Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-13 / 130. szám
16. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2000. Május 13., szombat | W UJesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Rt. Wesiel Még nem profik - de profibbak Dárdai után Gyurina az edző Lemondott a szakvezető, de maradt elnöki tanácsadó Egyre gyakrabban van okuk örömre a labdarúgóknak fotó; laufer László Akárhonnan is nézzük, a város labdarúgásában régen váltott ki esemény akkora közérdeklődést, mint a PMFC és a Gázszer közötti tavaszi üzlet. Pázmándy Zsolt, a PMFC Sport Kft. ügyvezetője talán az első pillanattól a legjobban érzékelte, hogy a fúzió - és a mögé képzelt anyagi kérdések - némelyekben mekkora ellenérzést váltottak ki, ám mint mondja, nagyon bízik benne, hogy a csapat a szereplésével mára bizonyítékát adta: érdemes volt belevágni. Pécs, Újmecsekalja Kár lenne tagadni, azok mellett, akik felhőtlenül üdvözölték a hírt, miszerint Pécsnek újra van élvonalbeli labdarúgócsapata, sokan kételkedtek abban, hogy a gárda képes-e élni a lehetőséggel, magyarán bent tud-e maradni a profik táborában. És úgy tűnt, a kezdetek a pesszimistákat igazolják, hiszen igencsak bukdácsolva tette meg első lépéseit az újonc. Ám ahogy Szapor Gábor vezetőedző ígérte, lassan fölvette a magasabb osztály ritmusát a gárda, így mára a hat vereség mellett három döntetlen és három győzelem szerepel a PMFC tavaszi mérlegében. Pázmándy Zsolt mindennek tükrében most már a biztos bentmaradás tudatában és a fokozatosan javuló szerepléssel, mint érvvel a háta mögött állítja, hogy a fúzió nemcsak, hogy jó döntés volt, hanem - ha a folytatás is úgy sikerül, mint az eddigi lépések - hosszú időre megalapozhatja a megyeszékhely labdarúgósportjának élvonalban maradását. Hiszen - illesse bárki bármiféle jelzővel a feljutás körülményeit -, ez már biztos, miközben az NB I-ből való továbblépést korántsem tekinthette senki előre lefutottnak. A lehetőséggel pedig annál inkább élni kellett, mert a híresztelésekkel szemben a klubnak, azaz végső soron a városnak egy fillérjével sem került többe, mint amennyiért az NB I-es játékjogon túl tudtak adni. A klubvezető a játékosok teljesítményéről szólva annyit tart fontosnak az utolsó fordulók előtt kiemelni, hogy összességében elégedett vele, de menet közben minden labdarúgóval külön-külön elbeszélgettek néhányszor, amelynek hatására például Toldy vagy Király munkájában lényeges előrelépést tapasztal. Akivel pedig nem tudtak közös nevezőre jutni, vagy maga látta be, hogy nem ezt várják tőle (mint Popovits), vagy kénytelenek voltak megválni tőle (Kolarics). Az őszi (illetve nyár közepi...) folytatásnak azonban mindenképpen jelentős változtatásokkal akarnak nekivágni, ami egyrészt a szerinte az új NB I. legjobb 12 csapata közé jutáshoz feltétlenül szükséges legalább 160 millióra rúgó (+ a létesítmény fenntartása, amely jelenleg a városra hárul) költségvetés alapjainak megteremtését ugyanúgy jelenti, mint a játékosgárda megerősítését. Előbbi érdekében folyamatosan tárgyalnak újabb és újabb reménybeli befektetőkkel, amelynek akár már a közeli napokban lehetnek kézzelfogható eredményei. Mint mondja, talán még az eddigieknél is jobban bízik a labdarúgás barátainak összefogásában, amelynek része lehet az is, hogy a hátralévő hazai találkozókon a szurkolók az eddiginél is nagyobb számban buzdítják majd a csapatot az újabb győzelemre - és amelyért cserébe persze, ők megpróbálnak legalább olyan sportélményt nyújtani, amilyenhez az utóbbi években a MiZo kosarasai szoktatták közönségüket. Fiatalok a kezdőben A Debrecen elleni összecsapás előtti utolsó simításokra péntek délután egy kellemes, Mecsek-oldali szállodába vonult vissza Szapor Gábor és legénysége. Ahogy a vezetőedző fogalmaz, az elmúlt fordulók sikeres szereplése végre kellő önbizalmat szolgáltatott játékosainak, amely szerinte a hazai pálya előnyével együtt a remélhetőleg szépszámú nézősereg színvonalas kiszolgálásához vezet majd. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy 3-3 sárga miatt Gera, Toldi és Németh csak nézőként lehet jelen, Kardost sérült bokája teszi továbbra is harc- képtelenné, és kérdéses Matus játéka is, akinek egy rúgás nyomán felrepedt a szemöldöke. Fölépült viszont Varga Endre, aki mellett, kihasználva a fiókcsapat Beremend szabadnapját, a kettős igazolású játékosok közül Kutast és Fónait is bedobja majd a mélyvízbe az edző. A Debrecen ellen várhatóan az alábbi kezdőtizenegy lép pályára: Matus (Sólyom) - Dienes, Földvári, Sipos - Gálffy, Berdó, Puskas, Lantos, Ruskó - Fónai, Király. SZŰCS ZSOLT Komló Lemondott Dárdai Pál, a Komlói Bányász NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, ezután elnöki szak- tanácsadóként segíti utóda, Gyurina József munkáját. Az egyesület vezetője is elfogadta a felajánlott segítséget. A hír még akkor is váratlan, ha utólag, a bejelentést hallva akadt olyan komlói vezető, aki - nevének elhallgatását kérve - közölte: ez már két-három hete a levegőben lógott. Dárdai Pál döntéséről tegnap délután értesültünk.- Nem tudom már motiválni a játékosokat. A pénzügyi helyzetünk ismert, annak tudatában se büntetni, se jutalmazni nem lehet a futballistákat. Nem bírtam már ki a bajnokság végéig, elegem lett. Az utolsó csepp a pohárban a szerdai fegyelmezetlen, lélektelek játék volt, amit Százhalombattán nyújtottak a fiúk. Akkor, a meccs után eldöntöttem, távozok. Lemondtam, hátha egy új ember jobban tud segíteni. Ugyanakkor dr. Wetzl József úr mellett maradtam elnöki szaktanácsadó az egyesületnél. A leendő ellenfeleket ismerem, ha kell, idegenbe is elkísérem a csapatot, de hazai mérkőzéseken mindenképpen ott leszek - indokolt Dárdai Pál.- Számomra kissé meglepő volt a edző bejelentése - vélekedett Wetzl József. - Bár a csapat játéka és eredményessége hagyott maga után kívánnivalót, ezt hozzá kell tenni. Gyorsan zajlottak az események, sokat töprengeni nem lehetett. Azt is figyelembe kellett vennünk, hogy Dárdai négy éve dolgozott nálunk, méghozzá becsülettel. Vele jutott fel az együttes az akkori NB Ill-ból az NB I-be. Nem szakíthattuk meg az együttműködést egyik pillanatról a másikra. Ezt kívánta a sportszerűség is. így lett tanácsadó az eddigi szakmai vezetőből. Remélem kamatoztatni tudjuk tapasztalatait, országosan elismert kapcsolatait. Az utód Gyurina József (képünkön) lett, aki eddig az ificsapatot edzette Komlón.- Arra a hét meccsre vállaltam a megbízatást, amely még visszavan ebből a bajnokságból. Nem vagyunk könnyű helyzetben, azonban becsülettel készülünk, igyekszünk helytállni - mondta az új vezetőedző, aki a hétvégén, a Matáv Sopron elleni NB I-es mérkőzésen debütál ebben az osztályban. Arra a találkozóra a következő tizenegyet tervezi: Herbert - Mosonyi, Augustin, Geisz - Kolesánszky, Schuszter, Dárdai B., Dömény, Kiss - Halász, Orlovics. Továbbra is sérült Szabó Zs., aki a bokáját fájlalja, Méhn pedig kisebb agyrázkódást szenvedett a legutóbbi fordulóban, ezért pihen. Eltiltott viszont nincs, ami szerencsés momentum. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: HORVÁTH LÁSZLÓ, PUCZ PÉTER Magyar éljátékosok a salakon Pécs, Balokányliget A magyar Davis-kupa csapatban játszó kiváló teniszezőket láthat ma a közönség a Pécs-Vasas - BSE csapatbajnoki mérkőzésen, amely 13.00 órakor kezdődik. Az angyalföldiek kitűnő játékosokat vonultatnak fel a balokányligeti salakon, többek között Bardóczkyt és Krocskót. Előbbi még játszik a magyar Davis-kupa csapatban, utóbbi korábban ott szerepelt, most edzősködik. A Pécs-Vasasban is pályára lép néhány nagy név, például egy jelenlegi és egy volt Davis-kupás, Kisgyörgy, illetve Noszály. A házigazdáknál a csb-n teniszezik egy külföldi, a cseh Plalenik (de csak vasárnap ér Magyarországra), rajta kívül Petrovits Sz., Hultai, Kóczián, Sáros és Simon jön számításba a Balokányligetben. A Pécs-Vasas - amely szeretne a rájátszásban az első vagy a harmadik helyért játszani - csoportjában van még a Hódmezővásárhely (a román éljátékossal, Pescariuval a soraiban), továbbá az Idom. Az alföldiekkel vasárnap, az Idommal jövő kedden idegenben mérkőznek meg. A második vonalában is ott vannak a pécsiek, Vasas-Pécs néven. A csoportbeli ellenfeleik: az MTK, a Veszprém és a Metro. A mecsekal- jaiak a csoportmérkőzéseken már túl varrnak, számukra 18-án és 19- én a rájátszás következik. A Vasas- Pécs tavaly harmadik lett, idén az első négybe kerülés a cél. A keretük: Sáros, Erdei, Varga G., Simon, Maletics, Cvetkovics, Marsaiké D., Borsitzky B., Faragó. Csapatkapi- tány: Borsitzky Dezső. _______hl El sőként Iványi hosszabbított A MiZo-Pécsi VSK irányítója a nyarat a WNBA-ban tölti Alig pihenték ki a Vasutas kosárcsapatnál a bajnoki cím megünneplésének fáradalmait, a vezetők máris a jövő szezon alapjainak megteremtésén munkálkodnak. E sorba tartoznak a szerződéskötések is, amelyek közül az első kontraktuson már meg is száradt Iványi Dalma aláírása nyomán a tinta. Pécs-Salt Lake City A döntő legjobb játékosának választott irányító a kosárlabdázáson kívül beilleszkedésből is jelesre vizsgázott, hiszen úgy vezette sikerre játékostársát, hogy csak az ősz derekán érkezett vissza Pécsre. Ám nyughatatlanságának újabb bizonyítékát adva Iványi Dcdma (képünkön) holnap má újra repülőgépre ül, hogy a nyarat tavalyi WNBA-együttesénél, az Utah Starzz-nál töltse. A Sát Lake City- beli gádává taváy a Nyugati Főcsoport 4. helyén végeztek, azaz éppen csak lemaradtak a rájátszás küzdelmeiről - s amint félig tréfásan fogámaz, váószínűleg nem azért, mert neki a kelleténél kevesebb játéklehetőség jutott. Azt viszont má komolyan reméli, hogy a taváyi, átlagosan 4-5 percnél többet tölthet majd a páyán az ameri- ká profik között. A csapatba kerülésért egyébként nem kisebb játékossá kell majd nap mint nap megvívnia, mint az atlantá olimpia egyik ameriká üdvöskéjével, Jennifer Azzi kisasszonnyá. A női bajnokság a tengerentúlon május 31-én kezdődik és augusztus közepéig tart, úgyhogy azoknak az európá ko- sarasoknak, akik ezt a második próbatételt is vállalják, nem sok pihenés jut saját hazájuk őszi szezonkezdete előtt. Iványi számáa a győzelem és az utazás közti napok sem teltek tétlenül, hiszen a hölgyek közül elsőként írt áá újabb egy évet a Mecsekáján. Rátgéber László e tényt röviden úgy kommentáta, hogy nagyon örül annak, hogy a csapat motorjának a játékára jövőre is számíthat, azaz, hogy Dáma úgy ment el, hogy ittmaradt. Ballagó labdarúgók Pécs, Verseny utca Pénteken délután akadt gondja bőven Kiss Sándornak, a PVSK- Pécs ’96 edzőjének. A sérültek és a ballagás előtt álló ifjúsági korú labdarúgók miatt fogáma sem lehetett arról, kik kezdenek szombaton idegenben. A Vasút az NB II. Nyugati csoportjában a Sziget- szentmiklóshoz látogat, de kérdéses, szombaton reggel egyálta- lán kik szállnak fel a buszra. Eltiltott viszont nincs közöttük.- Kevés játékossal rendelkeztem eddig is - kesergett a tréner. - A szokásos iskolai ünnepségek azonban még rontottak a siralmas állapotokon... A keret, amiből az edző válogathat: Viszt, Széplábi (kapusok), Riba, Magyari, Kresz, Ba- • lázs, Pancsó, Halász, Csizmadia, Farkas, Gál, Mang, Vanyúr, Vanya (mezőnyjátékosok). p. p. Egyszerű: a Dunántúli Napló előfizetői között áprilisban és májusban kéthetente egy I Blke kerékpárt sorsolunk ki. Fizessen elő, és nyerjenl Gyerekjáték! Aláírások a gördülő vándornak Nyerje meg és pattanjon ön ▼agy gyermeke a nyeregbe! Mohács A miénk. Bojtos István, aki április harmadikán indult Zalaegerszegről görkorcsolyával, tegnap érkezett a városba. Célja, hogy lábszárprotézise ellenére a határ mentén körbegördül az országon, és közben aláírásokat gyűjt. Bojtos István (képünkön) Szalapán él, tizenegy éve mozgáskorlátozott. Egy motorbaleset miatt a bal lábát térdtől lefelé protézis pótolja. Időbe telt, mire minden tekintetben talpra állt, most pedig bizonyítani akar.- A rokkantak is emberek, teljesítenek úgy, mint bárki más - mondta Bojtos István, a mohácsi alpolgármester irodájában folytatott beszélgetéskor. - Több sorstársam panaszkodott, hogy a mozgáskorlátozottságuk miatt nem ta- Iáinak munkát. Ki kellett nőm valamit, ■SijnMMr h°gy erre felfi[ gyeljenek az Wmm emberek. Az első görkorcsolyát a fiá- :'4.i.i<!»iijiu.i .mmmmJ nak vette. Éjszakánként gyakorolt, hogy másnap tovább taníthassa gyermekét a sport fortélyaira. Egyre nagyobb távot tettek meg nyolc keréken, a mostani ötlete tavaly novemberben támadt.- Az emberek velem tartanak, mindenütt megható a fogadtatás - véli az egykori kézilabdázó. - Szépen gyűlnek a dr. Gógl Árpádnak szánt figyelemfelkeltő aláírások is. A legnagyobb gond a kísérő Wartburg benzinhiánya, amit rendszerint a segítőkész önkor- mányzatok orvosolnak. b. b. Dunántúli Napló Az Axel Spririger-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az-előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január l-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100. forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 A A ^/tATESZ tagja t 1