Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-13 / 130. szám

2000. Május 13., szombat S P 0 R T Új Dunántúli Napló - 15. oldal Garamvölgyit marasztalják Labdarúgó PNB, 31. forduló, pénteki eredmények Az MTI értesülései szerint a labdarúgó PNB-ben szereplő Debreceni VSC vezetői szeretnék, ha a következő idényben is Garamvölgyi Lajos látná el a vezetőedzői teendőket. A csapattal szemben az európai kupaszereplés kiharcolása a cél. Sikeresnek értékelték a Szurkolj, ne háborúzz jelszó­val, a futballhuliganizmus visszaszorítását célzó, február­ban indított kampány első szakaszát. Debrecen-Budapest A szakemberrel pénteken tárgyalt a DVSC Futball Szervező Rt. igaz­gatósága és a testület bízik benne, hogy a jövő hétre egyezségre jut­nak és sikerül meghosszabbítani Garamvölgyi szerződését. Az rt. vezetősége kivizsgálta Bemáth Csaba, Bodnár László és Bajzát Péter autóbalesetének kö­rülményeit: a debreceni labdarú­gók a nyíregyházi Gerliczki Máté­val április 17-én az utánpótlás-vá­logatott tatai edzőtáborába igye­keztek, amikor gépkocsijuk ösz- szeütközött egy traktorral. Az igazgatóság úgy véli, hogy a játékosok többszöri figyelmetlen­sége és fegyelmezetlensége veze­tett a balesethez. Súlyosbító körül­ménynek számított, hogy a ma­gyar színek képviseletére kellett volna megjelenniük. A debreceni­eket fejenként 50 ezer forint pré­miummegvonással büntették. Sikeres program- Az Ifjúsági és Sportminiszté­rium, valamint a McCann- Erickson reklámügynökség közös akciója három célcsoporthoz szólt: a szurkolói keménymagok­hoz „akik össze is jöttek békítő beszélgetésekre”, az aktív druk­kerekhez és a passzív szurkolók­hoz - hangzott el a pénteki sajtó- tájékoztatón. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter úgy vélte, hogy a most lezárult szakasz sikeres volt és a megkezdett úton kell tovább­haladni. Első lépésben a szurkolói magatartáson kell változtatni, az­tán jön a „szak­H ma” és a játék népszerűsítése, e kettő egyéb­ként komolyan hat egymásra. A miniszter köszönetét mondott a kam­pány ismert vé­leményvezérei­nek, akik közül Csisztu Zsuzsa (képünkön), Baráti Lajos, Doszpot Péter, Nemcsák Károly és Pálffy Ist­ván személyesen is megjelent az első kampányértékelésen. Serényi János, a McCann- Erickson ügyvezetője közölte, hogy a második szakasz ősszel kezdő­dik, az első zárásaként szombaton 14 órától kerül sor a Körcsarnokban arra a kispályás labdarúgótornára, amelyen a média, a színészek, a szponzorok és a szervezők csapata is játszik. A döntő kezdőrúgását a spanyol futball hajdani híres csatá­ra, Butragueno végzi el. Pénteki eredmények Győr-FTC 2-1 (1-0) Győr, 9000 néző. V.: Szarka. 43. perc: Baumgartner kereszt- labdáját Vayer átvette, majd 14 m- ről a Fradi kapujának bal oldalába bombázott (1-0). 49. perc: Bárányos 22 m-ről hatalmas lövést küldött a győri kapu bal felső sarkába (1-1). 90. perc: Vayer bal oldali szög­lete után Bállá 6 m-ről fejelt a fe­rencvárosi kapu bal alsó sarkába (2-1). Fordulatokban gazdag, jó ira­mú, változatos, de közepes szín­vonalú mérkőzésen a hazai csa­pat az utolsó percben szerzett góllal győzött. Vasas - Újpest 3-0 (1-0) Fáy utca, 2000 néző. V.: Ábra­hám. 35. perc: Szili jó ütemben indí­totta Galascheket a bal szélen, aki átívelt az ötös túlsó sarkára, Sowunmi mellel levette a labdát, amit az érkező Szilveszter 7 m- ről a jobb sarokba lőtt (1-0). 49. perc: Simeket a 16-os vo­nala előtt Szlezák felvágta. A megítélt szabadrúgást Szili a jobb sarokra csavarta, a labda a kapu­fáról vágódott a hálóba (2-0). 51. perc: Juhár szerelt a saját 16-osán, majd nagyszerű labdá­val indította Sowunmit, a csatár rávezette a labdát Kozmára, majd Kabát elé tálalt, aki 10 m-ről a ka­pu közepébe bombázott (3-0). Enervált játékot hozó első fél­időt követően a Vasas két gyors góllal hamar eldöntötte a három pont sorsát, és ezzel már leg­alább bronzérmes. Vác - Nyíregyháza 0-1 (0-0) Vác, 300 néző. V.: Makai. G.: Novák (65. p.). Az alacsony színvonalú mér­kőzésen ritkán forogtak veszély­ben a kapuk. A vereség eldöntöt­te: a hazaiak kiestek a PNB-ből. Kispest - Siófok 1-1 (O-l) Bozsik-stadion, 1000 néző. V.: Juhos. G.: Faragó (80. p.), ill. Földes I. (13. p.). A Siófok sokkal többet tett a győzelemért, és csak a balsze­rencséjének köszönheti, hogy nem nyert a rendkívül gyengén futballozó Kispest otthonában. A profiliga állása 1. Dunaferr 28 20 7 1 69-22 67 2. MTK 28 17 8 3 59-20 59 3. Vasas 29 18 4 7 56-26 58 4. Tatabánya 28 12 11 5 30-30 47 5. Ferencváros 30 12 8 10 54-37 44 6. Debrecen 28 12 7 9 42-36 43 7. Győr 29 11 8 10 47-33 41 8. Újpest 29 10 10 9 44-36 40 9. Nyíregyháza 29 11 7 11 30-39 40 10. Kispest 30 10 9 11 27-34 39 11. PMFC 28 9 10 9 34-43 37 12. Zalaegerszeg 28 8 12 8 30-26 36 13. Szombathely 28 7 6 15 30-45 27 14. Nagykanizsa 29 6 8 15 21-41 26 15. Siófok 30 6 7 17 25-50 22 16. Diósgyőr 28 5 7 16 24-49 22 17. Vác 29 3 5 21 23-78 14 A Siófoktól 3 pont levonva, a Szeged kizárva A hétvége sportműsora Kiemelt magyarok Bécs A magyar női kézilabda-váloga­tott a kiemeltek között kapott helyet a december 8. és 17. kö­zött Romániában rendezendő Európa-bajnokság vasárnapi, bukaresti sorsolása előtt. A két évvel ezelőtti hollandiai kontinensviadalon bronzérmes együttes a rangosabb „kalapba” került a címvédő Norvégia, a vb- ezüstérmes Franciaország, a vb- 3. Ausztria, az olimpiai bajnok Dánia, valamint a házigazdák mellé. Ez azt jelenti, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapa­ta a felsorolt erős válogatottak közül legfeljebb kettőt kaphat ellenfélnek az Eb csoportmérkő­zésein. Az Eb többi résztvevői: Né­metország, Macedónia, Jugo­szlávia, Ukrajna, Oroszország és Fehéroroszország. A sorsolást a Románia - Európa-válogatott ta­lálkozó szünetében végzik el. A mérkőzésen Magyarországot a‘ bajnok Herz-FTC átlövője, Deli Rita képviseli. __________■ Május 13., szombat KÉZILABDA. NB I„ B-csoport, férfiak: Komlói Bányász - Hort SE, Komló, 17.00. Rév és Társa - Szigetvári Takarékszövetkezet SE, Budapest, Népliget, Építők- csarnok, 16.15. NB I., B-csoport, nők: PEAC-TÁSI - Postás Matáv, Pécs, Ifjúsági úti csarnok, 11.00. NB II., férfiak: Csurgó - Mecsek- nádasd, Csurgó, 16.00. NB II., nők: Varga Trans Fér - Mohácsi TE, Szekszárd, 11.30. Hévíz - Pécsváradi Agrover, Hévíz, 16.30. Terni-Pécs - Siófok, Pécs, Gand- hi-terem, 15.00. LABDARÚGÁS. PNB: Pécsi MFC - Debreceni VSC, Pécs, Újmec- sekalja, 17.00. NB II., Nyugati csoport: Szigetszentmiklós - PVSK-Pécs ’96 FC, Szigetszent­miklós, 16.00. Nemzetközi barát­ságos mérkőzés: Beremendi Épí­tők - Pélmonostor, Beremend, 17.00. Megyei I. B-osztály: Drávafok - Hosszúhetény, Drává­tok, 17.00. Barátságos mérkőzés: Harkány öregfiúk - Parlamenti válogatott, Harkány, 15.00. Ki­emelt ifjúságiak: Pécsi MFC - Debreceni VSC, (U-16) 9.30, (U- 18) Pécs, Kovácstelep, 11.15. TENISZ. Csapatbajnoki mérkő­zés: Pécs-Vasas - BSE, Pécs, Balokányliget, 13.00. Elektromos­kupa, amatőr verseny: Dédász- pálya, 8.00. SPORTLÖVÉSZET. Megyébaj- nokság: Pécs, városi lőtér, 9.00. Május 14., vasárnap DUATLON. Orfű, Kis tó strandja, 10.00. KÉZILABDA. NB II., férfiak: PEAC-Kettele - Keszthely, Pécs, Ifjúság úti csarnok, 15.00. LABDARÚGÁS. NB I.: Komlói Bányász - Matáv Sopron, Komló, 17.00. NB III., Dráva-csoport: Pé­csi Postás SE - Dunaszentgyörgy, Pécs, Matáv-pálya, 17.00. Mo­hácsi TE - Dombóvár, Mohács, 17.00. Harkány - Baja, Harkány, 17.00. Junior bajnokság: Pécsi MFC - Debreceni VSC, Pécs, (terv szerint) Kovácstelep, 14.00. Me­gyei I. osztály: Pécsvárad - Bicsérd, Pécsvárad, 17.00. Szeder­kény - Szentlőrinc, Szederkény, 17.00. Magyarszék - Kovácshida, Magyarszék, 17.00. PEAC-Femex - Hidas, Pécs, Sport utca, 17.00. Dunaszekcső - Kovácshida, Duna- szekcső, 17.00. Szigetvár - Hidas, Szigetvár, 17.00. Kozármisleny - Lánycsók, Kozármisleny, 17.00. Újpetre - Bóly, Újpetre, 17.00. Sellye - Siklós, Sellye, 17.00. Me­gyei I. B-osztály: Patapoklosi - Himesháza, Patapoklosi, 17.00. Gödre - Somberek, Gödre, 17.00. Bogád - Boda, Bogád, 17.00. Egerág - Sásd, Egerág, 17.00. Ké­mes - Szászvár, Kémes, 17.00. Majs - Felsőszentmárton, Majs, 17.00. Töttös - Palotabozsok, Töttös, 17.00. SPORTLÖVÉSZET. Megyebaj­nokság: Pécs, városi lőtér, 9.00. SPORTTÁNC. 3. Okker-kupa, ak­robatikus rock ’n’ roll és boogie woogie verseny: Pécs, Széchenyi- csamok, 11.00. TENISZ. Csapatbajnoki mérkőzés: Hódmezővásárhely - Pécs-Vasas, Hódmezővásárhely, 14.00. Elektro­mos-kupa, amatőr verseny: Pécs, Dédász-pálya. 9.00. _________iooi Je gyvásárlás sorsolással Madrid A spanyol fővárosban sorsolás út­ján döntik el, hogy ki kap belépőt a labdarúgó Bajnokok Ligája má­jus 24-i párizsi fináléjára. A spa­nyol házidöntőben a Real Madrid ellenfele az FC Valencia lesz. Mindkét klub 21 ezer jegyet ka­pott. Valenciában 12.500 belépőt lehet a pénztárban megvenni, a többi a szponzoroké lesz. Madrid­ban faxon vagy e-mailen kellett je­lezni az igényléseket. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel az egyesület csak a klubtagok je­lentkezését fogadta el, ennek elle­nére negyedóra alatt összeomlott a számítógépes rendszer, mert percenként kétezer igénylés érke­zett a Real székházába. A jelent­kezők sorszámot kaptak, a sze­rencsés jegytulajdonosokat sorso­lás útján választják ki, s ezt az egész procedúrát a klub televíziós csatornája élőben közvetíti. ■ Tengerész a szőlőhegyről Pellérd Igencsak meglepődtek Budaházi Attila szomszédai a pellérdi szőlőhegyen, a fiatalember ugyanis ott, ahol csak a kutakban talál­ható némi víz, egyszer csak belefogott egy REINKE 12M típusú vitorlás hajó építésé­be. Tervei szerint 200 nap alatt, kikötés nélkül kerüli meg majd vele a Földet. A kezdetben hatalmas, partra ve­tett hal csontvázához hasonlatos jármű terveit a civilben fabútoro­kat készítő tengerész 5000 már­káért vásárolta meg, és hétvégen­ként egyik szomszédja, illetve családtagjai segítségével rakja össze. A természetesen komoly előtanulmányokat igénylő kétke­zi munkával a 60 milliós hajó árá­nak mintegy 75 százalékát spó­rolja meg, amire szüksége is van, a szponzorok (konkrétabban 8- 10 millió forint) hiánya miatt ugyanis az indulás 2001. január elsejére tervezett időpontját kénytelen volt megváltoztatni. Hátráltatja továbbá a vállalko­zást, hogy Magyarországon meg­lehetősen nehézkes egyes anya­gok, elemek beszerzése. Budaházi öt évvel ezelőtt sze­rezte meg a tengeri hajóvezetői engedélyt, s azóta mintegy 6000 mérföldnyi utat járt be a sós vize­ken. Leghajmeresztőbb kalandját csaknem egy éve élte át, amikor is az Atlanti-óceánon egy nyolc­fős hajó kapitányaként kifogták minden hajós rémálmát, a Beau- fort-skálán a legmagasabb foko­zattal jelölt, orkánszerű szelet. Egy egész éjszakán át küzdött a kis csapat az elemekkel, szeren­csére sikerrel, így reggel koccint­hattak a túlélésre. A Gibraltártól induló, és Afri­kát, Ausztráliát, no meg Dél- Amerikát a déli vizeken kerülő útvonalon a koccintásra nem sok alkalma lesz, hiszen a merész ha­jós - hogy még különlegesebbé tegye kalandját - a 200 napot egyedül fogja eltölteni a tenge­ren. FÖLDVÁRI ISTVÁN Házidöntő a Diákolimpián Pécs-Dombóvár Eddig is tudtuk, hogy kiváló női kosárlabda-utánpótlás­sal rendelkezik a város, en­nek újabb bizonyítékát a Diákolimpia országos dön­tője adta. A baranyai megyeszékhely két középiskolás csapata is bejutott a nyolcas fináléba az ötödik kor­csoportban (3-4. osztály). Sze­rencsére a két rivális, a TASI-AKG és a Babits Gimnázium egészen a döntőig elkerülték egymást, ahol azonban már kihagyhatatlan volt az összecsapás. Az elődöntőben a TÁSI a debreceni Irinyi Gimná­ziumot verte 53-41-re, a Babits pedig a kecskeméti Bólyai Gim­názium csapatát győzte le 76-56 arányban. Az országos döntőt tehát a két pécsi alakulat játszotta, így a mérkőzésnek az utánpótlás szempontjából nézve igazi vesz­tese már nem lehetett. A finálét végül a TÁSI nyerte, az iskola tör­ténetében először. A találkozó ér­dekessége volt még, hogy a kupát éppen a tavalyi győztes Babitstól hódították el. A nyertes csapat já­tékosai: Pénzes Kinga, Kocsis Boglárka, Limberidisz Krisztina, Oláh Viktória, Bőhm Zsófia, Czukor Tünde, Pénzes Kitty, Ta­más Rita, Szabó Eszter, Izsáki Ni­kolett. Edzőjük Szentendrei Áron. A nyolcas döntő legjobb irá­nyítója Pénzes Kinga (TÁSI- AKG), a legjobb védője Kocsis Boglárka (TASI), a legjobb cente­re és dobója pedig Szakács Ildikó (Babits) lett. Szentendrei Áron, a TÁSI kosa­rasainak edzője és egyben a PVSK Alapítvány másodedzője elmondta, hogy ez a házidöntő a pécsi utánpótlás-nevelők munká­ját dicséri, függetlenül attól, hogy ki is lett a végső győztes. MAYER A. Dobogós tékvandósok KÉZILABDA AZ EGYETEMEN. Küzdelmes, jó hangulatú mérkő­zéseket láthatnak majd a kiláto­gatók az egyetemi és főiskolai or­szágos bajnokság kézilabda dön­tőjében, amelyet a Pécsi Tudo­mányegyetem és a PEAC közösen rendez. A férfiak mezőnyében az egri Eszterházy Károly, a szegedi Juhász Gyula és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Fő­iskola mellett a Magyar Testneve­lési Egyetem csapata indul. A höl­gyeknél az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem, az egri Tanárkép­ző Főiskola, a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Tanítóképző Főis­kola, valamint a PTE képviselteti magát. A bajnokságra május 15-16. között kerül sor a PTE Ifjú­ság úti sportcsarnokában, (km) A SPORT NEM AKADÁLY. A pécsi Csokonai Általános Iskola és Szakiskola adott otthont a spe­ciális szakiskolák országos sport- versenyének. A tanulásukban akadályozott gyerekek hagyomá­nyos atlétikai számokban (súlylö­kés, kislabdahajítás, távolugrás, futás) és kispályás labdarúgásban mérték össze tudásukat. A pécsi­ek összetettben előkelő helyen végeztek, László Ferenc pedig súlylökésben aranyérmet szer­zett. (km) NAGYÁRPÁDI GYŐZELEM. Ed dig nem közölt eredmény a lab­darúgó Pécs körzeti bajnokság­ból: Kis Berlin SC (Nagyárpád) - Pécsvárad II. 2-1. (oo) HÁROM DOBOGÓS. Nyolcadik tékvandó magyar gyermek orszá­gos bajnokság, Hódmezővásár­hely. Súlycsoportjában Bállá Jennifer L, König Benjámin 2. lett (edzője: Árgyelán Zsolt). Az ököl­vívó diákolimpián Antal Gergő a 2. helyen végzett (edzője: Heckenberger Iván, mind a DOZSO SE versenyzői). (oo) TIZENHÉT PONT IDE. Kosár labda NB II. férfiak: Universitas- PVSK-Matáv - Kaposvári Gazdász 98-81 (53-46). A pécsi csapat ösz- szeállítása a következő volt: Sági 12/6, Móricz 15/9, Bartha 13/3, NÉMES 17, Buzogány 18. Cs.: Müller, KUN 12/6, Németh 3, Urbán 8. Edző: Zalay Zoltán, (oo) VÍVÓSIKEREK. Országos felnőtt párbajtőrvívó vidékbajnokság, Veszprém. Nők: 3. Őri Zsuzsan­na, férfiak: 3. Rab Attila (mind PEAC). Pontverseny: 3. PEAC. Pécs város vívóbajnoksága. Győz­tesek. Ifi lányok: Rózsa Eszter, ifi fiúk: Trinn Márton, felnőtt nők: Szép Nóra, felnőtt férfiak: Szatyor Győző (mind Jókai-PEAC). ______ (OO) Testhezálló olasz mezek Róma Új, teljesen testhezálló mezben játszanak a június 10-én kezdődő futball Eb-n az ola­szok. A szerelés alaposan meg­nehezíti az ellenfelek dolgát, ha - mint megszokott - vissza akar­ják rángatni őket. Dino Zoff szövetségi kapitány szerint a bírók ezzel szemben könnyű helyzetben lesznek, mert szembetűnő még a sikertelen szabálytalankodási kísérlet is. Marco Boglione, a mezeket gyártó cég elnöke reméli, hogy az új szerelés nagy sikert arat, mert egyrészt sikkes, másrészt még jobban „kidomborodhat” a labdarúgók testének szépsége. Hozzátette: gondoltak arra, hogy a nadrágok is szorosak legyenek, de végül elvetették az ötletet. / )

Next

/
Thumbnails
Contents