Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-04 / 273. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Október 4., szerda Tízéves a német egység „Családi fotó" a drezdai Semper opera előtt. Baloldalt az első sorban Orbán Viktor fotó: europress/epa A német államfő a belpolitikai sikereket és feladatokat emelte ki, míg a felsőház elnöke és a volt NDK utolsó miniszterelnöke az európai integrációval is foglalkozott ünnepi beszédében, amely a német egység 10. évfordulóján, a Semper operában megrendezett ünnepségen hangzott el. Drezda Johannes Rau szövetségi elnök az ország előtt álló gondokról és problémákról is szót ejtett: „Mindent meg kell tennünk az idegengyűlölet és a gyengébbek elleni erőszak összes megnyilvánulási formája ellen. Ma joggal ünnepeljük azt, hogy Németországot nem osztja ketté határ, amelynek mentén emberekre vadásznak. Ugyanakkor azt sem engedhetjük meg, hogy Németországon belül embervadászatra kerüljön sor” - célzott Rau a szélső- jobboldali és neonáci fiatalok külföldiek elleni barbár akcióira. Kurt Biedenkopf Szászország tartományi kormányfője, a német felsőház, azaz a Bundesrat soros elnöke az 1989-90. évi eseményeket felidézve utalt Németország keleti és déli szomszédaira: a magyar, a lengyel, a csehszlovák nép szabadságvágya és eltökéltsége példát adott az NDK lakosságának, amely ebből merített erőt az ellenálláshoz, az uralkodó rend legyőzéséhez. „A Prágából, Gdanskból, Budapestről érkezett üzenet arról szólt, hogy megvalósítható a szabadság. Ezért az üzenetért ma is hálásak vagyunk, mert ez kísért és erősített bennünket a nemzeti egység felé vezető úton”. Lothar de Maiziere, a néhai NDK utolsó kormányfője beszédében annak a kívánságának adott hangot, hogy az egyesült Németország ugyanolyan határozottan szálljon síkra más népek szabadságáért, mint tíz évvel ezelőtt a sajátjáért. A francia államfő pedig megerősítette, hogy az Európai Unió 2003. január elsején készen fog állni az első kelet-európai tagjelöltek befogadására. Jacques Chirac a meghívott külföldi vendégek nevében, az EU soros elnökeként szólalt fel; az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, továbbá a finn elnök, a cseh, a lengyel, a svéd, a szlovák kormányfő, az orosz felsőház elnöke és az amerikai külügyminiszter is. „Németország tíz éve egységes ugyan, de Európa még mindig csonka: a természetes civilizációs közegükből 55 évvel ezelőtt kiszakított közép-európai népek még nem térhettek vissza Európa politikai és gazdasági szövetségébe” - mutatott rá Orbán Viktor, aki a visegrádi négyek részéről válaszolt Gerhard Schröder német kancellár köszöntőjére. A magyar kormányfő kijelentette: „A középeurópai népek mindig is tudták, hogy az Európa szívében kettéhasított Németország egyesítése nélkül nem lesz közös Európa, és nem álmodható vissza az a közös bölcső, amelynek történelméből-és kultúrájából ők maguk is vétettek.” Erőszakos rendfenntartás Megtorlásként áramszünettel próbálják megfékezni a tiltakozókat A jugoszláv parlament alsóházának elnöke a második választási forduló elfogadására kérte Vojiszlav Kostunica ellenzéki vezetőt, hogy elkerüljék a káoszt az országban. bánya szene biztosítja az ország áramellátásának mintegy hatvan százalékát. A vezérkari főnök „bányalátogatására” egy nappal azt követően került sor, hogy Belgrad Milomir Minies levelet írt az első forduló győztesének, és arra kérte őt, hogy tartsa tiszteletben a nép és az állami választási bizottság akaratát. „A hivatalos eredmények minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy az első fordulóban nem sikerült megválasztani az új jugoszláv államfőt” - tette hozzá Minies. A Polgárok Tanácsának elnöke négy nappal azután fordult az ellenzéki vezetőhöz, hogy az felkérte a parlament két házát a választások eredményeinek tüzetes ellenőrzésére. Most viszont Minies kérte Kostunicát: segítsen megelőzni a cselszövéseket, és elejét venni annak, hogy az ellenzéki vezetők káoszra és erőszakra buzdítsanak. A jugoszláv vezérkari főnök kedd kora hajnalig tárgyalt a Kolubara szénbánya sztrájkoló dolgozóival, de hasztalan próbálta rávenni őket arra, hogy vegyék fel a munkát. A fővárostól mintegy húsz kilométerre délre fekvő den bizonnyal az országos tiltakozásokért kirótt központi büntetésként: a szénhiányra való hivatalos hivatkozás ugyanis hamisnak bizonyult. Belgrádban keddre virradóan több embert is letartóztatott a rendőrség, hogy megpróbálja letörni a közúti forgalmat akadáSztrájk miatt szünetel az adás. Rendőrök és tüntetők az újvidéki tévé előtt Milosevics elnök országosan sugárzott televíziós beszédben élesen támadta az ellenzéket, és annak vezetőit gyakorlatilag a Nyugat „bábjainak” minősítette. Kedden Szerbia több körzetében áramszünet volt, mégpedig minlyozó blokádakciót. Zimony központjában röviddel hajnali öt óra után a rendőrség felszámolt egy úttorlaszt. Tegnap az újvidéki rádió is sztrájkba lépett. Heves bírálat az EU-tagoknak Wolfgang Schüssel víziója egy „közép-európai klubról” Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke hevesen bírálta az Unió kormányait az együttműködés elmélyítésével kapcsolatos, „aggodalomra okot adó” helyzet miatt. Strasbourg Az Európai Parlamentben elmondott beszédében a politikus minden eddiginél kritikusabb hangot ütött meg. Megfogalmazása szerint a tagországok kormányai túlságosan elrugaszkodtak a valós élettől, s ha elutasítanak minden demokratikus ellenőrzést tevékenységük felett, akkor totális bürokráciába fulladnak. Ugyanakkor a tizenötök a bizottságban nem látnak mást, mint a szerződések védelmezőjét, a kis és a nagy tagországok közötti egyensúlyozó szerepe egyre inkább háttérbe szorul. Az Európai Unió vakvágányának nevezte az Ausztriával szemben hozott szankciókat, amelyek a tagországokat és a közösséget mesterségesen megosztotta, ráadásul az EU-szerző- dések sem nyújtottak hozzájuk kellő jogi alapot. * Wolfgang Schüssel osztrák kancellár elutasítja, hogy az Európai Unió keretén belül Ausztriát vagy a többi középeurópai országot Párizsból vagy Berlinből „vezényeljék”. „Én nem kívánok semmiféle unióparancsnokságot. Remélem, hogy a csehek sem. Európát mindig úgy képzeltem el, mint az egyenlőek társaságát, legyen szó akár nagy, akár kis államokról. Nem szeretném, ha nekem Párizsból vagy Berlinből parancsolgatnának” - mondta Schüssel abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap keddi kiadása közölt. „Úgy gondolom, hogy Prágának, de Budapestnek, Pozsonynak vagy Ljubljanának is sokkal több közös dolga van Béccsel, mint Berlinnel vagy Párizzsal” - hangoztatta a kancellár, akit egyébként nem hívtak meg a német egység évfordulós ünnepségeire. Schüssel kifejtette: az általa elképzelt „közép-európai klub”, amely egyfajta ellenpólusa lenne a francia-német vezetésnek, rendszeresen konzultálhatna egymással, még az egyes régióbeli országok uniós csatlakozása előtt is. ■ ALLATPATIKAK KEK KEHELY (Vásárcsarnoknál) Pécs, Nagy Lajos kir. út 18. Tel.: (72) 310-317 Hétfő-péntek: 7.30-17.00 Szombat: 7.30-12.00 f KEK KERESZT (Régi állatkórház) Pécs, Megyeri út 24. Telefax: (72) 515-243 Tel.: (72) 312-493 Hétfő-péntek: 7.30-16.00 + EDDIG! Hamm Hihetetlen áron csak a... és Plútó Ady u. 61., Rókus u. 7. Boltív köz, Illyés Gy. u. */ üzletekben ¥• bál lesz kedvenceinek Az állatok világnapja alkalmából rendezett kedvezményes akciónkat a nagy sikerre való tekintettel október 18-áig meghosszabbítjuk PURINÁHOZ 500 Ft felett kulcstartó 1000 Ft felett műa. tál grátisz FRISKIESHEZ 1000 Ft felett 40 dkg őrig. táp grátisz PORCIJÓ Floki 15 kg csak 1890 Ft DARLING 20 kg csak 2860 Ft, és még sok más! És tudják még mit? Minden vásárló ajándékot kap, mert nálunk ez nem pénzkérdés! Tud ennél jobbat? vr rr A ROKAUZOK 2000. országos egyetemi - főiskolai váltófutóverseny szervezőbizottsága köszönetét mond • Delphi Automotive Systems > Ifjúsági és Sportminisztérium • Pécsi Tudományegyetem 1 Kaposvár város Polgármesteri Hivatala és Sportirodája • KaposEst • PécsiEst • Saucony • Danone • Friesland • Pécsi Sörfőzde • Mecsek Cukrászda • Magyar Aruk Klubja, Hajrá Hazai! • LyfeSlyles • Laterum Hotel • Esszencia szörpüzem • Schöller • PéCSi Pék '47577Örökbefogadható állatok A Földkerekség sok országában Assisi Szent Ferenc halálára emlékezve, október 4-én, Ferenc napon ünnepük az Állatok Világnapját. Olyan zöld ünnep ez, amelynek keretében a szervezők a világon mindenütt áüatszeretetre, az emberen kívüü, szőrös, tollas, pikkelyes élőlénytársakhoz fűződő viszony jobbítására sarkallnak. Mivel ez a dátum idén hétköznapra esik, a Pécsi Állatkert és Akvári- um-terrárium Kht. ünnepi rendezvényét már szeptember 30-án, szombaton és október 1-jén, vasárnap megtartották. Az állatkertben a tavalyi sikeres program nyomán idén is lehetett nagy állatokat simogatni, etetetni, és izgalmas, állati nyomozó játékban részt venni. A Mecsek-oldali helyszínen bárki papírból és agyagból is elkészíthette saját kis állatkertjét is. A belvárosi terráriumbán látványos állatetetés résztvevői lehettek az érdeklődők, illetve számtalan kis állat folyamatos simogatása mellett egy négy méteres óriáskígyó „sétáltatását” is megnézhették. A hétvégi rendezvényekkel azonban nem fejeződött be az állatkert lakóival szembeni figyelem, törődés lehetőségeinek megnyilvánulása. Most, az Állatok világnapjától kezdődően újabb formában támogathatják az itt élő állatokat a segíteni akarók. Örökbe lehet fogadni őket. Ez azt jelenti, hogy az állatkertben és az akvárium-terrári- umban feltüntetett faj- és árlista alapján, egy évre, saját részre, vagy másoknak ajándékként kedveskedve, „örökbe fogadható” számtalan állat. Valójában ezzel az akcióval, amelyben egyének, baráti csoportok ugyanúgy részt vehetnek, mint iskolai osztályok vagy éppen munkahelyi közösségek, az állatbarátok kedvenceik állatkerti tartásához járulnak hozzá. Sok külföldi állatkertben a fenntartás jelentős részét teszi ki ez a fajta látogatói gesztus. Az állatkertet ily módon támogató „emberszülők” azon kívül, hogy nemes tettük elismeréseként oklevelet kapnak, nevük kikerül az adott állat kifutójára is, részt vehetnek majd olyan - az állatkert kulisszatitkait bemutató - úgynevezett zoo-családi programokon, amelyet kifejezetten csak az ő részükre szerveznek. A pécsi állatkertet persze nem csak a programok kapcsán érdemes felkeresni, ugyanis újdonság mindig van, ha más nem, akkor néhány kedves kölyökállat. A legutóbbi jövevény, egy zebracsikó, még csak egy hetes, de máris bátrabb és ficánkolóbb, mint a három hónapos éj fekete párduckölyök. Mosómedvéék kicsinyei már anyányiak ugyan, de játékosságban még mindig felveszik a versenyt a mókusmajmok óvodásaival. A Misina Állat-és Természet- védő Egyesület viszont szombaton, október 7-én ünnepli az Állatok világnapját. Most is az egyesület állatotthonába (Pécs-Somogy, Pajtás utca 18.) várják az állatbarátokat, már délelőtt 10 órától. Antal Imre vezeti az egész napos programot, amelyben lovastornától kezdve állatszépségversenyig sok minden lesz. Tavaly már rendezett állatszépségversenyt az egyesület. Akkor három kategóriában lehetett nevezni: kutya, egyéb és a telepről elvitt kutyák kategóriájában. A versenyben 38 állat mutatkozott be gazdájával együtt. Ez egyben jó alkalom volt arra is, hogy bebizonyítsák: nem csak a pedigrés kutya lehet jó társa az embernek, hanem nagyon hálás tud lenni egy gazdátlanná vált állat is. Az egyik első helyezett kutya a Király utca egyik könyvesboltjának tulajdonosáé, aki négy éve fogadott örökbe egy kutyát a Misinától. Jól ápolva minden nap a könyvesboltban látható és nagyon jó közönségcsalogató is egyben, pedig keverék. Igaz ezt senki meg nem mondja róla. A kutyák mellett voltak tengerimalacok, nyulak és természetesen cicák is. Szerepelt néhány az állatotthon kedvenc lakói közül is, így Rizikó a póni és Frici a vadászgörény. (x)