Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-08 / 277. szám
Az idei amerikai elnökválasztáson a Zöld Párt színeiben induló Ralph Nader állítja: a detroiti hármak - General Motors, Ford, Chrysler - és szövetségeseik - olajkitermelők, útépítők, gumigyárak stb. - szándékosan késleltetik a környezetbarát technológiák elterjedését az autóiparban. Manapság kevesen sejtik, hogy a század elején Amerika nagyvárosai igen jó tömegközlekedéssel rendelkeztek addig, míg az autóipar és szövetségesei el nem érték a totális motorizáció rémálmát, még a trolibuszközlekedés teljes és erőszakos felszámolása árán is. Ennek oka az volt, hogy az elektromos buszok kihasználtsága révén igencsak megcsappant a személyautók iránti kereslet, így az autógyárak elhatározták: vagy eltakarítják az utakról a trolibuszokat, vagy az üzemeltetőiket meggyőzik, hogy álljanak át robbanómotorra. A trolinak mennie kellett, ezért aztán 1916-ba'n a detroiti kartell közös céget hozott létre National City Lines (NCL) néven, amely sorra felvásárolta a közlekedési vállalatokat. Első dolga volt, hogy felszámolták a trolibuszvonalakat, helyükre pedig robbanómotoros buszokat állított. Az évek alatt pedig úgy leromlott a tömegközlekedés színvonala, hogy a polgárok kénytelenek voltak mégis autót vásárolni. Az ösz- szeesküvésre végül rájöttek, ám az 1949-ben a General Motors, Firestone, Standard Oil, Phillips Petroleum és a Mack Trust ellen indított antitröszt-per ítéleteként mindössze 5000 dollárt fizettek cégenként és 1, azaz egy dollárt vezér- igazgatóként, majd az ügy hamar a' süllyesztőben végezte. A környezetvédők csak a hatvanas években ocsúdtak fel, de akkor már túl késő volt. Addigra az amerikai metropolisok levegője a szmogtól volt terhelt. Számos próbálkozás akarta letörni a gépjárműlobbi egyre erősödő nyomását - még próbapert is indítottak a Los Angeles-i ügyész segítségével -, ám mindezek sikertelenségre voltak ítélve, hiszen még maga Clinton is elfogadta az autógyárak pénzét. Jelenleg a „szmog- kartell” letörésére a kaliforniaiak törvényben írták elő, hogy 2003-ra a gépjárműkínálat tíz százalékának villanymotorosnak kell lennie. A detroiti hármak ugyan létrehoztak egy újabb közös céget az elektromos autó kifejlesztésére, ám Ralph Nader szerint: „Ez a konzorcium a meglévő technikák fenntartásában érdekelt.” Nem csoda, hogy a zöldek már régóta azt mondogatják, az autógyárak inkább politikusokra költenek, mint környezetbarát technológiákra. Hiszen van is miből: a szmogkartell nyeresége 1997-ben 390 millió dollárt tett ki. szz 133 milliárd gallon benzin A magas benzinárak mellett az autóipar egyre-más- ra napirendre tűzi a gazdaságosság kérdését. Nem is csoda, hiszen csak az Egyesült Államok a világ gépjárműállományának 34 százalékával rendelkezik, s 133 milliárd gallon üzemanyagot használnak fel évente. Arról nem is beszélve, hogy 9 millió tonna szénhidrogént és ugyanennyi nitrogén-oxidot, valamint 56 millió tonna szén- monoxidot juttatnak a levegőbe. A Ford Motor Corp. az utóbbi időkben az egekbe szökött benzinárakra úgy reagált, hogy megígérte: 2005-ig 25 százalékkal csökkenti a benzinfaló me delijeinek átlagfogyasztását. Nem lesz könnyű, hiszen az üzemanyagcsökkentő technológiák nem olcsók, így ez a fe gyasztói árakban mutatke zik meg. A General Motors Corp. egyik alternatívaként említi, hogy kis igénybevételnél kikapcsolódik az egyik vagy több henger is. A Saab a sűrítési arány megváltoztatásában látja a fogyasztáscsökkentést. Főként az európai autógyárak használják előszeretettel a modelljeik súlyának csökkentését, légellenállásuk tökéletesítését, valamint újfajta automata váltók fejlesztését. Például a Volkswagen több autójában, épp a legújabb Audi A2-esben használnak rengeteg alumíniumot, ami legalább 40 százalékos súlycsökkenést eredményezett. Egyedüli probléma a modellek árának megállapítása, mert lehet, hogy környezet- barátabb, viszont a pénztárcákat nemigen kíméli. A vak festőnő Gyerekkorából emlékszik a hegyek és a tenger színére A színek élnek, a képek szépek, és ami ebben az esetben nagyon is említésre méltó, árad belőlük egyfajta diadalmas életöröm. A festmények alkotója egy 47 esztendős hamburgi nevelőnő. Aki világtalan. Vak festőnő? Hihetetlen. Valóban az. Csak éppen igaz. Inge König hétéves koráig tökéletesen látott. Akkor kezdett feltűnni szüleinek és tanítóinak, hogy a kislány egyre rosszabbul olvas, pedig korábban semmilyen nehézségei nem voltak. Hosszas vizsgálatok végül diagnosztizálták a bajt: Inge súlyos, nagyon ritka szembetegségben szenved, ami lassan, de biztosan teljesen tönkreteszi a látását. A tragédia megállíthatatlanul bekövetkezett. A kislány nem roppant ösz- sze. Azt sem hagyta, hogy tanulmányait különleges intézetben kelljen folytatnia. Pedagógus lett, és heti harminc órán keresztül gyengénlátó és teljesen világtalan gyerekekkel foglalkozik. Speciális hangkomputer segítségével olvas. És a hobbija éppen annak a művészetnek a gyakorlása, amihez elsősorban szemre van szükség: a festés. Úgy érzi, így fejezi ki a legjobban, amit látó gyermekként Tirol hegyei, az Északi-tenger dűnéi között átélt. És amit most átél. Amit most lát. Belülről. Beleértve az őt oly kegyetlenül sújtó és az általa mégis annyira szeretett világ ezer színét. Hamarosan megnyílik a második kiállítása, és Inge boldog. Lehet, hogy vannak nála jobb festők. De csodálatraméltóbbak aligha. Harmat Endre Edina lovasbravúrja Egy törékeny budapesti kislány már többször bebizonyította, mire képes lóháton. Először öt évvel ezelőtt, 19 évesen hívta fel magára a figyelmet, amikor őseink útján lovagolt 4700 kilométert. Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, majd kisebb-na- gyobb „történelmi” utakat tett meg Európa-szer- te. Legutóbb, szeptemberben pedig XII. Károly svéd király lovasbravúrját ismételte meg a romániai Pitestiből Stralsun- dig. Diószegi Edina a 2620 kilométeres távot - akárcsak a király - 14 nap alatt teljesítette svéd társával, az 57 éves Johansson Byronnal.- Még az induláskor sem hitték el a svédek, hogy képes lehetek erre a férfias tettre, de napról napra sikerült ennek az ellenkezőjéről meggyőznöm őket - mesélte a lovas lány. - Naponta 130-140 kilométert tettünk meg szélben, esőben. A lovakat harminc kilométerenként cseréltük. A legkritikusabb volt a Margita- hegyre feljutni, Johansson például húsz kilométert gyalogolt, míg én lóháton ültem. Edinának sem ment minden könnyen, a hosszú úton kétszer esett le a lóról. Egyébként hat lóval vágott neki a távnak, s közülük a másodkedvenc lett a médiasztár, akárhol járt az újságokban, tévében mindig ő volt látható. Nagy sajtóvisszhangja volt a királyi lovastúrának, különösen Svédországban, ahol XII. Károly 1714-es bravúrjáról több könyv is született. A korhű ruhában lovagló Edinát mindenütt nagy tisztelet övezte. Most pihenés következik. T. L. Tízmilliót érő föníciaiak Nem valószínű, hogy annak idején eszébe jutott a Földközi-tenger kereskedelmét a kezükben tartó föníciaiaknak, hogy több ezer évvel később mekkora örömet szereznek majd egy csongrádi tanárnőnek és családjának. Legnagyobb találmányukkal, a pénzzel „ajándékozták meg” Juhászné Hajdú Anikót, mégpedig rögtön tízmillió forinttal. Vágó István kvízműsorában, a Legyen Ön is milliomos-ban Anikó bámulatos játékkal érkezett el a 13. kérdésig, ahol az egykori Karthágó városának alapítóit kellett megneveznie. Rövid, de annál nagyobb tétre - ekkor, ha kilép, ötmilliót nyert volna, ha rosszul válaszol, „csak” másfelet - menő hezitálás után kimondta a tízmilliós varázsszót: a föníciaiak.- A családom vett rá arra, hogy jelentkezzem a játékra, ám csak a harmadik telefon után sikerült bekerülnöm - emlékezett a kezdetekre Anikó, aki két és fél éves kislányának azonnal vett egy hatalmas plüsskacsát. A pénznek megvan a helye: befizeti belőle a médiaiskola tandíját, visszadják a lakásukra felvett kölcsönt, kifizetik az autójukon lévő hitelt, valamint végre valóra válthatják titkos álmukat, egy egyiptomi utazást. LÁNG NÉLKÜL ÉGŐ r LÉPTEKET KURTÍT AZ AMPER JELE H PUSKIN NÉPE KÖNNYŰFÉM, RÖV. E. NÉZD ! FRISSÍTŐ CENTI- LITER. R. r LASSÚ ÁLLAT AHHOZ HASONLÓ E SŰRŰN SZÓBA HOZ M TÉRHATÁSÚ OLIVÉR BECENEVE CSOKONAI MÚZSÁJA A MINDENHATÓTÓL SZÁRMAZÓ EGY KIS ZIZEGÉS KIVÁLÓ, JELLEMES PÁRATLAN MESE I A GALUUM VEGYJELE FELTÉVE ROPOGÓS ÉDESSÉG VILÁGOSSÁG TENGERI HALFAJ SZEMÉLYED ESKÜ VÉGE I IDŐ ELŐTT, R. BÁTORKODIK MÓDOSÍTOTT ZENEI HANG HADSEREG RÉSZE HÍRHEDTEK NÉVSORA Heti rejtvényünkben Christian Slater három filmjének címét rejtettük el. A megfejtéseket hétfő éjfélig kérjük a következő rímre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. (A hívás díja 99 Ft + áfa + 6 Ft + áfa kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről. E heti rejtvényünk helyes megfejtői közül három olvasónk TVR 7 előfizetést nyer. Előző számunk helyes megfejtése: Ara papagáj Nyertesek: Szemerei Sándor (Marcali), Vágó András (Kecskemét), Póczek Éva (Pécs) BEFOG (VERSENYEN) VAN MOSÓ, BARNA ÉS JEGES IS INTÉZŐBIZOTTSÁG A JÓD VEGYJELE ÉRTÉK t: MAGAS PAPI RANG CT A TELLUR | VEGYJELEI r~ LONDON POLGÁRA ÉNEKEK .. (BIBLIA) VASÚTÁLLOMÁS, RÖVIDÍTVE HIDROGÉN VEGYJELE OPUS, RÖVIDÍTVE MEZŐGAZDASÁGI EGYFAJTA ELŐADÁS NÖVÉNY ALJA GERMANIUM LÓBIZTATÓ ESZKÖZ DISZNÓT VÁGÓ ŐZ KICSINYE FOLYADÉK r~ IDŐMÉRŐ NEM FOLYIK EL A VÍZ JÓ A SZEME A FOSZFOR VEGYJELE ÉTELT ÍZESÍTŐ T KÉPZŐ, AZ -ET PÁRJA A LITER JELE ►T VAGON ÜRÍTÉSE