Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-14 / 131. szám

4 ★ RIPORT ★ 2000. május 14. Az idegenlégiós ritkán angyal ■ SIist%■»* *.• - .*v*< - . ** Szökés a légióból Romantikus kalandvágyból je­lentkeztem a légióba - meséli egy névtelenségbe burkolózó magyar fiatalember, aki 1991- ben öt hónapig volt a franciák zsoldos katonája,- A kiképzés fizikailag na­gyon megterhelő volt. Nem ad­tak eleget enni, és ütöttek-ver- tek bennünket. Rengeteget fu­tottunk, volt, hogy egy szál al­sónadrágban, és természete­sen egy halom felesleges dol­got csináltattak velünk. Én egyébként sem szeretem a be­zártságot, a kiképzőtábort vi­szont hat méter magas szöges­drót vette körül. Hősünk az első hónapok után az aubagne-i központba került a zenészek közé, mivel a felkapott ejtőernyős vagy gya­logsági század nem vonzotta.- Három hétig jól tűrtem, de utána rá kellett jönnöm, hogy ez az egész egyáltalán nem ka­landos, sőt: inkább unalmas. Mellesleg a honvágy is gyötört. Bele­gondoltam, hogy a szerződésem öt évre szól, és elhatároztam, hogy hazajövök. Félretettem a zsoldot, néhány magyarral együtt eltávo­zás alatt felültünk egy vonatra, és megkerestük a magyar követséget Párizsban. Ott mindenki segítőkész volt, a hiányzó útlevelek helyett igazolást kaptunk és sok-sok jó tanácsot az esetleges ellenőrzések­kel kapcsolatban. Mindez nyolc éve történt, a fiatalember azóta már legyőzte a fran­ciákkal kapcsolatos ellenérzéseit, és tavaly újra ellátogatott egykori ke­nyéradó országába. A légió soha nem kerestette sem őt, sem társait. „Az idegenlégiós ritkán angyal, de bűnöző soha.” Ez olvasható mottóként az interneten az utóbbi időben megjelent jó néhány honla­pon, amelyet a legendás, ám gyakorta vita­tott francia idegenlégió múltjának, jelené­nek és jövőjének szenteltek alkotói. Napjainkban 8000 tagja van az alakulatnak, amelybe a Marseille melletti Aubagne- ban, a légió központjában tíz­ezer jelentkező közül választ­ják ki azt az 1300-at, akit éven­te felvételre kiszemeltek, de egyáltalán nem biztos, hogy a kiképzés alatt be is válik. Születésük szerint külföl­diek, ám kiontott vérük által franciákká válnak - olvasha­tók a patetikus szavak a http: //www.info-france-usa. org/america/embassv/legion /legion.htm internetes ol­dalon. A washingtoni francia nagy- követségnek köszönhetően az egész világgal kapcsolatot ápolhatnak a balkáni Boszniá­ban vagy az afrikai Csádban szolgáló légiósok. A New York Times egy másik, kevésbé hi­vatalos, ám éppen ennyire „szenvedélyes” weboldalról is tudósít. Szerzője a testület egykori tizedese. Ezen a címen http://home.talkcitv.com/spir itcir/lediable légiósdalok is hallhatók („a légió nagyon ko­molyan veszi az éneklést”), és részletes leírás olvasható az el­képesztően kemény alapki­képzésről. Larry B. Lambert gondozza a htto://www.users.deltanet. com címen található légiósol­dalt. Nem hazudtolja meg a múltját, mert akárhányszor többet szeretnének megtudni róla a levelezői, a zsoldosse­regben megszokott hagyomá­nyos választ adja: „Erről in­kább ne beszéljünk”. A Lambert által összegyűjtött adatok alapján végigkövethe­tő az elitalakulat bevetésé­nek krónikája - világháborúk­ban, Afrikában, Indokínában, Boszniában -, továbbá ritka­ságszámba menő színes fotók is láthatók a légió toborzópla- kátjairól. A http://www.cervens.net gazdája Thierry de Cervens, aki elődeinek, csapattársainak állít emléket. A többi között Nor­man (Teddy) Schwarzkopf tábornoknak is, az öbölhábo­rú legendás parancsnokának, aki 1991-ben lett a légió tisz­teletbeli tagja. Kulcsár László Nyolcvannyolc lépés percenként A francia idegenlégió része a francia katonaságnak, tagjai ön­kéntes zsoldosok. A légiót Lajos Fülöp király alapította 1831-ben, és a hadsereg akkoriban nagy szerepet játszott Algéria elfogla­lásában. A harcoló alakulatokat eleinte alkalomszerűen szer­vezték és vetetették be a világ különböző pontjain. 1831 óta több mint 35 ezer katona halt meg a frontokon. A légióba bárki jelentkezhet, aki elmúlt tizenhét éves, de , még nem több mint négy 4 ven. A francianyelv-tudás sem követelmény. A bátor Ilii vállalkozóknak Francia- JH|Hji országba, valamelyik to- ÚE0V borzóirodába kell utaz­niuk a jelentkezéshez. Az orvosi vizsgálatok után az aubagne-i ki­képzőközpontban jön az újabb forduló: intelligencia­teszt és állóképesség-felmérés. Ha a jelentkező mindezeken átjut, ötéves szerződést kap a kezé­be. Az első négy hónap a ke­mény kiképzésé: rendszeres reggeli futás, franciaóra, küzdősportok, éjszakai menetelés, indulók betanulása, stb. Egy hónap múlva a nagy megmérettetés a Képi Blanc-menetelés: 80-100 kilométer gyalog­lás két-három nap alatt teljes felszerelés­sel. A kiképzés után viszont már lehet „szakosodni” is - a legjobbak maguk vá­laszthatják ki a területet: adminisztrátortól kezdve rádiós, telefonos, sofőr, mér­nök, kőműves, villanyszerelő, fes­tő, karbantartó, zenész, orvosi asszisztens, szakács, fotós, nyom­dász is lehet az ifjú légionárius, t Három év szolgálat után már a francia állampolgárság is elérhe­tő, sőt a letelepedési engedély is ki­látásba kerül. Az ötéves szerző­dés leteltével a légiós féléves, egyéves, kétéves vagy hároméves munkavállalási szerződést köt­het újra és újra egészen addig, amíg le nem tölti mind a tizen­öt évet. Ezután a megérdemelt nyugdíj vár rá. A fizetés az el­ért rangtól, az időközben megszerzett képesítések­től és a szolgálati idő­itől függően változik, de a különleges meg- ízatások minden al­kalommal pénzjutalommal jár­nak. A kezdő fizetés havi 5500 frank, a tizedesé 6000 frank, és így tovább. „Tizenhat év - tizenhat centi a szívemből” Ma már nem kell Marseille-be utaznunk ahhoz, hogy légiós ve­teránokkal találkozzunk, és eset­leg együtt is mulassunk a harcban edződött férfiakkal. Két magyar egykori légiós klubot alapított Bu­dapesten, amely nem csak azokat várja, akik belekóstoltak már a zsoldoséletbe. Az Üllői úton mű­ködő Képi Blancben található ka­tonai relikviák minden darabja a légiós életformáról árulkodik. Az egyenruhákat, a falakon látható képeket, grafikákat egytől egyig a tulajdonosok szerezték be - sok­szor fondorlatos cselekedetekkel. A tárgyak rengeteg kalandos és izgalomban gazdag évről mesél­nek. A két veterán megjárta Kor­zikát, Dél-Amerikát, Szomáliát, Algériát, Szudánt és Jugoszláviát is. Néhány évvel ezelőtt megala­pították a Francia Idegenlégiósok Baráti Körét, amelynek hosszú tá­vú tervei között szerepel, hogy a műsoros estéken befolyó összeg­ből jótékonysági szervezeteket tá­mogassanak. Tizenhat év, az ti­zenhat centi a szívemből - mond­ja a Baráti Kör egyik életrehívója, a klub tulajdonosa, Gábor Attila. A mennyezetről lóg az egyenru­hám, amiben leszereltem, a füg­gőágyaim, a légió zászlói és min­den, ami tizenhat év alatt az éle­tem része volt. Ezt az időszakot sosem tudom majd elfelejteni. A másik alapító tag, Kiss József sze­rint egyáltalán nincs könnyű dol­guk a Baráti Kör rendezvényeinek szervezésével és a mindennapos dolgok intézésével, mert Magyar- országon az emberek többsége téves információval rendelkezik a légióról.- Míg külföldön mindenhol el­ismertek bennünket, itthon kicsit más a helyzet - tette hozzá. A francia zsoldosok között egyre több magyar fiatal van, ezért sze­retnénk, ha itthon is méltó helyé­re kerülne a légió. Ahány ház, annyi szokás, ahány kormány, annyi internetes honlap. Egy adott ország, nép felfo­gását, mentalitását jól jelzi az is, hogy kormá­nyaik milyen stílusú számítógépes oldalakat tesznek fel magukról a világhálóra. Ezt az is bi­zonyítja, ha összeverjük az Orbán-kabinet és az amerikai Fehér Ház honlapját. A magyar kormánynak jelenleg két honlapja van, még vannak átfedések közöttük. A korábbi, a www.meh.hu portáloldal ki­indulópontként szolgál. Innen érhetők el például a minisztéri­umok, a fontos kormányhiva­talok, van sajtószemle, s egy- egy rendkívül fontos, a lakos­ság többségét érintő döntésről is beszámol - most az otthonte­remtési rendelet a sláger -, le­het elektronikus sétát is tenni az Országházban, s persze kihagyhatatlan a vélemény-, a vendégkönyvrovat is. Itt ** találhatók egy rendkívül / egyszerű portréval színe- sítve Orbán Viktor prog- 1 ramjai, beszédei, szereplé- sei. A www.kancellaria. gov.hu a Miniszterelnöki Hivatal tevékenységét mu­tatja be, s kormányszintű kérdésekkel foglalkozik. Itt olvasható egy szűkszavú, csak a tényekre szorítkozó élet­rajz a miniszterelnökről, szin­tén nem túl érdekes fotóval. A Fehér Ház honlapja egé­szen más világot tükröz, sokkal személyesebb, szubjektivebb és persze bővebb. Kezdve azzal, hogy egy humoros kedvű inter­netes a www.whitehouse.com. néven egy szexoldalt „üze- \ mehet”. Aki az amerikai kor­mányhoz akar eljutni, annak > a com. helyett a gov. (kor­mány rövidítve) szót kell bepötyögni. S itt aztán mindent meg lehet tudni Ameri­káról. A jelenlegi elnök­ről rendkívül részletes f életrajz van. Fotó készült a 10 év körüli Billy kölyök- ről, amint délcegen áll, van családi fotó a mamá­val, s persze Hillary asszony­nyal - éppen táncolnak - és a lányával is. Képek mutatják a golfozó, a szaxofonos, az állat­barát Clintont, és természete­sen a fontos programjai, be­szédei is megtalálhatók. Az al- elnökről, az ovális iroda meg­szerzéséért harcoló A1 Gore­ról és feleségéről szintén sokat megtudhatunk. A Fehér Ház történetét be­mutató oldalakon az Egyesült Államok szinte minden fontos eseménye szerepel. Olyan részletes a honlap, hogy pél­dául az összes First Lady élet­rajza olvasható. A virtuális könyvtárban pedig elképesztő mennyiségű dokumentumhoz juthat hozzá az érdeklődő. A hírek természetesen frissek, a legfonto­sabb kor­mányzati döntése­ket té­mánként - például egészségügy, oktatás - emel­ték ki. A legérdekesebb azon­ban a gyerekeknek készült rész. Socks és Buddy, a Fehér Ház macskája és kutyája kala­uzolja végig a fiatalokat a „lak­helyükön.” Az nem valószínű, hogy a magyar kormánynak valaha is lesz az amerikaihoz hasonló stílusú és részletességű hon­lapja, de a jelenlegit minden­képp továbbfejlesztik. A Mi­niszterelnöki fíivatal szakem­berei figyelik a világ, de főként Európa kormányainak inter­netes do­kumentu­mait, és átveszik a jó és érde­kes meg­oldásokat; a finneknek, az .íreknek és a dánoknak például remek ötle­teik vannak. A. B. Cs. ín Orbán Viktor miniszterelnök

Next

/
Thumbnails
Contents