Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)
2001-02-10 / 40. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BARANYA I TÜKÖR 2001. Február 10., szombat Munka: a nők kilátásai a legkedvezőtlenebbek PÉCS___ Az emberek munkahelyteremtése fontos várospolitikai érdekké vált - derült ki tegnap a városházára összehívott fórumon. Tavaly már több mint 250 milliót fordítottak a foglalkoztatást szolgáló erőfeszítésekre, elsők közt ezt felvállaló cig ban dr Toller fejlesztési beruházás is elősegítette ezt. Az 1996-os városfejlesztési terv és az ipari park beüzemelése után 6-7 százalékra, majd decemberre 5,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, létrejött a foglalkoztatási albizottság - hallottuk a következő előadásban. Egyedül a közmunkapályázatok vallottak kudarcot a város kedvezőnek ítélt helyzete miatt. Ezzel együtt riasztó szélsőségek jellemzik a megyét, emelte ki előadásában Hídvégi Péter, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, hiszen a munka- nélküliség az országos rátát meghaladja. A hátrányos munkanélküli rétegek közt az ötven év feletüeken, a roma származásúakon, a női munkavállalókon, a megváltozott munkaképességűeken, a tartós munkanélkülieken és az iskolázatlanokon csak differenciált, „testre szabott” programok segítenek. A foglalkoztatási albizottság létrehozása szakszerűvé tette az önkormányzati a munkát, de a közcélú foglalkoztatásra szánt 50 milliónál - fejkvótája 1500-ról 3000 forintra emelkedik az idén - jóval többre lenne szükség. Vonyó János kirendeltségvezető (képünkön) elmondta, hogy 4412 regisztrált munkanélküli van Pécsett, 36 százalékuknak semmi ellátásuk nincs, és a nők kilátásai a legkedvezőtlenebbek. B. R. ______________________Röviden Am atőr bozótégetők Azonosíthatatlanok a válaszadók Elsőként a népességszámra vonatkozó adatok kerülnek nyilvánosságra A népszámlálás során megkérdezettek közül eddig senki nem tagadta meg a válaszadást, a címek több mint egyhar- madát összeírták már a megyében. Többen tartanak attól, hogy a munkahelyre vonatkozó adatok alapján azonosítani lehet a válaszolókat, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke - aki tegnap a baranyai igazgatóságra látogatott - szerint a félelmek alaptalanok. ____Baranyai körkép A legfrissebb adatok szerint a címek 37 százalékát összeírták már Baranya megyében, az ország más megyéihez képest ez tóemelkedő eredménynek számít. „Nem hamis, csak túl szép!’- A népszámlálás fogadtatásával nincsenek problémák, Baranyában a megkérdezettek közül még senki nem tagadta meg a válaszadást - emelte ki dr. Mellár Tamás, a KSH elnöke (képünkön), a baranyai adatfelvevőkkel tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón. - A híresztelésekkel ellentétben az összeírás kezdetét követően a kérdőívek módosítására nem került sor, az utolsó változtatás - amely szerint a lakcímre vonatkozó adatokat mégsem vesszük fel - a népszámlálás indulása előtt két héttel történt. Elsőként a népességszám kor és nem szerinti megoszlására vonatkozó adatok kerülnek majd nyilvánosságra, az összesítés idén júniusra várható. A teljes körű, részterületekre lebontott kiértékelés jövő év második felére készül el. A kérdezőbiztosok tapasztalatai szerint többen tartanak attól,’hogy a munkahely címének kiadása után a válaszolók beazonosíthatók lesznek. A hivatal elnöke hangsúlyozta, a félelem alaptalan, a megadott információk alapján az azonosítás lehetetlen. A munkahellyel kapcsolatos adatokra kizárólag azért van szükség, hogy a hazai vállalkozások tevékenységi köre összesíthető legyen, illetve hogy pontos információt szerezzenek arról, hogy a megkérdezettek végzettsége és foglalkozása mennyire fedi egymást. Dr. Mellár Tamás a Dunántúli Napló kérdésére elmondta, ha valaki a többszöri felkeresés után is megtagadja a válaszadást, az adatfelvevők a hivatal felügyelőjével, majd pedig az önkormányzat illetékesével közösen keresik fel a lakót. Ha ez sem vezet eredményre, a helyhatóság szabálysértési eljárást kezdeményez. Dr. Németh Zsolttól, a KSH baranyai igazgatóságának vezetőjétől megtudtuk, a megyében dolgozó 1740 adatfelvevő közül kevesebb mint 20-an vannak, akik az összeírás kezdete óta úgy döntöttek, mégsem vállalják a feladatot. Voltak azonban olyanok is, akikhek munkájával az igazgatóság nem volt megelégedve, tőlük visszavették a megbízást. WALD KATA Lapunk internetoldalának fórumán (www.dunantulinaplo.hu) többek között az alábbi vélemények olvashatók. Harryklein: Az adatvédelmi biztos szerint ugyebár nem kell azokat az adatokat feltüntetni a kérdőíven, melyekről felismerhetők lennénk. Akkor viszont megbüntetni sem lehet azt, aki elhajtja a kérdezőbiztost, nem? Alispán: Most már minden, a személy azonosítását lehetővé tevő adatot töröltek a kérdőívről. Akkor hogyan biztosítható, hogy mindenki bekerül a számlálásba, de csak egyszer. Lelkes: Ha meg akarja tudni a KSH azt, hogy az emberek hány százaléka él bérből és fizetésből, akkor miért olyan körmönfont kérdést tesz fel, hogy végzett-e idénymunkát? Miért nem kérdik meg, hogy egyéb jövedelme varve? így kicsit hamis lesz a statisztika. Illetve nem hamis, csak túl szép! Hoppá: Miért ezekre a dolgokra kíváncsi a KSH? Legfontosabbak az iskolával kapcsolatos dolgok, miért? Gaz-, nád- és bozóttüzekhez riasztották a tűzoltókat tegnap több alkalommal: Pécsett négy helyen, Alsószentmártonban, Egyházashelyén, a Tenkes-hegyen, valamint Sellyén oltották el nagy területen a lángokat. Feltehetőleg a száraz idő eljöttével többen égetéssel igyekezték megtisztítani a birtokuk határában lévő közterületet, az önkéntes „területgondozók” azonban a lángok elhatalmasodásával elmenekültek. A tüzet szerencsére minden esetben sikerült eloltani, mielőtt a szomszédságában lévő kertekre átterjedhetett volna. (szd) Program az asztma ellen Szokatlan feladatra vállalkozott a pécsi Szivárvány Gyermekház szülői klubja. Betegoktató programot indítanak az asztmás, allergiás gyermekek szülei részére. A szakmai irányítást a gyermekkórház orvosai vállalták. A betegség megismertetését, szinten tartásának, illetve javításának lehetőségét szolgáló összejöveteleket kéthetenként tartják a gyermekházban. A legközelebbi találkozó február 13-án, kedden délután 5 órakor lesz. (p) Forgalomkorlátozás Négy ormánsági település közelében gázvezeték-építés miatt a fő- és a bekötőutakon forgalomkorlátozást rendeltek el. Gordisa, Drávasza- bolcs, Gyűrűspuszta és Matty határában, a kijelölt útszakaszokon csak 30 km/h sebességgel haladhatnak a járművek. _________________icsi A rendőrség jutalmat ad a nyomravezetőnek A megyei rendőr-főkapitányság vezetője százezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki nyomra vezeti a rendőrséget a mohácsi gázolás ügyében. Mint ismert, február 8-án, hajnali 3 és 6 óra között Mohács közelében, az 56-os úton, tehergépkocsival elütöttek egy 66 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az ismeretlen sofőr a járművel a helyszínről anélkül hajtott el, hogy segítséget nyújtott vagy hívott volna. Jelentkezni lehet személyesen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán Pécsett, a Vargha Damján u. 1. szám alatt, vagy telefonon a 06- 80-200-719-es ingyenesen hívható zöld számon, illetve a 107-es és a 112-es segélyhívókon. imq Műkincsrablások: nyom nélkül Javában folyik a kiállítóhelyek csinosítása a szigetvári várban, de a ritka történelmi kincseket raktárából kénytelen pótolni a Janus Pannonius Múzeum, a tavaly eltűnt tárgyaknak ma sincs nyoma. A dunaszekcsőiek szintén hiába reménykednek abban, hogy értékeik visszakerülnek. Szigetvár, Dunaszekcsö Április 1-jétől megújult kiállítóhelyek fogadják a látogatót a Zrínyiek felújítás előtt álló várában. Fájó a város számára, hogy a Szigetvári Múzeum Egyesület gyűjteményének jó hányadát tavaly április 10-én ragacsos kezek emelték el a helytörténeti részlegből a kávézó (nyitott?) ajtaján besurranva, a belső ajtó üvegablakát betörve. Jó szimata volt a látogatónak - tudtuk meg Ravazdi László könyvtárigazgatótól, a várbaráti kör mindenesétől, hisz két kehely, török handzsár, pisztoly, sisak, rézpántos fapersely mellett eltűnt egy aranyozott misekönyv, két középkori zászlójuk közül az egyik - csak ez a kettő lehet az országban. A történet ma is krimibe illő találgatásokra csábít. A nyomozást irányító Jnnácski József rendőr százados nem zárja ki a helyismeretet és a szakszerűséget sem, hisz a lopott tárgyak közt - értéküket 17 millióra becsülték - a zászló 10, a padlásról egykor előhalászott Radnich-kehely 3 milliót ér. Eszmei értékükről ne is beszéljünk. A műkincshez értő fő-, városi kollégákat is bevonták a nyomozásba, amit nem az előírt két hónap, hanem négy hónap után zártak le. De mindaddig tartaniuk kell a vasat a tűzben, amíg a bűncselekmény - az érte kapható büntetés időtartama szerint - nem évül el. Ez hat-nyolc év. Mivel a szigetvári gyűjtemény tetemes része még 1962-ben Pécsre, a Janus Pannonius Múzeumba került, a tárgyak a megnyitóra pótolhatók lesznek - a veszteség egyelőre nem. Leltároznák vagyonukat a dunaszekcsőiek is. A szerb templomból 25 huszadik századi ikon - 1,2 milliós érték - tűnt el 1998. április 1. és 25. között. Nyoma sem volt erőszakos behatolásnak, a rendőrség itt sem talált nyomravezető hírforrást. BÓKAR. A dunaszekcsői szerb templom ikonosztáza fotó: tóth László ÁLLVÁNYERDŐBEN AZ ÁLLOMÁS. Megkezdődött a pécsi Főpályaudvar központi épületének felújítása. Az első ütemben a várócsarnok északi homlokzatát állványozzák fel, a munka nem zavarja az utasforgalmat. _____________________FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Belénessy p énzt ígért Háttérbe tolták a külsős munkatársakat Pécs-Budapest Tegnap délelőtt pénzt ígért a televízió külsős munkatársainak Belénessy Csaba, az MTV Rt. főszerkesztője, de sem a fizetés időpontját, sem a törlesztés mértékét nem tudta pontosan meghatározni. A vállalkozók szerdáig várnak. Csütörtökön a budapesti külsősök is csatlakoztak a pécsi, a szegedi és a debreceni regionális műhelyek akciójához. Aznap este a vidétó stúdiók vezetői Szegeden találkoztak és eredeti követeléseik fenntartása mellett kinyilvánították, hogy a jövőben a pestiekkel együtt kívánják érvényesíteni érdekeiket, és február 12. helyett 14-re módosították a munkabeszüntetés kezdetét, ha nem kapják meg a fizetségüket. Tegnap Belénessy Csaba, az MTV Rt. Regionális, Kisebbségi és Határontúli Műsorainak főszerkesztője Pécsett bejelentette, rövid időn belül a tévé megkezdi az átutalásokat, és a külsősök a pénzükhöz juthatnak, legkésőbb február 15-ig. A felhalmozódott tartozás törlesztésének mértékéről azonban továbbra sem kaptak tájékoztatást a munkatársak. A külsősök örömmel fogadták a bejelentést, de korántsem tartják megnyugtatónak. A vidéki szerkesztőségek érintett munkatársai továbbra is szerdáig adnak haladékot a fizetésre. Információink szerint a Pécsi Körzeti Stúdió jövő heti, élő adásait készítő stábok stratégia pozícióiba hétfőtől már kizárólag belsős munkatársakat osztott be Élő Gábor, a stúdió megbízott vezetője.- Mivel sztrájkhelyzet alakult tó, a szervezet biztonsága miatt meg kellett tennünk ezeket a cseréket, de természetesen a külsős dolgozók is kapnak munkát, ha elfogadják - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Élő Gábor. (Háttér: www.dunantuIinaplo.hu) ___ ______ S. G. Na pirenden a fiatal házasok támogatása Pécs __ To vábbra is fenntartja szándékát a pécsi Fi- desz-frakció, hogy az idei költségvetésben szerepeljen az első otthont szerző fiatal házasok önkormányzati lakástámogatása. A néhány évvel ezelőtt már működött rendszert kifejezetten sikeresnek ítéli az ötletgazda. Tavaly novemberben nyert a város a Gazdasági Minisztérium otthonteremtési pályázatán 184 millió forintot, amely nagy segítséget nyújthat a tervezett Aidinger utcai bérlakásépítésben. A pénz azóta már meg is érkezett a központi forrásokból. Körömi Attila, a Fidesz országgyűlési és városi képviselője akkor már jelezte: mivel az Aidinger utcai beruházáshoz korábban a helyi közgyűlés - teljes egységben - az összes költséget biztosította a költségvetésben, az állami hozzájárulással megnőtt tétel lehetőséget teremthet arra, hogy a fiatal családosoknak egy új önkormányzati alapot nyissanak. Ez a keret az első otthonhoz jutást segíthetné kamatmentes vagy kedvezményes hitellel.- Nyitottak vagyunk a tárgyalásra a szakmai bizottságokban a koalícióval, szó lehet akár vásárlásra, akár építésre adandó hitelről is - vázolta Körömi Attila. - A szándékunk azonban változatlan, erre az alapra mindenképp szükség lenne. A képviselő elmondta, 1992-től négy évig működött már hasonló támogatási forma a városban, s akkor általános sikert aratott. A négy esztendő alatt összesen 848 család juthatott a hitel segítségével otthonhoz, kétharmaduk vásárlás, egyharmaduk építés útján. A jövő héten is zajló költségvetési tárgyalásokon szóba kerül majd az ellenzéki felvetés, az azonban egyelőre bizonytalan, valóban be is kerül-e az önkormányzat idei terveibe. A városvezető koalíció képviselői ugyanis már korábban is úgy nyilatkoztak, nem zárkóznak el az ötlettől, ám kétséges, hogy a legalább 100 milliós alap az idei büdzsébe belefér-e. ______nyakasz. í f