Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-03 / 120. szám
I 2000. Május 3., szerda HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — „Ezt nem csinálhatják, én meglépek!” A Whiskys-sztori (2.) Gyuricza Péter és Kardos Ernő megjelenés előtt álló könyvéből közlünk folytatásokban exkluzív részleteket. Most Ambrus naplójából azt a részt olvashatják, ahol a Whiskys amiatt mert úgy érzi, a rendőrök olyasmivel is vádolni akarják, amit el sem követett, úgy dönt: megszökik a Gyorskocsi utcából. Ambrus Attila naplójából Már két hónap eltelt az elfogásom óta. A napjaim elég egysíkúan teltek, viszont rájöttem valamire. Ha valamivel le tudom kötni magam, legyen az írás, vagy olvasás, akkor nem veszem észre az idő múlását. Az őrökkel összehaverkodtam, ugyan betartja mindenki a három lépés távolságot, viszont így sok kedvezményt kapok. Természetesen nem ingyen, hanem cigiért. Körülbelül 200 csomag minőségi cigarettát osztottam szét, ezért naponta többször kimehettem fürdeni. Ha kértem, az őrök egykét csomag Marlboroért megsütötték a csomagban kapott kolbászt, tojásrántottát. Gyakorlatilag bármilyen ételt elkészítettek. A Gyorskocsi utcai fogda épülete Ha éjjel olvasni támadt kedvem, nem oltották le a villanyt, ennek óriási jelentősége van. A lényeg az, hogy az őrök hagytak élni. Eleinte kéthetente jártak be az ismerőseim beszélőre, de egy idő után már majdnem minden héten meglátogatott valaki. Nem nagyon tartották be a szabályokat, ha ráért a vizsgálóm, néha három órát is elhúzódott a beszélőm. Újságírók is szép számmal jöttek. Azt furcsának találtam, hogy ismeretlenektől is kaptam csomagot. Nem nagy dolgokat, pár narancs, cigi, édesség. Attól függetlenül, hogy mit küldtek, nagyon jólesett, hogy egy ismeretlennek eszébe jutottam. Azt hiszem, itt a gesztus számít, nem az, hogy kitől mit és mennyit kap az ember. Gyilkossal körülbelül egy hónapot töltöttem, aztán őt is elzsuppolták. Amikor kihúzták a korábban gyanúsított Szűcs testvérek nevét a vizsgálati anyagból, rögtön beírták a helyére az enyémet. Az már senkit nem érdekelt, hogy korábban hibáztak. Hiába érveltem, hiába mondtam, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy a tanúk állítják. Azt a választ kaptam, hogy majd a bíróságon tisztázom a szerepemet.- Mi az, hogy a bíróságon? - fakadtam ki. Azért vagyok vizsgálati fogságban, hogy az ügyeket itt és most bizonyítsák, most tisztázódjon minden. Régen rossz, ha a bíró előtt kell bizonygatnom ebben az ügyben az ártatlanságomat. Mi van, ha a bíró azt mondja: „Üljön le, nem kérdeztük, itt a tanúk vallomása, azt vesszük figyelembe.” Ott még nem tartunk, hogy a bűnözőnek is igazat adjanak. Pedig segítettem a nyomozók munkáját, de az már nem számított. Egyre jobban kezdtem berágni, elvittem az összes balhét, mindent beismertem, gyakorlatilag tollba mondtam a vizsgálati szakaszban mindent. Erre olyan bűncselekményt akarnak a nyakamba varrni, amihez semmi közöm. Ugyanis, ha ez a lövöldözés megáll, akkor jó pár évvel többet kell ülnöm. Olyanért viszont nem ülök, amit nem követtem el. Négy hónap fogva tartás után kezdett derengeni, hogy egyáltalán miről is szól ez a történet. Itt következett be a fordulópont az életemben. Amikor elkaptak, azt mondtam, egye fene, végül is megérdemlem a büntetést, kibírom azt az akárhány évet. A sitten meghúzom magam, talán kapok kedvezményt, akkor az a hét-nyolc év reális lesz, eny- nyit megérdemlek. Erre tessék, mi történt, a hét évből tíz lett, legalábbis, ha megáll a lövöldözés vádja. A plusz három év teljesen igazságtalan. Ezért döntöttem. Velem ezt nem csinálhatják, én bizony meglépek. Végső elhatározásomban más is szerepet játszott. Amikor elhelyeznek egy cellában, kapsz egy belső szabályzatot. A cella ajtaján belülre kifüggesztik a jogaidat és a kötelezettségeidet. Többek között az is le van írva, hogy minden fogva tartottnak joga van napi egy óra egészségügyi sétához. Ez mind szép és jó, a gyakorlatban azonban nem így van. Ha néhanapján levittek sétára, az sem tartott tovább tíz percnél. A cellatakarításhoz sokszor még hypót sem adtak, nemhogy takarítószert. A kintről beküldött tisztítószerrel mostam fel a cellát. A fürdőhelyiség minden emberi képzeletet felülmúlt. Bejártam a fél világot, több harmadik világbeli országban is megfordultam, de ilyen lepusztult helyet még Haitin sem láttam. Néha napokig a fekáliában tapostunk. Volt szíves egy-két bunkó a WC mellé szarni, így az átázott fürdőben a fe- kália, a véres tampon, a rohadt szalámi megszokott látvánnyá vált. Hetente két alkalommal takarítottak, de másnap már ugyanígy nézett ki minden. Na most, ha évekig ilyen helyen kell lennem, előbb- utóbb visszamászhatok a fára, mint az őseim. Az intézmény vezetői sem estek a fejükre, ha ne adj’ isten a Helsinki Bizottságtól vagy az ombudsmani hivataltól valakik betévednének, mindezt nem lámák. Ha jön a bizottság, azt előre bejelentik. Fel tudnak készülni a fogadásra. A bizottságot az első emeletre viszik, ott ugyanis sokkal tisztábbak a zárkák, a fürdő ki van csempézve, viszont ha valamelyik emberjogi aktivista betévedne valamelyik felső emeleti fürdőbe, leszúrt dupla rittbergert ugrana a látványtól. Mindezek után nem tudhattam, mi vár rám. Olykor kilenc napig is rohadtunk a büdös cellában. Az őrszemélyzetnek öt órára maximálták a túlórát. Ha az letelt, egyik őr sem volt hajlandó tovább ingyen dolgozni. Ez idáig érthető. Nem várhatom el, hogy az őr felebaráti szeretetből sétáltasson. Azt viszont igen, hogy amit a törvény biztosít, a napi egy óra szabad levegőn való tartózkodást, azt tartsák be. Többször írtam az ügyésznek, nemcsak én panaszkodtam az áldatlan állapotok miatt, de a kérelmi lapom körülbelül az első kukáig jutott. Nagy ívben tojtak ránk. Ha bekerülsz ide, megszűntél mint ember, csak egy szám vagy és kész. 1999. július 10-e. Reggel nagyon ritkán eszem, amióta bekerültem, soha nem reggeliztem. Amit hoztak, az egyrészt ehetetlen, másrészt napjában csak egyszer étkeztem. Azzal kezdtem a napot, hogy megborotválkoztam, de a bajuszomat meghagytam. A legtöbb fényképen szakállasán néztem ki, tehát ha csupasz arccal közlekedem, kisebb a valószínűsége, hogy bárki is fölismer. A borotvát a kabát zsebébe süllyesztettem, mert a későbbiekben is szükség lesz rá. Két rend ruhát öltöttem magamra. Ez a módszer éveken át bevált. Mikor rabolni indultunk, mindig két szerkó volt rajtam. Most egy sortra rávettem a farmert. A Police feliratú pólóra felhúztam egy hosszú ujjú inget. A hasamra jó szorosan föltekertem a kötelet. Bármennyire figyelt az emeleten az őr, nem vette észre. Ami pénz nálam volt, betettem a tornacsukámba, de a menésben egyáltalán nem zavart, hogy több százezer forinton járok. A két csavarhúzót a farmerzsebbe süllyesztettem. Ugyan a csavarhúzó fele kilátszott, de az inget ráengedtem, így közelről nem lehetett észrevenni. A csavarhúzókat azért vittem magammal, hogy ha ki kell az iroda ajtót vagy a rácsot feszíteni, akkor legyen mivel, illetve, hogy az ablakon lévő rács csavarját kiszedjem. Korábban lemeóztam az ablakon a rácsot, úgy saccoltam, hogy lazán, kézzel le lehet kapni. Nem csaphattam nagy zajt, mert ugyan simán be lehet rúgni az ajtót, de az zenebonával jár, ezért a finomabb és halkabb módszert kellett választanom. Nagyjából mindent magamhoz vettem, most már bármelyik pillanatban szólhattak, hogy séta. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A Whiskys-sztori 3. részét május 8-ai, hétfői számunkban közöljük.) LENDVAI DÁVID Norbi és Andor Lefogyott a Schmuck Andor. Ez a tény egy reklámfilmből derül ki, amelyben a neves szocialista politikus Norbival együtt látható. Norbiról azt illik tudni, hogy aerobikoktató, és hogy aerobikkazettájával csodákat művel. Ezt természetesen több, kimondottan testes ember is elmondja a filmben, a megszokottan nagy átéléssel. Mint kiderül, ők korábban még sokkalta testesebbek voltak, olyanok, mint mondjuk a Rapcsák vagy a Schalkhammer. Utóbbiak azonban nem kezdték el alkalmazni Norbi edzésmódszerét, ellentétben Schmuck Andorral, merthogy ez lenne itt a lényeg. Schmuck Andor (tudom, hogy az előző mondatban is leírtam a nevét, és hogy ilyetén formán ez már-már stilisztikai slendriánság, de annyira szép ez a név, hogy nem tudtam megállni), öltönyben áll és vigyorog. Ez persze nem túlságosan meglepő, mert Schmuck mindig öltönyben áll és mindig vigyorog, most azonban, hogy leadott fölösleges kilóiból, különleges oka van az örömre. Olyan pillanat következik ezután, amelyre már nagyon régóta vártunk. Norbi odalép mellé, Andor pedig barátion átöleli őt, és túláradó szeretettel, már-már átszellemültnek is mondható tekintettel néz le reá. A kis aerobikoktató, a nép egyszerű fia ím elnyerte egy politikus barátságát, csupán azzal, hogy oly tökéletes edzésmódszert dolgozott ki, amelynek segítségével a nagy, kövér és ellenszenves politikus hirtelenjében szelíd, őzikeszemű, huncut mosolyú délceg fiatalemberré változott, s a nők bálványa lett, hiszen Schmuck Andort a derék bulvársajtó újabban minden héten más és más ismert szépséggel hoz hírbe. Mindössze ennyi kell tehát ahhoz, hogy egy látszólag titokzatos és elérhetetlennek tűnő politikus barátságát megszerezzük. Minő távlatok nyílnak meg előttünk, egyszerű földi halandók előtt! Én például azon tűnődöm, hogy vajon irántam miként fejezné ki imádatát Schmuck Andor, aki nem csupán fölösleges kilóit tüntetném el, hanem egy bravúros bűvésztrükkel egyszer s mindenkorra őt magát is, teljes valójában.-KOMWfEBHK ___________________ To lvajok- Ellopták a tavaszt - mondta az öreg hölgy a lépcsőházi fordulóban. Nem várt választ, nem kezdeményezett beszélgetést, hiszen elváltunk a folyósón. Csupán tényként állapította meg, hogy ilyen a mai világ. - Tavaly az őszt lopták el - motyogta maga elé -, az idén meg a tavaszt. Valóban, meglehetősen megvisel sokakat az időjárás, ahogy a télből oly hirtelen kilépve nyakunkon a nyár, s a télikabát után nincs szükség az átmenetire. Még a természet is megzavarodott. Az orgona oly hamar megbámult, mintha az idén nem is bontotta volna virágszirmait, s a gyümölcsfák legtöb- bikén már termést ringatnak az ágak, bár vélem, hogy sokkalta könnyebben átvészelték a hirtelen jött hőmérsékletfölfutást, mint mi. A front mindannyiunkban különös hatást vált ki az orvosok szerint, olykor nem is hinnénk, hogy a légnyomás hirtelen zuhanására vagy emelkedésére milyen furcsán reagálunk. Tíz év után például az idén először együtt ünnepelték a május elsejét a szakszervezetek, összefogásuk példátlan, amennyiben megfeledkeztek az eredendő szembenállásról, s vezetőik karonfogva lépkedtek kifelé a Városligetbe. De ez még semmi. Lemondott Gémesi György, a kis koalíríós párt, az MDF alelnö- ke, ugyanis nem ért egyet Dávid Ibolyával, mert a főnökasszonya minduntalan az ellenzékre kacsintgat. A legfőbb ügyész jelölésekor például nem átallotta a szocialisták jelöltjét támogatni. Ám mindezek a dolgok eltörpülnek amellett, hogy Torgyán József nem fogadta el a köztársasági elnökjelöltséget (az idei év első valóban vaskos meglepetése), annak ellenére, hogy korábban váltig hangoztatta: mindig a kisgazdák adták az országnak a valóban jó köztársasági elnököt. És ezért több ezren buktak el fogadásokat, kisebb nagyobb téteket abban a hitben, hogy napjainkban a kisgazdapárt egyenlő Torgyán Józseffel. Hát ezt teszi kérem, a szokatlan ülőjárás, ilyen fordulatokat eredményez az, hogy napjainkban valakik lopkodják az évszakokat. Ideje volna jobban vigyázni. Vagy nem? hetedik oldal HOLNAP Riport Az ötvenes évek emlékei. A múlt emlékei nem csak lelkűnkben, hanem különféle tárgyakban is lakoznak. De vajon régiség-e, amitől csak ötven év választ el minket? Mit ér a gyűjtő számára egy pártállami kitüntetés, szobor, emléklap, Lenin műveinek összes kötete, avagy egy jó állapotban megmaradt ÁVH-s igazolvány? Portré Bor Imre, Paks polgármestere, akinek nagy vágya, hogy egyszer lovagolhasson. Azt, hogy lovon járjon a hivatalba, nehezen tudja elképzelni, bár egy ülőben mindennap biciklivel érkezett. Portré „Én már pécsi vagyok” Sokan csodálkoztak talán, amikor Bocz Gyula szobrászművész „Csillagok” című kőgömbje a villányi szoborparkból a Hauni Sopiana Gépgyár nagykapuja elé került. Pedig semmi csoda sincs. Dieter Eppler érti és szereti a művészetet, és támogat sok pécsi alkotót. A gyárudvaron sétálva és az éppen a dohányipari gépsor egyes egységeit rakodó orosz kamiono- sokra mutatva a német gyárigazgató leszögezi, hogy természetesen a termelés az elsődleges. Hiszen ebből él az ember, ebből futja a keresetekre.- Hat éve vette meg a német cég a nagy múltú pécsi gyárat. Mi volt az ön teendője?- Nem több és nem is kevesebb, minthogy életképessé, nyereségessé tegyem a vállalkozást, s ennek a célnak rendeljek alá min- Biztos a jövő?- Eddig több mint 25 millió márkát fektettünk be a Sopianába.- Volt azért némi rutinja a cég felfultatásárá.- Valóban, hiszen a pécsivel együtt összesen négy gyár alapjait raktam le, köztük kettőt Németországban, egyet pedig Írországban. atmoszteraja mindkettőnket megfogott. És persze , ott a villányi bor is.-És a hobbi?- A munkám az, mindig és mindenkor. Természetesen szeretem a művészeteket, van hangversenybérletem, s nemrégiben elkezdtem dent. A magyar szakemberek, a kollégáim felpörögtek, segítségükkel szinte minden elképzelést sikerült tető alá hozni. Igaz, ehhez némi fejlesztésre is szükség volt, ám nyugodtan kijelenthetem, hogy a dolgozók szakmai képességeivel, tudásával sosem akadt gond. Jó látni, hogy bővíthetjük a termelést, az idén új üzemcsarnokot építünk. Dieter Eppler, a Hauni Sopiana Gépgyár vezetője hat éve él Pécsett. Kiéiben született 1938-ban. A Hauni cégnél 36 éve dolgozik. Előbb Írországban is megalapozott egy ipari vállalkozást, majd a pécsi gyárra szabott új profilt. Másodszor nősült, első házasságából két felnőtt gyermeke van.- Az ősz hajszálakra tekintve kérdem, meddig lehet ezt csinálni?- A Sopiana volt az utolsó. Úgy tűnik, jövőre nyugdíjba megyek, s elkezdtem már azon is töprengeni, hogy mi lesz azután.-És mire jutott?- Sok helybeli barátom van már, építettem Pécsett egy házat, s a feleségemmel együtt - aki évekig Afrikában dolgozott ápolónőként - úgy döntöttünk, hogy végleg itt fogunk letelepedni. Ennek a vidéknek a csodálatos golfozni is, mert az sem árt időnként, ha az ember megmozgatja a csontjait. KOZMA FERENC
