Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-06 / 245. szám
VAROS A I N K 6. OLDAL - ŰJ DüNÁNTŰLI NAPLÓ 2000. Szeptember 6., szerda HfllR Közmunkák és A közgyűlés májusban elfogadta a foglalkoztatáspolitikai feladatok meghatározását. További feladatként az önkormányzat és a foglalkoztatást megvalósító civil szervezetek között kötendő támogatási szerződéseket jelölte meg. A támogatás a költségvetésben Közmunkaprogram címen elkülönített 50 millió forint céltartalék terhére megvalósítható. A foglalkoztatás megvalósítását vállaló szervezetek közül a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesülettel, a Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.-vel, az Etnikai Fórum Pécsi Szervezetével, a Pécs-megyervárosi Sportcentrum és Szabadidő- központ Közalapítvánnyal, a „Munka Pécs-Baranyáért” Tranzit Foglalkoztatási Kht.-vel, valamint az UWYTA Rehabilitációs és Foglalkoztatási Kht.- vel kötött támogatási szerződést az önkormányzat. A Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület vállalta, hogy 2001. március 31-ig Pécs közigazgatási területén 27 főt, ebből 23 fő roma származású munkanélkülit alkalmazva, egy családsegítő, valamint egy cigány-munkaerő információs szolgálatot működtet. A foglalkoztatottakat a roma származású regisztrált munkanélküliek köréből választotta ki az egyesület. A közhasznú foglalkoztatás keretében 5 fő munkaügyi asszisztens munkaerő információs szolgálatot lát el. Figyelemmel kíséri, szervezi a fiatalok képzését, elősegíti elhelyezkedésüket. Az egyesület folyamatos tájékoztatást ad az érintetteknek a munkanélküli ellátások rendszeréről, a jogosultság feltételeiről. Munkaerő-piaci információs, munkaerőszervező szerepet ellátva rendszeres kapcsolatot tartanak pécsi munkáltatókkal a cigány lakosság munkába állítása érdekében. Hét személyt családsegítő és családgondozó munkára, öt főt szociális asszisztensi és hat fő roma közösségi szervezőt alkalmaz. Ezek feladata az érintettek képviselete az önkormányzatnál, más szerveknél, családterápiás foglalkozások szervezése, életvezetési és háztartási ismerecivil szervezetek tek oktatása, deviáns és narkomán fiatalokkal való foglalkozás, adományok gyűjtése és szétosztása. A Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht. vállalta, hogy 2000. július 1-től 2000. november 30- ig terjedő időszakban a feladatok végzésére tíz fő tartós munkanélküli közhasznú, tíz fő - aktív korú nem foglalkoztatott - közcélú foglalkoztatását megvalósítja. Az alkalmazottakat a jövedelempótló támogatásban, illetve az aktív korúak rendszeres szociális segélyére jogosultak köréből választja ki, akik az önkormányzati lakások speciális szakértelmet nem kívánó, átépítéssel nem járó felújításait, ületve a peremkerületek, közterületek gondozását, az önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos szociális munkát végzik. Az Etnikai Fórum Pécsi Szervezete vállalja, hogy Pécs peremkerületeinek rehabilitálásában - lakások állagának javítása, fenntartása, lakókörnyezet megtisztítása, folyamatos tisztántartása - tartós munka- nélküliek, elsősorban romák közhasznú foglalkoztatásában, illetve a települést érintő közcélú munka biztosításában részt vesz. 2001. március 31-ig 24 fő, ebből 23 fő tartós munkanélküli, és 40 fő - aktív korú nem foglalkoztatott - közcélú foglalkoztatását valósítja meg. Ennek keretében a szakértelmet, átalakítást nem kívánó lakásfelújításokat, peremkerületek, közterületek (játszóterek, parkok) gondozását, illetve az önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos szociális munkát végzi el. A Pécs-megyervárosi Sportcentrum és Szabadidőközpont Közalapítvány vállalta, hogy 2001. március 31-ig öt fő tartós munkanélkülit, emellett öt fő aktív korú nem foglalkoztatott közcélú foglalkoztatását megvalósítja. A közhasznú, illetve közcélú foglalkoztatás keretében a Melinda Szabadidőpark közvetlen környezetében lévő közterületek park- gondozási munkáit, illetve a szabadidőpark síkosságmentesítését végzi el. A „Munka - Pécs-Baranyáért” Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2000. december 15-ig folyamatosan 100 főt foglalkoztat az aktív korúak rendszeres szociális segélyében részesülők köréből. A foglalkoztatottjai a parkok, zöldterületek tisztán tartását, valamint a keletkezett hulladékok elszállítását végzik. Az UWYTA Rehabilitációs és Foglalkoztatási Kht. az illetékességi területén élő, tartós munkanélküliek, elsősorban hajléktalanok, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában részt vesz. Vállalta, hogy 2001. március 31-ig 25 fő megváltozott munkaképességű folyamatos foglalkoztatását megvalósítja a Támasz Alapítvány szolgáltatásait igénybe vevők köréből. Ők a háztartásokban fellelhető használaton kívüli dolgok (ruha, bútor, háztartási gép) gyűjtésével, bútorasztalos munkákkal, bútorfelújítással, háztartási gépek javításával, ruházati termé- kek felújításával és tisztításával foglalkoznak. m Fegyelmi eljárás és kinevezés A közgyűlés első félévi ülésszaka során elhatároztatott az önkormányzat vagyonának hasznosításával foglalkozó, száz százalékban városi tulajdonú gazdasági társaságok összevonása. Újabban megválasztott vezetője is van már a „mamut” gazdasági társaságnak. DUNAI IMRE Borváros Pécsi körkép Hírcsatorna JELÖLTÁLLÍTÁS. A 13. számú egyéni önkormányzati választó- körzetben az október 1-jei időközi választásra még szeptember 8-án 16 óráig lehet önkormányzati képviselő-jelöltet állítani. Minden választópolgár csak egyetlen jelöltet támogathat az ajánlószelvényen. Két, vagy több személy ajánlása esetén mindegyik érvénytelen lesz. A jelöltséghez 46 darab érvényes ajánlás kell a körzetben állandó bejelentett lakhellyel bíró választójogosult polgároktól. ÚTÉPÍTÉSEK. A közgyűlés közlekedési és kommunális bizottsága egyetértett azzal, hogy társulásos formában, önkormányzati beruházásban a Pécsi Közüzemi Rt. lebonyolításában összesen 6,561 millió forintos költséggel valósuljanak meg még idén a következő közmű- út és járdaépítések: a Hétvezér utcai útburkolat-javítás, felújítás, a Donátus köz útfelújítása, az Északmegyer-dűlő járda- és kerékpárút építésének befejezése. A VÁROS BORA. Pénteken gálavacsora keretében mutatják be az Aranykacsa étteremben azt a szőlőnedűt, amely idén kiérdemelte a „Pécs Város Bora” kitüntető címet. INGATLANRÉSZÁTADÁS. Az önkormányzat a volt megyei vízmű magyarhertelendi ingatlanában lévő tulajdonrészét térítés- mentesen átadta a községnek. A már nem üzemelő törpe vízmű és a kútház romos állapotú, elhanyagolt. Magyarhertelend önkormányzata a tulajdonjog átvételével vállalta a terület gondozását. ÚJHEGYIEK. Szombaton rendezik a Bor utcai szabadidőközpontban a III. Újhegyi napot gazdag kulturális programkínálattal. A Pécs-pécsújhegy-üszögi Településrészi Önkormányzat soron következő ülésén pedig többek között véleményezik az újhegyi városrész csapadékvízelvezetési tervét. ■ Az önkormányzat közgyűlése a legutóbbi rendkívüli ülésének zárt részében a polgármester előterjesztése alapján a rendőrségi átiratban foglaltak, illetve a pénzügyi-gazdasági célvizsgálat megállapításai alapján fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt fegyelmi eljárást indított a Szociális Intézmények Gazdasági Szolgálatának igazgatója ellen. A testület egyidejűleg kijelölte a fegyelmi eljárás vizsgálóbiztosát is. A másik személyi kérdés egy kinevezés volt. Az első félévben döntött a közgyűlés az önkormányzati vagyon hasznosítását végző Pécsi Közüzemi Rt. és a Pécsi Vagyonhasznosító Kft., illetve a Piac- és Vásárigazgatóság egy részvénytársaságba való összeolvasztásáról. Ennek az önkormányzati feladatok hatékonyabb ellátása, a vagyon optimális működtetése a kinyilvánított célja. Az összevonás megtakarítási lehetőségeket kínál, létszámcsökkentéssel, illetve adómegtakarításokkal jár. Az önkormányzat mint egyedüli tulajdonos egyes vagyonelemeket is visszavon a társaságoktól. A közgyűlés a polgármester előterjesztése alapján legutóbb az összevont önkormányzati társaságok jogutód részvénytársasága vezérigazgatójának Kelemen Lászlót választotta meg, a részvénytársaság cégbejegyzésétől számított 5 éves időtartamra. Egyben a testület megbízta az cég-átalakítási munkálatok koordinálásával is a megválasztott vezérigazgatót. „A legtöbben annyim boldogok, amennyire elszánták rá magukat” - állította Abraham Lincoln, az USA tragikus végű, s egyben talán leghíresebb elnöke. Politikai munkásságát, társadalmi igazságosságra vonatkozó elveit azonban talán még ma sem bocsátották meg azon déli államokban, ahol a rabszolgatartók egzisztenciáját elfújta a szél. Mert hát valószínűleg nemcsak a boldogságnak, hanem sok más egyéb nehezen megfogható életminőségnek és szemléletnek is azon múlik a mértéke, hogy mennyire szánjuk el rá magunkat. Ilyen többek között a tolerancia, az igazságsúlyokat mérlegelő megbocsátás képessége, az előítélet-mentesség. De még a felháborodás dühfoka, sőt a boldogtalanság mélysége is egyebek közt az akaraton múlik. Az is út lehet a boldogsághoz, ha megpróbálunk nem foglalkozni a lelkünket borzoló témákkal, és kellemesebbekre irányítjuk a figyelmünket. Pécsett ez évszáA város napján a Nemzeti Színházban tartott péntek délutáni ünnepségen a kormány által adományozott millenniumi zászlót ár. Mikes Éva, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, pécsi országgyűlési képviselő adta át a kormányülés miatt magát kimentő Gógl Árpád egészségügyi miniszter helyett. ,Azt hiszem, ha merünk álmainkból terveket kovácsolni és azok megvalósításában példát mutatni az utánunk következő generációknak, igazán akkor leszünk méltó utódai annak a 36 generációnak, amelyek az állam- alapítás óta Magyarországon éltek. Ez a zászló a magyar történelem átélését, az együvé tartozás érzését testesíti meg" - mondotta zadokig viszonylag könnyű volt, különösen ősz elején. Hajdan persze nem kezdődött a szeptember városnapi ünneppel, kitüntetésekkel. Közös megbeszélni valónak az adódott, hogy milyennek ígérkezik a szőlőtermés, illetve a hegy leve. Akkoriban a hegyoldal javát szülőültetvények borították. Pécs - a babitsi meghatározással élve - igazi bor- nem pedig porváros volt. Ezt azért érdemes tudatosítani, mert a költőibb vénájú szakemberek szerint a borban nemcsak igazság van, hanem sajátos kultúra és életfelfogás, dal és derűsebb kedély, vagyis barátságosabb attitűd a másokkal való kapcsolatban. Bár sem termelője, sem számottevő fogyasztója nem vagyok a város és a megye címerében is megörökített természeti kincsnek, az előbbiek miatt örvendve látom a reánk következő hetek programjaiban a szőlő és a bor felmagasztalásának eseményeit. Abban reménykedem ugyanis, hogy ezek koszorúja - a zamatokba való elcsábuláson túl - a boldogabb józanságra való elszá- nás hírverése. többek között a ceremónia előtt az államtitkár asszony. Dr. Toller László polgármester azt a reményét fejezte tó a zászló átvételekor, hogy az ország és a város egységét szimbolizálja az ajándék. S arra kérte a zászló átadóját: tolmácsolja a miniszterelnöknek, hogy Pécs tisztelettel invitálja és várja a látogatását. A város szalagját dr. Szolcsá- nyi Jánosáé, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatója kötötte rá a zászlóra, amelyet a történelmi egyházak képviselői áldottak meg: Mayer Mihály megyés püspök, Hegedűs Lóránt református püspök, Káposzta Lajos evangélikus püspötóielyettes és Schönberger András pécsi főrabbi. Millenniumi zászlónk Dr. Mikes Éva adta át a millenniumi zászlót Pécs polgármesterének, dr. Toller Lászlónak Rovásírás márványtáblán Az ősi magyar rovásírásnak állít emléket e héten egy pécsi tudományos konferencia és egy márványtábla. A legrégebbi dunántúli rovásírásos nyelvemlék régészeti lelete a pécsi Citrom utcában került elő. Ősi kultúránk igen fontos ágának, az írásnak kíván emléket állítani az önkormányzat a Citrom utca 16. számú épület falán a A millenniumi évhez kapcsolódóan Pécs város, az Ősmagyar Kultúra Baráti Társaság és a Janus Pannonius Múzeum szervezésében 2000. szeptember 8-9-én „Az ómagyar kultúra nyomában” című konferenciát rendez a pécsi kulturális központban. A konferencia egyik fő témája: „A magyar írásbeliség kezdetei, a rovásírásos emlékek” bemutatása. Pécsett 1984-ben a Jókai utca, Citrom utca kereszteződésében közműcsere munkáinál került elő egy kő, amelynek felületén pajzsalakban ősi magyar rovásírással írt szöveg látható. Dunántúl területéről ez az első rovásírással írt nyelvemlékünk. A pécsi emlék feltehetően a XIII. században íródhatott, tekintettel arra, hogy ezen a területen állt a középkori Szent Bene dek templom, amely az 1232. évi pápai tizedjegy- zéken szerepel először. Rovásírásunk legtovább a székelyeknél maradt fenn. Erdélyen kívüli rovásemlékek csak az utóbbi évtizedekben kerültek elő a Tiszántúl és a Dunántúl területéről. Legutóbb idén tavasszal Somogy- bőn - régészeti ásatás közben - találtak egy rovásírásos agyagfú- vókát, amely a X. században keletkezhetett. tak szerint a következő szerepel: „E helyen állt a középkori Benedek templom, melynek falából 1984-ben a Dunántúl első rovásírásos lelete került elő. A kő címerpajzsot ábrázol, ősi magyar rovásírásos felirattal. ” A tábla állítását a Műemlékvédelmi Hivatal engedélyezte, a Képző és Iparművészeti Lektorátus mellett működő bizottság a grafikai tervet jóváhagyta, valamint a ház tulajdonosai is hozzájárultak az elhelyezéshez. A jogi, igazgatási és ügyrendi bizottság határozatában 80 ezer forintot biztosított a civil szféra és a külső 85x60 centiméteres méretű fehér szervek támogatása alapból a táb- márványtáblán. Rajta - az erről la kivitelezésének költségeire, szóló rendeletben maghatározót- _______________________1 DE XION SALGÓ PROFILOK POLCOK P140/2m, 3m 305x914 P160/2m, 3m 381x914 457x914 610x914 IPARI SZERELVÉNYEK B0WDENHUZAL0K SODRONYKÖTELEK ROSTASZÖVETEK KERÍTÉSFONATOK HUZALOK BR0NZ-, METAMIDRUDAK PLEXILEMEZEK VIRO-MAX KFT. PÉCS, IPARÚ. 7. 72/313-286,80/323-323 (a vásárcsarnoktól 200 m-re, a fetüljárú alatt) (5AVÁLLÓ j CSAVAROK Postán, utánvéttel Isiy Az előfizetés legegyszerűbb módja. A részletek miatt hívja a 06-80-200-089-«s ingyenes zöld számotl l