Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-04 / 121. szám
6. oldal - Új Dunántúli Napló HITÉ LET 2000. Május 4., csütörtök A pápa a munkások mellett Mintegy 150 ezer ember vett részt azon a május elsejei találkozón, amelyet Róma egyik külső kerületében, Tor Vergatában rendeztek, s amelyen II. János Pál misét mutatott be. A szentatya a munka világáról és a világ szociális problémáiról szólt prédikációjában. Elmúlt a húsvét? Emlékeztető ÉDESANYÁK búcsúját tartják május 7-én vasárnap Máriagyűdön. A 8 és a 10 órai szentmisén az édesanyákat köszöntik. A nagymisét P. Illés Albert SJ., a pécsi szeminárium spirituálisa mutatja be. BÉRMÁLÁS. Szombaton 11 órakor 110 éves jubileumát tartja a zombai tűzoltóegyesület. Az új zászlót Mayer Mihály megyés püspök áldja meg. Vasárnap 10.30-kor Bicsérden bérmál a megyés püspök, délután 4 órakor pedig Cserháti József megyés püspök emléktábláját avatja fel Lengyelben. Pavlekovics Ferenc püspöki helynök vasárnap 10 órakor Diósberényben, délután 4 órakor Nagymányokon bérmál. VASÁRNAP a fél 10 órakor kezdődő német nyelvű szentmisén a Leőwey Gimnázium kórusa énekel a Belvárosi templomban. A rádió 10-30-tól közvetíti. HABSBURG OTTÓ, a Paneurópa elnöke a Püspöki Palota konferenciatermében tart előadást pénteken 15 órakor a pécsi Paneurópa tagjainak. Délelőtt 10 órakor a Lenau-házban előadásának címe: Kisebbségek és Magyarország csaüakozása az Európai Unióhoz. HANGVERSENY. Május 9 én este fél 8-kor Ament Ferenc és a Szent Márton kórus hangversenye lesz a Bazilikában. ASSISI - RÓMA - PADOVA útvonalon október 19-től 25-ig zarándoklatot vezet a bólyi egyházközség. Érdeklődni Győriné Meiszter Katalinnál lehet a 69- 369-111-es telefonon. ■ Hittanverseny Április 29-én tartották meg az egyházmegyei hittanverseny első fordulóját Pécsett és Tolnán. A második fordulóban a legjobb 10-10 vesz részt. 1. csoport, VII-VTII. osztályosok: Sulyok Ábris (Pécs, Kertváros), Bányai Mihály (Egerág), Solt Zoltán (Villány), Borbás Sándor (Komló), Vasvári Csilla (Pécs, Ágoston tér), Mester Gábor (Egerág), Kővágó Katalin (Pécs, Ágoston tér), Buják Eszter (Mohács), Molnár Tamás (Egerág), Bőhm Anikó és Darabos Dóra (Mohács, Katolikus Iskola). II. csoport, V-VI. osztályosok: Bányai Ferenc (Egerág), Szárkándi Bettina (Egerág), Orosz Dániel (Pécs, Kertváros), Tamon Orsolya (Egerág), Szabó Csilla (Komló), Stankovics Gergely (Hosszúhetény), Bárdos Rudolf (Vásárosdombó), Decsi Richárd (Egerág), Pólya Viktor (Máriagyűd), Busz Bernadett (Villány). __________________■ A nagy szakszervezeti szövetségek (CGIL, CISL, UIL) a katolikus egyházzal együtt ünnepeltek. A találkozóra 54 országból érkeztek küldöttségek. Az eseményen együtt vettek részt a hívők és a nem hívők, akiket a közös tevékenység, a munka kötött össze. A pápai homélia tanúi voltak az olasz közélet legmagasabb rangú képviselői is, így Giuliano Amato miniszterelnök, Antonio Fazio, az olasz központi bank kormányzója és több miniszter. A katolikus egyházfő a világ minden dolgozójához intézte szavát, sürgetve a népek közötti szociális egyenlőtlenségek megszüntetését. Szolidaritását fejezte ki a munkanélküliekkel és a túlságosan kicsiny keresetű emberekkel. A pápa hangsúlyozta, hogy az új gazdaságot és a globalizációs folyamatot „etikai garanciákkal” kell kiegészíteni. A szentatya a munka megbecsüléséről kiemelten beszélt hallgatósága előtt. Maga is kétkezi munkás volt egykor, dolgozott kőbányában és vegyi üzemben. Kifejezte óhaját, hogy a mindennapi fáradozás a házakban, a mezőkön, az iparban és a hivatalokban ne váljék kimerítő, értelem nélküli tevékenységgé, hanem nyerje vissza „eredeti jelentőségét”, vagyis váljék hozzájárulássá Isten tervéhez. A pápa szerint mindenkinek azon kellene munkálkodnia, hogy ne boruljon fel az értékrend, amely biztosítja a munka elsőbbségét a tőkével szemben. A találkozón a művészvilág számos képviselője is jelen volt. Andrea Boccelli operaénekes néhány klasszikus művet adott elő, délután pedig rockkoncert szórakoztatta az összegyűlteket.Carlo Azeglio Ciampi államfő ezen a napon a Quirinale-palotában munkaérdemérmeket osztott, s ennek keretében kifejtette: az európai vezetőknek most az a legfőbb feladatuk, hogy „átírják” a szociális piacgazdaság modelljét. Ezt korszerűsíteni kell, olyan módon, hogy ne csorbuljon a szociális elkötelezettség, a jog és az egyenlőség elve, s hogy biztosítsa a bevándorló munkások beilleszkedését a társadalomba. A naptárban bizonnyal, de ér- vényszerűen semmiképpen. Ha a húsvéton átlépünk, a reménységen, az életen lépünk át. Húsvét alapja történelmi tény, és nem hit kérdése. A hit kérdése az, hogy az egyénnek, kinek-kinek mit jelent ez a történelmi tény, hogyan hat rá. A tanítványok nem hitték el Jézusnak, hogy fel fog támadni, így nem is támadhatott fel a hitükben, tőlük, elképzeléseiktől, vágyaikról függően. Feltámadt ezzel szemben, mindezektől függetlenül tényszerűen. Jézus feltámadásához ilyen vonatkozásban semmi köze sem volt a tanítványoknak - sőt! Arimáüai József, Nikodémus, a balzsamozásra készülő asszonyok sokkal inkább a halált, a holttestet konzerválták. Húsvét reggelén is a holttestet keresték és nem a feltámadottat. Mit jelent ma ezzel összefüggésben a hitünk? Május 2-a a Jom-Hásoah, a Vészkorszak Emléknapja. A Pécsi Zsidó Hitközség imaházában ez alkalomból rendezett istentiszteleten a közös ima után SchönbeTger András pécsi főrabbi szólt arról, hogy ezen a napon Izraelben és mindazon országokban, ahol zsidók százezrei mártírhalált haltak, megemlékezéseket tartanak. Hangsúlyozta, hogy nem lehet a megtörténteket senkinek letagadni, elfeledni, hogy a vérkorszak éveiben a világban 6 millió zsidó lett a gyűlölködés áldozata. Remény van arra, hogy hazánkban is az utókor számára feledhetetlen lesz mindaz, ami történt, hiszen elkötelezettség van arra, hogy a közeljövőben iskoláinkban megfelelő formában fogják tanítani a fájdalmas eseményeket. Az 1940 és 1945 közötti évek mártírjainak emlékére jelentette meg a Pécsi Izraelita Hitközség a Könnyek Könyvét, melyben név szerint megörökítette a megye és Több ezer hívőt várnak május 6- án, szombaton az esztergomi bazilikában tartandó Mindszenty- emlékmisére. Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek ugyanis 25 évvel ezelőtt, 1975. május 6-án hunyt el. Hamvait 1991-ben hozták haza az ausztriai Mariazellből, s temették újra az esztergomi bazüika altemplomában. Azóta minden május első szombatján hívek sokasága zarándokol el - még a határon túli Semmiképpen sem a feltámadás elhívásét, hiszen a tényt nem hinni kell. Nem a feltámadáshoz, hanem Jézus mai jelenlétéhez kell a hit. A ma jelenlévő Krisztussal ugyanis csak a hit tud számolni, nem a látás vagy a tapintás, mint amikor megjelent a tanítványoknak és még sokaknak mint feltámadott. Jézus mindenki számára jelen van, de haszna csak a hi- vőnek van belőle, mert ő számít rá egész életében. Ez a hit szerepe. Nem feltámasztja Jézust, jelképesen, szellemiségét, gondolatait, felidézve, hanem számol a feltáma- dottal, aki életet és örökéletet ad nekünk. Szénási János református lelkész a város mintegy 4 ezer zsidó mártírját. „Megíratott e könyv, a Könnyek Könyve, elkövetkezendő nemzedékek számára, hogy megőriztessenek benne közösségünk vértanúhalált szenvedett fiainak és lányainak nevei, mindazok, akik tűz, víz, éhség, járványos betegség és embertársaik kegyetlen keze által pusztultak el, üldöztetésük idején az 1940-44. esztendőkben” - olvashatók e könyv bevezető sorai. A főrabbi először azok neveit olvasta fel, akik a pécsi hitközségnek az üldöztetés idején szörnyű szenvedések között elpusztult egyházi funkciónárusai és világi vezetői voltak. Ezt követően az istentisztelet résztvevői, a hagyományoknak megfelelően, egymás kezébe továbbadva olvasták fel a könyvben ABC-sorrendben megörökített mártírok neveit. „Isten ítélkezzék az ártatlan vért kiontó gonoszok felett” - szól így a könyv. magyarlakta vidékekről is - a néhai főpap tiszteletére rendezendő szentmisére. A mostanit Paskai László bíboros, prímás, az Eszter- gom-budapesti Főegyházmegye érseke celebrálja. Esztergomban megkezdődött egy Mindszenty-emlékmúzeum kialakítása. A létrehozását irányító alapítvány titkára Szőke János tájékoztatása szerint a most még Mariazellben lévő tárgyakkal rendezik be a múzeumot. ■ Örökre a Tiéd Örökfogadalmat tett a múlt hét szombatján egy székely lány itt Pécsett a karmelitáknál- Szőke Ildikó. Csíkszeredán született, ott járt a Márton Áron Gimnáziumba, 1993-ban érettségizett.- S rögtön idejött Pécsre a karmelitákhoz. Miért éppen a karmelitákhoz, annyi más rend van...- Mi ragadott meg? - A missziós dimenzió. Mi imahátteret biztosítunk papoknak és vezető embereknek, hogy jól tudják végezni a munkájukat. A gondolatot hittanárunk hintette el bennem.- Imádkozni papokért, vezető emberekért....- Ez Avilai Szent Teréztől van. Látta, mint nő nemigen tud hatni a dolgokra. Ezért azokért imádkozott, akik befolyásolni tudják a történéseket. Ez a lány csupa derű és értelem. Telefonon beszélgetünk, a hangja szinte mosolyog.- Apáca nem máról holnapra lesz valaki.- Van egy három hónapos ismerkedési idő, aztán másfél év jelöltség, majd két év noviciátus. Három évig ideiglenes fogadalmat teszünk, és csak azután jöhet az örök.- Mi most a neve?- Szentháromságról nevezett Katalin Ildikó nővér.- Hát Katalin Ildikó nővér, önt az ostyasütőgép mellől hívták a telefonhoz. Mit csinálnak tulajdonképpen?- Ima a mi hivatásunk. Naponta öt óra. Ebből két óra elmélkedés, egy délelőtt, egy délután.- Megadott témáról?- Nem, ez kötetlen beszélgetés, barátság az Istennel. Aztán van szentmise és zsolozsma, hozzátartozik a szerzetesi élethez. A munkám ostyasütés és gyertyadíszítés.- Tamás József gyulafehérvári segédpüspök előtt tette le fogadalmát...- Ő falumbeli, gyermekkori ismerősöm, sokat segített, most is rendszeresen ír, és beszámol arról, mi van otthon.- A szülei?- Édesapám meghalt, édesanyám tejbegyűjtő. Két testvérem van, mindkettő munkás.- Hányán vannak a pécsi rendházban?- Huszonegyen.- Ennyien?!- Azt mondhatom, telt ház van. Emlékezés a mártírokra M. E. Mindszenty-emlékmise Ismerni, érteni A megtérés helyzet- és irányváltoztatás. Elindulunk, hogy találkozunk valakivel. Uj gondolatok, új eszmék mélyreható változásokat idézhetnek elő az emberben, egy új barátság pedig még sokkal többet Jézus pedig tulajdonképpen barát. Ő nyilatkoztatja ki nekünk az Atya szeretetét, aki átölel és megért minket, megbocsát nekünk és megvált bennünket. Mert végül is csak Isten képes rá, hogy bűnös kőszívűnket érzékeny és szere- tetre nyitott emberszívvé változtassa. A megtérés magában foglalja egy bizonyos út megtételét. A megtérés nem egy pillanat műve. Egész életen át tartó út, kitartó igyekezet, lassú növekedés, mint a kis mag, amely idővel lombos fává fejlődik. A megtérés magában foglalja a testvérek iránti nyitottságot. A megtérés kifelé a mások iránti szeretetben nyilvánul meg. Kitörni az embernek saját magából és mások, Krisztus és a testvérek felé fordulni annyi, mint elhagyni az önzést. Érezni, hogy mozdulni kell, el kell indulni a másik ember felé, aki vár ránk. Leszokni arról, hogy csak magunkkal legyünk elfoglalva. Ha a testvér személyében fölfedezzük Jézust, ez csak azért lehet, mert megtértünk Krisztushoz. Ellenkező esetben úgy járhatunk, hogy Jézus azt mondja nekünk az ítéletkor: „Szomjas voltam, és nem adtatok innom” (Mt 25,42). És mikor láttunk téged? - A testvér személyében, kit nem szerettetek, és altinek nem segítettetek. ____ HARDI SZILVIA Fi atalok Máriakéménden Kétnyelvű szentmisével és egésznapos programmal köszöntötte a Szűzanya hónapját május 1-jén Máriakéménden a katolikus, németet is oktató iskolák ifjúsága. Paksról, Szekszárdról, Dombóvárról és Pécsről érkeztek fiatalok, de nagy számban részt vettek a püspöki szentmisén felnőttek is. Az éneket a szeder- kény-bólyi gitárzenekar és a palotabozsoki vegyeskar vezette. A MR Pécsi Regionális és Nemzetiségi Szerkesztősége egyenes adásban közvetítette a szertartást és dr. Frank Gábor előadását az ezeréves magyarnémet kapcsolatokról. A zarándoklatot és programot a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Németek Egyesülete szervezte. ■ A ) á