Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-22 / 261. szám

U 2000. Szeptember 22., péntek HAZAI TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 3. oldal Bírál az ifjúság Budapest Az ifjúság helyzetével foglalko­zó parlamenti nyílt napon kevés elismerő szót, annál több kriti­kát kapott a kormányzat fiata­lokról készült helyzetértékelő jelentése. Tavasszal nyújtotta be az Országgyűlés elé az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) azt a jelentést, amely a fiatalokat érintő demográfiai folyamatok­kal, egészségügyi állapotukkal, munkaerő-piaci szerepükkel foglalkozik. Szabó László, az ISM helyettes államtitkára a mintegy 200 oldalas tanulmány legnagyobb erényének azt tart­ja, hogy az alapja lehet további átfogó kutatásoknak. Az ellenzék szerint ugyanak­kor a jelentés hiányossága ép­pen az, hogy megoldási javaslat nélkül rögzít mindenki által is­mert tényeket és folyamatokat. Mint azt az MSZP ifjúsági mun­kacsoportjának vezetője, Tóbi­ás József lapunk kérdésére el­mondta, a fiatalokat képviselő szervezetek legnagyobb gondja az, hogy még ma is úgy érzik, nem szólhatnak bele az őket érintő döntések meghozatalá­ba. Márpedig sürgősen és ér­demben lépni kellene a kábító­szer visszaszorításában, az ok­tatási rendszer tényleges átala­kításában. H. M. PARLAMENTI NOSZTALGIÁZÁS. Az első önkormányzati választások közelgő évfordulója alkalmából ünnepi - bevallottan - nosztalgia­bizottsági ülést tartott tegnap a parlament önkormányzati bizottsága. A találkozóra mindazok meghívást kaptak, akik az elmúlt tíz év alatt tagjai voltak ennek a testületnek. Az első bizottsági elnök, Wekler Ferenc vezetésével az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésének lehe- tőségeiről tanácskoztak az aktív és a ma már visszavonult politikusok.____________________________________fotó: europress/kallus györgy Hírcsatorna VIDÉKFEJLESZTÉS. Össze kell kapcsolni a mezőgazdaság, a vidék- és a területfejlesztés kérdését. Erről Torgyán József miniszter beszélt egy regionális vidékfejlesztési konferencián Debrecenben. Hozzátette, hogy a költségvetési pénzek egy cél érdekében történő felhasználá­sáról már tárgyalásokat kezde­ményezett több szaktárcával. PEDAGÓGUSBÉREK. A szak tárca tegnap közleményben pontosította az elmúlt hetek bér­emelési híreit. Eszerint a közok­tatásban dolgozó pedagógusok átlagkeresete 2001-ben összesen 16 százalékkal nő, és a jelenlegi havi 83900 forintról 109500 fo­rintra emelkedik. A nem peda­gógus munkakörben foglalkoz­tatottak illetménye átlagosan 13,9 százalékkal lesz magasabb. PARLAMENTI SZIGOR. Az Or szággyűlés ügyrendi bizottsága - a kormánypárti képviselők sza­vazatával - általános vitára alkal­masnak találta a kisgazda Hor­váth Béla indítványát, amely sze­rint az ülésekről történő 5-30 na­pos kizárással lehetne sújtani azokat a honatyákat, akik a Ház méltóságát lejárató kijelentéseket tesznek, vagy magatartást tanúsí­tanak a parlamenti munka során. Esély a hangokra Országos körkép Magyarországon 60 ezerre becsülhető a siketek száma. Legnagyobb gondjuk az, hogy hiába szereznek szak- képesítést, a munkáltatók nem szívesen foglalkoztat­ják őket. A súlyosan hallás- károsultak 80 százaléka ezért rokkantnyugdíjból kénytelen megélni. 1958 óta szeptember utolsó va­sárnapja a siketek világnapja. Nemzetközi szervezetük célja az, hogy minden évben felhívják a figyelmet a világon élő mintegy 800 ezer hallássérült ember problémáira, beilleszkedési ne­hézségeikre. Podani János, a Siketek és Na­gyothallók Országos Szövetségé­nek elnöke lapunknak elmondta, hogy hazánkban a hallássérült emberek oktatása, szakképzése megoldott. Ugyanakkor bizonyít­vánnyal rendelkező asztalosok, keramikusok, bőrdíszművesek, számítógépes szakemberek áll­nak sorba munkalehetőségért. A munkáltatók többsége arra hivat­kozik, hogy nem tudnak „szót ér­teni” a siketekkel, de a hivatalok­ban, a közintézményekben, az orvosi rendelőkben is képtele­nek tolmács nélkül boldogulni a súlyosan hallássérült emberek. A szövetség ezért is sürgeti, hogy állami szinten - az esélyegyenlő­ség jegyében - minél előbb bővít­sék a siketek társadalmi beillesz­kedését segítő tolmácshálózatot. A hallásjavító eszközök gaz­dag választékát sem tudják igény­be venni a siketek, mivel ezek használatához minimális szintű hallóképesség megléte szüksé­ges. Számukra gyógyászati se­gédeszközként vizuális eszközök jöhetnek szóba. A villogó jelzők körébe sorolható babasírásjelzőt, az ébresztő és kapucsengésjelző készüléket külföldről szerzik be. Podani János szerint ezekre a speciális szerkezetekre egyetlen fillérnyi támogatást sem ad a társadalombiztosítás. Jó hír viszont, hogy Magyaror­szágon is egyre nagyobb sikerrel végzik az orvosok azt a műtéti beavatkozást, amelynek segítsé­gével a siketek hallóképessége helyreállítható. Dr. Répássy Gá­bor professzortól, a Semmelweis Egyetem Fül-orr-gégészeti Klini­kájának igazgatójától megtud­tuk, hogy az operáció egy mikro­elektronikai eszköz beültetését és egy elektróda belső fülbe he­lyezését jelenti. Az eddig meg­operált több mint száz siket kö­zött akadnak olyanok, aki ma már telefonálni is képesek a be­ültetett szerkezet segítségével. _______________________ N.ZS. El őnyök várnak a köztisztviselőkre A juttatásoknak örülnek, a vagyonnyilatkozatnak nem A kormány kedden döntött az úgyneve­zett köztisztviselői életpályára vonatko­zó törvényjavaslatról. Mint megtudtuk, a köztisztviselőknek 2001 januárjától járó kedvezmények vonzóvá tehetik a pályát, ám a családtagokra is kiterjedő kötelező vagyonnyilatkozat miatt máris többen aggódnak. Budapest A törvénymódosító javaslat kiemelt jutta­tásokat tartalmazó részleteiről még nincs teljes egyetértés, így azt a kormány - fino­mításra - visszaadta a Belügyminisztéri­umnak. Az azóta tartó korrekciók miatt a Belügyminisztérium levette az internetről a köztisztviselői törvény módosításának egyszer már közzétett „nyers” tervezetét, s a tárcánál nyilatkozni sem hajlandóak a hamarosan a parlament elé kerülő javas­A KÖZTISZTVISELŐKNEK 2001-TÖl JÁRÓ PLUSZJUTTATÁSOK- szélesebb ösztöndíjlehetőség;- 8,25%-kal magasabb illetményalap;- emelt nyelvpótlék;- alanyi jogon járó, a jelenleginél több ruhapénz;- üdültetési, lakásvásárlási, valamint egészség- és nyugdíjpénztári támogatás;- nyári-téli (egy-egy havi) pluszpótlék. latcsomag tartalmáról. Úgy hírlik, hogy a hallgatás mögött egyfajta óvatosság áll. Miért épp egy köztisztviselő minősítse - netán kritizálja - a rá is vonatkozó terve­zetet? Hiszen ha rosszat mond, kivívhatja azoknak a politikusoknak a haragját, akik majd a T. Házban voksolnak a zsebre menő passzusokról. Annyit mégis tudni lehet, hogy a kor­mány szándéka szerint megkülönbözte­tett megbecsülés vár az állami vezetés­ben és az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőkre. A cél jól felkészült, szakmája iránt elkötelezett, a minden­kori kormánnyal lojális, európai mércé­vel nézve is képzett gárda foglalkoztatá­sa. Ezért is tervezik a jelenlegi ösztöndíj- rendszer kibővítését, a köztisztviselői illetményalap első lépcsőben 8,25 száza­lékkal történő emelését, illetve azt, hogy az angolul, franciául és németül felső­fokon tárgyaló szakemberek kiemelt nyelvpótlékot vehessenek fel. Ha a honatyák megszavazzák, emelke­dik és alanyi jogúvá válik majd a ruha­pénz, s a jelenleginél egységesebb, ked­vezményes üdültetési, lakásvásárlási, egészség- és nyugdíjpénztári támogatás jöhet létre. Egy-egy havi külön illetmény­nek megfelelő nyári és téli pótlékkal is bővülne az eddigi juttatások köre. Csökkenteni kívánják az önkormányzati és az államigazgatási dolgozók jövede­lemkülönbségét, miközben a 2400 kor­mányzati főtisztviselői karra támaszkod­va elkezdenék az úgynevezett közigazga­tási vezérkar felállítását. Információink szerint a kiemelt fizetésű vezérkar tagjait szabadon mozgathatják majd az egyes tárcák között. A kormány foglalkozik egy - állítólag Neumann János nevével fémjelzett -, a köz­szférára vonatkozó információs terv beve­zetésével is, amely szerint az e területen dolgozók jelentős adókedvezményt kapná­nak otthoni számítógép vásárlásához, illetve az internetes hozzáféréshez. Üröm az örömben a családtagokra is kiterjesztett kötelező vagyonnyilatkozat tervezett bevezetése a korrupció kiszűrése érdekében. A magasabb beosztásúaknak évente, a „mezei” köztisztviselőknek 5 évente kellene elszámolniuk vagyon­gyarapodásukkal. A bevallásokat egy új szervezet, a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal vizsgálná meg. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos al­kotmányos aggályokra reagálva Szikinger István alkotmányjogász elmondta: az alap­törvénnyel elvileg nem ellentétes, hogy bizonyos körökben bevezessék ezt a fajta kötelezettséget. A taláros testület korábbi állásfoglalása szerint viszont ennek a lépés­nek - vagyis az alapvető emberi jogok kor­látozásának - csak akkor van helye, ha az feltétlenül szükséges és arányosan több előnnyel jár, mint amennyi hátrányt okoz. Szikinger hozzátette: amíg a takarékbeté­tek titkosak, addig eleve kérdéses a bevallá- sok komoly kontrollja. ______takács mariann A kunfehértói Arany Kapu Rt. felhívja régi és leendő' partnerei figyelmét, hogy borpárlatgyártásra a borászati melléktermékek (seprő, aljbor, derítési alj, valamint seprőtészta, borkő) felvásárlását kedvező feltételekkel tovább folytatja Amit kínálunk:!. Gyors szállítási határidők. 2. Szállítási költségek átvállalása. 3. Kedvező átvételi árak. 4. Rövid fizetési határidő. Címünk: Arany Kapu Rt. 6413 Kunfehértó IV. körzet 6. Jelentkezésüket várják munkatársaink: Babós László Tel.: 77/407-044/225 vagy 30/299-5986 Tar Endre Tel.: 77/407-044/224 vagy 30/299-5991 Fax: 77/407-110 Cégünk alkoholtermék-adóraktári engedéllyel rendelkezik. Szuper szezonvégi akciók! Szeot. 28. oki 5. \r / 1 hél/fó/Ft 1 hét/fn/Ft 64.900 84.900 119.900 89.900 109.900 69.900 79.900 99.900 foestodi Kodon + Krétai niV4/o Rulett * * * Z------------1 99.900 Co ala * * * (regg)+Armonio * * (regg) 109.900 Codn # # ♦ (FP)+Gortyno * # * (FP) 129.900 Gyermekár bárhová 89.900 Ft, 1 ágyas felár 35.000 Ft Gran Canaria, Teneriffe október 31-től Gf. Cnnnria. oki. 31, no». 7.14,21. 1 hét/tö/R Zhét/li/Ft Guyana apartman * * 99.900 129.900 0 Cardinal apartman* * * 109.900 144.900 Hotel Beverli Park * * * (FP) 129.900 189.900 Gyecmekcr ] 1.2 hétre minden apartmanba 74.900 Ft teneriffe. oh. 31. nov. 7.14.21.28. lhét/li/R 2hét/li/R Hotel Green Park * * * 99.900 129.900 Hotel Teneriffa Gold * * * • (FP) 129.900 189.900 Gyermekét 1 ill. 7621 Pécs, Tel: (72) 310-335, H- P: 10-18 ig, Se 10-14 ig V __________________________ 1 h étre 12 évesig 79.900 Ft . Király u. 30. Hotel Residence Hotel Samara*" Szent. 28. okt. í Rulett** Hotel Mallorca * Szeot. 28. oki. 5. Rulett (reggeli) Oasis hotel v. studo Hotel Gri **1FP) Adecca A világ 55 országában 5000 irodával Megbízónk egy külföldi tulajdonban lévő vállalat, mely­nek pécsi raktárába raktárvezetőt keresünk. Az Ön feladató a raktár munkájának szervezése, irányítása, ellen­őrzése, a napi szintű kiszállítási és raktározási folyamatok vég­rehajtásának biztosítása, koordinálása. Ön felel az alvállkozók fel­kutatásáért, Illetve teljesítésük folyamatos ellenőrzéséért. Középfokú végzettségű, vezetői gyakorlattal rendelkező pályázók jelentkezését várjuk. Elvárásaink közé tartozik a felhasználói szintű számítógépes ismeret, e- lőnyt jelent a középfokú szállítási és/vagy logisztikai ügyintézői vég­zettség és gyakorlat. Érdeklődés esetén szakmai önéletrajzát az alábbi címre szíveskedjen eljuttatni: Ädeuo Kft., 7622 Pécs, Hagy Lajos kir. u. II. TeL/fax: (06-72) 211-000 Email: adetcop@drflvunet.hu j f "f f . A new world at work. / 4

Next

/
Thumbnails
Contents