Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-27 / 266. szám

2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Szeptember 27., szerda » A z Európai Unió soros francia elnöksége kedden úgy érté­kelte, hogy Szlobodan Milosevics elvesztette a jugoszlávi­ai elnökválasztásokat. Felkérte az Veresége elismerésére szólítják fel Milosevicset Az Európai Unió hajlandó feloldani a szankciókat EU tagjait, hogy szüntessék meg a büntető intézkedéseket a balkáni országgal szemben. Az erről szóló nyilatkozatot Hubert Védrine fran­cia külügyminiszter jegyezte. Belgrad A kormánypárti Vecsemie Novoszti című lap fényképet közölt egy szeptember 21 -ei nagygyűlésről, amelyen állítása szerint több mint százezren vettek részt. Elemzők azonban kimutatták: manipulált képről van szó, amelyen a szemé­lyek és a tárgyak ismétlődnek, s a rendezvényre 15 ezernél is kevesebben mentek el. mények kihirdetésére. Ellenkező eset­ben a rezsimmel szemben álló erők saját jelöltjüket kiáltják ki győztesnek - jelentette be Cedomir Jovanovics, ezen erők egyik szóvivője. Az ellen­zék azzal vádolja Milosevicset, hogy megkísérli „módosítani” az eredmé­nyeket, s legalábbis második választá­si fordulót hirdethessen ki. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) kedden a szavazatok 97,5 szá­zalékának összeszámlálása után kihirdette, hogy jelöltje, Vojiszlav Kostunica megnyerte a jugoszláviai elnökválasztást a voksok 54,66 száza­lékával. Jovanovics hozzátette, hogy Szlobodan Milosevics a szavazatok 35,01 százalékát szerezte meg. Állítása szerint már csak 130 ezer szavazó­cédula kiértékelése és a Koszovóban leadott voksok összeszámlálása ma­radt hátra. Amennyiben azonban a szavazók valóban ilyen nagy arányban voksoltak Kostunicára, úgy már az el­ső fordulóban államfőnek választották. Vük Draskovics, a Szerb Megújho­dási Mozgalom (SPO) elnöke bejelen­tette, hogy lemond tisztségéről. Azzal indokolta távozását, hogy az SPO jelöltjei gyengén szerepeltek a parla­menti és elnökválasztásokon. Elis­merte, hogy hiba volt külön indulni a választásokon, nem pedig a Szerbiai Demokratikus Ellenzékkel (DOS) együtt. Előzőleg az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) vezetője, Vojiszlav Seselj és pártjának elnök­jelöltje, Tomislav Nikolics is bejelen­tette távozását. Nicole Fontaine, az Európai Parla­ment elnöke kedden felszólította a jugoszláv államfőt, hogy „fogadja el az urnák ítéletét”. „Milosevicsnek, aki pedig saját magára szabta^ a választást a jugoszláv alkotmány sietős reformjával, immár nem lehet­nek illúziói” - olvasható a Madridban tartózkodó Nicole Fontaine közlemé­nyében. Az elnök asszony szerint „a jugoszláv nép megmutatta, hogy éhezik a demokráciára, és rezsim- váltást akar”. Szerdáig adott határidőt a jugoszláv ellenzék a helyi kormánynak az ered­A Berani nevű montenegrói településen készült fotó és az árulkodó nyomok... FOTÓ: EUROPRESS/GAMMA Új szervezet a bűnözés ellen Magyarok közt Sydneyben Brighton A brit kormány harcot hirdetett a félkatonai szervezetekhez kötődő szervezett bűnözés visszaszorítására Észak-Iror- szágban. Peter Mandelson, a brit kormány északír ügyeinek minisztere a Munkáspárt kon­ferenciáján bejelentette, hogy a tartományban létrehoznak egy széles hatáskörű új hiva­talt, amelyet Adam Ingram, az Észak-írország biztonságáért fe­lelős miniszter irányít majd. Ez a szervezet koordinálja majd az Összes karhatalmi szerv - a rendőrség, a katonaság, a határ- és a vámőrség - munkáját. Bár a legtöbb északír félkato­nai csoport tűzszünetet hirde­tett, de szinte mindannyian részesei a szervezett bűnözés­nek. Jóformán mindennapos a csempészés, az illegális szesz- és dohánykereskedelem, amelyből rendkívül busás hasznot húznak a különböző bűnözői csoportok.„Ebből tart­ják fenn a félkatonai szerveze­teket, és ezáltal akadályozzák az északír békefolyamat kibontakozását” - magyarázta a miniszter. Hatalmi harc Moldáviában Chisinau Orbán Viktor miniszterelnök Sydneyben megkoszorúzta Csík Tibornak, az 1948. évi londoni ohmpiai bajnok ökölvívónak a sírját. Az Olimpiai Park közelében lévő rookwoodi temetőben mintegy háromszáz magyar előtt dr. Szakony Ferenc atya tartott beszédet. Kiemelte, hogy Orbán Viktor személyében az első magyar miniszterelnök lép Ausztrália földjére. A kormányfő ezt követően az olimpiai faluba ment, ahol Graham Richardson polgármester köszöntötte. _________________________________________fotó: mti Hír ek röviden Dúl a hatalmi harc Moldáviá­ban, amely Albánia mögött kullogva ma Európa legszegé­nyebb állama. Tavaly a parla­ment elfogadta Petru Lucinschi elnök hatáskörének korlátozá­sát, mire az államfő, a korábbi szovjet idők párttitkára, nép­szavazást írt ki, s ezen nem­csak visszaállították, hanem ki is terjesztették a hatáskörét. Az új elnökválasztás 2001 ja­nuárjában esedékes. A hatalmi harc egyre jobban kiszélesedik az elnök és ellenzéke között: a tét az, hogy alig valamivel több, mint három hónap alatt melyik tudja kétvállra fektetni a másikat. Közben az országot szakadás fenyegeti, hiszen az oroszok, az ukránok és a tatárok lakta keleti rész, Transznisztria le akar válni. Állítólag sok az ellenőrizetlen fegyverraktár, s a gazdasági reformok évek óta váratnak magukra...______________irétii Tá rgyalások a Közel-Keletről Barak izraeli kormányfő tegnap magánházában lát­ta vendégül Arafat palesztin vezetőt. A két politikus telefonon közölte Clinton amerikai elnökkel: „keményen dolgoznak” és elküldik delegátusaikat Washingtonba a megbeszélések folytatására. Olajblokád Berlinben A német főváros belső kerületeit megbénító akció­jukkal sem tudták adócsökkentésre kényszeríteni a közúti fuvarozók a kormányt, amely mindazonáltal pénzügyi segítséget helyezett kilátásba a magasba szökött üzemanyagárak miatt nehéz helyzetbe került ágazatnak. A tervezett, távolságtól függő kamionadó bevezetésétől azt remélik, hogy így si­kerül távol tartani a német fuvarozási ágazattól a dömpingárakkal operáló külföldi vetélytársakat. Visszaélés az SPD-nél is? A Német Szociáldemokrata Párt a nyolcvanas évek­ben pénzügyi szabálytalanságot követett el, amikor nem tüntette föl bevételei között az üzletrészel­adásból származó márkamilliókat. A Die Welt című napilap rendelkezésére álló szerződésmásolat sze­rint az SPD 1986-ban 63 millió márkáért adta el egy kiadóvállalatban szerzett 90 százalékos üzletrészét. Kényszermunkások kártérítése Elkészült az osztrák-amerikai szerződés a náci idők kényszermunkásainak kártérítéséről. Már csak az egykori kárvallottak ügyvédjeit kell meg­győzni, hogy megbízóik jól járnak és akkor októ­berben aláírhatják a 6 hatmilliárd schihingről szóló megállapodást. Az egyezségben az Egyesült Álla­mok kijelenti: végleg le kívánja zárni a témát, és ja­vasolja bíróságainak, hogy a jövőben ne fogadjanak el több ez irányú követelést. Orosz rakétakísérlet Újabb sikeres kísérletet hajtottak végre a kamcsat- kai félszigeten a Topol-M jelzésű interkontinentális ballisztikus rakétával, amely „rendkívüli pontos­sággal küzdötte le” a kitűzött célpontot. Az orosz hadászati fegyverek gerincét képező rakétákból ed­dig 22 példányt állítottak hadrendbe, s idén további negyven darabot kap a hadsereg. Robbanás egy fegyvergyárban Két munkást megölt, tízet pedig megsebesített egy robbanás a bulgáriai Arzenál fegyvergyár kazanlaki üzemében. A szerencsétlenség karbantartás alatt következett be a Szófiától 200 kilométerre keletre fekvő üzemben. ■ Randevúzik a pénzvilág Havel elnök: „Európai-amerikai újkorban élünk” Prága Václav Havel cseh elnök kedden megnyitotta a Nem­zetközi Valutaalap és a Világbank idei közgyűlését. Beszédében az államfő hangsú­lyozta: a szegénység ellen hosszú távon csak úgy lehet sikeresen harcolni, ha a fejlődő országok gazdasági szerkezetének átalakí­tása mellett újraértelmezik a mai civilizáció alapértékeit is. Havel szerint a mai nemzedék alapve­tően az európai-amerikai újkor­ban él, s ezt éppen azok az orszá­gok határozzák meg, amelyek ma a leggazdagabbak és legfejlet­tebbek közé tartoznak. „Ebből ki­folyólag pedig lehetetlen, hogy ne vegyenek részt azon folyama­tok kritikus felülvizsgálatában, amelyeket történelmileg éppen ők ihlettek” - szögezte le. A háromnapos tanácskozáson több mint 180 ország pénzügy- minisztere, jegybanki elnöke és a nemzetközi pénzügyi intézmé­nyek vezetői vesznek részt. Ugyanakkor több ezer olyan kül­földi is Prágába érkezett, aki tün­tetni kíván a Nemzetközi Valuta­alap és a Világbank tevékenysé­ge, a gazdasági globalizáció el­len. Délután összecsapásra is sor került a rendőrök és a tiltakozók között, akik három menetoszlop­ba sorakozva több irányból meg­próbálták áttörni a karhatalmi erők által felállított kordont. Az első összecsapás a Nuslei völgy felett átívelő híd alatt rob­bant ki. A tüntetők vörös és feke­te zászlókat lengető, kapitalista­ellenes jelszavakat skandáló többezres csoportját itt olasz és spanyol anarchisták vezették. Miután a rohamrendőrök egy ki­sebb utcában elállták a tömeg út­ját, s vízágyúkkal meghátrálásra késztették, a tüntetők ellentáma­dásba mentek át. Felszedték az utcaköveket, kövekkel, üvegek­kel és más tárgyakkal megtámad­ták a rendőröket, akik ismét víz­ágyúkkal és könnygázzal vála­szoltak. Később a tüntetők számos autót is feltörtek, Molotov-kok- télokat készítettek és dobtak a rendőrökre, akik gumibotokkal mentek neki a tüntetőknek. A hí­don átvezető utat, amelyet szin­tén több ezer tüntető ostromolt, a rendőrség páncélos járművekkel és vízágyúkkal állta el. A tünteté­sek következtében Prága köz­pontjában megbénult a gépkocsi- forgalom. A Vencel téren egy cso­port szétverte a gyorsétterem kirakatait, s kárt tett a belső be­rendezésben is. Űrseprő jól seper Megtisztítják a kozmoszt a szaporodó szeméttől Albuquerque Nagy teljesítményű lézerek­kel megsemmisíthetők a tá­madó rakéták, és meg lehet tisztítani a világűrt a hulla­dékoktól is. Amerikai tudósok sikerrel dol­goznak mindkét feladat megol­dásán. A módszer viszonylag egyszerű: a célra irányított, nagy energiájú sugár addig a pontig hevíti fel a közeledő rakéta tes­tét, amíg az - még jóval a célba érés előtt - felrobban. Az eljárást az izraeli fegyveres erőkkel együttműködve fejlesz­tik ki. A cél ugyanis elsősorban az, hogy Izrael hatékonyan tud­jon védekezni a területére pa­lesztin szélsőségesek által Liba­nonból indított, orosz gyártmá­nyú rakéták ellen. Ugyanezt a módszert alkal­mazzák az amerikaiak a világűr­ben keringő hulladékok eltünte­tésére is. Óvatos becslések sze­rint már vagy 150 ezer, egy és tíz centiméter közötti méretű tör­melék, alkatrész kering nagy se­bességgel az űrben, komolyan veszélyeztetve az ott elhelyezett műholdakat. Sőt, emberi életeket is: becslések szerint egy a tízhez az esélye például annak, hogy a most felállított nemzetközi űr­állomásba beleütközik egy ilyen tárgy, és súlyos balesetet okoz. Áz amerikai program azt irá­nyozza elő, hogy a következő években lézersugárnyalábokon alapuló „seprűvel” megtisztítják a 200 és 1500 kilométer közötti térben az űrt. A lézer felizzítja a tárgyakat, ennek hatására azok fokozatosan a Föld felé közeled­nek, majd a légkörben végképp megsemmisülnek. EUROPRESS *

Next

/
Thumbnails
Contents