Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-13 / 190. szám

BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal 2000. Július 13., csütörtök Fejlődő hálózat Pontosabban oszthatók a segélyek SZENTLŐRINC A Szociális és Családügyi Minisztérium által kiírt pá­lyázat egyik nyerteseként az önkormányzat úgyneve­zett Szociális Igazgatási Mintahelyet alakított ki.- A Szociális Igazgatási Minta­hely tulajdonképpen egy folya­matosan fejlődő, pontosabban fejlesztés alatt álló informatikai hálózat, mely a hivatal minden­napi munkáját jelentősen meg­könnyíti - tudtuk meg Karakán Bélától, Szentlőrinc aljegyzőjé­től. A hálózat segítségével lénye­gesen egyszerűbben, gyorsabban és pontosabban kaphatnak képet az önkormányzat munkatársai a különböző szociális juttatásokat igénylőkről, illetve az ezekért fo­lyamodóknak adható pénzügyi támogatásról.- A rendkívüli segély iránti ké­relem elbírálásakor például szin­te egy gombnyomással, néhány másodperc alatt kideríthető, hogy az illető hányszor adott be kérelmet, kapott-e már, és ha igen, akkor mennyi pénzt - mondta az aljegyző. A minisztérium december óta eddig hárommillió forinttal támo­gatta a hálózat fejlesztését, jelen­leg havonta 200 ezer forinttal já­rul hozzá a költségekhez. KAPITÁNY G. DIPLOMAOSZTÓ. A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Intézetének háromnapos diplomaosztó­ján, amelynek a Pécsi Nemzeti Színház ad otthont, csaknem ezerhat- száz hallgató veheti át oklevelét. ______________________fotó, m. a. Ha dipuskát, gyorstüzelő fegyvert is árusított a lebukott rendőrtiszt Elkészült a vádirat M. A., a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság volt fegyverszakértő­jének büntetőügyében. Az előzetes letartóz­tatásban lévő szakembert azért állítják bí­róság elé, mert feltételezhető, hogy a rá bí­zott fegyverekkel rendszeresen üzletelt. A vevők között bűncselekmények elkövetői is szerepelnek. Pécs-Zalaegerszeg Legelőször december elején (Dunántúli Napló, 1999.12.08.) számoltunk be lapunkban arról, hogy M. A.-t, a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság fegyverszakértőjét letar­tóztatták. Az őrnagy elleni gyanú akkor lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés volt. Az ügy kivizsgálását az elfogultság elkerülése miatt a Legfelsőbb Ügyészség a Zalaegerszegi Ügyészségi Nyomozó Hivatalra bízta. Az első állítások szerint a rendőr­tisztet egy, a bűncselekmény-sorozat­tal összefüggésben álló személy jelen­tette fel, de mint később kiderült, a fegyver­szakértőt már jó ideje figyelte a rendőrség bel­ső ellenőrző szervezete, a gyanús viselkedésű férfi elleni vizsgálatot pedig maga a Baranya megyei főkapitány kezdeményezte. M. A. elismert szakértőként tevé­kenykedett a rendőrség kertvárosi bűnügyi technikai központjában, évente több száz esettel foglalko­zott, ezekkel összefüggésben pedig sok száz fegyver, lőszer fordult meg a kezei között. A gyanú - hogy az őrnagy a hozzá kerülő pisztolyokat, puskákat nem szak­szerűen kezelte, tárolta, sőt alka­lomadtán egyet-egyet el is adott be­lőlük - most megerősödni látszik. A Zalaegerszegi Városi Ügyészség 2000. július 6-án vádiratot nyújtott be a Pécsi Városi Bírósághoz folytatólagosan, üzletszerű­en elkövetett, lőfegyverrel, lőszerrel való visz- szaélés és más bűncselekmények miatt M. A. elsőrendű, valamint további hat vádlott ellen. A vádirat a szakértőt a visszaélés mellett - ugyancsak folytatólagosan elkövetett - sikkasztás­sá is terheli. Az ügyészség első nyilatkozatai, amelyek régóta tartó, szerteágazó bűncselek­ményt sejtettek, most megerősítést nyertek. Cs. P. pécsi lakos, az őrnagy ügyleteiben közvetlenül részt vevő, másodrendű vádlott ugyancsak lőszer­rel, lőfegyverrel visszaélés, valamint csalás, hamis tanúzás, orgazdaság és magánokirat-hamisítás mi­att áll a bíróság elé. F. K., aki - mint alosztályveze­tő - szintén a megyei főkapitányságon dolgozott, az orgazdaság kivételével ugyanezekért a bűnö­kért felel. A többi négy vádlott (T. J., N. J., F. E„ valamint T. ZS.) a fegyverkereskedelem­hez közvetlenül, vagy közvetetten kap­csolódó Baranya megyei lakos. A vádirat szerint a szakértő 1993 és 1998 között a lefoglalt, illetve a bírósá­gok által elkobzott, és a megyei főkapi­tányság gyűjteményében elhelyezett fegyverek közül - amelyek között speci­ális hadipuskák és gyorstüzelő fegyve­rek is voltak - számos darabbal nem tu­dott elszámolni, mert azok a raktárból illegális úton kikerültek. Ezek egy részét az őr­nagy vádlott-társainak értékesítette. A keletkezett kár mintegy kétmillió forint, de hogy az milyen kárt okozhat, hogy egyes darabok bűnözőkhöz kerültek, felmérhetetlen. A gyanú szerint az el­adott fegyverek egy részével később ismét követ­tek el bűncselekményt. Az ügyészség az előzetes letartóztatás fenntartását indítványozta. SCHNEIDER G. Aki ellen nem nyomoznak tovább A Zalaegerszegi Városi Ügyészség arról tájékoztatta a Dunántú­li Naplót, hogy bizonyítottság hiányában megszüntette az eljá­rást K. J., a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állományá­ba tartozó, magas beosztású rendőrtiszt ellen, aki lőfegyverrel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt került kapcsolatba az üggyel. Az ügyészség által meghallgatott volt gyanúsítottra ko­rábban M. A. tett terhelő vallomást. Bűncselekmény hiányában szűnt meg az eljárás V. K. és K. P. ellen, akik a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartoznak. Cirfandli-pincészet a Kálváriánál PÉCS Látványpincészetet és bor­múzeumot alakíthat ki egy vállalkozás a Kálvária-pin­cében, miután a közgyűlés a közelmúltban döntött a megállapodásról. A tervek szerint a környék is meg­szépülne a beruházás után. Az önkormányzatnál már jó ide­je húzódik a Kálvária-pince hasznosításának kérdése. Ko­rábban felmerült, hogy kolum- báriumot, azaz urnatemetőt lé­tesítsenek a területen, az év ele­jén kiírt pályázatra jelentkezett is egy társaság, mely ezt az el­képzelést valósította volna meg. A város- és környezetfejlesz­tési, valamint a gazdasági bizott­ság javaslatával egyetértve a közgyűlés azonban a másik je­lentkező terveit támogatta. En­nek jegyében legkésőbb a hó vé­géig aláírják azt a szerződést, amelynek értelmében egy me­zőgazdasági vállalkozás bérle­ményként látványpincészetet és borérlelőt alakít ki. Az elsődle­ges cél a Mecsek és Pécs kihaló- félben levő borának, a cirfandli­nak megmentése. A koncepció szerint szüret után itt palackoz­zák és címkézik a nemes nedűt. Egyszerre mintegy 300-350 ezer palack bor fér el a pincében. A szerződés szerint a tulaj­donjog változatlanul az önkor­mányzaté marad, a társaság ki­építi a pince feletti területet, és karbantartja azt. A növényzet ápolására is külön figyelmet kell fordítani, a pincészethez vezető út mellett a pécsi szőlőkben szo­kásos dió-, mandula- és barack­fákat ültetnek majd. NY. SZ. Hírcsatorna KOVÁCSHIDA ÉS HÁROM szomszédos település, így Drá- vaszerdahely, Drávacsepely és Ipacsfa pályázati pénzhez ju­tott. Az említett falvakban vár­hatóan idei kezdéssel felújítják például az ifjúsági klubot, az orvosi rendelőt, valamint a művelődési házat. A drávaszer- dahelyi kultúrház több mint két évtized után ismét megszé­pül. (cs) VERSEND ELSŐ községmo­nográfiája két kötetben magya­rul és németül megjelent. A Pé­csett élő és alkotó Hengl Nán­dor a falubeli idősek által köz­readott információkat is feldol­gozta, amikor megírta a helység históriáját a török kiűzésétől napjainkig. Ezen kívül a német­ség családfáját is feltárta szemé­lyekre lebontva. (cs) A KOVÁCSHIDAI PARÓKIA egyházi és néprajzi értékek­ből álló helytörténeti gyűjte­ménye elkerült a községből Sellyére és Pécsre. Ugyanis a gondozója elköltözött, és nem akadt helyi lakó, aki vállalta volna az őrzését, valamint a bővítését. (cs) CSERTŐN A VOLT tsz-ma jort, amely másfél évtizeden át gazdátlan és gondozatlan volt, rendbe tette az új tulajdonosa, egy vállalkozó - az önkor­mányzattal együttműködve. A terv szerint a falusi turizmus fellendítésére lovasiskolát ala­kítanak ki a megújult község­részben. (cs) A SZŐKÉDI toronymászók. A falu legmagasabb pontján lévő átjátszó csaknem harminc mé­ter magas tornyának tetejére időnként felmásznak a fiatalok. Jung Károly vadász és mezőőr az önkormányzat kérésére, hogy a balesetet megelőzzék, járőrözik a létesítmény szom­szédságában. ________________________l«l Me gint nőhet a hal ára Főiskola helyben - más alapokon A labda mostantól nem a városnál van A székesfehérvári székhelyű felsőoktatási intézmény, a Du­nántúli Gazdasági Főiskola kihelyezett tagozatot indítana a városban. Mohács Az újonnan alakult főiskola kép­viselője azzal kereste meg a vá­ros önkormányzatát, hogy Mo­hácson kihelyezett tagozatot in­dítanának. A fő „csapásirány” a felnőttképzés lesz.- A főiskola tőlünk elvi hozzá­járulást és tantermeket kért - mondta Szekó József, Mohács polgármestere.- Természetesen mindkettőt megadtuk. A felsőoktatásban való részvé­tel lehetősége mindenképpen előnyére válik a városnak, nagy­ban növeli vonzerejét, és tante­remben sincs hiány.- Az intézményeink nincse­nek teljesen kihasználva, így könnyen találtunk termeket - magyarázta a polgármester. - Rá­adásul ha beindul az oktatás, az csökkenti a fenntartás fajlagos költségeit, mivel az iskola vállal­ta, hogy a központi normatívá­ból fizeti a rezsi rá eső részét. A gazdasági főiskola a Brodarics Téri Általános Iskolá­ban székel majd. Első évben egy tanári szobára és három tante­remre tartanak igényt, a követke­ző évtől pedig további három he­lyiségre. Az oktatásban Mohácson a két intézmény közötti megálla­podás alapján a Pécsi Tudo­mányegyetem tanárai jelesked­nek. A képzés a tervek szerint három irányú lesz. Az érettségi­vel rendelkezőknek diploma- szerzésre nyílik lehetőségük, míg a már diplomásoknak poszt­graduális oktatást kínálnak. A harmadik a munkaügyi központ­tal karöltve a munkanélküliek átképzését célozza. A labda mostantól a főiskolá­nál van. Az önkormányzat csak elvi döntést hozott, így az intéz­ményen áll, hogy szeptemberre meg tudják-e hirdetni és szervez­ni az oktatást, és össze tudják-e gyűjteni a szükséges számú hall­gatót. Természetesen akkor sem történik katasztrófa, ha kicsúsz­nak az időből, mivel posztgradu­ális képzést év közben is indít­hatnak. B.B. Baranyai körkép A hőség okozta oxigénhiány miatt nem egy horgász- és halastóban veszélybe került a halállomány. A pusztulást elhárító védekezés sok pénzt emészt fel. Lehet, hogy egy kiló ponty hétszáz forintba kerül majd. Észak-Baranyában, ahol csaknem húsz tó található, a gazdák zöme szivattyúkkal forgatja a vizet, hogy friss levegőhöz jussanak a vízi élőlények. A vízhiány nem mérséklődött azzal, hogy az el­múlt napokban eső hullott. Kiss Ferenc mágocsi halász szerint a most lehullott 9 milliméter csapa­dék egy nap alatt elpárolog. A táp­láló patakok vízmagassága pedig továbbra is egy centit csökken 24 óra alatt. Bikaion például az egyik tó vízszintje majdnem fél métert apadt. Kovácshidán már az oxi­génhiány, valamint egy műtrágya­szennyeződés következtében erő­teljes algásodás kezdődött. Az elhárítás költsége várható­an begyűrűzik a piaci árakba, - bár a felvásárlók a tenyésztők megnövekedett kiadásait nemi­gen akarják figyelembe venni. Kunsági József harkányi keres­kedő elmondta, kemény ver­seny alakul ki az értékesítésben. Különösen Pécsett és környé­kén, hisz itt egy nagyáruház időnként olcsó portékákat kí­nál. Ugyanezt teszik az újdon­sült magán-tótulajdonosok is az egész megyében. Úgy véli, a fentiek miatt a ponty Miója hat­száz forint marad. Daczó István beremendi horgászegyesületi elnök viszont bizton állítja, hogy eléri a hétszáz forintot, mint 1998-ban. CSUTI J. Újabb csecsemőgyilkosság? A szekrényben találták meg a zsákba csavart kislány holttestét Egyelőre még kérdéses, hogy szándékos gyerekgyilkos­ságról, vagy pedig „véletlen balesetről” van-e szó, ám annyi bizonyos: meghalt egy 38 hétre, egészségesen és életképesen született kislány. Egy zacskóban találták meg a rendőrök a szekrényben. Pécs-Somogy Októberben lesz 19 éves az a lányanya, aMnek második, teg­nap éjszaka egészségesen szü­letett leánygyermekét egy nejlonszatyorba csomagolva, halva találták meg a rendőrök kora este a család egyik szekré­nyében. A fiatal asszonyra az az orvos hívta fel a figyelmet, aMt P. Eme­se tegnap a reggeli órákban fel­keresett, ugyanis, mint mondta, spontán vetélése volt az éjsza­ka. Az orvosnak gyanús lett a dolog, és miután megvizsgálta a lányt, értesítette a rendőrséget. A pécs-somogyi családi házba érve a rendőrök fedezték fel a halott csecsemőt, és még a hely­színen őrizetbe vették L. Józse­fet, az asszony 23 éves élettár­sát. A férfi anyja együtt lakik a fi­atalokkal. A Dunántúli Napló­nak elmondta, egész éjszaka éb­ren volt, és nem hallotta, hogy rosszul lenne a menye, sőt még azt sem tudta, hogy állapotos. Szintén értetlenül állt a tragikus eset előtt a lány édesanyja is, aMt meglepett és váratlanul ért lánya terhessége. Az orvos szakértő előzetes véleménye szerint valószínű, hogy a szülés éjszaka történt, és az életképes, egészséges Mslány halálát az okozta, hogy magára hagyta az édesanyja. A szülők és az ismerősök is megdöbbentek a hír hallatán, ugyanis a fiúnak „rendes” állása van, a lány pedig elválaszthatat­lan volt hároméves Mslányától, aMt elmondásuk szerint nagyon szeretett. A rendőrség még vizsgálja a tragédia pontos körülményeit, így többek között azt is, hogy miután meghalt a kislány, ak­kor tekerte-e be a nejlonsza­tyorba az anyja, vagy esetleg rögtön a szülés után, így akar­va elhallgattatni a felsíró cse­csemőt. K. G. i i

Next

/
Thumbnails
Contents