Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-08 / 7. szám

4. oldal - Uj Dunántúli Napló BARANYAI TŰKOR 2001. Január 8., hétfő Konténerre várnak a gazdák Siklós Úgy tűnik, egyelőre hiába próbálják elérni a szőlős­gazdák, hogy a hegy lábá­hoz a város hulladékgyűjtő konténereket helyezzen ki, a jelenlegi állapotok ugyan­is szerintük tarthatatlanok. A képviselők eddig még nem tárgyalták érdemben az ügyet. Az illegális szemétlerakók kiala­kulásának megelőzése miatt kon­ténerek kihelyezését kérik a sző­lősgazdák a város melletti hegy lábához. Amint azt Daka Zsolt képviselő - egyben a Tenkes hegyközség bírája - a képviselő- testület legutóbbi tanácskozásán felszólalásában elmondta, a gaz­dák meglátása szerint három hul­ladékgyűjtő elhelyezése jelentős javulást eredményezhetne a mostani állapotokhoz képest. Mayer György, a műszaki osz­tály vezetője az ülésen úgy véle­kedett, hogy részint az igényeket, részint pedig az elhelyezési lehe­tőségeket kellene először feltér­képezni. Daka Zsolt ezt elutasí­tásként értékeli. Lapunk azon kérdésére, hogy hova kívánják te­tetni a konténereket (ugyanis a hegyi utak pillanatnyi állapota je­lenleg kérdésessé teszi egyes he­lyek megközelítését), a képviselő elmondta, a várost elkerülő út mentén jó helyen lennének, hi­szen az minden gond nélkül elér­hető, s még a bekötő utak első szakasza is mindenütt aszfalto­zott. Véleménye szerint a megva­lósítás - három konténer megvá­sárlása - nem lehet pénzkérdés, ugyanis a város éves szinten je­lentős összeghez jut a pincék után befolyó adóból, s abból va­lamit vissza is kellene fordítani a szőlősgazdák javára. A pincéktől nyert pénz nagyságáról azonban nincsenek pontos adatai, hiába tette fel ugyanis többször is a kér­dést a testületi üléseken, érdeklő­désére mind a mai napig nem ka­pott konkrét és tárgyszerű vá­laszt. K. J. Kellermayer Miklós szerint védeni kell a közvagyont Budapest-Pécs Az Egészségügyi Minisztérium új vezetése a dr. Gógl Árpád le­köszönt miniszter nevéhez kötő­dő, alakulóban lévő Nemzeti Egészség Kht. egyéni alapító tag­jait visszalépésre kérte fel. Az érintettek viszont egyikük nyi­latkozata szerint csak akkor tesznek eleget a felkérésé­nek, ha azt Or­bán Viktor mi­niszterelnök is megerősíti, te­kintve, hogy a kht. cégbíró­sághoz be­nyújtott alapí­tó okiratán az ő aláírása is szerepel. A kht. egyik egyéni alapítója dr. Kellermayer Miklós egyetemi tanár (képünkön), a Pécsi Tudo­mányegyetem Általános Orvosi Kar Klinikai Kémiai Intézetének igazgatója. Érdeklődésünkre ál­láspontja hátteréről a következő­ket nyilatkozta:- Az ügy lényege, hogy a köz­feladathoz közvagyon tartozik. Ez olyan feladatokra különösen igaz, amelyek folyamatosak, nem függhetnek választási cik­lusoktól. Az egészségügy is ilyen. A minisztérium új vezeté­se a feladathoz még keresi a for­mát, a közvagyon megőrzése azonban a legfontosabb kérdése a demokráciának. Az állami va­gyont elidegeníthetetlenül ki kell helyezni köztestületi vagy közhasználati jogokkal működő szervezetnek és ezt a formát az egészségügyben is meg kell ta­lálni. Én az elv miatt vagyok az ügyben. Ebből a szempontból másodlagos, hogy személy sze­rint benne vagyok-e a köztestü­letben, és hogy kell-e a kht.-ban alapító magánszemélyeknek lenni, vagy sem. A törvényi kör­nyezet szerint egyébként igen, de mindenképpen kell kuratóri­um is, mert ezzel védhető a köz­vagyon. A köztestületi védelem azonban nincs még benne a köz­tudatban. Idén még biztosan nem lesz roham A szállodatulajdonosok szerint jelentősen növekedhet a város turistaforgalma Bár a haszon egyelőre még aligha forintosítható, szinte biztosra vehető, hogy Pécs világörökségi listára való kerülésével jelentősen megnövekedhet a városban a turistaforgalom. Úgy tű­nik, a jelenlegi, nem túl rózsás szállo­dahelyzetben is lassú javulás várható. PÉCS A tapasztalat szerint ha világörökségi listára ke­rül egy város, ugrásszerűen megnő iránta a tu­risták érdeklődése. Bár a címet ráadásul az ado­mányozó nemzetközi fórum is reklámozza, az ügyben jóval nagyobb szerep jut a helyi prog­ramalkotásnak. Gyér a kihasználtság Az adatokat a szakmai szövetség régiósán tartja számon. Az 1999-es adatok szerint - a Balatonnál lévőket kivéve - a szövetséghez tartozó szállodákban régiónkban1082 szoba volt. (A szövetséghez nem tartozó kisebb szállók, panziók adatai ebben nincsenek benne.) 1999-ben összesen 673 235 szobát adtak ki a szállodákban, ahol átlagosan két éjszakát töltöttek el a vendégek. Pécsett 347 szoba van a „szövetségi" hotelekben. A KSH adatai szerint az összes ba­ranyai szálloda átlagos kihasználtsága 30,4 százalékos volt.- Az összes érintett terület - idegenforga­lom, művészettörténet, múzeum, PR, média, vendéglátás - szakértőit megkérdezzük, milyen megoldásokat javasolnak a hírverés fokozására - mondja dr. Újvári Jenő alpolgármester. - Ezek az ötletadó beszélgetések még januárban meg­kezdődnek. Alkalmazni kívánjuk a bevált olasz, spanyol, francia módszereket is, amelye­ket a kulturális örökség idegenforgalmi haszno­sítására alakult szervezet, az AVEC tagjaként át­vehetünk más városoktól. Az elgondolás sze­rint múzeumszerűen üzemeltetnénk a világ- örökséghez tartozó emlékeket. Az anyagi alap megteremtésére közhasznú társaság létrehozá­sa lenne célszerű a püspökség, a megyei és a pécsi önkormányzat részvételével. Ennek a fel­adatrésznek akkorra le kell zárulnia, amikor az UNESCO hivatalosan is átadja a dokumentu­mot a világörökségi listára való kerülésről. Kerényi János alpolgármester szintén Pécs kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak kamatoz­tatásából származó tapaszta­latok átvételét, alkalmazását szorgalmazza. Úgy véli, meg kell tervezi az idegenforgal­mi útvonalakat, amelyeken végighaladva a turista meg­kap minden információt, szolgáltatást és persze látni­valót. Szerinte a világörökség vonzereje fokozatosan növe­kedve mutatkozhat meg majd a vendégforgalomban. Kerényi szerint két-három évig még biztosan elég lesz Pécs jelenlegi szállodai kapacitása. Hiány a négycsillagos szálláshelyekben van, de ha a Ná­dor fejlesztése, illetve a FEMA konferenciaköz­ponttá való átalakításának programja 350 négycsillagos szállodai szobával megvalósul, akkor néhány évig feltehetően ez a kapacitás is elég lesz. Wiesner György, a Mecsek Tours Kft. ügyve­zetője optimista. Elmondta, jóval több helyen fog megjelenni Pécs, és rangosabb kínálatban, cégük azonban a világörökséget külön nem rek­lámozza. A hatás egyébként 2002-től válhat csak érezhetővé, hiszen a 2001-es ajánlatokat a szak­mai szokásoknak megfelelő­en már tavaly májusban piac­ra küldték. Szerinte azzal, hogy Pécs egyre jobban be­száll a konferenciarendezés­be, a szállodai kapacitások mindinkább megtelnek. Varga Csaba, a Danubius Szállodacsoport pécsi egysé­gének igazgatója (képün­kön) úgy látja, tavaly stabili­zálódott az idegenforgalom, és azt reméli, idén már több vendég érkezik. Szerinte továbbra is nagy gondot jelent Pécs megközelíthetőségé­nek nehézsége, a hosszas utazástól sok buszos csoport visszarettent már.- Pécs nevezetességei most is szerepelnek külföldi ajánlatainkban, és van is érdeklődés. Bízom benne, hogy idén és főleg jövőre ez szép eredményhez vezet. A belföldi piac is megmoz­dult, a konferenciaturizmustól pedig igen sokat remélünk. Mint ismert, a Nádor felújítása a konferenciaközpont létesítését is megcélozza: 500 fős nagytermet és szekciótermeket tervez­nek kialakítani. A Nádor és Palatínus négycsil­lagos szállodaként működne a jelenleginél 55- tel többel, 147 szobával. dunai i. Titokzatos száradás Pécs-Áta Akácosok kezdenek kiszáradni a megyeszékhely környékén, így Átán, Németiben, Pogány- ban, Szőkéden és Szalántán. Nemcsak magányos egyedek, de erdőrészek is pusztulnak. Az okra nincs biztos magyarázat. Az tény, hogy a gyérülést siettet­te az aszály. Nincs kizárva az sem, hogy a növényvédelmi munka során vegyszeres per­medé juthatott a lombozatra, mint Egerágon. Érdekes, hogy főként a dűlőutak menti védő fa­sorok sorvadnak, de a bissei ha­tárban a földúttól távoli példá­nyok levele hullott le. Az is le­het, hogy a talajadottság nem kedvez a növény fejlődésének, így előfordulhat, hogy a gyökér­zet nem képes a talajvizet elér­ni. CS. J. Továbbra sincs nyugalom Idén tovább gyűrűznek a bükkösdi ügyek jogi következmé­nyei. Továbbra sem fejeződött be a horgásztó birtoklásával kapcsolatos per, az elbocsátott jegyző ügyében pedig janu­árban lesz a tárgyalás. Abban a perben, amelynek alapja a polgármester állítólagos megverése, vélhetően szintén eb­ben az évben döntenek. Bükkösd A falu lakosságát a most már múlt századi ügyek további jogi fejle­ményei foglalkoztatják. Mint em­lékezetes, a korábbi polgármester és az önkormányzat, illetve a két helyi sporthorgász-egyesület kö­zött még mindig nem zárult le a per a tó birtoklásáért. Jegyzővál­ság is volt Bükkösdön az utóbbi két évben. Az előző körjegyző hosszas betegség után elhunyt. Az új tavaly februárban lépett hivatal­ba, ám Cserdi, Helesfa, Dinnye­berki és Bükkösd társult képvise- lő-testülete nagyon nem volt meg­vesztését. Csakhogy a körjegyző nem nyugodott bele a fegyelmi döntésbe és a bíróságnál megfel­lebbezte azt. Az ügyben január 13- án lesz az első tárgyalás. A bükkösdi képviselő- testület nem először lé­pett ilyet. Két éve Nagy Józsefet, a jelenlegi pol­gármestert függesztették fel tisztségéből fegyelmi eljárás eredményeként. A polgármester azonban sikerrel perelte vissza magát. Vélhetően ebből támadt az országosan elhíresült eset 1999. szeptember 27-én. A Nem lehet fegyelmit indítani Az önkormányzati képviselők ellen nem lehet fegyelmit indítani, nem lehet őket a tisztségükből elmozdítani. Csak akkor szűnik meg tisztségük a mandátumuk ideje alatt - az elhalálozás esetétől és le­mondástól eltekintve -, ha bírósági jogerős ítélet mondja ki mellék- büntetésként a közügyektől való eltiltásukat. A törvényből követke­zően ugyanez a helyzet, ha megkezdik végrehajtható szabadság- vesztésüket. Minden egyéb ítélet nem érinti képviselőségüket. elégedve tevékenységével. Az el­lentétek fél év múltán ahhoz ve­zettek, hogy fegyelmi eljárás ered­ményeként kimondták a hivatal­polgármester állítása szerint a per- nyertességéről adott nyilatkozat miatt őt az egyik ellenlábas képvi­selő a hivatalban megverte, aki azonban tagadta ezt. Bár tanúja nem volt az afférnak, a polgármes­ter még aznap látleletet vetetett a sérülésről, az orvosok bordaéltö- rést állapítottak meg. Összeférhe­tetlenség miatt a komlói rendőrség végezte a nyomozást. Tavaly au­gusztusban hatósági tanúkkal tar­tottak helyszíni szemlét, majd a nyomozati anyag átkerült a sziget­vári ügyészségre. A Szigetvári Vá­rosi Bíróságra tavaly ok­tóberben érkezett meg a vádindítvány hivatali személy elleni erőszak és más bűncselekmé­nyek (köztük súlyos tes­ti sértés) miatt. Előbbi büntetési tételének ma­ximuma 3 év szabadság- vesztés, súlyos testi sér­téssel halmazaiban azonban 4 és fél év is lehet. Az ügyet a bíróság feltehetően még idén tárgyalja. Jellemző a békéden közhangu­latra, hogy nemrég olyan bejelen­tés futott be lapunkhoz, miszerint ismét az önkormányzatot érintő verekedés volt a faluban. Az eset­ről lapunknak egyetlen érintett sem volt hajlandó nyilatkozni, és a területileg illetékes szigetvári rend­őrkapitánytól is csak azt a tájékoz­tatást kaptuk, hogy a bükkösdi körzeti megbízott által kötelesség- szerűen jelzett eset nem tartozik a rendőrség hatókörébe. Aki sértett­nek érzi magát, magánvádat emelhet, ha akar. d. i. Eldőlhet a torony sorsa PÉCS Amikor megálmodói felvetet­ték a Tubes-kilátótorony megvalósításának ötletét, a pesszimisták sem gondolták, hogy a Dél-Dunántúlon egye­dülálló turisztika objektum építése átnyúlik majd a kö­vetkező évszázadba. Sok támogatója volt az ügynek, de igazán dúsgazdag mecénása sajnos nem akadt. így immár he­tedik éve épül a hajdan elbontott János-kilátó helyén az új torony a Tubes Kilátó Alapítvány szerve­zésében. Eredetileg a honfoglalás 1100. évfordulójára tervezték a befejezését, de most jó esetben államalapításunk 2001. augusz­tus 20-ig tartó millenniumi ünne­pi évében még talán elkészülhet. Az alapítvány eléggé magára maradt a munkához szükséges pénz előteremtésében. Jelenleg már legalább 17-18 millió forintot építettek be a befejezés előtt álló toronyba. Legutóbb a Pécs Ön- kormányzata Közgyűlésének jo­gi, igazgatási és ügyrendi bizott­sága az alapítvány munkáját elis­merve az építéshez 100 ezer fo­rint támogatást szavazott meg az­zal a megkötéssel, hogy a pénzt a kilátóhoz szükséges építő- és szi­getelőanyagok, munkadíjak és szállítások finanszírozására használhatja fel, erről 2001. júni­us 30-ig el kell számolnia. A torony építésének befejezé­séhez azonban a legutóbbi, ta­valy őszi kalkuláció szerint még közel négymillió forintra lenne szükség. Újabb írásos kérelemre Pécs Közgyűlésének több bizott­sága összedobta pénzkereteinek maradványait, és összesen továb­bi egymillió forintot fizetett be a város az alapítvány számlájára. Ám a befejezéshez még így is majd hárommillió forint kell, d. i. Mentőállomás önerőből? Sásd-Dombóvár Az Országos Mentőszolgálat és az orvosok többsége is azt akarja, hogy Észak-Baranyában idővel le­gyen egy mentőállomás. A terv kész, „csupán” a kivitelezéshez szükséges összeg hiányzik. A terv szerint Sásd egy kétautós létesít­ménnyel gazdagodna. Dr. Fekete László bikali köror­vos, az Alapellátó Orvosok Orszá­gos Szövetségének baranyai elnö­ke szerint jó volt a választás, hisz a Hegyháton itt működik az egyet­len olyan hétvégi állandó ügyelet, amely a későbbiekben sürgősségi centrumként is funkcionálhatna. Állítja, ugyanilyen könnyen elér­hető ügyeleti stábra lenne szük­ség a Völgységben is szászvári vagy mágocsi helyszínnel. Ez azonban csak akkor sikerül, ha Sásd mintájára az önkormányza­tok helyiséget adnak, megveszik a műszereket, valamint az orvost szállító járművet. Az egészségügyi tárca az OMSZ-szel részben rangsorolta, hogy az elképzelt félszáz új kis mentőállomás közül melyik mikor épülhet. Sásdon erre mostanában aligha kerül sor. Amennyiben azonban a város, valamint a kör­nyék községei pályáznak, és helyi tőkével társulnak, akkor a térség hamarább jutna állomáshoz - tud­tuk meg dr. Kovács Évától, a Tolna Megyei Mentőszervezet vezető fő­orvosától. CSUTI J. Hírcsatorna JOGI TANÁCSADÓ. Ingyenes jogi tanácsadás lesz január 10- én, szerdán délután 5-től 6 órá­ig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelít­hető a 27-es és a 40-es jelzésű autóbusszal. (vök) A SZÁSZVÁRI rég bezárt strand a tervek szerint a jövő évi szezonban újra kinyit. Ugyanis a létesítmény korszerű­sítése hamarosan megkezdődik az önkormányzat beruházásá­ban. A szükséges külföldi tá­mogatást a Keleti-Mecsek Egye­sület szerezte meg egy nemzet­közi pályázaton. (cs) BOLY KÖZELÉBEN két he lyen is csapadékcsatornát építe­nek. Ezért az érintett útszaka­szokon 30 km/h sebességkorlá­tozást rendeltek el. (cs) ÜLDÖZÉS Kökénypusztánál. A Pécs melletti pusztánál táp­tolvajokat riasztottak meg nem­rég a pécsi rendőrök és a pol­gárőrök a közös éjszakai akció­juk során. A Trabanttal mene­külő tettesnél, akit Péterpusz- tánál értek utol, három mázsa takarmányt találtak a jármű rakterében. (cs) DÉL-ZSELIC falvaiban mind jobban hódolnak a helytörténeti emlékeket is idéző lovas turiz­musnak. Ennek szellemében csoport működik Vásárosbécen, Magyarlukafán, Somogyhársá- gyon, Szentlászlón, Bodorfán és Nagypeterden. Az utóbbi falu­ban a nyeregbe szálló férfiak ta- nulják az íjászatot is. _______icsi Lot tószámok Ötös lottó: Hatos lottó: © 35 37 Pótszám: Jokerszám: 456269 l i 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents