sándor MSZP-s frakcióvezető csütörtö­ki megbeszélésének tapasztala­tai alapján úgy értékeli, hogy értelmetlen rendszeres találko­zókat szervezni a két képviselő­csoport között, mert nem szol­gálná az ország javát. SZOCIALISTA JELÖLT. Az MSZP semmiképpen sem egy 2002 utáni nagykoalíció kialakí­tására, hanem a jelenlegi kor­mány leváltására törekszik, s azt szeretné elérni, hogy Orbán, Torgyán, Kövér és Csurka sem­milyen kormánytisztséget se vál­lalhasson - jelentette ki Kovács László szocialista pártelnök pén­teken Dabason, ahol bemutatta az időközi választáson induló szocialista jelöltet, Kovács Ist­vánt, Örkény polgármesterét. VIZSGÁLATKÉRÉS. Az SZDSZ szerint a köztévé pazarló gazdálkodása miatt megalapo­zott lenne, hogy az ügyészség vizsgálatot indítson az MTV el­nöke és a vagyongazdálkodást végző elnökség felelősségének megállapítására - áll Haraszti Miklós szabaddemokrata ügyvi­vő pénteki közleményében. TANÉVKEZDÉS. Az Oktatási Minisztérium tervei szerint az is­kolák dönthetnének arról, hogy augusztus 29-én vagy szeptem­ber 3-án kezdődjön a tanítás - je­lentette be Kömyei László köz­oktatásért felelős helyettes állam­titkár pénteken. A tárca illetéke­se elmondta: amennyiben már augusztus 29-én elkezdenék a tanítást, akkor június 14-én befe- jeződhetne a tanév. __________■ Fö ldre szállt tegnap a Malév Este engedett a szakszervezet: fölfüggesztik a sztrájkot A Ferihegyi repülőtéren egyéb­ként a külföldi légitársaságok gé­peinek le- és felszállása zavarta­lan, mivel saját szerelőiket is ma­FOTÓ: EUROPRESS gukkal hozzák Budapestre. A reptér forgal­mának csak mindössze fe­lét biztosítja a Malév. Hegedűs Ti­bortól, a Repü­lőgép-műsza­kiak Független Szakszerve­zetének elnö­kétől pénte­ken délben megtudtuk, hogy új straté­giával készül­Eddig példátlan intézkedéssel - repülésbiztonsági okokból - üzemszünetet rendeltek el a Malévnál. A szakszervezeti vezetők szerint nem igaz, hogy 240 eze- forint a bruttó átlagbére a sztrájkoló repülőgép-karbantartóknak. Budapest, malév Pető György, a Légügyi Igazgató­ság kommunikációs igazgatója la­punknak elmondta, hogy a repü­lés fekete napjaként tartják majd számon Ferihegyen ezt a pénte­ket. A Malév Rt. dolgozóit tömörí­tő öt szakszervezet 20 ezer mun­kahely jövőjét féltve, mielőbbi megegyezésre szólította fel a sztrájkban érintett feleket. Köz­ben utasok százainak kellett szembesülnie azzal, hogy csak késve, külföldi légitársaságok gé­peivel utazhatnak el a távolabbi országokba. Veszteglő gépek Ferihegyen tek a Malév Rt. vezetőivel folyta­tandó egyeztető tárgyalásra. Cáfol­ta, hogy 240 ezer forintos bruttó átlagkeresete lenne a karbantar­tóknak. A sztrájkoló dolgozók net­tó jövedelme, mint mondta, 70- 150 ezer forint közötti. Ő maga re­pülőgép-szerelőként a legutóbbi fizetéskor 119 ezer forintot vitt ha­za. A lapzártánkkor érkezett hír szerint a repülőgép-karbantartók hajlandók felfüggeszteni délután megkezdett sztrájkjukat és koráb­bi 15 százalékos bérkövetelésük helyett elfogadni a Malév Rt. 7 plusz 2 százalékos béremelésre .tett javaslatát, amennyiben a légi- társaság elfogadja szakszervezet­ük feltételeit - közölte Hegedűs Ti­bor ügyvivője pénteken este. NÉMETH ZSUZSA Kisebbségek egy asztalnál NEKH Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) elnöke tegnap első alkalommal találkozott a hazai kisebbségek vezetői­vel. A tanácskozáson szó volt az etnikumok, illetve a nemzetiségek televízió- műsorainak sorsáról is. A NEKH elnöke bejelentette, hogy a Magyar Televízió nemzeti­ségi adásaira a jövőben sem jut kevesebb pénz, noha a közszolgá­lati médium többi műsorának költségvetését jelentősen meg­kurtították. Keményebb diónak , bizonyulhat a kisebbségi törvény módosítása. A tegnapi találkozón Báthory János azt javasolta, hogy a tárgya­lások során válasszák el egymás­tól a kulturális autonómia megva­lósításának útjában álló problé­mák megoldását és a választójog rendezését. Utóbbi kérdésben ugyanis a kisebbségek képviselői és a kormányzat várhatóan csak kemény és hosszas viták után jut majd megegyezésre, ez pedig hát­ráltatná a nemzetiségi óvodák, is­kolák és színházak működését érintő gondok orvoslását. A nem­zetiségek kulturális önállóságá­nak kiteljesedését jelenleg gátolja, hogy nem a kisebbségek kezelik saját intézményeiket. Az ellent­mondás mögött a pénzelosztás módja áll. Ennek oka, hogy jelen­leg a kisebbségi önkormányzatok helyett a települések kapnak pénzt a nemzetiségi iskolák fenn­tartására.- A megoldás látszólag egysze­rű, mert csak át kellene irányítani a támogatást a kisebbségeknek, mondta el Heizer Antal, a kisebb- ségi hivatal elnökhelyettese, -w­í i

Next

/
Thumbnails
Contents