Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-08 / 277. szám

14 ★ AUTÓ ★ 2000. október 8. Úgy látszik, a Közép-Európa olajbusinesséből egyre nagyobb szeletért ácsingózó osztrák olajcég, az OMV újabb rohamot indítót. Ha si­kerül megvásárolnia az Arai kúthálózatot üzemeltető Veba Oelt, jelentős piaci előnyre tehetne szert legnagyobb riválisával, a Mól Rt.-vel szemben. Mindenesetre a két érdekelt cég magyarországi leányvállalatánál egyelő­re minden úgy megy, mint eddig. Az OMV, az osztrák kőolaj és vegyipari konszern meg sze­retné vásárolni az Arai ben­zinkúthálózatot üzemeltető német Veba Oel céget, amely háromszor nagyobb, mint le­endő tulajdonosa. A tárgyalá­sok a döntő szakaszba léptek, az osztrák cég igazgatósági ta­nácsú ezen a héten szinte megállás nélkül ülésezett. Ha az üzlet létrejön a két társaság között, az OMV je­lenlegi 1100 európai benzin­kúthálózata 3000 Arai töltőál­lomással bővülne. így jelentős előnyre tenne szert legna­gyobb közép-európai vetély- társával, a Mól Rt.-vel szem­ben. Mindketten felvették egyébiránt a horvát INA-val és a lengyel PKN-nel a kapcsola­tot a további piacszerzések céljából. Mind a Mól, mind pedig az osztrák cég illetéke­sei elismerték, az OMV tulaj­donrészt vásárolna magának a magyar nemzeti olajtársa­ságban. Az OMV és az Arai säe 114 W| © * magyarországi leányvállalata­inál manapság csak egy biztos az üggyel kapcsolatban: a bi­zonytalanság. Egymást hívo­gatják telefonon, hátha a má­sik fél már tud valamit.- Mi ugyanúgy dolgozunk, mint eddig - jelentette ki Temesi László, az Arai ma­Szigorítják az üzemanyag-behozatalt A magyarok évente 116 millió, míg a külföldiek 354 millió liter üzem­anyagot hoznak be azokból az országokból, ahol alacsonyabbak az árak, minta hazai kutaknál. A VPOPtavaly megpróbált fellépni a benzin- turizmussal szemben, de az általuk foganatosított utasítás, miszerint ugyanazon személy csak egyszer hozhat be vámmentesen olajat vagy benzint a gépkocsi tankjában, csúfos kudarccal végződött. A VP0P idén a vámtörvények szigorítását kezdeményezte, de ez megrekedt a PM és a közlekedési tárca ellenállásán. Azonban most már a kormány is meg­elégelte, hogy számítások szerint a büdzsé évente megközelítőleg 25 millárd forintos jövedékiadó- és áfabevételtől esik el a benzinturizmus miatt, ezért heteken belül megvitatják a kialakult helyzetet, és visszaál­lítják a vámügyi szervek tavaly bevezetett szigorúbb előírásait. gyarországi értékesítési igaz­gatója. Véleménye szerint le­het, hogy nem is megvételről, hanem a két cég - az OMV és a Veba Oel - közös, új vállal­kozásáról lesz szó. Ha mégis létrejönne az adásvétel, négy variáció lehetséges. Az első­ben valamennyi kút Arai­színekben árulná a benzint, lévén a cég Németországban 2500 töltőállomásával piacve­zető. Vagy minden átalakul OMV-re, amit Ausztriában is­mer mindenki.- Praktikus megoldás, hogy az egyik országban Arai, míg máshol az OMV szí­neiben menne tovább a ben­zin árusítása - folytatta Temesi László - A negyedik, hogy egy vadonatúj céget hoznak létre. Ám a leendő ki­nézetről majd a külföldi tulaj­donosok döntenek. B. M. L. Ráncfelvarrás Nissan módra A japánok szorgalmasak, mindenütt el is várják tőlük a maximális teljesítményt. A gyengesé­get nem tolerálják, így a sokáig sikeres kis Nis­sannak a 2002-es modellváltásig még ki kell húznia, amihez a nagyobb motorteljesítmény és a külső ráncfelvarrás segíti hozzá. A karosszérián mindjárt fel- olyan szűk maradt, mint az- tűnik a krómozott hűtőrács, a előtt. Az alumíniumból ké­sima fényszóróüvegek, a szült négyhengeres henger­megújított lökhárító, de az űrtartalma 1348 köbcenti- utastér továbbra is ugyan- méterre emelkedett, míg a tel­NISSAN MICRA Motor Hengerűrtartalom Teljesítmény kW (LE) Fékút 100 km/h-ról Fékek Csomagtér űrtartalma Gyorsulás 0-100 km/h Legnagyobb sebesség km/h Tesztfogyasztás 100 km-en Tank * 4 heng. w 1348 ccm * 60/82 CB hm 42 m u IM elöl tárcsa, hátul dob m5 206/960 C CB 11,5 s (/) 10 170 km/h ■6,51/100 km 421 jesítmény 75-ről 82 LE-re nőtt. Ezzel a Micra egészen fürge a városban, lámpánál induláskor lépést tart a na­gyokkal, és országúti forga­lomban való előzéskor is érezhetően jót tett neki a na­gyobb forgatónyomaték. A futómű a pontos szervókor- mánnyal valamint az elektro­nikus fékerőelosztóval sze­relt ABS biztonságos autózást ígér. Most 4 m-rel előbb, 42 m-rel a fékezés kezdete után képes megállni 100 km/h-ról, ami azért még mindig egy ki­csit sok. A rugózás sportosan kemény, de azért elnyeli az útegyenetlenségeket. Az ülé­sek és az utastér kialakítása tetszetős. Palágyi Zsolt A bajor törpe Az 1952-ben bemutatkozott BMW Isetta „nagy­testvére” a dupla erős agregáttal kínált 19,5 ló­erős modell a Volkswagen Bogár sikeréhez ké­pest elenyésző népszerűségre tett szert. így is közel 35 ezer példány született, a kéthengeres, boxermotoros BMW 600-asból. Az 1959-ig gyártott, családi mini típus 100 km/h-s csúcsse­bessége némileg mérséklődött akkor, ha speci­ális lakókocsit is „vonszolt” a bajor törpe. Ezzel együtt a jó állapotban lévő, bő négy évtizedes BMW 600-asokért akár 2 millió forintot is meg­adnak a megszállott gyűjtők. Legfeljebb nem vontatnak vele. Lassan, de szabálytalanul A milliomos idős német úr ugyancsak bosszús. A garázsában álló Mercedese­ket nem ellopták, hanem a hatóságok kobozták el, miután háromszor büntet­ték meg jogosítvány nélküli vezetésért. Kurt Klutentreter (88) a büntetéseket (200 ezer márka) mindannyiszor megfizette, de hogy au­tóitól is megfosztották, az felháborította. Az öregúr sosem tanult meg vezetni, még 1937- ben vásárolt magának egy egyiptomi jogosít­ványt, és mindjárt azzal együtt egy nemzetközit is, amit azóta is használ. Az utóbbi időben azzal hívta fel magára a figyel­met, hogy egészen las­san, 20-25 km/h sebes­séggel, a piros lámpákat viszont figyelmen kívül hagyva hajtott keresztül szülővárosa, Nürnberg utcáin. A jogosítvány be­vonását követően az au­tók elárverezését elren­delő hivatalnok az in­doklásban „időskori ma­kacsságra” hivatkozott. Nem minden ok nélkül. Klutentreter úr nem érti, hogyan történhet meg mindez vele.- Én vagyok a világ legjobb autóvezetője. 70 éve balesetmentesen ve­zetek - állítja. Az ítéletre csak ennyit mond: - Egyáltalán nem érde­kel, legfeljebb veszek magamnak egy új Mer­cedest. Amennyiben is­mét volán mögé ül, az ügyésznő börtönbünte­téssel fenyegette meg, amit a vádlott idős kora ellenére végre is fognak hajtani. (palágyi) világ Nyolcmilliárd tíz év alatt A Porsche Hungária vállalatcsoport nyolc­milliárd forintot fektetett be az elmúlt tíz évben Magyarországon, és további hat­hét milliárd forint beruházást generált a || márkakereskedői hálózat kiépülése során - jelentette ki Szórád József, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. El­kezdődött négyszázmillió forintos beru­házással egy új alkatrészközpont kiépíté­se, és hasonló összeget költenek egy új autókölcsönző központ létrehozására is. Sebességkontroll állandósítva Rövidesen elektronikus sebességkijelzők kezdik meg működésüket az MO-s út |1 mentén. A traffipaxokkal összekapcsolt kijelzők a körgyűrűn közlekedő autók se­bességét mutatják, így figyelmeztetve a sofőröket az esetleges gyorshajtásra. Nyu- gat-Európában már bevált ez a módszer, a kijelzők felállítása után több mint 50 szá­zalékkal csökkent a balesetek száma. Sok kis autótechnikai kiállító A Budapesti Vásárközpontban 13. alka­lommal megrendezett és ma estig nyitva tartó Automobil 2000 - Autótechnika kiál­lításon a korábbiakhoz képest kevesebb nagy cég, ám jóval több kisvállalkozó vett részt. A 21 ezer négyzetméteres területen rendezett kiállításon a háttéripar, az alkat­részgyártás és -kereskedelem hazai és külföldi képviselői ismertetik meg termé­keiket a nyilvánossággal 1,7 milliós Toyota Yaris A Toyota Motor’s 30 százalékkal akarja csökkenteni költségeit a következő évek­ben. A legtöbb megtakarítást a fejlesztés és az értékesítés teljes számítógépesítésé­től remélik. A márka hazai vásárlói min­den esetre szurkolhatnak a program sike­réért, mert ha bejön, akkor 1,7 millió fo­rintba kerülhetne egy Toyota Yaris. Jön a Peugeot Vasvárra A Peugeot érdekeltségébe tartozó Faurecia az elképzelések szerint megkö­zelítőleg 20 millió dolláros beruházással Vasváron építi fel kipufogórendszereket gyártó üzemét. Az építkezések várhatóan még az idén, míg a termelés 2001-ben in­dul el a tervek alapján. Krampek mester tanácsai Az őszies, hidegebbre forduló idő beállta miatt gépkocsinkon szinte a legapróbb alkatrészek ellenőrzését is el kell végez­nünk, ha biztonságosan akarunk közlekedni a közutakon. Az ablaktörlő kifogástalan állapota és műkö­dése az esős, sáros időben kiemelt fontossá­gú, megfelelő kilátást kell hogy biztosítson a vezető részére. Az első dolog, amit tehetünk, leellenőrizzük, hogy a lapátok ne legyenek elöregedve, elkopva, mert a biztonságos kilá­tás akadályozása mellett még a szélvédőt is összekarcolhatják. Az ablakmosót is sűrűb­ben használjuk a hidegebb hónapokban. Fi­gyelem! Ne felejtsük el már most a tartályba tölteni a téli ablakmosót, nehogy a reggeli fa­gyok meglepjenek minket. A zárakat most még nem késő zárolajzóval befújni, ezzel el­kerülve azt a kényelmetlen helyzetet, amikor a metsző hidegben nem tudjuk kinyitni au­tónk ajtaját. Mivel most még enyhébb az idő, érdemes nagynyomású mosóval lemosatni autónk alját, mert ez a hidegben az alvázunk lefagyást is okozhatja. (Krampek Autójavító, Bp., XVI. kerület, Budapesti út 124.) \ <

Next

/
Thumbnails
Contents