Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-13 / 130. szám
10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA-MŰVELŐDÉS 2000. Május 13., szombat ||| Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna PÉCS ÉS BARANYA a So mogyban. A Somogy című irodalmi, művészeti és kulturális folyóirat pécsi és baranyai alkotóknak szentelte legújabb számát. A 33 szerző és művész munkáit tartalmazó válogatást a főszerkesztő, Tüskés Tibor mutatja be a közönségnek a pécsi Várkonyi Nándor Könyvtárban 17-én 18 órakor. (hi) SZÍNHÁZI FESZTIVÁL. Két pécsi kamaraszínházi produkció képviseli a várost az idei Színházi Fesztiválon. A július 4-e és 11-e között zajló találkozóra a PNSZ-ből a Márton András rendezte Butley, míg a Harmadik Színházból a Vincze János rendezésében készült Szappanopera utazik a fővárosba. (hi) VÁROSKÉP. A látásra, hallásra, a megértésre, az emlékezetre, az empátiára egyaránt építő különleges előadás kezdődik 19-én 18 órakor a pécsi Uránia moziban, a British Council nap keretében. A „Városkép: A sebezhetőség ablaka” című, zenére, diára és hangmontázsra angol nyelvű költeményekből készült műsorra a Verses levelezőlapok megjelenése alkalmából kerül sor. A Csorba Győző Megyei Könyvtárban 19-étől június 9-éig könyv- és poszterkiállítás látható, a 120 kötet elsősorban művészeti témájú. (hi) MÚZEUMI VILÁGNAP. A Janus Pannonius Múzeum szervezésében 18-án 11 órakor mutatják be a közönségnek a részleges felújítás utáni(orfűi Malommúzeumot, 19-én 16 órakor pedig Baranya szőlő- és borkultúrája címmel a pécsváradi várban nyílik tárlat. 18-án ingyenesen látogatható majd a pécsi várostörténeti, régészeti, néprajzi gyűjtemény, a Nemes Endre kiállítás, Schaár Erzsébet „Utca” című kiállítása, a Múzeum Galéria, a Modern Magyar Képtár és a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum. (ki) TEMPLOMOK. Ez a címe an nak a válogatásnak, amely Takács Dezső grafikusművész munkáiból nyílik meg 19-én 17 órakor a pécsi egyházmegye alapítványi székházának kiállítótermében, a Janus Pannonius utca 11-ben. A tárlat elé Mayer Müiály megyés püspök mond bevezetőt. ______________________________(HU Eg y elveszett nimbusz nyomában A pécsi kiállítóhelyek, műemlékek látogatók ostromára számítva várják a fülledt nyáridőt. A várost azonban nemcsak a múlt kegyhelyeként, szakrális helyként tartják számon, de a kortárs képzőművészet egyik hazai földajkálója is. Hogy a fenti kitétel mennyire érvényes, milyen a jelenideje, arról dr. Aknai Tamás (kis képünkön) művészettörténészt, a PTE Művészeti Karának dékánját kérdeztem. Valamikor ugyanis csak azért érdemes volt Pécsre látogatni, mert a Modern Képtárban lehetett látni Nemes- Lamperthot vagy Kassákot, fenn a Káptalan utcában Gulácsy ópiumszívóját, Aba-Novákot és másokat. Olyan „lokalitásokról” ne is beszéljünk, mint Martyn vagy a már-már „tősgyökeresnek” hitt Csontváry művészete. Pécs fogékonyságát a korszerűre olyan szerveződés is megjelölte, mint a Pécsi Műhely. Hódmezővásárhely, Szolnok, Szentendre vagy éppen Pécs - ami a hazai piktúrát illeti, mind külön iskolateremtő entitás. Pécsnek - tapogatózom - szellemében talán Szentendréhez lehet köze, tán a Pécsi Műhely okán is.- Ennél messzebbre kell visszamenni az időben - mondja Aknai. - A Pécsi Műhely kétségkívül rendkívül jelentős mozzanat, a Nyugatra való magyarországi nyitás egyik megnyilvánulása, azonban még sok benne az anti-proletkultos elem, a sematikus kultúrával való szembenállás, a politikum. Ha elhatárolódva a politikumtól azt kérdezzük, müyen értékei vannak a helynek, akkor Pécsről minden idelátogatónak - anélkül, hogy tárlatra menne - pozitív benyomásai lehetnek. A napsütésről, a fiatalokról, a szép lányokról. Az utcák hangulatáról. De a kellemes kép hamis benyomást kelt. Mert ha letérünk a Király utca-Széchenyi tér tengelyről, eltűnik ennek az élő színpadnak ez az eufórikus jellege: fölsejle- nek az öreg kapualjak, a csorba szemeteskukák, a gondozatlan múzeumépületek - sok-sok épület, melyeket nem újítottak fel, magára hagytak már évtizedek óta. Szóval aki letér innen, mindjárt visszatör- pül a szemében a város, amely nem tűnik korszerűnek, sőt nagyon is meghaladandó. Megfogja a melankólia is - az, hogy ez egy elhasznált város. De Pécs a hetvenes években más fejlődési ívet írt... Szentendre a nagy individuumok, a kvalitásos különbözőségek városa volt - ez az aura itt nincs meg, de a szellemi potenciál innen sem hiányzott.-... de ami a kortárs művészetet illeti, végül is óriási érték halmozódott fel.- Takács Gyula elnökhelyettes annak idején a megyei tanácsnál dolgozva gondolta át Pécs és Baranya adottságait először következetesen. Valódi mecénásként úgy gondolta, eredeti, szubsztan- ciális értékeinél fogva ez a térség kiválóan alkalmas ezek befogadására, s mivel a feltételek adottak, rendelhető hozzá pénz is. Volt ereje az idea mellett kiállni, megvédve a kísérletezés jogát is, amely a modern művészet sajátja. S már lehetett hivatkozni az alkotóművészet olyan nagy hadállására is, mint a Pécsi Balett. Itt élt a Párizsból hazatérő Martyn Ferenc, aki egyszemélyes művészi intézményként a keresés-kutatás, a nyelv- ismeret, a tájékozottság, az állandó olvasás normáját állította tanítványai elé. Itt élt, szellemi hidat jelentett Gábor Jenő is, aki éppúgy barátja volt Kassáknak, mint Breuer Marcellnak. Említeni kell a „Sorsunk”-at, Várkonyi Nándort, Csorba Győzőt. Takács ezeket az adottságokat vette észre. Szívós, lassú befolyása eredményeképpen egyre több mecénás adta át a gyűjteményét. Elsők közt Gegessi Kiss Pál gyermekgyógyász professzort, az Európai Iskola egyik teoretikusát kell említeni. Felesége Forgách Hahn Erzsébet szobrászművész. így alapozódik meg és gazdagodik a modern képtár, a siklósi kolostor pedig a legmodernebb kőszobrász-kísérletek nemzetközi rangú műhelye lesz.- Magyarán mindez az érték, amely itt otthonra lel - és feltétlenül említeni kell dr. Romváry Ferenc nevét is - tulajdonképpen mesterséges fejlesztés eredménye, nem a „polgári” Pécs igényéből következett?- Hogy mennyire szervetlen a létrejötte, mutatja az is, hogy most, a keretek lazulásával hihetetlen gyorsasággal esik szét. Koherens erő nincs és nem is kívánja senki összetartani. Ez nemcsak pécsi jelenség. Csak úgy támadhatna föl ismét, ha nem hagynánk magára: ahogy Nyugat-Európa több országában új szakrális helyekként épültek fel sorban az új múzeumok. Mert kellenek a szakrális helyek, ahol a szabadidőipar is működni tud. Csakhogy ezt nálunk mindjárt a plázák jelentik, minden átmenet nélkül.- A Pécsi Galéria Pinczehelyi Sándornak köszönhetően azt a kortárs művészetet, azt a beállítódást képviselte, amely miatt Pécs már korábban is megkülönböztetett figyelmet érdemelt az idelátogatók szemében,- A galéria konzekvensen felmutat műveket, irányzatokat, de mára Pécsről hiányzik a kortárs múzeumi gyűjtemény, amely a folyamatokat tükrözné, igazi, áttekintő képet adna. Ma már Pécsett csak nagyon erős margináliák vannak: egy Csontváry, egy Vasarely, egy Martyn. Ezért tartom több mint bűnnek, hogy a kortárs magyar gyűjteménynek ma Pécsett nincs helye! A Papnövelde utcai épület átalakításával csak hitegetjük magunkat - ma ez már egymilli- árdba kerülne. A képek egyébként sem odavalók. Pécsett valami elmúlt. Fel vannak adva hadállások - ezt Szombathely, Hatvan, Székesfehérvár nem engedte meg magának. Vagy meg kell nézni csak Kaposvárt, de elő fog rukkolni a modem képtár igényével Szek- szárd is! Míg a művészképzésben részesülő pécsi hallgatóknak Budapestre kell utazniuk, ha látni akarnak valamit. De meg lehet nézni a nagyszerű Paksi Képtárat: homlokon vág a frissessége, az ízlése. A „pécsi műhelyes” Halász Károly az, aki ezt ott, abban a kisvárosban össze tudta hozni üyen színvonalon. Pécsett a tartósság, a méltó értékőrzés igényét is kevéssé látom. Nincs kikutatva számos terület - például a hazai aktivizmus, amely szervesen ide kötődik, hiányoznak a fiatalok is, akiknek mindezt a munkát át lehetne - át kellene - adni. Kérdéses a Csontváry-képek sorsa is, amióta a Csontváry Múzeum egyházi tulajdonba került. Félő, hogy azt is elviszik innen, hiszen csak egy szerződés és „megengedés” az, ami a képeket itt tartja. Az a gyanúm, székesfővárosunk csak azért nem épített eddig Csontvárynak képtárat, mert a polgármesterének még nem jutott eszébe. ______________________________________ B.R. A „Serleg” körül című Martyn-mű CLASS JAZZ BAND. Nagy sikerű hangversenyt adott csütörtökön este a pécsi Liszt Teremben a Class Jazz Band, amely a klasszikus zene és a jazz újszerű találkozásával vált rövid idő alatt népszerűvé a jazz barátainak körében. A közönség hosszasan ünnepelte az együttes tagjait: Horgas Esztert (fuvola), Vukán Györgyöt (zongora), Berkes Balázst (bőgő) és Balázs Elemért (dob). fotó:tóthLászló Magyarul - magyarán Újabb hordalékok A nyelvhasználat, a beszéd végtelen folyam, amelynek időnként nemcsak örvényei, hanem hordalékai is vannak. Ezek rendszerint kisodródnak a partra, így válnak érzékelhetővé a nyelvi műveltségért aggódok számára. Elsősorban a szavak fordulnak ki önmagukból. Eltorzulnak, meg- csúnyulnak, közönségessé, hazuggá válnak, ha igénytelen, tájékozatlan ajakról hangzanak el. Az idegen szavak használata sokak számára magában rejti ezt a veszélyt. Aki ragaszkodik hozzá, hogy a közismert rovat szó helyett a latin eredetű rubrikát használja, annak tudnia illik, hogy nem mondhatja, írhatja rubliká-nak. („Naponta 9 rub- likát kell kitölteni.”) - A múltban kalandozó építész szerint: „Az újszülött székesfőváros talán legszebb frekventuma a klasszicista palotákkal ékesített... Ferenc József tér.” - Pedig ha a részlete, része, helye nem elég szakszerű, akkor a fragmentuma illenék ide, melyet frekventáltak (azaz szívesen, gyakran fölkerestek) a turisták. Valószínűleg ezzel tévesztette össze a szöveg írója. „Szeretnék Anonymus maradni” - nyilatkozta a Rádióban egy óvatos polgár. Nyüván azt óhajtotta ezzel kifejezni, hogy a nevét ne közöljék. Mivel őt, a polgárt nem Anonymusnak hívják, aki valamelyik Béla királyunk jegyzője volt, s a legrégibb feltételezhetően eredeti formájában megmaradt latin nyelvű gesta (középkori történeti műfaj) ismeretlen szerzőjeként tartjuk számon a görög eredetű névvel. De a kívánság kifejezésére elég a tulajdonnév töve, az anonim. Lehet szándékos is a szó megváltoztatása. Ez történt, amikor a politológus ezt a címet adta cikkének: „A diktatúrától a demokratúráig.” Minden rosszakarat és köteke- dés nélkül minősíthető goromba hibának, ha az MTV1 Az auden- cia című olasz filmet tűzi műsorára.'A tartalmi ismertetésből kitűnik, hogy a film hősének egyetlen célja van: eljutni az örök városba és beszélni a pápával. Kinyomtatva látni a hibás szót, amelynek a jelentése kihallgatás, fogadás egy magas rangú személyiségnél - vagyis audiencia - nem mindennapi élmény. A következő mondat a tévében hangzott el: „ Az, hogy hogyan becsülik az időskorúakat, a társadalom mérőfoka lehet.” Fontos gondolat járhatott a beszélő fejében, de a nyelvi formáról, s főként a mérőfoka szó használatából csak következtetni tudunk rá, s rájövünk hosszabb-rövidebb gondolkodás után, hogy a fokmérője szót kellett volna használnia. Rónai Béla Futnak a képek NAGY IMRE FILMJEGYZETE Mentő az éjszakában Martin Scorsese új alkotása, a Holtak útja (Bringing Out the Dead) mintha a rendező egykori híres művének, a Taxisofőr-nek az alaphelyzetét ismételné meg: egy magányos férfit helyez bele a nagyvárosi utca forgatagába. Kétségkívül ugyanaz az egzisztencialista ősélmény bukkan fel itt is, mint korábban. Az ember létbeve- tettségének, elhagyatottságának és szorongásainak kifejeződése. Úgy tűnik, valóban ez tekintendő a Scorsese-életmű fő motívumának, legsötétebb s egyben legfontosabb szólamának. A világ abszurditására való rádöbbenés pillanata tágul benne apokaliptikus világidővé. De Frank Pierce, a Holtak útja hőse, aki betegápoló, mégis egészen más, mint Travis Bickle, a hajdani taxisofőr. Mentőautóval jár a kilencvenes évek New York-jának pokoli ecsetvonásokkal festett éjszakájában. Olyan, mint egy modern Kháron: összeszedi a haldoklókat - narkóso- kat, AIDS-eseket, öngyilkosokat -, a civilizáció hajótöröttjeit, és elindul velük a holtak útján. Az úgynevezett kórházi filmektől eltérően ez a történet inkább a kórházhoz vezető úton játszódik, és a fáradt, egyre kimerül- tebb Frank gyötrődő tudatában. A magányos és haragos Travisszel szemben Frank békére, megértésre, társra vágyik, és részvéttel teli szívvel próbál meg segíteni a szenvedőkön. Ezért érezzük úgy, hogy jóllehet Scorsese még talán sohasem festett ennyire komor, infernális világot, a film mégis humánumot sugároz, s beragyogja az elesettek iránti szánalom fénye. Bármikor lesújthat ránk a végzet, de senki sem menthetetlen, mondja a rendező. A kamera két nap és három éjszaka, ötvenhat órán keresztül szegődik hősünk nyomába. Három egymást követő kísérője a rémségekhez való lehetséges viszonyulásokat példázza. Larry magába zárkózik, Tom gyűlölködik, Marcus ellenben Jézushoz fordul segítségért. A film rendkívül szigorúan, fegyelmezetten szerkesztett; kompozíciója a klasszikus drámák háromfelvoná- sos felépítését idézi. A főszerepet alakító, egyre érettebb teljesítményt nyújtó Nicolas Cage kiválóan érzékelteti a cselekmény kettős világát, azt, hogy az események részint az utcán, részint pedig a lélekben zajlanak. Egyszerre tud plasztikus és elmélyült lenni, akciókba kerülni és befelé tekinteni, önmagával szembesülni. Alakításának ebben a sajátos kétirányúságában hatékonyan segítette őt a merészen, de úgyszólván hibátlanul fényképező operatőr (az Oscar-díjas Robert Richardson) és a dús fantáziával, ám sohasem öncélúan tevékenykedő díszlettervező (Dante Ferretti korábban Pasolininek és Fellininek dolgozott!), akik a film kulcsjelenetei- ben - igen tudatosan - rendre irrealitásba fordítják a kézzelfoghatóan, sőt kegyetlenül reálisat. Kemény alkotás, zord, de nem rideg. Lesújt és felemel. Scorsese Senki sem menthetetlen (Nicolas Cage) mellbevág, de bátorítóan tekint ránk. Aztán rájövünk, hogy az ütést nem tőle kaptuk, hanem a világtól, amit bemutatott. A buzdító, baráti pillantás azonban vitathatatlanul az övé. \ k * 4
