Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-02 / 330. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló K U L T Ú R A 2000. December 2., szombat ff£ M H MŰVELŐDÉS Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Hírcsatorna Valóságjáték az emlékvilágban MŰHELYTITKOK. A Pécsi Szimfonikus Zenekar művészei­vel Kircsi László karnagy, a PTE Művészeti Karának docense be­szélget december 4-én 19 órakor a Művészetek Háza Fülep Lajos termében. A „Műhelytitkok” címmel rendezett est a művé­szek bemutatását és a soron kö­vetkező koncertekkel való is­merkedést szolgálja. (brj A SZABADMŰVELŐDÉSRŐL. A millennium alkalmából dr. Szántó Károly nyugalmazott fő­iskolai tanár „A pécsi szabad­művelődés és kulturális élet vázlatos története 1945-1948” címmel kis könyvet írt a város történelmének e tiszavirág éle­tű, de annál különösebb idő­szakáról. A kiadványt neves személyiségek arcképei, fotó­dokumentum és rajz illusztrál­ják. (brj VASUTASOK KONCERTJE. December 8-án 19 órakor a szá­mos nemzetközi díjat elnyerő, országos hírű Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar ad hang­versenyt a PTE Általános Orvos- tudományi Karának Szigeti úti aulájában. Vezényel Neumayer Károly. (br) KARÁCSONYI könyvbemu­tató. Pécsett a Várkonyi Nándor Könyvtárban december 7-én 17 órakor öt kiadó mutatja leg­újabb könyveit, az estnek Benke László író, Domokos Mátyás és Tüskés Tibor irodalomtörté­nész, Bertók László, Mezei Ka­talin és Méhes Károly költő, Se­bestyén Ilona kiadóvezető és Szirtes Gábor szerkesztő, kriti­kus lesznek a vendégei. (br) KOPJAFAAVATÁS SÁSDON. A millennium alkalmából Sásdon a Mártírok útján tegnap kopjafát avatott a község a helyi általános iskola tanulóinak köz­reműködésével. Tegnap fejező­dött be a városi könyvtár által szervezett közel egyhetes ked­vezményes könyvvásár is. (br) TÁRLAT AZ ARTHUSBAN. Pé­csett a Ferencesek utcai Arthus Galériában Kutnyánszky Géza művésztanár képeiből nyílik ki­állítás december 4-én 17 órakor „Folyók, tavak, tengerek” cím­mel. A kiállításon Koltai Dénes egyetemi docens mond beveze­tőt. A január 20-ig látogatható tárlat december 24-től január 8-ig zárva tart. ________________________m El jött a perc, amikor a publicistának olyasvalamiről kellene kritikát írnia, amiről nem lehet. Nem lehet, ugyanis a Pillantás a hídról pécsi előadásáról inkább érdemes volna tanulmányt szerezni, vagy az egészet még három- szor-négyszer megnézni, hazamenni, és hetekig csendben gondolkodni raj­ta. De talán nem is az értékelés, a méltatás a fontos, hanem azok a be­nyomások és érzések, amelyeket ez az előadás a nézőkben felkavar. Először is: a Pillantás a hídról egy nehéz mű. Nem véletlenül mondják, hogy Arthur Miller munkásságában ez a darab olyan különleges csúcs, amelyet sem előtte, sem utána nem tudott túlszárnyal­ni. A pécsi közönség Az ügynök halálát, A salemi boszorkányokat, a Közjáték Vichyben című darabot már láthatta, és 1968-ban a Pillantás a hídról is színre ke­rült Haumann Péterrel, Pásztor Erzsivel. Az ezredvégi változatot Szikora János ál­modta színpadra, az álom szó nem vélet­len, hiszen a játék valójában egy már nem létező lakásban zajlik, az emlékek világában, ahonnan a narrátorszerepű ügyvéd, az események szemtanúja elő­hívja a történetet. A jelen és a múlt elkü­lönítésére szolgálna a gyakran lebocsá- tott, mozivászon hatását keltő függöny, amelyen, illetve mögötte felsejlik a félig már elmaródott, bontásközeli állapotba került épület; a tér szinte szürrealista, az élet vöröses árnyalatai csak ritkán színe­zik be a kékek, zöldek, szürkék lemon­dó, reménytelen hangulatú világát. Szikora János egyszerű, világos, bár inkább kamaradarabnyi terében hatal­mas indulatok feszülnek, mintha a szű­kös tér csak erősítené a görög sorstragé­diákat idéző darab konfliktusait. Hosszú családregényre elegendő volna a felvetett problémák sora, a szálak szerteágazók, a lélek, az emberi kapcsolatok olyan terü­leteit érintve, mint az önvégzethez való viszony, a közösségi morál és az egyéni erkölcs összeütközése, a férfidominancia kérdése, a társkapcsolatok zavarai, a lel­ki eredetű impotenciát is beleértve. Az apa-lány vonzódások különös erejét, az anyák és a lányok közötti féltékeny fe­szültségeket éppúgy felvillantja a Szikora-féle rendezés mint a családon belüli erőszak manapság egyre nagyobb nyilvánosságot kapó témakörét. A sze­replők bevándorló-léte Szikoránál csak ürügy a gyökértelenség szülte fájdalmak, bizonytalanságok és erőfeszítések bemu­tatására, ám a fő téma, ha van ilyen, ta­lán éppen a sokszínű lélek, amelyben egy végzetes döntés nem lehet csupán egyetlen elborult pillanat eredménye. A pécsi előadáson Eddie Carbone, a dokk­munkás már csak emlékekben létező há­zában valóságos dráma zajlik. Szikora János a darabot komplexitásában ragadta meg, s a premierre sikerült is a lehetsé­ges csúcspontok közül a legfontosabba­kat hangsúlyozni; közéjük sorolom Catherine kifejezetten erotikus szivaros jelenetét Eddie-vel; Eddie és a fiatalok in­dulatoktól fűtött, leleplező összecsapá­sát; Marco és Eddie megmérkőzését a székes jelenetben, amelyben valójában ellenfelekké lesznek; s természetesen a halál pillanatát feldolgozó, spirituális vo­natkozásokat hordozó, meghökkentő záróképet, amellyel teljessé válik a szür­realista vízió. Ezek között a „stratégiai pontok” között már egyre izzóbb hőfokon formálódott az előadás, s biztosra vehető, hogy a be­mutató ebben a folyamat­ban nem a legutolsó pont volt. Kétségtelen, hogy az elő­adás főhőse Bubik István, Eddie Carbone testresz- abott szerepében. Bubik egyszerre képes megmutat­ni a figura erejét, csökö­nyösségét, birtoklási vá­gyát, sértettségét és kétség- beesését, olyan embert for­mál, aki (bár körülötte már mindenki látja és tudja, mi történik vele) még mindig az önmagáról alkotott régi képhez akar keserves igye­kezettel hasonulni, ha lel­ke, szíve, agya mélyén már sejti is, hogy a végzete felé rohan. Füsti Molnár Éva, mint Beatrice nemcsak hűséges és realis­ta; ismeri a női praktikákat, s minden ki­szolgáltatottsága ellenére is erős, hiszen meg tudja védeni magát. Balikó Tamás (Marco) talán inkább egy jelenség, egy fogalom, ő az ellenpont, a végzet teremt­ménye, eszköze, akiről elhisszük, hogy ő az, aki beteljesíti Eddie sorsát, s megadja neki a halált. Vidákovics Szláven Rodolpho szerepében végig izgalmas kétségben tartja a nézőket arról, hogy ő „oké vagy nem oké?”, de azért átsugárzik rajta egyfajta ártatlanság. Melkvi Bea Catherine-je egyszerre próbál az önálló, Melkvi Bea és Bubik István a pécsi színpadon FOTÓ: M. A. dolgozó nő és a tudatos-nem tudatos csábító szerepkörének megfelelni, s biz­tos, hogy ebben az alakításban is vannak még tartalékok. Márton András (Alfieri) a túlélőt, a kívülállót jelenítette meg, de a felelősség nélküli „szemlélőt” is általá­ban, akik voltaképpen valamennyien va­gyunk. A Harmadik Birodalom hivatal­nok-agresszivitását aggasztóan idézte Németh János, az amerikai bevándor­lási hivatal tisztjeként. A szereplők Tresz Zsuzsa karaktert támogató ruháit viselték. HODNIK I. GY. A katonafogoly műanyag szíve Megjelent a Somogy Megbámult fénykép a városról, öreg kávédaráló, illatos női kesztyű Hamerlitől, régi-régi mesekönyv, szépírással rajzolt napló, benne szárított virág, egy mecseki séta, egy szerel­mes óra emléke - mindez a múlt. Az utolsó száz pécsi évet idézi fel a Parti Galéria kiállítása, egy eltűnő kort az új év­ezred hajnalán. És mégis: ilyenek voltunk. A pécsi katona egy lelőtt repülő­gép plasztikjából készítette el a tenyérnyi szívet valamikor 55 éve, a közrefogott rajzon jobbról önmaga, bezárva, kerítések mö­gött, balról a nő fényképe, mö­götte lángoló kérdőjel: szeret-e még? A pironkodó 16 éves ka­masz fiú nemrég régi mozije­gyekkel érkezett, a nagymama szekrényében találta őket, a na­gyi jegyárus volt. A főorvos a na­pokban pécsi fényképeket, ké­peslapokat hozott, a tájképen ott a székesegyház, de sehol a ma­gasház, sehol Uránváros, 1914-et írunk, a távolban csak a zöldellő mezők. Pécsszabolcsról az egy­kori bányászkolónia képeivel jönnek, az előtérben álló kisgye­rek gondosan felöltöztetve, mint egy kis herceg, szülein látszik, hogy megbecsült munkások, akiknek volt tekintélyük, egzisz­tenciájuk, önbecsülésük. Boldog békeidők! A Parti Galéria elmúlt tíz éve alatt talán csak a tizenhat quatemalai indián törzs alko­tásai vagy a Dali-litográfiák vonzottak annyi látogatót, mint az idén ősszel megren­dezett „Ilyenek voltunk” tár­lat. A galéria vezetője, Tátrai Annamária szerint egy ha­sonló tárlatnál szebben nem lehetne búcsúztatni az ez­redfordulót, hiszen a követ­kező száz év már teljesen másról fog szólni, s a most még köztünk élő 80, 90 éves emberek talán utoljára emlé­keztethetnek vissza minden­kit hajdani világunkra. Már az első tárlat is szinte megőrjítette például a gyere­keket, dolgozatokat írtak be­lőle, tanárok hozták el őket, de visszajöttek egyedül, volt, aki odakönyörögte a szüleit, s akadt olyan zokogó kislány is, akit alig lehetett megvigasztalni, amiért betegsége miatt lemaradt a kiállításról. Rauch Edit, egykori színésznő naplóját például napo­kig olvasta Szikora János rendező a galéria sarkában üldögélve, visszajárva rá, mint valami külö­nös drogra. Olyan érzelmek mozdultak meg, mondja Annamária, hogy Részlet a nagy sikert aratott kiállításból szinte ők maguk is megijedtek. Az új válogatástól hasonló sikert remélnek, s még lehet hozni em­lékkönyveket, képeket, gyermek- játékokat, régi karácsonyokat idé­ző díszeket. A most gyűjtött anyag december 12-étől látogatható majd, egészen január 31-éig. Talán ez is jó program lesz a karácsonyi vásárlás forgatagában, s talán itt is el lehet tölteni egy-másfél órát, nemcsak egy horrorfilmen. Az „Ilyenek voltunk” nem elsősorban a pécsi polgárok, hanem egyszerűen a pécsi emberek kiállítása. Azt is mondják, a „szívek tárlata”, hiszen minden tárgy mögött emberi életek állnak, egy zord nagynéni, egy lelkes festőiskolás, egy bálra készü­lő fiatal lány, akit később megtalálunk egy másik ké­pen, már az igazival, a kar­jukban egy kisfiú, aki már so­ha nem lesz idősebb négy­évesnél. Ám az összehordott „kin­csek” egy polgári világ tárgy- kultúrájáról is beszélnek, ahol nem műanyagpultok mellé roskadtak le az embe­rek; s egy tisztább levegőjű városról, ahol nyugodtabb, és ta­lán emberibb volt az élet. HODNIK I. GY. Búcsúzik a Somogy című irodalmi, művészeti és kulturális folyóirattól a 2000. év most megjelent számában a szerkesztő, Tüskés Tibor. Ezt a váloga­tást „A nő” témakörének szentelte. A Somogy októberi-novemberi számában első oldalain Baán Ti­bor, Bakos Ferenc, Fenyvesi Fé­lix Lajos, Fischer Mária, Hodnik Ildikó, Lackfi János, Makay Ida, Sárándi József, Sepsy Judit, Si­mon Ottó, Somos Béla és Vallató Géza versei olvashatók. A szer­kesztő Aszódy Thala, Gerencsér Zsolt, G. Tóth Károly, Tóth-Máté Miklós és Zsávolya Zoltán pró­zai műveiből válogatott, a folyó­irat szépirodalmi részét pedig Pozsgai Zsolt Zergetánc című színműve zárja. A nő mint múzsa, mint sze­replő, és mint alkotó a tanulmá­nyok témája a lapban, ahol esz- széket találunk Fehér István László, Jánosy István, G. Komoróczy Emőke, Sárándi Jó­zsef és Tandori Dezső tollából. A Szemle rovat kritikai írásai után Tüskés Tibor köszön el az olvasóktól, aki hét éven át volt a Somogy szerkesztője. _______■ Fut nak a képek NAGY IMRE FI LM JEGYZETE Asszony a tóparton Engem annak idején Edgar Allan Poe ajándékozott meg annak a szorongásnak, irracionális bor­zongásnak az élményével, amit az ismeretlennel, a síron túli je­lenségekkel való találkozás vált ki belőlünk, s amit a bűnnel viasko­dó vagy a vétek súlyát cipelő em­ber sorsa sugároz. Még ma is vé­gigfut a hátamon a hideg, ha a végzetes inga suhogását hallom, vagy a halott asszony feltörő sírá­sát a falból, s képzeletemben megjelenik az áruló szív, amint lüktet a padló alatt. Poe ma is ked­ves íróim közé tartozik. Ezért aztán a moziban is meg­nézek néha egy-egy igényesebb­nek ígérkező rémfilmet, vagyis thrillert, de általában csalódni szoktam, mert szegényes eszköz­táruk ma már messze elmarad at­tól a színvonaltól, amit Hitchcock képviselt néhány évtizede, per­sze, ő még olvasta Poe-t. Néha úgy érzem, mintha a Titkok Palo­tája helyett egy vásári mutatvá­nyos csalogatott volna be a bódé­jába. Robert Zemeckis Temetetlen mull (What Lies Beneath, vagyis 'Mi fekszik odalent') című filmjé­re mégis kíváncsian ültem be, mert korábbi művei alapján be­csülöm a rendező merész fantázi­áját, hangulatteremtő erejét. Ennek a munkának is vannak kétségtelen erényei, főként a rit­musa és a miliőrajza figyelemre­méltó, Zemeckis e téren régi eré­nyeit csillogtatja. Az elbeszélés lassú tempóban kezdődik, már- már vontatottnak tűnik, de ez. tu­datos számítás eredménye, szelle­mes a figyelemelterelő hadmoz­dulat is a szomszédokkal, aztán jön egy-két baljós jel - váratlanul kinyílik az ajtó, leesik egy fény­kép, s megjelenik a titokzatos arc tükörképe -, aztán egyre gyorsabb ütemben száguldunk a sajnos, kis­sé túlcsigázott végkifejlet felé. A tóparti ház, ahol érintkezik a föld és a víz, evilág és túlvilág, ki­tűnő érzékkel kiválasztott hely­szín. Domináns elemét a tükrök képezik, amelyeknek egymásba vetülő látványa kísérteties világot idéz. A film hősnője találkozik egy rettenetes titokkal, amit meg kell fejtenie, még ha ez az életébe kerül is. A halott lány üzenetei­ből, az ablakon lecsorgó írás betű­iből s a két arc egymásba olvadá­sából olyan motívumháló szövő­dik, amely a suspense, a bizonyta­lanság, az izgatott várakozás él­ményét váltja ki belőlünk. Michelle Pfeiffer játéka szemléle­tesen közvetíti a történet lélektani vonulatát, Hamison Ford szerep­formálása ellenben egyszínű és árnyalatok nélküli. Összességében egészen jó lenne ez az új Zemeckis-produkció, ha nem szenvedne a mai populáris film egyre inkább elhatalmasodó betegségében, az effektuskórban. A váratlan, hatásvadászó plánváltá­sok, az egyébként gazdagon hang­szerelt zene brutális crescendói és sikolyszerű kitörései a túlerősített hangszórókból bennem felébresz­tették azt a gyanút, hogy a rendező eleve egy képzetlen, nehézkes fan­táziájú publikumra számított, olyan nézőkre volt tekintettel, akik­nek ököllel kell magyarázni, s csak az elektrosokk nyelvén értenek. És A Spencer-házaspár (Michelle Pfeiffer és Harrison Ford) akik nem ismerik Poe-t. S talán már Hitchcockot sem. Én pedig már nem is tudom, ki ez a Zameckis. Realista üzletember vagy megal­kuvó rendező? Vagy mindkettő együtt... 4 f » I 4 *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents