Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-04 / 273. szám

2000. Október 4., szerda HAZAI TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 3. öli Bérígéretek, bérkövetelések Művelődési Minisztérium Megkezdődött kedden a közszféra helyzetéről és bérfejlesztéséről szóló tárgyalás a kormány és a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) között. A közműve­lődési dolgozók szakszerve­zete ugyanakkor 40 száza­lékos béremelést követel a közalkalmazottaknak. Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára, aki az ülésen ügyvivőként vett részt, lapunknak elmondta: a KIÉT megszüntetésére vonatko­zó napirendi pontot levették a megtárgyalandó kérdések listá­járól, hiszen a bérfejlesztés le­hetőségeinek felmérése most sokkal fontosabb. A jövő évi bérkondíciók vonatkozásában Varga Mihály pénzügyminiszté­riumi politikai államtitkár hang­súlyozta: meglátása szerint hosszú vitának néznek elébe, mivel kényes területről van szó. Egyelőre konkrét fejlemények nincsenek, a tárgyalások előre­láthatóan október 13-án folyta­tódnak. Hosszú idő után jelentős bér­emelésre számíthatnak a közmű­velődési dolgozók - jelentette ki Rockenbauer Zoltán kultuszmi­niszter tegnap. A növekedés a jö­vő év végéig meghaladja a 16 szá­zalékot, ami 18 ezer könyvtáros, muzeológus és levéltáros számá­ra teheti könnyebbé a megélhe­tést. A fizetések rendezése má­ra halaszthatatlanná vált, mert anyagi gondjaik miatt egyre töb­ben hagyták el a pályát, a főisko­lára vagy egyetemre jelentkező fiatalok pedig csak elvétve vá­lasztották a közművelődési sza­kokat, tehát az utánpótlás is veszélybe került. A megnöve­kedett kiadások fedezetét a tárca biztosítja. Lemondásra szólítja majd fel Rockenbauer Zoltánt és Várhe­gyi Attilát, a tárca politikai ál­lamtitkárát a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szak- szervezetének (KKDSZ) Orszá­gos Ügyvivői Tanácsa, ha nem tudnak változtatni „a megalázó­an rossz kultúrafinanszírozá­son” - ismertette a testület keddi ülésén született állásfoglalást Vadász János, az érdekképvise­let elnöke. Megjegyezte: a kor­mánynak már korábban össze kellett volna hívnia a KIÉT-et. Mivel - az infláció magasabb szintje miatt - a munkavállalók rétegei jelentős reálbércsökke­nést lennének kénytelenek elvi­selni, a KKDSZ 40 százalékos béremelést tart szükségesnek valamennyi közalkalmazott, te­hát az egészségügyiek, a szociá­lis dolgozók és a pedagógusok számára is. _______________________IW-HÉI Hír ek röviden A romák helyzete lesz napirenden Szájer József, a parlament európai integrációs bizottságának fideszes elnöke kedden találkozott Farkas Flóriánnal, az Országos Cigány Önkormányzat elnökével abból az alkalomból, hogy az Európai Parlament vegyes bizottsága október 11-ei brüsszeli ülé­sén magyar kezdeményezésre foglalkozik a cigányság helyzetével - közölte a Fidesz-frakció sajtóirodája. A közlemény szerint a megbeszélésen mindkét fél egyetértett abban, hogy a romakérdés számos problémával jár, amelyek kiélezése nem segíti elő a meg­oldást. A szocialisták értékelése Az MSZP elnöksége szerint annak a nagy ígérethalmaznak, amellyel a kormány most elárasztja a lakosságot, ugyanaz lesz a sorsa, mint a választási ígéreteknek - mondta a pártelnök kedden Veszprémben, az MSZP-elnökség kihelyezett ülése után. Kovács László kijelentette: a nyugdíjasoknak nagylelkűen beígért valamivel több mint tízszáza­lékos emelés pontosan annyi, mint amennyi a törvény értelmében 2001-ben járna. Önkormányzati szemétügyek A települések tisztasága az uniós csatlakozás fontos feltétele Az önkormányzatoknak ezután nem csupán arról kell gondoskodniuk, hogy legyen hol tárolni a szemetet. Azért is felelősek, hogy az általuk megbízott vállalkozások elkülönítsék egymástól a veszélyes és a nem veszélyes hulladé­kot - hangzott el a Belügyminisztérium fórumán. Országos körkép Az önkormányzatok uniós csatlakozásának elősegítése érdekében a Belügyminisztéri­um integrációs önkormányzati fórumot szervezett a BM Duna Palotában. A kon­ferencián a belügyi, a külügyi és a környe­zetvédelmi tárca szakértőin kívül a Magyar Közigazgatási Intézet, valamint a Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásának előadói vettek részt.- Az európai uniós előkészületek eddig gyakorlatilag csak a központi közigazgatás köztisztviselőit érintették. A helyi önkor­mányzatokat, azok választott vezetőit, köz­tisztviselőit nem, vagy csak kis mértékben vonták be az előkészületbe. A belügyi tárca ezért idén nyártól két-három havonta kon­ferenciára hívja össze az önkormányzati ér­dekszövetségek vezetőit, hogy tájékoztassa őket a közösségi jogszabályokról, a pályá­zati lehetőségekről, a helyi önkormányzat­ok feladatairól - nyilatkozta Orova Márta, a Belügyminisztérium EU Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese.- Fontosnak tartjuk, hogy az önkor­mányzatok képviselői, köztisztviselői min­dent tudjanak az uniós csatlakozásról, a csatlakozási tárgyalások jelenlegi állásáról, valamint a tárgyalások helyhatóságokkal kapcsolatos eredményeiről - folytatta a főosztályvezető-helyettes asszony.- Az Európai Közösségek Tanácsa például meghatározta a szemét fogalmát (hulladék­nak számít minden anyag vagy tárgy, ame­lyet birtokosa ártalmatlanít, vagy a nemzeti jogi szabályozásnak megfelelően ártalmatla­nítani köteles). Ez azért nagyon fontos, mert a leendő tagállamok között előnybe kerülhet az, amely már a csatlakozás előtt jogszabály­ban rögzíti a szemét szétválogatását és meg­semmisítését - tájékoztatott Orova Márta. - Ez azonban az önkormányzatok számára va­lószínűleg egyelőre főként nehézséget jelent: már nem csak egyszerű szeméttelepekről kell gondoskodniuk. Figyelniük kell arra is, hogy a megbízott vállalkozások ne keverjék össze például a veszélyes hulladékot a nem veszélyes hulladékkal. Az uniós előírásoknak megfelelően a tag­államoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a kiválogatott, elásott, vagy elégetett szemét ne veszélyeztesse az emberi egészséget és ne károsítsa a környezetet. Az önkormányzat­oknak ezután minden bizonnyal többet kell foglalkozniuk a szemét problémájával, mint valaha. A szabályzat szerint ugyanis a csatla­kozás egyik ára yaz, hogy a tagállamok létre­hozzanak vagy megbízzanak egy hatóságot, amely az adott térségben a hulladékártalmat­lanítás megszervezéséért felelős. SZ.F. Rákszűrés szervezetten Egészségügyi Minisztérium Problématérkép készül Szociológusok, jogászok is részt vesznek a munkában A szűrőprogram keretében a 25 és 65 év közötti nők 3 évenként vennének részt nőgyógyászati onkológiai szűrővizsgálaton - jelentette be Dajka Balázs, az Egészségügyi Minisztérium fő­osztályvezetője. A 45 és 65 év közötti nőket kétévenként hív­nák be röntgenvizsgálaton ala­puló, mammográfiai emlőszű­résre. A székletvizsgálattal meg­oldandó vastagbélszűrésre a 45 és 65 év közötti férfiak és nők szintén kétévenként kapnának behívót. A szűrésekről a házior­vosok küldenek majd a pácien­seknek értesítést. Mindenkinek saját érdeke, hogy az esetleges daganatot idejében felismerjék, amikor az még gyógyítható. Ezek ugyanis azok a daganatos betegségek, amelyek a rákhalá­lozások között az első helyen szerepelnek. A szakemberek re­ményei szerint a nem kötelező szűrésekre az érintettek hetven százaléka elmegy majd. A vizs­gálatok bevezetéséről kormány- határozat készül, ennek szak­mai egyeztetése már megkez­dődött. ■ Budapest A több száz fős hálózatot a két hé­ten belül felálló országos tanács irányítja majd. Leendő vezetőjét, Nagy Sándort (képünkön) a rész­letekről kérdeztük.- Annyira elégedetlenek a Torgyán József vezette minisztéri­um munkájával, hogy „ámyéktár- cát” hoznak létre?- Semmiféle árnyékminisztéri­umról nincs szó, bár tény, hogy el­sősorban a mezőgazdasággal érintkező, illetve abból élő - vagy­is a legnehezebb helyzetű - mint­egy 110-120 kistelepülésen készül majd el először az úgynevezett problématérkép. Fontos azonban, hogy a helyi munkacsoportok ál­tal jegyzett elemzésekbe nemcsak az agráriumban, hanem az okta­tásban, az egészségügyben, a köz­lekedésben, az önkormányzati működésben tapasztalható tele­pülési gondok is bekerülnek. A „térképek” a falvakban, városok­- Említene néhány nevet ez utóbbi testület tagjai közül?- Mások mellett nagytekintélyű akadémikusok, szociológusok, jo­gászok foglalhatnak helyet a 20 fős testületben, de mert a kon­zultációk, fel­kérések még ja­vában folynak, nem hozok senkit kínos helyzetbe nevé­nek említésé­vel.- Ellenzéki pártként - „pénz és paripa” nélkül - legfeljebb elgondolkodhatnak majd azon, mennyi a baj az or­szágban, de hatékony lépéseket úgyis csak a kormány tehet. Vagy épp kormányzati pozíciójukat ké­szítik elő a szocialisták?- Akár ellenzéki, akár kor­mányprogram alapjául szolgál majd az országos problématér­kép, korábban soha nem létező hi­teles információtömeghez jutha­tunk általa. Világos lesz, hogy me­lyik faluban, városban mi a leg- égetőbb teendő. _________(takácsi Ag ressziómentes képernyőt! Magyarországon nincs olyan televíziós csatorna, amelyet legalább egyszer ne sújtott volna bírsággal az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azért, mert erőszakos képsorokat sugárzott olyan időpontban, amikor azokat gyerekek vagy fiatalok is láthatták. Budapest, ORTT A televízió képernyőjén keresztül sugárzott brutalitás károsan hat a gyermekek és a fiatalok fejlődésé­re. Ebben pszichológus, agresz- sziókutató is megerősíti a szülők félelmeit. Két évvel ezelőtt tudo­mányos tanácskozást rendeztek e témában, holnap pedig háromna­pos konferencia kezdődik a mé­dia gyermekekre gyakorolt hatá­sáról. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke tegnap elmondta, hogy az egyik kereskedelmi televíziós csa­tornánál már alkalmaznak olyan munkatársat, aki a gyermekek által látható műsorsávban sugár­zott műsorokat kifejezetten abból a szempontból vizsgálja, vajon azok milyen hatással lehetnek a fiatalokra. Az elnök jelentős fejlő­désnek tartja azt is, hogy a televí­ziós csatornák önmagukat korlá­tozva különböző színű pikto- gramokkal jelzik az erőszakos műsorokat. Gyermeklélektannal foglalko­zók szerint az erőszakról beszél­nünk kell gyermekeinknek, elő­lük nem zárhatjuk el teljesen a brutalitást. Azt azonban mind­egyikük hangsúlyozza, hogy a gyerekkel együtt nézzük mi is a képsorokat, hogy megtudjuk nekik magyarázni a látottakat, kérdéseikkel ne hagyjuk őket ma­gukra. Régebben, a televíziózás tömeges elterjedése előtt is szem­besülni kellett az agresszióval - például a Grimm-mesék nyomán -, ám azokat jó esetben mindig a szülő közvetítette, mesélte cse­metéjének, s közben megnyugta­tó simogatással, magyarázó sza­vakkal lehetett csökkenteni a félelmet. A legnagyobb baj ma az, hogy a gyerek egyedüli társa a véres eseményeket sugárzó tele­vízió. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az ORTT, valamint az ombudsmani hivatal által szerve­zett konferenciára a téma hazai és nemzetközi szaktekintélyei közül jó néhányat meghívtak. Előadá­sok szólnak majd a gyermekek tévénézési szokásainak alakításá­ról, az erőszak nélküli televízió­FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY zás reményéről, a televíziós szer­kesztők felelősségéről és a reklá­mok káros hatásairól is. H. M. Segítség vakoknak Budapest Cukorbaj, agydaganat, szembetegség vagy baleset következtében egyre többen veszítik el látásukat felnőtt, illetve idős korukra. Magyarországon mindössze egyetlen, hat főből álló szakembercsoport foglal­kozik a megvakultak leg­elemibb rehabilitációjával. Névery Katalin pszichológus irá­nyításával három gyógypedagó­gus és két szociális munkás tanít­ja meg a látásvesztett embereket új életet kezdeni. Az első és legne­hezebb a tájékozódás, a biztonsá­gos közlekedés megtanulása fe­hér bot segítségével. Fontos az is, hogy a mindennapi életben ön­magukat, sőt a családjukat is ké­pesek legyenek ellátni. Számos olyan módszer van, amit igazán csak szakember segítségével sajá­títhatnak el. A vakok életében fon­tos a pontokra épülő Braille-írás megismerése, a már egyre jobban elterjedt beszélő számítógép ke­zelésének begyakorlása. A Vakok Állami Intézete mel­lett működő rehabilitációs cso­port évente háromszor szervez három hónapos, bentlakásos tan­folyamot. A rászorulók számára ez a képzés ingyenes. Általában féléves várakozási idővel kell szá­molni, mert kétszeres a túljelent­kezés. Névery Katalin sajnálatos­nak tartja, hogy nagyon sokan nem is tudnak a lehetőségről, pe­dig mind a szemészeket, mind a háziorvosokat igyekeznek rend­szeresen tájékoztatni. A rászorulók többsége idős ember, tehát olyan rehabilitációs hálózatra lenne szükség, amely otthonukban taníthatná meg az új életre a nem látókat. (Némethi A Komfort II (személyi kölcsön) hitel törlesztőrészlete és futamideje a jelenleg érvényes kamatokkal, hónapokban 48-3 45-3 42-3 36-3 33-3 30-3 21-3 15-3 300.000 9 356 9 818 10 354 11 727 12 625 13 727 19 271 27 633 400.000 12 475 13 091 13 805 15 636 16 833 18 302 25 694 36 844 500.000 15 594 16 363 17 256 19 545 21 042 22 878 32 118 46 054 600.000 18 712 19 636 20 707 23 454 25 250 27 453 38 541 55 265 700.000 21 831 22 909 24 159 27 363 29 458 32 029 44 965 64 476 800.000 24 950 26 181 27 610 31 272 33 667 36 604 51 388 73 687 900.000 28 069 29 454 31 061 35 181 37 875 41 180 57 812 82 898 1.000.000 31 187 32 727 34 512 39 090 42 083 45 755 64 236 92 109 A fenti adatok tájékoztató jellegűek, a pontos törlesztőrészleteket a kölcsönigénylés napján határozzuk meg. A hitelek változó kamatozásúak. THM 20,78-22,19%. Jelen tájékoztató nem tekinthető ajánlattételnek. BanlvVVustria Creditanstalt Ön ismeri már ezt a megoldást? Csak 3 hónap elmúltával ken Személyi kölcsönök megkezdenie a Lakáshitelek tőketörlesztést! * ‘További információkért és a türelmi idő feltételeiről érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a 0 06-40-30-20-10 -es telefonszámot helyi tarifával. 7621 Pécs, Mária u. 3. www.baca.hu • www.wap.baca.hu i Akár egy majdani kormányprogram alapját is képezheti az az országos probléma- térkép, amelynek elkészítésére az MSZP szakembereket kért fel a választókörzetekben. ban lakók iskolázottságáról, fog­lalkoztatottságáról, jövedelmi szintjéről is átfogó képet adnak majd.- Az MSZP vidéki tagjai körbe­járják a lakosságot? A módszer mintha előrehozott korteshadjáral- ra hasonlítana...- A lakossággal személyes be­szélgetéseket is folytató munkacso­portokba az Imént említett kérdé­sekhez értő szakembereket várunk, nem pedig párttagokat. Egyébként a legkisebb falvakban egyáltalán nem is működnek pártszervezetek. Más kérdés, hogy zömmel nyilván a szocialistákkal szimpatizáló sze­mélyek fogadják el a felkérést.- Hogyan épül tovább a há­lózat?- A települési munkát a megyei vidék- és mezőgazdaság-politikai tanácsok koordinálják. Az összes információ a térképkészítéshez módszertani segédlettel szolgáló, két héten belül megalakuló orszá­gos tanácshoz fut be.

Next

/
Thumbnails
Contents