Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-04 / 273. szám

6. oldal - Új Dunántúli Napló VÁROSAINK 2000. Október 4., szerda M:' Pécsi körkép Hírcsatorna KÖZGYŰLÉSI ELŐZETES. Az önkormányzat képviselő-testülete október 5-én 9 órától ünnepi ülést tart a városháza nagytermében, 10 órától pedig megkezdi soron következő ülését. A napirendi ja­vaslatok közt szerepel közterüle­tek elnevezése, a költségvetés ál­talános tartalékának időarányos felosztása, az okmányiroda bőví­tése, a lakásvásárlás forrásának kiegészítése, az 508-as számú Kertvárosi Szakképző Iskola tan­műhelye, a kisebbségek helyzete, a Pannon Magyar Ház fejújításá­nak támogatása, a megyei rendőr- kapitánysággal kötendő együtt­működés, a magasház megerősí­tésében és felújításában való ön- kormányzati részvétel lehetősége. MESZESI ÚTTORKOLAT. A szakértői előterjesztés alapján a közlekedési és kommunális bi­zottság egyetértett a Komlói út - meszesi iskola - Fekete Gyémánt téri csatlakozása forgalmi rendjé­nek átalakításával. A Baranya Megyei Állami Közútkelező Kht. által végzendő beruházás költsé­geihez való hozzájárulást a kö­vetkező bontásban látta megold­hatónak: 300 ezer forint a bizott­ság, 100 ezer a Közüzemi Rt. for­galomirányító lámpák javításra szolgáló keretéből, s további 100 ezer Traj Ferenc önkormányzati képviselő keretéből. FORGALMIREND-VÁLTOZÁS. A lakóterület nyugalmát zavaró átmenő forgalom megakadályo­zása és az iskolás gyermekek közlekedésének biztonságosab­bá tétele érdekében a Pécsi Köz­üzemi Rt. egyirányúsította a Ti­borc utcának a Gyümölcs és Kürt utca közötti szakaszát kelet felé, a Homok utcát dél felé, a Gyümölcs utcát észak felé. A HIDEGVÖLGYI ÚT korszerű sítése érdekében a közlekedési és kommunális bizottság úgy határozott, hogy a bekerülési összeg 60 százalékát, 1,2 millió forintot megadja a költségvetés kommunális alapjából, ha annak feltöltéséről dönt a közgyűlés. ■ Kulturális és történelmi örökség Pécs Önkormányzata az EU Bizottság ECOS/OUVERTURE 1997 program keretében pályázatot nyert „Kulturális és történelmi örökség turisztikai hasznosítása” témában. A program egyik fő célkitűzése a Kulturális és Történelmi Városok Európai Hálózata (AVEC) megalakítása. A Kulturális és Történelmi Városok Európai Hálózata hivatalos megalakítására október 9-én, a Pécsett meg­rendezendő nemzetközi AVEC-konferencián kerül sor az EU Bizottság, az Európa Ta­nács és az UNESCO rangos képvise­lőinek jelenlétében. Az újonnan alakuló egyesület az épített és kul­turális örökségi értékek védelmét és gazdasági, turisztikai hasznosítását széles körű nemzetközi hálózati munkában kívánja megvalósítani. Az AVEC-hálózatot - amely Eu­rópa minden városa és területe előtt nyitva áll - Cosenza (Olaszor­szág), Olomouc (Cseh Köztársa­ság), Pécs (Magyarország), Toledo (Spanyolország) és Tours (Francia- ország) városok kezdeményezték. Az AVEC olyan városokat és területeket foglal magá­ba, melyek jelentős kulturális örökséggel rendelkez­nek, és azt hosszú távon a fejlődés szolgálatába kí­vánják állítani. Ezért egyesületet hoznak létre, hogy Az újabb ókeresztény sírkamra-lelet feltárás ismereteiket gyarapítsák, és tapasztalataikat meg­oszthassák, programokat szervezzenek, és eszközö­ket mozgósítsanak az örökség értékeinek fokozot­tabb hasznosítására. Mindegyikük fönntart egy olyan állandó hálózatot, mely egyetemi kutatókat, egyesületeket, szakértőket, általánosabb értelemben pedig minden olyan érintettet mozgósít, akik közre­működnek a helyi örökség megőrzésében. Alapító okiratot aláírók között nonprofit egyesület jön létre, amelynek székhelye a Tours-i Polgármesteri Hivatal. Az AVEC tagjai úgy tekintik, hogy egy város - illet­ve egy terület - kulturális öröksége nem korlátozódik csupán az évszá­zadok alatt felhalmozódott ingósá­gok és ingatlanok összességére. Az örökség része a történet, a sajátos arculatot formáló külső hatások is, amelyekben megfogalmazódik az, ami a közösséget megkülönbözteti másoktól, illetve ami az emberiség többi tagjához köti. A csatlakozó vá­rosoknak nem célja, hogy múzeum­ként működjenek. Fontosabb szá­mukra, hogy megőrizzék és tovább­fejlesszék tevékenységeiket a törté­nelmi városmagokban és környeze­tükben. Mindegyikük kidolgoz és valóra vált egy, az örökség védelmét, valamint további gazdagítását és hasznosítását célzó tervezetet. Egyik fő célkitűzésük az örökség visszajuttatása a lakosságnak. ________■ Mű szer a szmogepizódokhoz Környezeti levegőminőség-vizsgáló monitorrendszer mérési adatai bizonyítják, hogy a kén-dioxid- és nitrogén-dioxid- szennyezettség - valószínűleg különleges helyi meteoroló­giai viszonyok kialakulásakor - eléri, illetve meghaladja a szmogriadó határértékszintjeit a város egyes részein. A levegőminőségi határértéket je­lentősen meghaladó kén-dioxid- koncentrációk igen gyorsan épül­nek fel, majd ugyanolyan gyorsa­sággal szűnnek is meg, vagyis af­féle szmogepizódok. A szmog­riadótervet kidolgozók szerint a szmogepizódok megelőzéséhez, a koncentrációk csökkentéséhez, az okszerű és hatékony intézke­dések megtételéhez - pl. hőerőmű szabályozása - pontos helyi mete­orológiai előrejelzésre alkalmas mérőrendszerre lenne szükség. A szmog elkerülését célzó megoldási lehetőséget és projekt­javaslatot a Dél-dunántúli Környe­zetvédelmi Felügyelőség szakem­berei dolgozták ki az Országos Meteorológiai Intézet szakértői­nek bevonásával, majd a Pécsi Erőmű Rt. szakértőjével együtt rögzítették „Projektdokumentáció Pécs város kén-dioxid szmogepi­zódjának elhárítására a pécsi erő­mű emissziójának szabályozásá­val” című tanulmányban. A projekt megvalósítására 1997- ben megállapodást kötött Pécs Ön- kormányzata, a Pécsi Erőmű Rt. a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség és az ÁNTSZ Bara­nya Megyei Intézete. A megvalósí­tása érdekében az önkormányzat a megállapodásban rögzítettek sze­rint támogatási igény pályázatot nyújtott be a Központi Környezet­védelmi Alaphoz 1997 decemberé­ben. A pályázatot a KKA jogutódja, a Környezetvédelmi Alap Célelő­irányzat (KAC) forráshiány miatt elutasította, azonban javasolta 2000-ben új pályázat benyújtását. Ez szeptemberben megtörtént. A projekt nettó költsége 82,415 millió forint. A finanszírozásából a tervek szerint a KÖRTECH Kht. 20, a PE Rt. 20, a KAC vissza nem térítendő támogatás 30, a KAC ka­matmentesen visszatérítendő tá­mogatása a PE Rt. részéről 20, az önkormányzat részesedése 10 százalék. A projekt gesztora a KÖRTECH Kht. ■ A Föld napja is autómentes lesz Idén szeptember 22-én autómen­tes napot hirdetett Pécs Önkor­mányzata. Csak „szelíd kam­pánnyal” próbálta meggyőzni az autóval közlekedőket, hogy a tö­megközlekedés, a gyaloglás vagy a kerékpár pótolhatja az autót, különösen a történelmi belváros területén. A Pécsi Tömegközleke­dési Rt. az akció mellé állt, ingye­nessé tette egy napra buszjáratait. A szervezésnek köszönhetően a busszal közlekedőknek ez sem­milyen fennakadást nem okozott. A sajtónyilvánosság előtt zajló akció ugyan nem hozott olyan átü­tő sikert, hogy a gyalogos és a bicik­liforgalom számára üresen marad­tak volna a városcentrumban az út­testek, de üyesmit nem is vártak a szervezők és kezdeményezők, ahogy ezt Kukái Andrástól (képün­kön), az önkor­mányzat közle­kedési és kom­munális bizott­sága elnökétől megtudtuk. A külhoni tapasz­talatok szerint a programban részt vevő váro­sokban üyen ak­ciók során kilencszer annyian bi­cikliztek mint máskor, és 10 száza­lékkal növekedett a tömegközleke­dést választók száma. Hogy nálunk is lehessen valamihez viszonyítani az akció hatását, a belváros két pontján két alkalommal, szeptem­ber 15-én és 22-én a Pécsi Közüze­mi Rt. szakemberei forgalomszám­lálást végeztek. Ennek eredménye­ként kiderült, hogy az akció napján a Jókai utcában 15%-kal csökkent, a Fürdő utcában közel akkora volt a forgalom, mint az előző héten. A szervezők köszönik a résztve­vőknek a tisztább levegőt, a kisebb zajt, a biztonságosabb kerékpáro­zás, a kényelmesebb séta lehetősé­gét. Az akció folytatódik: 2001. áp­rilis 22-ére, a Föld napjára ismét au- tómentes napot hirdetnek. _____■ DU NAI IMRE Ünnep esőben „Aki szeretőjét, Igazán szereti, Legyen bármi sötét, Mégis fel­keresi”- skandáltam a választási hír hallatán. Az idézett sorokat talán még a gyanútlanabb ma­gyartanárok is nótaszövegnek vélhetik első ízlelésre. Van benne valami, hiszen létezik arra átírt változata is „akármilyen jeges eső esik” sorral a felkeresés nehe­zített körülményét fokozva. Sőt maga az idézett költő, Kisfaludy Károly is a Népdalok rímet adta hasonló sütetű strófáinak. Klasszikus költőnktől persze akár Mohács elégiájából is idéz­hettünk volna veretes sorokat, gyásztérről, nemzeti nagylétről, a csak példának tekinthető múlt­ról, de mindez túlzás lenne. Nem történt semmi földet renge­tő, hogy a 13. önkormányzati vá­lasztókörzetben úgy dőlt el a sza­vazás, ahogy. Az eredményt nem kommentálom, megteszik azt majd úgyis az érintett pártok szószólói a helyzetüknek megfe­lelő következtetésekkel. Én csak a szavazáson való 16 százalékos részvételi arány miatti meghök­kenésemet kívánom tolmácsolni: az érdektelenség alulmúlta a nem túl magas várakozásomat. Ezzel majdnem könnyeden fran­ciásra vették a körzet lakói a de­mokrácia kínálta beleszólás lehe­tőségét. Emlékeztetőül, a gazok­nál egy héttel korábban közéleti földcsuszamlásként emlegették a 9,2 százalékos részvételt a köz- társasági elnöki mandátum meg­rövidítéséről tartott népszavazá­son. Ott a sajtó a tanulságok le­vonására szólította fel a közsze­replőket. Nálunk holnap ünnepi ülést tart a közgyűlés az első önkor­mányzati választások tizedik év­fordulója alkalmából. Persze a 13. körzet produkálta sajátos születésnapi felköszöntőt lehetne mentegetni azzal, hogy eléggé sportszerűtlen volt a választás időpontjának kitűzése. Egy kis figyelemmel hónapokkal koráb­ban kiszámítható volt, hogy ok­tóber 1., az olimpia zárónapja a versenyszámok miatt magyar éremesőre esélyes, ami könnyen otthon ragaszthatja a kényelme­sebb választópolgárt. Különösen egy közönséges - nem jeges -, esőre is hajló napon. Mindez magyarázatként félig-meddig helytálló. Az éremeső másik fele azt mutatja, hogy a választópol­gárok 84 százaléka nem igazán szereti az önkormányzati de­mokráciát. Különben elmentek volna szavazni. Szoborért játszótér Tavaly volt a névadó ünnepsége a Fellbach térnek. F. W. Kiel, Fellbach főpolgármestere már ak­kor bejelentette, városa egy fell- bachi művész alkotásának aján­dékozásával szeretne emléket ál­lítani a testvérvárosi kapcsolat­nak. Fellbach közgyűlése jelentős összeget különített el erre a célra. Ahogy Kiel polgármester mondta, amikor szeptemberben itt járt, abból a pénzből talán a tér rend­betételére is futja, hiszen jelenle­gi állapota nem igazán ideális. A szobor megformálására fel­kért Rotraud Hoffmann szobrász­művésznő is ugyanekkor tanul­mányozta, hogy a Kossuth térről a boltíves kapun át miként látsz­hat egy 3-3,5 méter magas álló, absztrakt szobor, amely az elkép­zelések szerint két kőből lesz fa­ragva, amelyek mintegy átölelik majd egymást. A szobor kiválasz­tott helye a téren álló fa és a Cit­rom utcai üzletsor közé eső terü­let, ahol most kerékvetők vannak. Városunk a sok ajándékot egy játszótérrel viszonozza, amelyet most vasárnap avatnak majd Fellbachban a pécsi delegáció ott- jártakor. ___________________■ Eg yetem utcai vételi várakozás A Czinderi-tömbi beruházás érdekében valószínűleg a me­gyei önkormányzat tulajdonába kerül az évek óta kihasz­nálatlanul álló Egyetem utcai volt iskolaépület. A vételi jo­got alapító szerződést a legutóbbi ülésen hagyta jóvá a közgyűlés. A belváros egyetlen nagyobb méretű beruházásra alkalmas te­rületén, a Czinderi-tömbben ter­vezett bevásárlóközpont építése miatt a közeli jövőben két me­gyei intézet - a Pedagógiai Inté­zet és a Pedagógiai Szakszolgá­lat - épületingatlana funkciójá­nak megszüntetése vált szüksé­gessé. Erről tárgyalt hónapokon át a Czinderi-tömbben beruházó ECE Kft., Pécs Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkor­mányzat. A megyei önkormányzat a két intézmény - esetleg ezeken kívül egyebek - elhelyezését a volt Egyetem utcai iskolában látja el­képzelhetőnek. A megyei köz­gyűlés elnöke levélben fordult Pécs polgármesteréhez azzal a kéréssel, hogy a program sikere érdekében az iskola épületének megvásárlását a város képviselő­testülete pályáztatás nélkül tegye lehetővé a megye számára. Pécs Önkormányzata méltányolta a kérést, és egyelőre lemondott ar­ról az esélyről, hogy az előnyös helyen lévő ingatlanért pályázat útján és liciten esetleg kiemelke­dően jó vételárat érjen el az ingat­lanért. A pályáztatási eljárásból való kivonást az ügymenet erősen rendhagyó jellege indokolta. Ha ugyanis a Baranya Megyei Ön- kormányzat esetleg nem tudná az Egyetem utcai épületet tulaj­donként megszerezni, a város ál­tal régóta favorizált Czinderi- tömbi beruházási program meg­áll. A megyei önkormányzat ugyanis ez esetben nem tudná a Nagy Lajos király úti épületből elköltöztetni a két intézményét, a városi önkormányzat pedig így az ECE Kft.-vel a Czinderi-tömb- re megkötött szerződést nem tudja nyélbe ütni. Az Egyetem utcai volt iskolaépület eladása te­hát egy többlépcsős ingatlanügy­let egyik fázisa: Pécs Önkor­mányzata a Czinderi-tömbi terü­leteket elvonja a Városi Vagyon­kezelő Kft.-től, a Czinderi-töm- böt értékesíti az ECE Kft.-nek, az Egyetem utcai iskola épületét el­adja a Baranya Megyei Önkor­mányzatnak, a megye a Nagy La­jos király úti Pedagógiai Szak- szolgálat és Pedagógiai Intézet ingatlanát értékesíti az ECE Kft.- nek. Ebbe a folyamatba nem fér bele az Egyetem utcai iskola épü­letének pályázaton való értékesí­tése. A vételárat a szándéknyilatko­zat után két önkormányzat 132,5 millió forint összegben alkudta ki egymással. A város eredetileg 50 millió forint + 21,875 millió forint áfa-összeget remélt. A telekalakí­tási eljárás nyomán 6000 helyett 2500 négyzetméter területet érté­kesít az ingatlanból Pécs Önkor­mányzata. A felépítmény értéke 50 millió, a felépítmény utáni áfa összege 12,5 millió, a földérték 70 millió forint. A szerződés szerint a vételi jog a szerződés aláírásától számítva 2001. október 31-én 10 óráig szól. DEXION SALGÓ PROFILOK POLCOK P140/2m, 3m 305X914 P160/2m,3m 381x914 457X914 610X914 IPARI SZERELVÉNYEK BOWDENHUZALOK SODRONYKÖTELEK ROSTASZÖVETEK KERÍTÉSFONATOK HUZALOK BRONZ-, METAMIDRUDAK PLEXILEMEZEK VIR0-MAX KFT. PÉCS, IPAR U. 7. 72/313-286,80/323-323 (a vásárcsarnoktól 200 írvre, a felüljáró alatt) (SAVÁLLÓ Á CSAVAROK Postán, utánvéttel isiJ

Next

/
Thumbnails
Contents