Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-23 / 351. szám
2000. December 23., szombat HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal ■hetedik oldal — Kettéosztott történelem Karácsonyi beszélgetés Mayer Mihály pécsi megyés püspökkel Vajon miként várja a karácsonyt Mayer Mihály pécsi megyés püspök? A kérdésre a gyors felelet: természetesen a pécsi püspökségen is évről évre bensőségesen készülnek a házi ünnepségre, legelőbb avval, hogy már jóval karácsony előtt megkezdi munkatársaival a programok egyeztetését, azt, hogy kinek hogyan alakul lelkipásztori szolgálata, hiszen e szolgálatok között kell megtalálni azt a néhány órát, amit a közös együttlétben eltölthetnek. S az is az ünnep része, hogy az utolsó rorátét valamennyi rorátén részt vett pappal közösen koncelebrálják.- Fenyőállítás?- Többet is állítunk, hiszen ez a szép hagyomány a hangulaton kívül az ajándékozásnak és a megajándékozottságnak is a szimbóluma. A püspöki palota halijába szoktunk egy nagyobb fát állítani, az ebédlőbe egy kisebbet. Jut a kápolnába is, ahol itthoniétem alkalmával misézek. Végül a konferenciaterembe egy közepes nagyságú szépen díszített fa kerül, hiszen a püspökség alkalmazottjai és intézményeink vezetői ide kapnak meghívást, azok, akik a rendszerváltás óta szaporodó feladataink nyomán egyre többen vannak, s akik a karácsonyi ajándékaikat borítékban szokták átvenni.- Biztosan akad egy szűkebb, családi és baráti kör, akikre ilyenkor különös figyelemmel kell gondolnia Ön hol szokott ajándékokat vásárolni?- A püspöknek mindig nagyon nehéz ajándékokat kitalálni és venni, ezért legtöbb esetben az én ajándékaim egy-egy könyvre korlátozódnak. Én nem járok nagy áruházakba, nem tülekedek a pénztárak előtt. Úgy érzem, úgy gondolom, hogy e vásárlási láz ritkán fejezi ki a lényeget, valójában sokszor kompenzálni akarunk az év különböző, feledni akart eseményei miatt.- A mostani karácsony minden szempontból különleges, hiszen évezred váltása, és jubileum sokféle szempontból is.- Valójában kétezer éve, hogy Jézus Krisztus kettéosztotta a történelmet, az időszámítást, és beszélhetünk Krisztus előttiről és KriszGaudium nostrum Dominus Mayer Mihály megyés püspök 1941. január 31-én született a Tolna megyei Kisdorogon. 1964-ben szentelték pappá, dolgozott Simontomyán, Pincehelyen, Tamásiban, Dunaföldváron, Szekszárdon. 1988. december 23-án segédpüspökké, 1989. február 11-én püspökké, 1989. november 3-án pedig megyés püspökké szentelték. A Justitia et Pax püspökkari bizottság elnöke, a Páneurópai Unió keresztjének kitüntetettje, a Szent Sír Lovagrend keresztes tisztje, a papi hivatásért imádkozó Séma Klub magyarországi megalapítója, a Szent Gellért névre hallgató Katolikus Németek Magyarországi Egyesületének fővédnöke, több alapítvány kuratóriumának tagja, a civil kezdeményezésre alakított Baranya Baráti Körének tiszteletbeli elnöke. Püspöki jelmondata: Gaudium nostrum Dominus (A mi örömünk az Úr). Két testvére van. Péter öccse özvegyember, négy unokával, Klára húga hajadon. tus utániról. A karácsony ebben is jelentős, természetesen amellett, hogy mindig jelzi: az Isten nem távolról néz minket, hanem nagyon is a közelünkben van. A régi időben, amikor babiloni vagy a görög-római istenekről beszéltek, az isteneknek az ember a szolgája volt. A zsidó-keresztény biblia felfogásában az isten az emberhez lépett gondoskodásában, történelmében való vezetésében, az Újszövetségben pedig Jézus Krisztus születésével személyesen szólított meg minket és szólít meg ma is, hiszen ez a kétezer év nem csak emlék. Ezekben a napokban mindez különös fényt ad, s valójában átérezni sem tudjuk igazán, hogy milyen nagyszerű dolog az, hogy immár kétezer éve vállalhatjuk Jézus Krisztust és Ő is vállal minket, amikor - gondoljunk csak a változó történelemre - néha évtizedeket sem mer vállalni az ember.- Valóban, sok mindenen átmentünk a legutóbbi években, s meglehet, hogy a jövőből visszatekintve ez az évszázad az emberi szörnyűségek és az ember nyomorúságának évszázada lesz. Ám nem tagadhatjuk, hogy éppen a megélt szörnyűségekből táplálkozva sokan éltek és élnek köztünk, akik hitték és hiszik, hirdették és hirdetik, hogy meglehetősen elavult a kétezer év tanítása Mi lehet e gondolkodás hátterében?- Biztos, hogy nagyon nehéz az effajta gondolkodást megmagyarázni: fölvetése számomra is mindig elgondolkoztató. De lássuk csak folyamatában a kereszténység történelmét, melynek a középkorig mutató időszakát a kezdeteknek, ha az emberi élet fázisaihoz hasonlíthatom, a kisgyermekkornak nevezném. A középkorban az ember mindent kritika nélkül, készen elfogadott, nagy bizalommal az Úristen felé, minden gondolatot, tudományt és művészeteket az isteni szemszögből próbált megérteni, magyarázni. A gyermek kritika nélkül elfogadja szülei tanácsait, intencióit. Aztán jött a serdülőkor ideje. Ahogyan feke- tén-fehéren nézi a serdülő a világot, ugyanúgy a reneszánsz, majd a protestantizmus idején az ember is ekként kezdte nézni istenét és saját magát is. A serdülőkor csúcspontjára a felvilágosodás idején ért az ember, s az önállóságát abban mutatta meg, hogy nemcsak az egyházban és Krisztusban kételkedett, hanem az Istentől is függetleníteni akarta magát. Ma már nemcsak egyházi, de világi konferenciákon is csendben, ám határozottan állítják, hogy e serdülőkornak a szomorú következményei között említhetjük azokat a dolgokat, melyeket később olyan kifejezéssel illettek, mint nacionalizmus, rasszizmus, kommunizmus, nácizmus.- Ebben a században különösen kitomboüa magát az ember,- Én hiszem, hogy a század végére a serdülőkorból végre valahára kiléptünk, s hogy a példánál maradjak, egy, a szellemi dolgok iránt fogékony, érett fiatalember válik lassan az emberiségből. Nagy reményt jelent számomra, hogy azok az ifjúsági találkozók, melyeket Párizsban, Denverben, az idei évben pedig Rómában voltak, mind-mind jelzik, hogy az jövő nemzedéke többet akar, nemesebbet akar; az értékek felé tekint. Szinte azt kell mondanom, hogy ellentétpárként látom a sokat emlegetett 1968-as fiatalok lázadásai a mostani fiatalok kritikus értékkeresésével.- A szentév különös jelentőséggel bír a keresztény egyházak, ezen belül is a katolikus egyház életében, valamint az egyistenhívők világát illetően.- Valóban aláhúzzák a jövőre vonatkozó reményeimet mindazok a találkozások, amelyek ebben az évben a különböző foglalkozású, tevékenységet űző csoportok és II. János Pál pápa között történtek. Mikor gondoltuk mi, hogy a szentév alkalmával politikusaink csoportja kér találkozást a pápával? Mikor gondoltuk, hogy a Magyar Köztársaság katonaküldöttsége a többekkel együtt fog megjelenni a Szentatya előtt? Vagy, hogy a püspökök zarándoklatán a világ minden részéből összejött ezerhatszáz püspök között mi, magyarok is elimádkoztuk a pápával a mise végén a felajánló imát, Szent István királyunkhoz hasonlóan. Persze folytathatnám a sort, példálózhatnék olyan példákkal, amelyek mind-mind a reménynek azt az alapját adják, hogy a következő évezred embere a szellem embereként fog és akar is élni. Most még felszínesen nagyon sokszor az érés, az erjedés állapotát, csak az erjedő must tetejét látjuk és kevéssé vesszük észre azt a nemes italt, amely ott van már a kádban.- Az idei évben melyek voltak a legszebb pillanatok, azok, melyekre örömmel emlékezik?- Erre a kérdésre szinte lehetetlen válaszolni, hacsak nem úgy teszi fel, hogy melyik volt a sok emlékezetes esemény közül az egyik legszebb. Hiszen ez az esztendő a maga valóságában nagyon felemelő volt. Különösen a közepes és kisebb falvak millenniumi ünnepei, melyek rávüágítottak arra, hogy a Szent István által felmutatott értékrend ma is kívánatos és mai is alapot nyújtó. Biztos kapaszkodót ad. Egy-egy zászló átadásakor a település ösz- szefogott, együtt volt, közösséggé lett. Ez a közösségbe tömörülés pedig jelzi azt, hogy értékek mentén mindig örömmel találkozik az ember, ám annak az ellenkezőjét is, jelesül, hogy értékek nélkül nem tud igazi közösség kialakulni.- Ezek szerint a kétezredik év karácsonya mindennapjaink méltó koronája, s utal egyben a reményekkel teli, szép évkezdésre is?- Valóban reményt nyújt arra, hogy amint ezer évvel ezelőtt, a Szent István-i időkben Európa nem csak befogadott minket, hanem magáénak mondott, ugyanígy ezen értékek mentén napjainkban Európát mi is magunkénak mondhatjuk. Ebben a hitben és bizakodásban kívánnék mindenkinek áldott és békés ünnepeket és sok örömet és erős hitet az új évezredhez! KOZMA F. MÉHES KÁROLY Búcsú Kaposvárral búcsúzik az ország az évezredtől a Magyar Televízió ml-es csatornáján az élő adásban közvetített szilveszteri műsorban - jelentette be egy kaposvári sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központ vezetője. Budapest, Esztergom, Szeged és Kaposvár élő, körkapcsolá- sos közvetítés helyszíne lesz december 31-én este. Végül is egy szavunk sem lehet: legalább gondoltak az ország dél-dunántúli csücskére is, nem úgy, mint mondjuk, az északkeleti régióra, úgy látszik, ők át se lépnek majd a 21. századba, megrekednek a múlt évszázad posványában. De azért érdemes végiggondolni a városok kiválasztását, ami, teszem fel, valamiképpen az ezeréves múlttal függhet össze. Budapestet hagyjuk is mindjárt, egy fővárossal ki konkurálhat? Illetlenség lenne, végtelen, már-már bűnös nagyratörés. Esztergom: szintén egyértelmű, elvégre ősi királyi székhely, Szent István bölcsője ringott itt (ha ugyan volt bölcsője), érsekség, Mindszenty nyughelye, Suzuki gyár. Szeged: hát, nem biztos, hogy kivan az ezer év, de üsse kő, elég nagy város, van folyója, ami néha árvizet okoz, utána szoktak építeni egy fogadalmi templomot, csak hogy a Dóm téren rendezhessenek ünnepi játékokat. Meg azért Juhász Gyula, Horger Antal, Szent-Györgyi, Gregor. És hát Kaposvár: ha nem tűnne irigykedésnek, mégis csak azt kellene mondani, az új falka legjelesebb képviselője, a példa, miképp is van az, hogy kisvárosból nagyváros lesz. Folyója nincs (még), ünnepijátékoknak is csak a csírája, viszont magáénak mondhat egy mártír miniszterelnököt, akit pártállásra való tekintet nélkül tisztelnek, volt egy Ripl- Rónaijuk, és tán a legfontosabb, hogy van egy Szitájuk. Valaki meg is jegyezte a napokban, a Kaposvár határában elhelyezett tábla e szavakkal fogadja az érkezőt: „A lehetőségek városába érkezett”. Pécs, a sértődött konkurens, a következő címkét akasztotta saját maga nyakába: „A mediterrán hangulatok városa”. Még a végén kiderül, itt csupa hangulatember él, akik nem tudják kihasználni a lehetőségeiket... KOZMA FERENC _______________________ A gyújtogató A megélhetés nagy úr. A pénzért sok mindenre képes az ember, van, aki egészen, van, aki csak képletesen adja el magát, s keveseknek adatik meg, hogy függetlenül, felülről tekintsenek a világra. Olykor elmosolyodva. A lottón nyert gazdagság, vagy az üzleti életben (esetleg a politikaipozícióban) szerzett milli- árdok kevesek kiváltsága. Hasonlóképpen relatíve kevesen ' menekülnek (?) hajléktalanságba, az ital mögé, s nézhetik kívülről a mindennapi roboto- sokat, az átutalási számlák görcseiben kapálózókat, azokat, akik központi nyilvántartásban élnek le hatvan-hetven vagy nyolcvan évet, annyit, amennyi kijut az infarktusig, tüdőrákig, májzsugorodásig. A megélhetési bűnözés új fogalom; legszomorúbb formája a rablógyilkosság, s már majdnem elfogadott az apróbb tyúk- tolvajlás, terménylopás vagy nagyobb rézkábel-kiemelés. Törnek a köztéri szobrok, ellopják időnként a pécsi ex-fel- szabadulási emlékmű nemesfém lángját, vagy az aradi vértanúk bronz névtábláit. (Utóbbiról szobrászművész ismerősöm örömmel említette, hogy szerencsére eltette a táblák ne- gatívjait, s az októberi emlékezések előtt újra és újra kiöntetik közpénzen, nehogy szó érje a ház elejét.) A megélhetés okán időnként még a dögkutak is kiürülnek. (Majd Kanadába, Franríaor- szágba és Belgiumba indulnak tömött autóbuszok.) De arról csak most hallottam először, hogy egy tűzoltó azért gyújtogasson, mert normában fizetik, s az eloltott tüzek arányában kapja a honoráriumot. Igaz, egyelőre nem nálunk, hanem Eszak-Francia- országban fülelték le azt az önkéntest, aki közel 1500 széna- és szalmakazlat gyújtott föl Pas-en-Artois környékén, majd (a dolog természetéből fakadó módon) elsőként értesülve a tragédiáról, a jó pénz reményében azonnal a kazlak oltásába kezdett. A megélhetési gyújtogató rövidesen bíróság elé áll, s biztos vagyok abban, hogy tetteit nem értékelik szakmai gyakorlatként. Sőt azt sem fogadják el védekezésképpen, hogy csupán az életkényszer alatt cselekedett... hetedik oldal SZERDÁN Riport Elégedett az eltelt esztendővel dr. Toller László, Pécs polgármestere, még inkább azzal a perspektívával, ami az új évszázad elejére ígérkezik a sikeresen arculatot váltott város számára. Az önkormányzat gazdálkodásának ésszerűsítése mostanra nagyjából teljesült. Most már a fejlesztéseket is bátrabban lehet tervezni. Portré Sárosyné Horgos Klára azt mondja: nincs joga népművelőként mások életébe beleszólni, de ahhoz igen, hogy értékeket tudjon nekik felmutatni. És ezt meg is teszi. Egy öregember emlékirataiból Apuka, el kell olvasni 1962 karácsonyán egyéves és négy hónapos volt az első lányom. Siklóson, az anyósomék házában nagy izgalommal készültünk az ünnepre. A szokásosnál is nagyobb sütés-főzés mellett, amely már három nappal előbb kezdődött, az ajándékozási láz égette a nagyszülőket. Mindent megvettek már, csak a toronyóra lánccal hiányzott, mégis attól féltek, kellene még valami a kicsinek. A Dédi is azt mondogatta: ez lesz az első év, hogy örülni tud a karácsonyfának. Nos, a karácsonyfa a padlótól a plafonig ért. Előtte, körötte, akár egy játékbolt kirakata. Bababútor, baba főzőkészlet, baba-baba. El nem tudom mondani. Egy hatalmas nagybaba is volt, azt egy igazi székre ültették a bejárattal szembe. Én a szerény-szegény vőgyerek, mindössze egy könyvet vettem a kislányomnak. Szégyellem, de közel negyven év távlatából már nem tudom megmondani, mi volt a címe. Akkor biztosan nagyon fontos volt. Verseskötet lehetett. Az én ajándékomat is odatették a fa alá. Kiemelt hely ugyan már nem jutott neki, de odadugták a nagybaba háta mögé. Majd ha leveszi a babát, meglátja azt is. Mikor már mind ünneplőbe öltöztünk a Mennyből az angyalhoz, - a legszebb ruha a piei lányra került, azt is a Jézuska hozta, de elküldte előre - az angyalka csöngetett. Bementünk a belső szobába. Fény. Áhítat.- Hát mit hozott neked ez a Jézuska? - kérdi unokáját anyósom. A kislány egyenest a nagybaba felé totyog.- Jé, a nagybaba! - suttogja anyósom. A gyerek benyúl a baba háta mögé, megragadja a könyv kikandikáló részét, fenékkel a földre tottyan és azt mondja: apuka, el kell mesélni Dicukának.- Majd elmeséli az apu, persze, de előbb nézd meg mi mindent hozott még a Jézuska! - nógatták, de hajthatatlan maradt: apuka el kell mesélni Dicukának. Nem volt mese. Mesélni kellett. Pironkodva ültem mellé, ölembe vettem. Olvastam. Néha kacarászott. Nagyon szerette a verseket. Amikor más még gőgicsélt vele, én Weöres-, Pákolitz-, Galambosi-ver- seket mondtam neki, hogy élvezze a ritmusukat. De a versek tartalmát is hamarabb értette, mint gondoltuk. Még csak pár szót tudott kimondani, de amikor édesanyja azt mesélte, hogy: ... füstgyerek - erre arra tekereg. Rávágta: ügyi papa! Együtt nevettek. Igen, usgyi, apja nem látja... folytatta anyukája. S amikor azt meséltem: taligán tol a pék, gezemice lángost, - a ge- zemicét is bemondta előre, ha eleinte nehezen is értettük. Később is elvárta, hogy olvassuk, mondjuk kedvenc verseit, bár már jobban tudta a szövegüket. Mert fontos, nagyon fontos, hogy szép nyelvezettel megteremtett szövegeket, muzsikáló beszédet, plasztikusan fogalmazott, fantáziagerjesztő kis történeteket, szituációkat, érzéseket halljon a pici gyerek azok szájából, akiket szeret. Apuka el kell mesélni... el, ha fáradt vagy, ha épp a híradó megy a tv-ben, akkor is. A tesztlapok, a komputer, az argó csak szegényíteni fogja nyelvezetét. Az ember szavakban gondolkodik. Hogyan legyenek szép gondolatai, érzései, indulatai, ha nem tudja őket artikulálni? Nem az a fontos, hogy a pici gyerek könyvet kapjon. Bár az sem baj. Fontos, hogy apuka, anyuka, meséljen neki a jó könyvből. S ne csak karácsonykor. De legalább most. Bükkösdi László \
