Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-15 / 162. szám
iff l| 2000. Június 15., csütörtök HÁTTÉR - RIPORT „Nem maradi, aki házasságban él” Bíró László püspök a kapcsolatok válságáról és az egyház szerepéről A Magyar Katolikus Püspöki Kar legutóbbi körlevele a Boldogabb családokért címmel jelent meg. Bíró László püspök (képünkön), a központi szeminárium rektora, a püspöki kar családreferense kapta a feladatot 1996-ban a körlevél előkészítésére és kidolgozására. Vele beszélgettünk a párbeszéd-meghívásnak szánt levél hátteréről.- Kinek és miről szól a körlevél?- Minden jó szándékú emberhez. A keresztény állásfoglalást mondja el a házasságról és a családról. A mai magyar valóságból kiindulva a személyközpontú emberképből próbáltuk megvilágítani, hogy a házasság az ember személyéből fakadó és annak megfelelő intézmény. Összefoglaltuk a házasságról szóló keresztény tanítást, végül ajánlásokat teszünk a társadalomnak, az államnak, az egyháznak. A körlevéllel párbeszédet szerettünk volna kezdeni a magyar társadalommal, és erősíteni a házasság és a család intézményét.- A mai magyar valóságról milyen forrásokból szereztek információt?- A körlevelet megfogalmazó csapat szakemberekből állt. Volt köztük szociológus, mentálhigénikus, néprajzos, jogász, teológus. A körlevelet háttértanulmányok készítése előzte meg a magyar házasság állapotáról. Ezekből kitűnik, hogy a munka lehetőségével nem tudunk élni, önkizsákmányolásba visszük magunkat, másrészt nem tudunk bánni a tartós munkanélküliséggel sem. A két keresős családmodell Magyarországon erősen elterjedt. Ez lehet az emancipáció jele is. Ám nálunk nem lehetőség, hanem megélhetési kényszer volt, ami nagyban hozzájárult a családok széteséséhez is.- A körlevél az értéktorlódás és az érték- vesztés kifejezését használja.- Az énéktorlódás az jelenti, hogy egy ember többféle értékrend szerint él: egyfajta szerint például a családjában, másfélében a munkahelyén, megint másfélében a közéletben, a közösségben. És nem biztos, hogy összebékíthető értékrendek ezek. Másrészt már-már elvesztettünk bizonyos értékeket: megbízhatóság, becsület, hűség... Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Magyarországon az ifjúság 85 százaléka nem tartja elavult intézménynek a házasságot. Szép, bár romló adat, hogy Magyarországon egy 1992-es felMai magyar emancipáció mérés szerint a megkérdezettek 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy jobb azoknak, akiknek gyermekük van. 1997-re ez 62 százalékra esett le. Ehhez képest úgy tűnik, hogy az emberek a jövőbeli alternatívának az élettársi kapcsolatot tekintenék. Ez csak félréinfor- máltságon alapulhat. Valaki így vetette fel egy beszélgetésben: „Müyen kár, hogy az egyház nem az élettársi viszonyt favorizálja, hogy az mennyivel jobb, előre mutatóbb, mert mennyit szenvednek az emberek a házasságtól.” Mit nem tudnak az ilyen emberek? Például azt, hogy az élettársi viszonyban feleannyi gyermek születik, mint a házasságban. A mai magyar társadalomban nem is figyelnek már arra, hogy min alapszik egy együttélési forma. Egyszerűen becserélik a házasság fogalmát háztartásra, partnerkapcsolatra. Pedig csak ott van jövő, ahol házasságon alapszik az együttélés. KnMMHHmnMi- A házasság válsága nem valós észlelés?- II. János Pál pápa egyik gondolatában azt hangoztatja, hogy nem a család, mint intézmény van válságban, hanem az ember. A mai ember alig használja a hosszabb távra szóló rációt. Emóciókra, pragmatikus szempontokra, pillanatnyi érdekekre, és nem értékekre alapozva dönt. Érdekekhez igazodva próbál boldogulni, és nem értékekre építi fel a boldogságát. Túlhangsúlyozott az ember testi dimenziója, és szinte feledésbe merül a lelki, a szellemi. Márpedig az ember személyéből fakadó kiváltság az, hogy odaajándékozhatja magát egy másik embernek. Aki elfelejti a szellemi, lelki dimenzióját, az ezt a kiváltságát adja föl. Úgy éli meg a hűséget, mint valami ostobaságot, kivihetetlent. Alkalmatlannak találja magát a házasságra, és azt mondja: szabad az, aki korlátlanul betöltheti a vágyait. Ám az ilyen elvekkel nem épül bele az ember személyiségébe a lemondás készsége. Ahol pedig nincs lemondás, ott elveszik az akarat, a szeretette való képesség. Azt is mondják, hogy nem tudják elviselni a kötöttséget. A személyiségnek két alapvonása van: az autonóm törekvés, illetve a valakihez való tartozás képessége, igyekvése. Korunk túlhangsúlyozza az ember autonóm voltát.-Ma a sikeres ember a boldogság mintája.- Van aki úgy fogalmaz, hogy a szeretet is én-központúvá vált. Én sikeresnek a boldog embert nevezem, boldognak pedig azt, aki mer másokért élni. A boldogság az odaajándékozott személyiségünk visszaragyogása.- A hűség a katolikus egyház esetében a házasság felbonthatat- lanságával kapcsolódik össze. Jó néhány katolikusnak ez az elbuktató próbakő.- Az egyház szeretettel tekint azokra is, akik a házasság szentségének parancsát nem tudták megtartani. Ők is megkeresztelt emberek és az egyház tagjai maradnak továbbra is, de nem járulhatnak szentségekhez. Az egyház ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki megélhesse önmaga odaajándékozásának méltóságát, kiváltságát. A másik ok: Krisztus az egyházat visszavonhatatlanul szerette. Az oltáriszentség erről az új és örök szeretettől, szövetségről szól. Mivel a szentségi házasságban élő arra vállalkozik, hogy bemutatja ezt a szeretetet saját közösségében, ezért ez alól az egyház nem tud felmentést adni. Ma a hűség, a házasság felbonthatatlansága a korszellemből adódóan teherként jelenik meg, valójában a boldogság előfeltétele. Nem a házasság intézménye a rossz, ha valaki személy szerint nem tudja megvalósítani.- A katoükus papoknak a házasság témájában nem lehetnek közvetlen tapasztalataik.- Azt gondolom, a házasságban élő protestáns lelkipásztor sem csak a saját tapasztalatára hagyatkozva ad házassági ügyekben tanácsot, hanem sok-sok ember vallomását bírva, miként én. Csúf hasonlattal - és nem a házasságot akarom illetni vele - azt szokták mondani: az orvosnak nem kell minden betegségen átesnie ahhoz, hogy tudja, miként kell gyógyítani.- Milyen tanácsok lehetnek?- Legtöbbször nem az baj, hogy két ember nem szereti már egymást, hanem az, hogy a szeretet nem jut el az egyiktől a másikig. Olyan kevés idő és energia marad a kommunikációra, hogy nem tapasztalhatják meg a másik szeretetét. Egymásra figyelő párbeszéd és gyengédség kell a házasságban. Ha van dialógus a házastársi kapcsolatban, akkor a család boldog. Ha a házasság kicsúszik a család mögül, a család boldogtalanná válik. Arra kell tehát törekednie az egyháznak, az államnak, a társadalomnak, hogy család- és házasságbarát környezetté váljon. Ezt kell segíteni mind financiálisán, mind a propagandában. Legalább ne minősítsék maradinak azt, aki házasságban él hűségesen. A két keresős családmodell ne anyagi kényszer legyen. A lakáshoz jutás lehetőségét meg kell adni a felső tízezreken kívül másoknak is.- Egyre gyakoribb elvárás, hogy a foglalkoztatott szinte teljes önmagát adja a cégnek. A család csak a szólamok szintjén nemzeti érdek a nagyobb nyereség elvéhez képest.- Az alkalmazottak efféle kizsákmányolása sok esetben ellopja egymástól a házastársakat, a szülőket a gyermekektől. Az ilyen munkáltatói atrocitások ellen szüárd értékrenddel lehet küzdeni. Ám a családok fegyelme is gyakran hiányzik ahhoz, hogy tényleg együtt legyenek. Van egy régi mondás: nem a zsidó tartotta meg a szombatot, hanem a szombat tartotta meg a zsidót. A keresztény társadalomban a vasárnap ez a szombat. Ha feladjuk az ünnepeinket - esetleg a munkahelyi diktatúrára hivatkozva, ami nem is mindig igaz -, akkor szétesik a család. Ha nem tudjuk továbbadni értékeinket, családi hagyományainkat, idegen generáció köszön majd vissza ránk.- Reklámmal viszont még inkább befolyásolható lesz.- A fogyasztói vüágban sok ember azért vásárol, hogy a szeretetet és a biztonságot, amit a személyes kapcsolat adhat az, embernek, valamiképpen megkapja a portékáktól. Ördögi kör indul be: mivel nem elég szilárdak a kapcsolatai, az árukhoz menekül, ám ettől még inkább elsatnyulnak a kapcsolatai. Ha a fogyasztói társadalomban meg akarunk állni a talpunkon, és kibontakozott személyiségeket akarunk látni magunk körül, akkor nagyon fontos, hogy a kapcsolatainkat szilárdítsuk, és igyekezzünk függetlenedni a rek- lám diktálta életvitel-mintáktól. dunai i. „Részt vettem egy nemzetközi konferencián, ahol az emancipációról, illetve arról volt szó, hogy mit kér a keresztény nő az államtól és a társadalomtól. Az első pont az volt, hogy a nő minden diszkrimináció nélkül lehessen nő. Mi értendő ez alatt? Érzékeltetésére elmondok egy példát. Egy fiatal diplomás asz- szonyka nemrég azzal dicsekedett el nekem, hogy a sokadik próbálkozás után végre kapott állást. Kiderült: ez volt az első hely, ahol nem kérdezték meg tőle, hány gyereke van, illetve mikor akar gyereket. Az említett konferencián Rio de Janeiró- ban Magyarországot negatív példaként említették, ahol általában megkérdezik a nőtől házas-e, akar-e gyermeket és hányat, és ha azt mondja, hogy akar, nem alkalmazzák. Az egész társadalom felelős azért, hogy ilyenek megtörténhetnek.” Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal DUNAI IMRE _ Fá ból vaskoporsó Azt hittem, hogy a kételyek és kritikák tüzében hamar elhamvad az a terv, hogy Tápiószentmártonban felépítik Attila, hun király egykori palotájának mását. A helybeli állítások szerint ezen a Pest megyei településen volt Isten ostorának városa, s talán legendás sírja is itt lehet. A terv mozgatója egy lovaspark tulajdonosa. A polgármester meg azzal érvel, hogy a múlt században a községben élt Blaskovich Ernő földbirtokos, a Kincsem csodaló gazdája, aki a lótenyésztés mellett amatőr régész is volt. Ő derítette ki, hogy Priszkosz rhetor bizánd követ útleírásban megörökítette Attila udvarában tett látogatását, s hogy a műből arra lehet következtetni, hogy a hunok királyának fából épült palotája a mai Tápiószentmárton közelében állt. A kritikák és kételyek azonban meglepő módon elmaradtak, helyettük a palota makettjének fotója tündököl az újságokban. Pedig Priscus rhetor művének első magyar fordítása 1850-ben jelent meg, a neves lótenyésztő - akinek más érdemeiről a századelő lexikonjai sem tudnak - akkor csak 16 esztendős volt. Priszkosz leírása alapján egyébként nem lehet beazonosítani, hogy az Al-Dunán átkelve mely folyókon ment keresztül a bizánd követség, és hány napig tartott az útjuk Attila városába A hun király sírját ezért tehát keresték már nem csak a magyar Alföldön, de más országokban is. Persze nem irigylem én a tápiószentmártoniaktól a fatornyos palotát, de baranyaiként mélységesen elszomorodnék, ha úgy sikerülne létrehozni egy efféle üzleti alapú legendapótlékot - nyereg alatt puhított magyar-hun rokonságot sejtető díszletet -, hogy közben történelmünk hiteles és kiemelkedő emlékhelyei, mint például a szigetvári és a siklósi vár, nem találnak hasonlóképen fantáziadús, nemzeti érzelmű vállalkozókra. Szerintem igen nagy luxus, hogy „ahol a pénz terem" alapon az omladozó igazi értékeink megmentése és hasznosítása helyett inkább másutt csinálnak fából vaskarikát. Illetve palotát, vagy netán majd arany-ezüst-vas hármas koporsót is, folyóeltérítéssel kombinálva. Még sokan emlékezünk a régi pártállami idők sajtójára, amely többek között előszeretettel foglalkozott nyári kánikulák idején az úgynevezett „meleg munkahelyekkel”. Ezek persze nem nemi identitászavarokról szóltak, pusztán arról, hogy a tomboló nyárban szocialista brigádjaink pokoli hőfokokkal küzdenek, miközben a nemzetközi burzsoázia száraz Martinit iszik jég- kockákkal. Ilyen meleg munkahelyen dolgoztak pl. az útkarbcmtartók, akik a forró aszfaltot kenték fél térdre ereszkedve a kátyúk mentén. A brigádvezető könnyes szemekkel nyilatkozott arról, hogy már az apjának, a nagyapjának, sőt a szépapjának is ez volt a mestersége, Rákóczi, Kossuth és Kun Béla is az ő általuk simított aszfaltútoknak köszönhették gyors kimenekülésüket az országból, mikor jött az ellen. A hetvenes évekből való az a tévéfilm, amelyik arról szólt, hogy egy férfi lelép az úttestre, de gipszelt iába beleragad a forró aszfaltba. Próbálják kihúzni, de nem jön. Ekkor a Hivatal veszi át az ügyintézést, iktatják, __CSERI LÁSZLÓ________________________ Hő ség tologatják az aktát, miközben a férfi egyre mélyebbre süllyed. Másnap reggelre már csak egy lyuk tátong a helyén, melyet szorgos munkások egy vödömyi massza és egy lapát segítségével pillanatok alatt eltüntetnek. Az ügy tehát szerencsésen megoldódott. A tévéfilm persze nem magyar, hanem spanyol volt, nálunk ilyen esetek elképzelhetetlenek. Bár itt is volt és van Hivatal, itt is léteznek mostanság rettenetes kánikulák, de egy lyuk pillanatok alatt való eltüntetésének nincs esélye. Persze a fent emlegetett forróságoknál is létezik nagyobb, amelyik például abban az orosz- országi lakásban keletkezett kedden, amelyben a családfő egy második világháborúból visszamaradt, a földben talált gránátot szárítgatott a tűzhelyen. A gránát fölrobbant, s a férj és a feleség szörnyethalt, estik a hétéves kisfiú éhe túl a szerencsétlenséget. Úgy látszik, az emberek ebben a fülledt melegben logikusan már gondolkodni sem tudnak. Vigyázzunk, ne szárítgas- sunk gránátokat, s ne lépjünk forró aszfaltba! Ennél többet kánikula ellen nemigen tehetünk. hetedik oldal HOLNAP Riport Gimis álmok, egyszerű kivitelben. Évente több, mint 250 gimnazista döbben rá Baranyában, hogy vége az iskolának, de a tanídmányi eredmények nem elegendők a felsőfokú továbbtanuláshoz. Egyben a felnőtté válás, az önállósodás ideje is ez, a pálya- választásé. Portré Amikor annak idején a család egyik barátja a pedagógusi pályát ajánlotta Kiss Antalnénak az egészségügy helyett, talán senki sem tudta: egy boldog érzésekkel teli életpálya kapuját nyitotta ki az ifjú hölgy előtt. Portré Élet a gyerekek fényében A Tessedik Sámuel-díjat mindössze öt pedagógus kapta meg az országban. Ezt annak a két testületnek is köszönheti - a komlóinak és a pécsinek -, amelyek sokat segítették munkájában. Életét - mondja - a gyerekek fényében élte le, s ezt nem lehet a boldog öregkorral helyettesíteni.- Hogyan kezdődött?- A sport vitt Siklósra, ugyanis fociztam annak idején. Aztán ’ólben kértem áthelyezésemet Komlóra. Húsz évig tanítottam a kenderföldi iskolában, először az alsóban, aztán elvégeztem a biológia-földrajz szakot a tanárképzőn, s szaktanár, majd igazgató- helyettes lettem.- Szeretett tanítani?- Pályám középpontjában nem csupán a tanítás, hanem a megtanítás állt, s ez volt számomra a legfontosabb szaktanárként is. Ennek köszönhető, hogy nagyon eredményesen szerepeltek tanítványaim a legkülönbözőbb tanulmányi versenyeken.- Lehetséges a megtanítás az iskolában?- Én már abban az időben feltettem magamnak a kérdést, vajon meg lehet-e tanítani osztálykeretek között egy adott időn belül mindenkit a tananyagra. A válasz egyértelmű volt: nem. Ezért stratégiát kellett kidolgozni a megoldáshoz, melynek lényege az volt, hogy a jobb képességűek önállóan dolgoztak, miközben én a többiekkel foglalkoztam. Mert mindenkihez más út vezet, mindenkinek más perspektívát kell felkínálni, s nem csak az értelemre, az érzelmekre is hatni kell.- A kollégium vezetése más feladat.- Bár a világ változik, a gyerekekkel mindig ugyanolyan odaadással kell foglalkozni. Ma már három iskolatípusból is fogadunk gyerekeket, akik eltérő igényekkel érkeznek. Itt állandó döntéshelyzetben vannak, hiszen az élet bonyolult, s önmagától nem oldódik meg semmi. Mi pótoljuk a szülőket, napi rendszerességgel, egyéni beszélgetések formájában foglalkozunk velük. Mert értékrendjükkel súlyos gondok vannak, hiszen járnak ide jómódú szülők gyerekei ugyanúgy, mint munkanélkülieké, s a pontosan érzékelt különbségek komoly feszültségekhez vezethetnek. Mi természetesen csak tüneti kezelést nyújthatunk, hiszen a társadalmi konfliktusokat csak pedagógiai eszközökkel nem lehet megoldani. CSERI L. Prucsi János Mánfán született. 1958-ban tanüói oklevelet szerzett, majd Siklóson és Komlón tanított. 1968-ban dipbmázott Pécsett, majd elvégezte a Szegedi József Attila Tudományegyetemet. 18 éve a pécsi ANK kollégiumának igazgatója. A minap kapta meg a Tessedik Sámuel-díjat. Felesége, fia és lánya pedagógusok. I
