Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-05 / 244. szám
Pfi Ü 2000. Szeptember 5„ kedd BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Napirendre kerültek a napirend előtti kérdések A siklósi önkormányzati képviselők egy csoportja megelégelte, hogy a napirend előtti felszólalás lehetőségével élve a városatyák egy része - választott társaik türelmével játszva - szinte minden alkalmat kihasznál arra, hogy - ugyan nem jelentéktelen, de - a közügyektől messze álló problémáját a testület elé tárja. Vannak városok, ahol egyáltalán nem divat napirend előtt szót kérni. Baranyai körkép A siklósi képviselő-testület jogi és ügyrendi bizottsága az elmúlt időszak tapasztalatai alapján rendezni kívánja a napirend Ahol nem kémek szót előtti felszólalások, vagyis helyi fogalom- használattal az „interpellációs óra” kérdéskörét. A kisebb fajsúlyú ügyek rendszeres és hosszas taglalása ugyanis már-már hátráltatja a testület munkáját. Koller Zoltán bizottsági elnök szerint a képviselőknek fogalmi zavarai vannak a napirend előtti kérdésfeltevést, illetve az interpellációt illetően. Az ülés előtti felszólalásnak nincsenek különösebb formai követelményei, nem szükséges például írásban, előre beadni az anyagot, mint az az interpellációnál szokás, de ott és akkor természetesen döntés sem születhet az adott kérdéskörben. A városatyák az utóbbi időben mégis egyre gyakrabban élnek a napirend - és a tévékamera - előtti megnyilatkozás lehetőségével. A jelenlegi rendszer felülvizsgálatát indokolttá teszi az a tény is, hogy amennyiben a képviselő nem fogadja el a napirend előtti felszólalására kapott választ, ugyanakkor a testület összességében áldását adja rá, akkor semmi sem történik, a dolog marad a régiben. (A városban a csapadékvíz-elvezető csatornák tisztításának ügyében hónapokon keresztül hallatta a hangját a német kisebbségi képviselő, mire az illetékesek tettek is valamit.) Koller Zoltán elmondása szerint a felszólalások időkorlátait is felül kell vizsgálni. Napirend előtt jelenleg egy óra áll a képviselők rendelkezésére, ennek betartása - huszonegy képviselővel, fejenként öt perces időkerettel - viszont alkalmanként lehetetlen. A bizottsági elnök lapunk kérdésére elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a jövőben napirend előtt valóban csak a város érdekében történjen felszólalás, a kisebb volumenű - interpellációra nem érdemes - dolgokat testületi ülésen kívül, a hivatal berkein belül próbálják meg a városatyák elintézni, vagyis ne közszereplésre, hanem a tényleges probléma megoldására fordítsák idejüket.- Azt lesz a legnehezebb meghatározni, hogy ki döntse majd el, mi minősül közérdekű kérdésnek és mi nem, hiszen az állampolgárok által a képviselőknek tolmácsolt problémák az érintettek szerint mindig a legfontosabbak közé tartoznak - mondta Koller Zoltán. Pécsett szintén jelentős időt szán a képviselő-testület a napirend előtti felszólalásokra. Mint Papp Judittól (képünkön), a város jegyzőjétől megtudtuk, a Szervezeti és Működési Szabályzat alapján mindenkinek alanyi joga, hogy maximum öt percben felszólaljon valamilyen napirenden nem szereplő halaszthatatlan, rendkívüli ügyben, amelyre aztán minden képviselő három percben reagálhat. ____ K. J.-S. G. Bá r a lehetőségük meg van rá, Komlón csak rendkívüli esetben kémek szót napirend előtt a városatyák. A testület már évek óta úgy alakította a munkáját, hogy egy-egy ülésen mindenekelőtt az előzetesen kidolgozott napirendi pontokon legyen a hangsúly. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az „egyebek” között ne szólalhatna fel bárki valamilyen közérdekű ügyben. Mohácson szintén nem divat a tervezett program előtt előhozakodni a saját választókörzet ügyes-bajos dolgaival, az elmúlt évben is csak egy-egy alkalommal fordult elő, hogy valaki az elsők között kért szót valamilyen halaszthatatlan problémával. A napirend előtti szó jogát a képviselő-testületek saját működési szabályzatukban határozhatják meg. Gyógyfürdő: elindult a tárgyalás Közel egymillióról forint az eltérés a két ajánlat között A korábbi levélváltás után tegnap immár szemtől szemben tárgyaltak a legilletékesebbek, azaz a vevő harkányi és az eladó megyei önkormányzat vezetői a Harkányi Gyógyfürdő Rt. ötven százalékos tulajdonrészének eladásáról. Az álláspontok egyelőre távol vannak egymástól, miután az eladó csaknem egymilliárd forinttal többre tartja vagyonát, mint amennyit a harkányiak kínáltak érte. Lottónyeremények 35. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 23, 50, 76, 79, 89 Joker: 348687 Ötös nem volt Négyes 1.026.458 Ft Hármas 12.932 Ft Kettes 722 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 4, 24, 25, 26, 29, 45 Pótszám: 35 Hatos nem volt 5+1 3.731.901 Ft Ötös 207.328 Ft Négyes 3.207 Ft Hármas 601 Ft Szezon végi hordótolvajok Orfű Százezer forint értékben loptak el söröshordókat a napokban az orfűi strand egyik büféjének udvarából, Harkány-Pécs Tegnap került sor az első hivatalos egyeztető tárgyalásra a harkányi és a Baranya Megyei Önkormányzat között. Mint ismert, utóbbi szeretné pénzzé tenni a Harkányi Gyógyfürdő Rt.-ben birtokolt ötven százalékos tulajdon- részét. A „házon belüli” harkányiak hajlanak is az ügyletre, s ennek megfelelően hétfőn meg is tették - feltehetően nem utolsó - ajánlatukat.- Egyelőre jelentősen eltér a két fél álláspontja - tájékoztatta a tárgyaláson történtekről a Dunántúli Naplót dr. Kékes Ferenc (képünkön), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke. - A társaság jegyzett tőkéje 684 millió forint volt, persze azóta a műszaki infrastruktúra jelentős fejlesztésére került sor. A harkányiak az üzletrészért most 376 milliót ajánlottak. Mi elkészíttettük az értékbecslést, ami alapján 2,6 milliárdban határozták meg az egész tulajdon értékét, vagyis nyilvánvalóan többet szeretnénk érte kapni annál, amit a vevők most ajánlottak. Nagyon fontosnak tartjuk a megegyezést, s megítélésem szerint mindkét fél törekszik a megállapodásra. Abban maradtunk, hogy egy hét múlva ismét tárgyalunk. Kékes Ferenc elmondta még, hogy az ügylet megvalósulása után az abból befolyó összeget a megye egészét jobban érintő beruházásokra kívánják fordítani. Konkrétan a közlekedés - így a pogányi reptér -, illetve a kistelepülések informatikai rendszereinek fejlesztésére költenék a pénzt. A kormányzat szándékai szerint a közeli jövőben kiemelt támogatást fordítanának a gyógyfürdőkre, ennek révén valószínű, hogy Harkány bekerülhet az ország öt legnagyobb gyógyfürdőközpontja közé, így ennek okán is sürgetővé válhat, hogy rögzüljenek az új tulajdonviszonyok.- A megyei önkormányzatnak azt is figyelembe kell vennie, hogy Harkánynak mennyit áll módjában kifizetni úgy, hogy utána is működőképes legyen a város - jelentette ki Bédy István, a település polgármestere.- 1,3 milliárdot nem tudunk fizetni. Egyébként a fürdő nem pusztán egy vagyontárgy, hanem működő részvény- társaság, így a forgalmi érték csak egy tényező a számos másik mellett. Ennek ellenére én is bizakodom a tárgyalásokat illetően, különben nem is folytatnánk tovább azokat. máté b. Holnap Tóth Nikoletta nagypeterdi hölgy fényképét közöljük A nap mosolya Mihovics Zsuzsanna (Pécs) További képek: www.dunantulinaplo.hu * Emelt díjas telefon (99 Ft+ÁFA/perc) Életkor: 19 Magasság: 172 cm Foglalkozás: tanuló Családi állapot: hajadon Csillagjegy: nyilas Hobbi: tánc Kedvenc étel: rakott krumpli Kedvenc ital: kóla Játékra, egyfajta fürdőruhás szépségversenyre hívjuk! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint úgy érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lehetőleg nem túl régi fürdőruhás fényképét lapunknak. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotóriportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók augusztus 21-től négy héten át jelennek meg a Dunántúli Naplóban, és megtekinthetőek lesznek az interneten is, a www.dunantulinaplo.hu címen. A versenyben résztvevő hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy e©; tíznapos, kétszemélyes görögországi utazást nyer! Olvasójnk ennek a szelvénynek a beküldésével, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál ✓ egy kétszemélyes, tíznapos görögországi Utazás! Címűnk: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf. 134. *) A borítékra írják rá: „A nap mosolya"! A szavazó neve: _____________ ____ ________ ____ A s zavazó pontos címe:________________________________ ______________________Röviden______________________ Sz entlőrincnél dobáltak Kővel dobáltak meg egy vonatot vasárnap a szentlőrinci felüljáróról. Baleset szerencsére nem történt. Ezen a napon Sárosánál húsz percig nyílt pályán vesztegelt a Misina IC, mert a sínekre helyezett betondarab, miután összetört, kocsikat kapcsoló vezetékeket rongált meg. Pár napja Kishajmás és Godisa között azért lassított a vonat, mert gumitömlőket hajigáltak a kocsikra egy felüljáróról. A MÁV Rt. a rendőrség és az érintett önkormányzatok segítségét kérte a nyomozásban. (cs) Pollenjelentés: támad a parlagfű Az ÁNTSZ pollenfigyelő szolgálatának mérései szerint az elmúlt héten a szállópollen mindennap nagyon magas értéket mutatott. Sajnos a hétvégi eső nem volt elég ahhoz, hogy számottevően lecsökkentse a város és környékének légkörében az allergén pollenszámot. A hét többi napján a nemzetközi határérték több mint tízszeresét érte el a parlagfű pollenszám. A pollenelosztás továbbra is azt mutatja, hogy a parlagfű virágpora adja a napi ossz szállópollen 95 százalékát. Az allergén gombaspórák közül az Altemaria és a Cladosporium is többször magas koncentrációt ért el. Felvételizők figyelmébe! A Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub egyetemi oktatók irányításával egyetemi és főiskolai előkészítő tanfolyamokat indít a következő tantárgyakból: történelem, magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, biológia, szociológia és politológia. A tesztekkel bővített előadássorozat 100 órás. Érdeklődni és jelentkezni a Vasutas Művelődési Házban (Pécs, Váradi A. u. 7/2.), illetve a 236-608-as és a 310- 037-es telefonon lehet. A klubban beszerezhetők a felkészüléshez szükséges alternatív tankönyvek, illetve tesztkönyvek. Öt söröshordó tűnt el a közelmúltban Orfű egyik lángossütő- jének elkerített udvarából. A göngyöleg értéke eléri a százezer forintot.- Valószínűleg alkalmi lopásról van szó - mondta Tóth József hadnagy, az Orfűi rendőrőrs parancsnoka. - Az ilyen esetek szerencsére nem nehezítették a dolgunkat idén nyáron tömegesen, a korábbi évek statisztikai kimutatásaihoz képest a szezon igen csendesen telt el, ami a megerősített közterületi szolgálatnak is köszönhető. Míg az őrsön korábban sokszor több mint húsz ügy nyomozása zajlott egy időben, addig idén átlagban hét-nyolc bűn- cselekmény után kutattak a rendőrök.- A zsúfolt strandokon sem történt sok lopás, a vagyon elleni bűncselekmények sorából mindössze két gépkocsi „meg- lovasítása” emelkedik ki - mondta a hadnagy. __________________ ______ S.G. A város, fényekbe emelve A vérbeli fotós vállán fényképezőgép lóg, táska, mázsányi apparát - többségünk legalább is így képzeli el. Pécs tán leghívebb képi krónikására, Csonka Károlyra nem ez jellemző. PÉCS Egy alkalommal, amikor észrevette, hogy a Széchenyi téri kandeláberek nátron égői a napfénynyel kelnének versenyre, azonnal hazarohant masináért - meséli -, de nem a vadászkodé riporterek fajtájából való. Ezt nemcsak eddigi munkássága, hanem tegnap megnyitott csodásán szép tárlata is igazolja. A Művészetek Háza tetőtéri galériájában egy évtized válogatott anyagát mutatja be „Pécs, a 2000 éves város” címmel, és egy régimódi technikát képviselő masinával, egy Hasselbladdal varázsol el bennünket. Szárnyas angyalok, barokk faldíszek, árnyékok árkaival kirajzolt féldombormű-szentek. A Korsós Sírkamra alulról megvilágítva, lövellő vörös fény hasadé- kaival, mintha lávamezőn ringa- na. Templomok sziluettje. Szobrok a fény finom pengéjével kimetszve. Keveset mond, ha a képeket festőinek nevezzük. Ha a megfigyelés alázatát, a szépre való érzékenységet és a kivitelezés trükköktől, vegyészkedéstől mentes módját is tekintetbe vesszük, akkor ez festészet fotós eszközökkel, négyzet alakú képekbe álmodva. Csonka, ha kell napokig vár, amíg éppen úgy ül meg a fény a házfalon, hogy a könyöklő a leghosszabb árnyékot vesse, vagy hogy a napfény úgy seprűzze végig a Dóm falát, hogy a kitágult térbe belopózzon az olasz városok időtlen atmoszférája. A városszeretet. Igen, talán ez a jó szó, mondja az ötvenes éveiben járó Csonka Károly, aki gyermekkorában a Szamárkút vizét kortyolta, a Mecsek zöld arcát ismerte jól, és csak huszonnyolc évesen vett először a kezébe fényképezőgépet. A múltból megmaradt a természet szeretete - a Dzsámiról bravúros fotó készül egyetlen, a komor falak mögül előkandikáló zöld ág kedvéért - , vállalatok, kulturális intézmények, újságok rendelnek tőle munkát, és amit művészetével tesz, valódi leletmentés is, a történelmi város értékeinek kivételes színvonalú dokumentálása. Most a „Ballada a városról” című sorozatának folytatására készül. Ez a tárlat szeptember 25-ig látogatható. B.R. 1 L *