Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)
2001-01-21 / 20. szám
4 ★ RIPORT ★ 2001. január 21. VÉGSŐ BÚCSÚ JIMMYTŐL ta zenésztársát a vele egy évtizede egy kiadónál lévő Kozsó. A Jimmy nevében megírt és magnóról bejátszott Búcsúlevél alatt - melyben előbb név szerint elköszönt családjától, majd a barátoktól, pályatársaitól, ismerősöktől és a rajongóktól - még azok is elérzékenyültek, akik addig esetleg szégyellték vagy nem akarták kimutatni könnyeiket. A család nevében felkért színművész, Szabó Gyula is csak óriási önfegyelmének köszönhetően tudta végigmondani azt a verset, amelyet a tesvérek közösen választottak ki a szertartásra. Zámbó Jimmy búcsúztatása után a lélekharang zúgása mellett a kegyelet és a gyász koszorúit és virágait hozták ki először a templomból, majd Jimmy koporsójával együtt a koronáját ábrázoló koszorút elhelyezték a halottat szállító hintón. A gyászmenet élén a kereszttel Prodán lelkész és a művész koporsóját szállító lovas hintó haladt. A menet útközben több alkalommal is megállt, Zámbó Jimmy házánál is várakoztak egy ideig. Az útvonal teljes hosszában sorfalat alkottak a rajongók, az érintett utcák lakosai pedig az ablakokból és a kertkapukból kísérték figyelemmel a gyászmenetet. A január 2-án elhunyt énekest egy, a temető bejáratához közeli kriptában helyezték végső nyugalomra. Mielőtt Jimmyt kriptájába helyezték volna, 2500 galambot eresztettek ki egy alkalmi kalitkából, jelképezve a lélek szabad szárnyalását. A temetési szertartáson - amelyen már csak egyházi ima és búcsúszöveg hangzott el - a művész családja és a meghívottak vettek részt, a rajongók a temetés után, tízfős csoportokban járulhattak a sírhelyhez. A többezres tömeg fegyelmezetten, rendezetten kísérte utolsó útjára a művészt. Zámbó Jimmyt, akinek ezen a januári napon eggyé vált a földi és égi születésnapja. B. Molnár László - K. Tóth László Jegyigénylés az emlékhelyen Lesz Zámbó Jimmy-emlékhely. Mint a VR már többször is beszámolt róla, az énekes legidősebb testvérének, Zámbó Györgynek a tulajdonában lévő Music Dance Pubban hetente kétszer Jimmyre emlékezhetnek a rajongók a Zámbó testvérek jelenlétében.- Jövő pénteken, azaz január 26-án egy zárt körű összejövetellel nyílik meg az emlékhely - mondta dr. Kelényi Ferenc, a testvérek jogi képviselője. Mivel a helyiség csak 120-150 fő befogadására alkalmas, ezért 27-én, szombaton jegyeket lehet igényelni az első nyilvános összejövetelre, amelynek dátuma február másodika. Az ügyvédtől megtudtuk, ezek a belépők ingyenesek, és csak arra a napra érvényesek, amely fel van a jegyeken tüntetve. „Én a szívemben gyászolom ót!” Talán sok ember számára meglepő módon dr. Szőgyényl József nem kísérte el a tragikus körülmények között elhunyt zenészt utolsó útjára.- Semmi alapja nincs azoknak a rosszindulatú pletykáknak, hogy összevesztem volna a családdal. Az én megbízatásom addig szólt, amíg a rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Jimmy véletlen baleset áldozata lett - mondta az ügyvéd. - Ettől kezdve én magánemberként a szívemben gyászolom tovább a barátomat. A temetésre azért nem mentem el, mert óhatatlanul megkérdezett volna valaki, és én nem akarok többet ebben az ügyben nyilatkozni. Annyit még sikerült megtudnunk az ügyvédtől, hogy a közelgő hagyatéki eljárásban egyébként sem vett volna részt hivatalosan, mert ez nem az ő szakterülete. likusok énekkel fejezik ki a gyászukat - a szerk.) Prodán Gábor parochus a koszorúkkal és a művész arcképével feldíszített ravatal előtt megidézte a gyászolók „bírósága elé” a Halált mint vádlottat. Kijelentette, aki egyszer megszületett erre a Földre, az el is megy innen, de azt gondolnánk, hogy majd kilencven év után, nem élete teljében, 43 évesen.- Ha Imre testvérünk most szólhatna hozzánk, azt mondaná: ember, figyelj jobban, védd társadat és önmagadat jobban, és akkor kevesebb baj, kevesebb kockázat lesz az életedben - mondta a lelkész. Prodán Gábor hangoztatta, hogy a halálban és Isten előtt mindenki egyenlő, erre emlékeztet az elhunyt művész ravatala is. Utalt arra is, hogy az énekes néhány dalának szövegét a Szentírásból merítette. Csepel lakosainak nevében a kerület polgármestere búcsúzott Zámbó Jimmytől.- A halál nyomán mindig fájdalom fakad, de még mélyebb ez az érzés, ha ereje teljében lévő, a sikerek csúcsait ostromló embertől kényszerülünk végső búcsút venni - jelentette ki Tóth Mihály, aki úgy vélekedett, Zámbó Jimmy keményen megküzdött a sikerért, sosem futamodott meg. - A csúcson volt. Sztár volt. Tehetsége, teljesítménye, s mindenekelőtt a közönség szeretete miatt avatták királlyá rajongói. A polgármester szerint ez sikerének egyik kulcsa. Az emberek többségének ugyanis már elege van a ridegségből, a kegyetlenségből, számukra Jimmy dalai mindezekkel szemben a tiszta emberi érzések örökérvényű alternatíváját adják. Tóth Mihály emlékeztetett arra, hogy a popsztár jelentős mértékben járult hozzá a gyászszertartás-* nak helyet adó templom felépítéséhez, és bőkezű adományaival segített a gyerekeknek és idős embereknek. Még ha erről egyesek előszeretettel meg is feledkeznek.- Zámbó Jimmy jelenlétének hiánya, a hiány miatt érzett fájdalom azonban csak lassan fog enyhülni. Tudom, a csepeliekkel együtt lélekben ma milliók búcsúznak el tőle. Legyen vigasz, hogy emlékét ugyanezek a milliók megőrzik, dalai velünk maradnak - zárta búcsúbeszédét a polgármester. A szakma nevében Kozsó búcsúztatta a művészt, aki tíz éven át ugyanazon lemezkiadónál dolgozott Zámbó Jimmyvel.- Csodálom azt a fantasztikus kitartást, amivel a csúcsra emelkedtél, és már ott is maradsz mindörökké - jelentette ki a zenész. Kozsó hozzátette, a siker nagyon drága és fárasztó felelősség, hatalmas teher, amelyet Zámbó Jimmy is átélt, és ezért sok irigye volt.- Bár sok kihívás ért az életben, tűrted, nem vetted fel a kesztyűt, mert tudtad, a te egyetlen fegyvered a zene - búcsúztatCSEPEL PLAZA: EMLÉKKIÁLLÍTÁS A ZENÉSZRŐL Péntektől egészen február 20- áig a Csepel Plaza első emeletén Zámbó Jimmy legszemélyesebb holmijait tekinthetik meg az érdeklődők és a rajongók, akik már az első napokon is szinte megszállták az áruházát. A sokak által bálványozott énekes dolgait páncélautón szállították a kiállítás helyszínére. Amint azt az üzletközpont egyik vezetőjétől megtudtuk, nem a haszon- szerzés a céljuk, hanem így akarják kifejezni tiszteletüket az egykori csepeli lakos előtt. A kiállításon egyébként megtekinthető többek között Jimmy jól ismert fekete se- lyemöltöpye, több díja, szemüvege, pipája, valamint dzsesszakadémiai bizonyítványa. A kiállítás minden nap reggel 10-től este 20 óráig tart nyitva. A csepeli Szentlélek-templombán - amely előtt mindig megdobbanó szívvel haladt el a sztár - a görögkatolikus liturgia szerint vettek búcsút tegnap Zámbó Jimmytől. A gyászszertartáson a művész családja és közeli barátai vettek részt. A templom körül összegyűlt több tízezres tömeg kivetítőn követte nyomon a szertartást, majd fegyelmezetten lerótta kegyeletét az énekes sírjánál is a család távozása után. A rajongók tömege lassan gyülekezett a görögkatolikus templom előtt. A csendet szinte vágni lehetett, aki egy kicsit is hangosabban szólalt meg, a körülötte állók azonnal lepisszegték. Nyoma sem volt azoknak az emberinek még jóindulattal sem nevezhető megjegyzéseknek, amelyek szárnyra keltek a január máso- dikai tragédia óta. Úgy látszik, aki eljött, az tényleg csak búcsúzni akart. A felállított kordon melletti helyekért most nem folyt tolakodás, noha mindenki legalább egy pillantással búcsúzni szeretett volna kedvencétől. Vidékről már kora hajnalban útnak indultak a különvonatok és buszok. Sokan több órát fa- gyoskodtak a szertartás megkezdése előtt, de részt akartak venni Jimmy temetésén. Egy idősebb hölgy történelmi eseménynek nevezte a zenész búcsúztatását, és természetesnek érzi, hogy elkísérjék bálványukat az utolsó útjára. A szertartás kezdetétől a temetés végéig ugyanez a szomorú fegyelem jellemezte a tömeget, amely időközben már több tízezresre nőtt. A gyászoló rajongók némán, egy helyben állva és könnyezve hallgatták Jimmy búcsúztatását. A csendet legfeljebb egy-egy hangosabb zokogás szakította meg. Mindenki, aki eljött, csendes áhítattal hallgatta a beszédeket és a görögkatolikus szertartás szerinti búcsúztatást, amelyben végig dialógusban énekelt a lelkész és a kórus. (A görögkato