Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-28 / 296. szám
Él 2000. Október 28., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A Kádár-dosszié (3. rész) Belügyminiszteri sakkparti Rajkkal A Rubicon történelmi folyóirat Ki volt Kádár? és a Kádár-életűt című számaiban megjelent cikkek alapján követjük nyomon Kádár János pályájának egyik legmozgalmasabb szakaszát, a Rajk-perhez vezetőt. A sztálini idők osztályharcos éberségi hisztériájának és terrorjának magyarországi kezdetén, a hírhedt koncepciós perek nyitányakor Kádár az Állambiztonsági Bizottság legbelső körének tagja, s egyben belügyminiszter volt. Kádár akkor vette át a Belügyminisztérium irányítását, amikor Tildy Zoltán köztársasági elnököt menesztették, s a politikai rendőrség hozzálátott veje, a volt kairói követ vallatásához, hogy összeboronálják ellene a - fél év múltán halálos ítélettel végződő - vádakat. Másfél hónappal később, 1948 szeptembere utolsó hetében Kádár maga „leplezte le” a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. kebelében vélelmezett szabotázst, ami négy hónap múltán kémkedéssel is tódított ítéletekbe torkollott - írja Gyarmati György történész A rendőrfőnök és belügyminiszter című cikkében. Kádár János 1948 őszére a párt főtitkár-helyetteseként, belügyminiszterként, a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság és az Államvédelmi Bizottság szűkebb operatív irányító „trojkájának” tagjaként az országot kormányzó hármas egyikévé avanzsált. 1949. január 17-étől ismét felügyelete alá rendelték a pártközpont káderosztályát is. Állandó meghívott tagja lett annak az „egyházügyi” hármas bizottságnak is, melyet Mindszenty József hercegprímás eltávolításának előkészítésére hívtak életre. Őt bízták meg például azzal, hogy a hazarendelt római követtel elkészíttesse azt a Vatikánnak átnyújtandó szóbeli jegyzéket, mellyel Rákosi rá kívánta venni a Szentszéket, hogy úgymond saját kezdeményezésükként vigyék el Magyarországról Mindszentyt. A hercegprímás Kádár által felügyelt letartóztatására -1948 karácsony másnapján - akkor szánták rá magukat, miután ez irányú többszöri próbálkozásuk is kudarcba fulladt. (1949. február 8-án Mindszenty Józsefet életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.) Belügyminiszterségének első időszakában Kádár János támogatta az ÁVH további erősödését. Sikeresen lobbizott a Politikai Bizottságban azért, hogy elsősorban ezt a szervet fejlesszék mind létszámban, mint pedig egyéb kondícióiban. A Belügyminisztérium általa életre hívott Politikai Kollégiumának üléseiről fennmaradt jegyzőkönyvekből - melyek a közelmúltban kerültek elő - az is kiderül, hogy Kádár keménykezű vezető volt. Bizalmas beosztottjait is „rövid pórázon tartotta”, minden - általa fontosnak tartott - kérdésben személyesen adott tömör, mondhatni „katonás” utasítást, ugyancsak lényegre törő tájékoztatást kért mind az aktuális ügyekről, mind pedig korábbi instrukciói végrehajtásáról. Rákosinak „a kulákok megrendszabályozását” sürgető kezdeményezése nyomán kötelességének érezte, hogy személyes utasítások révén gyarapítsa egymás után az úgynevezett kulákve- rő ÁVH-s brigádok számát. Arra is kiterjedt a figyelme, hogy ezeket öltöztessék be legelőször a rendszeresíteni tervezett új egyenruhákba, „mert így jobban tart majd a kulák népi demokráciánk erejétől”. 1949 tavaszán Péter Gábor, az ÁVH vezetője már Kádárról kezdte terjeszteni - ahogy korábban Rajkról -, hogy a Belügyminisztérium vezetése nem támogatja kellő mértékben az „élesedő osztályharc közepette folytatott erőfeszítéseit”. Péter külön szív- fájdalma volt, hogy minisztere jó fél éven át nem válogatta be a „saját kádereiből” verbuvált Politikai Kollégium tagjai közé. Úgy látszik, Kádár nem tartotta számon bizalmas munkatársai között. Amikor meg a Politikai Bizottság mégis utasította, hogy az ÁVH vezetőjét vegye be a kollégium tagjai közé, végrehajtotta a döntést, de attól fogva sokkal tósebb intenzitással használta irányításra ezt a fórumot. Rákosi Mátyás ekkor már - az ÁVH 1948 szeptemberi önállósítása óta - minden formálisan közbeiktatott áttétel nélkül irányíthatta Péter Gábor apparátusát. 1949. május 31-ére virradóra Péter Gábor személyes vezetésével egy ÁVH-s különítmény az Andrássy út 60-ba hurcolta Rajk László külügyminisztert, országgyűlési képviselőt. Az AVH székházában ott volt Kádár János belügyminiszter is, de nem a kormány, hanem az MDP PB tagjaként. ...Ekkor már több embert kínoztak az ÁVH-n azért, hogy tegyenek terhelő vallomást Rajkra. Amikor összegyűlt néhány hamis, a vallatók által diktált vallomás, Rákosi engedélyt adott a külügyminiszter letartóztatására - rögzíti Hajdú Tibor történész Farkas és Kádár Rajknál cikkében. 1989 márciusában arra a kérdésre, hogy „vajon tárgyalt-e az MDP Politikai Bizottsága, egyáltalán a szűkebb pártvezetés és a Központi Vezetőség a Rajk-ügyről?”, Kádár János a következő választ adta: „Nehéz ennyi idő után pontosan emlékezni minden részletre, ami azonban eszembe jut erről, azt elmondom. Először is talán azt, hogy Rajk Lászlót Péter Gábor tartóztatta le a lakásán. Családja körében voü, amikor érte mentek. Erről maga Rajkné számolt be később, jóval később a nagy nyilvánosság előtt. Az nagyon valószínű, hogy letartóztatása után a dologról a Politikai Bizottság előtt szó esett. ” Azt viszont Kádár nem említette, hogy 1949. május 30-án reggel jelen volt azon a Nem igazán titkos szavazás 1948-ban szűk körű megbeszélésen, amelyen Rákosi, Gerő, Farkas, Révai és Péter jelenlétében döntöttek Rajk letartóztatásáról. Ekkor már egyedül Révai tiltakozott, s Rákosiék ezt nem is felejtették el neki egyhamar. Egyes visszaemlékezések szerint Kádár ezen az ülésen vállalta, hogy a „realizálás” előtti órákban leköti Rajkot, s ennek érdekében „megbeszélésre” hívja majd magához a pártközpontba. Délután pedig meghívja a KV Szabadság-hegyi üdülőjébe egy sakkpartira. Ezt úgy fogja időzíteni, hogy onnan Rajk - tekintettel a munkanap végére - már csak a lakására mehessen. Rajknak azonban aznapra munkaprogramja volt: 1949. május 30-án fogadta Károlyi Mihályt és Ganquier-t, Franciaország budapesti nagykövetét - írja Huszár Tibor történész, Kádár János Rajk-perei című cikkében. Kádár János 1956 tavaszán, a rehabilitációs bizottságnak címzett levelében így összegezte a folyamatot: „Hangsúlyozom, hogy a Rajk-per összes lényeges önvallomásának keletkezési sorrendje ez volt: 1. A feltételezés felvetése az államvédelmi bizottság ülésén (a felvetések oroszlánrésze Farkas M. oldaláról), 2. Péter G. szó nélkül jegyezte a felvetéseket noteszébe, 3. az őrizetesek kínzása, 4. az őrizetesek „beismerő” vallomása, 5. az ÁVH prezentálja a beismerő vaüomásokat, 6. az államvédelmi bizottság e vallomásokat reális vallomásokként elfogadja és újabb feltételezések alapjaként kezeli. ” A gépezet működésének e rekonstrukciója egy kiigazítással pontos - állapítja meg Huszár Tibor. „A „főgépész” és főkonstruktőr az ÁVB-bizottság elnöke, Rákosi Mátyás volt. Ám ha a gépezet minden esetben így működött, Rajk vallomásait - akárcsak annak szovjet igény szerinti módosulásait - az ÁVB- ülésen, Kádár János jelenlétében koncipiál- ták.” Ő pedig - előtérbe tolva - eljátszotta a neki „írt” nehéz szerepet, amelyről sorozatunk következő része szól. dunai l A gépezet irányítói és káderhiány Az utóbb koncepciós pereknek emlegetett ellenségkereséssel kapcsolatban Rákosi Mátyás 1950 márciusában egyszerre sajnálkozva és büszkélkedve említette Zavolzsszkijnak, a Kominform Titkárság munkatársának a Rajk-ügyre utalva: „Miután hasonló ügyek lefolytatásában nem rendelkezünk kellő számú felkészült káderrel, közéi egy éve munkanapom nagy részében magam vezetem a vizsgálatot”. Sok jel utal rá, hogy Rákosi is „csak” a legnagyobb („legkiválóbb”) magyar föcsavarja volt a gépezetnek. Nyikita Hruscsov jegyezte meg emlékirataiban: „Magyarországon a sztálini időkben szintén sok embert csuktak le, és erről ma is az a véleményem, hogy nem is annyira Rákosi kezdeményezésére, mint Sztálin kezdeményezésére. Ez a mi tanácsadóinkon keresztül érvényesült, akiket Sztálin ültetett oda. DUNAI |MRE_ Valahol Amerikában Kétségkívül csak spontán ráhullott légypiszok tudatosan formáló új országképünkön, hogy a gualemalai rendőrség a közép-amerikai állam fővárosában a héten leleplezett egy illegális játékbarlangot, amelyen a „Magyar Köztársaság Tiszteletbeli Konzulátusa" feliratú tábla függött. Magától értetődik, ha a guatemalai tiszteletbeli konzul visszaélt a Magyar Köztársaság nevével, akkor rövid időn belül visszavonják a megbízatását. Most még nem tudható, hogy a játékbarlang valóban kapcsolatban állt az idén tízéves tiszteletbeli konzulátussal, vagy csak bitorolta a nevet. Ámbár így Guatemalában egy igazi és egy álcázó magyar tiszteletbeli konzulátus is volt egyszerre, ami nem csoda, hogy lassan feltűnést keltett. Az esetnek azonban más olvasatai is vannak. Például: Európa közepéből nézve olyan piciny és távoli ez a banánköztársaság, hogy ritkán vetődnek arra magyar állampolgárok. A tiszteletbeli konzulátus gyér forgalmát tehát fel kellett dobni valamivel. S működésbe lépett a legendás magyar találékonyság idegenbe szakadt hazánkfia részéről. Ha névbitorlás forog fenn, úgyszintén büszkélkedhetünk. Joggal feltételezhető, hogy egy illegális játékbarlang kőkemény üzleti elvek alapján működik, vagyis ami nem hoz elég pénzt, nem elég biztonságos - legyen az cégér, vagy álca -, azt rögvest lecserélik. A „Magyar Köztársaság Tiszteletbeli Konzulátusa" tábla tehát elég vonzónak és tekintélyesnek találtatott. Meglehet, azon a feltevésen alapult az álcázás, hogy a hatóság közegei csak annyit tudnak: Magyarország valahol Európában van, ezért tudatlanságuk leplezésére nem firtatják, mi folyik a házban. Ha ez volt a feltevés, hát fényesen dőlt meg a javunkra. Pécsett azonban jó lesz vigyázni. Ha az őrök azt látják, a rabok valamelyike a székek piramisáról túl gyakran les át a tiszteletbeli konzulátusok házába, arra is gondoljanak, hogy nagyon huncut visszaesés tervéhez tanulmányozhatja a külsőségeket a börtön ablakából. Egzotikus újabb (pl. guatemalai), vagy megduplázott tiszteletbeli konzulátusok megjelenésekor pedig nem árt komolyan gyanakodni. CSERI LÁSZLÓ Mackó és társai A napokban befejeződött a Mackó sajtok széles körű vizsgálata. A széles kör azt is jelentette, hogy belefért a Medve és a Boci is. A különböző gyártók által készített 21 termékből 9 megbukott, volt, amelyikben Staphylococcus auerus jelenlétét mutatták ki. Kiváló minősítést csak két termék kapott, egyikük, egy csípős paprikás Bőd Pécsett látta meg a napvilágot. A csomagolás nagyjából hasonlónak mutatkozott minden esetben, a vásárlónak tehát fogalma sincs, mászkál-e belül Staphylococcus vagy sem. Hasonló a helyzet az ételkon- zervekkel is, hacsak nem ismert változatot választunk; komoly nehézségeink támadhatnak, ugyanis a dmkére vagyunk utalva. Jó volna ilyenkor átlátni a bádogon, mert fia már nem kóstolhatjuk meg, legalább látni szeretnénk, a látvány önmagában is sok mindent elárulna. Forgatom a konzervet a boltban. Készült: ivóvíz, 65 g szárazbab, modifikált keményítő, búzaliszt satöbbi felhasználásával. A modifikált keményítő nem lehet rossz, morfondírozok magamban, de a végső lökést mégsem ez adja, hanem a fénykép. Gyönyörű, vörösesbarna babok halmozódnak egymáson, és egy kevéske hófehér tejföl a tetején. Ez csak jó lehet, mehet a kosárba. Otthon izgatottan nyitom fel: a barnásvörös inkább piszkossárga, a fotón szépségesnek látszó babszemek pedig kulimásszá összeragadva, egy tömbben mind a 65 g. Az íze leírhatatlan, semmire sem emlékeztet, talán leginkább a modifikált keményítő és a Staphylococcus elegyére. „Óvatos felbontás után azonnal fogyasztható" - olvasom a dobozon. Az óvatosságra valóban szükség van, bár az igazán óvatosak előtte megírják végrendeletüket. Az „azonnal fogyasztható" azonban túlzás, az „emberi fogyasztásra alkalmatlan” felirat reálisabb volna, bár hirtelen nem tudnék olyan állatfajt megnevezni, amelynek ez a katyvasz étkezési célra megfelelne, esetleg peteérlelésre. Valószínű, ezt a „műalkotást" is megpróbálták minősüeni, bár írásos emlék nem maradt róla. Az ítészek közül ugyanis feltehetően senki sem maradt életben. Egy öregember emlékirataiból Amikor még a kő is lágy volt hetedik oldali HÉTFŐN Riport ................................................ ......l'ft..;---------A n yelviskolák elsősorban angol, német, francia, olasz, spanyol kezdő és haladó tanfolyamaikat hirdetik, de van olyan is, ahol 15 nyelvet kínálnak. Egy nyelvóra 500-1200 forint, de lehet több is. A nyelvoktatás piaca tarka színeket villant fel. * Portré Kele Pál esperes Karcagon született 1930-ban. A teológiát Budapesten, Pécsett és Győrben végezte el. Pécsett szentelték pappá. Káplán volt, majd plébános lett. A megyés püspök 1980-ban a Belvárosi plébániára helyezte át. Jó napom volt. A Family Frost muzsikáló autója épp akkor csilingelt be a paneltömb parkolójába, amikor Fanny lányom hazaért. így, minden különösebb toalettcsere és sminkigazítás nélkül leszaladhatott, s vásárolt pár doboz diabetikus jégkrémet. A szép ősz ellenére már egyáltalán nem kívánom a jégkrémet, de még él bennem a nosztalgia. A kánikulában, izzasztó-fülkéimben ájuldozva, valahányszor meghallottam a muzsikáló autót, kinéztem az ablakon, nem hallucinálok-e? Nem, épp megállt a kocsi. Első örömömben már majdnem leindultam, amikor észrevettem, hogy még ágyékkötő sincs rajtam. Aztán eszembe jutott, hogy a jóízlés egyéb testrészeim eltakarására is késztet. Ing, gatya után pénzt kerestem, szatyrot, hogy némi mirelit zöldséget is vegyek az autóból. Igaz, a liftre is várni kellett, de mire a tizedikről a parkolóba értem, álmaim autója már húzott kifelé. Még megvártam egy-két szomszédot a lekászálódók közül. Mégis más, ha többen szidjuk a gügye anyját annak, aki azt hiszi, futásra készen várjuk, mikor muzsikál ránk a kocsi. De az is lehet, hogy nem akar eladni semmit. Csak mu- zsikálgat. 5-6 percig elállhatna egy 128 lakástól övezett parkolóban? A 30-as buszon titokzatos mesz- szeségből csendül fel egy mobiltelefon. Addig forgatjuk a fejünket, míg egy középkorú hölgy előbb a fejéhez kap, majd a nagytáskájában kotorász, aztán meglel egy közepes táskát, előbb-utóbb annak a cippzárát is elhúzza, s máris kikapja belőle az épp elhallgató telefont.- Pedig fontos lett volna - magyarázza, a nem fogadott hívás számát vizsgálva. A biztatásra, hogy hívja vissza a számot, csak legyint:- Lejárt a csomagom. Engem lehet hívni, de én már nem tudok. Nekem a lakástelefonom biztosítja a folyamatos magas vérnyomásomat. Ha egyedül vagyok otthon, elsősorban akkor hívnak, ha alszom, esetleg tusolok vagy meditálok a WC-n. Mire a készülékig jutok, már nem zörög. A legszebb mégis az, amikor átmeneti rosszulléttel küszködöm. Diszkrét köhögőgörcsöt próbálok leplezni, vagy hányingert légzés- technikával elfojtani. Közben folyik a könnyem, orromat törlőm, ha épp nem kell számba tömköd- nöm a zsebkendőmet. S e kedves elfoglaltság közepette rám nyitó rokonom vagy tanult kollégám kérdez valami fontosat. Nem olyant, amire fejbólintással vagy ingatással lehet válaszolni. Még meg is sértődik kicsit, de legalábbis modorta- lannak tart, mert válasz nélkül elhúztam a mellékhelyiség felé... Tudom, ezek csak kirívó példák. De bonyolultabb eseteket is el tudnék mesélni kis körülményeskedéssel, amik azt sugallják: Nem figyelünk eléggé a másikra. Nem izgat bennünket, hogy akit telefonon hívunk, megszólítunk, átmeneti kommunikációs kapcsolatban állunk vele, részese már egy állapotnak vagy szituációnak. Nem kaphatja föl azonnal a telefont, nem válaszolhat azonnal fulladás közben vagy épp a társaság összetétele miatt. A vendég esetleg vágyik valamire... még... Nem nyafognék, de valaha voltak nekem olyan munkatársam, akikkel elég bonyolult munkafolyamatokat végeztünk hangos szó nélkül. A szemünk járásával beszéltünk. Egy óvónő váltig csodálkozott, hogy valóban nem zava- tuk meg a foglalkozást, holott közben szereltünk, világítottunk, tévéfelvételt készítettünk... Ilyen is volt, néha. Igaz, akkor még a konkrét feladatok végzése előtt és után is figyeltünk egymásra, a másikra. De hát, akkor még a kő is lágy volt. BÜKKÖSOI LÁSZLÓ
