Új Dunántúli Napló, 2000. április (11. évfolyam, 90-118. szám)

2000-04-29 / 117. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA- M U V E L 0 D E S 2000. Április 29., szombat ||| Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna MILLENNIUMI ZÁSZLÓK. Zók kapja meg holnap 15 óra­kor a község millenniumi zász­laját, amelyet a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára, Visy Zsolt ad át. Az esemény után nyitják meg a településen a 6000 éves zóki kultúra régésze­ti leleteit bemutató tárlatot is. Nagydobszán május 27-én ren­deznek millenniumi napot, amelyre a szülőfaluból elszár­mazottakat is várják. CÍMLAPOK TÁRLATA. A HVG 20 évére emlékeznek azzal a címlapokat bemutató kiállítás­sal, amelyre a pécsi Művészetek Házában kerül sor május 4-én 16 órakor. A sokszor botrányt kavaró, kifejező címoldalakból összeállított válogatás elé a Du­nántúli Napló főszerkesztője, Pauska Zsolt mond bevezetőt. NYITOTT NAPOK. Különleges eseménynek ígérkezik a Pécsi Galériában május 2-án 18 óra­kor kezdődő Nyitott napok programja. Atmoszférikus gitár­koncertet ad a Paul Gabor Pro­ject, elhangzanak Mihalik Zsolt költő legújabb versei, és látható lesz Iám László fotóművész Improvizált áttűnések című dia- porámája. A MUZSIKA NAPJAI. Kincses Veronika, Kossuth-díjas érde­mes művész lép fel Simon Iza­bellával, Vajda Gergellyel és a Brass in the five együttessel 2- án 19 órakor a pécsi Művésze­tek Házában. Vasárnap 10.30- kor újra lesz Csontváry matiné,, ezúttal a budapesti Kalevala kó­rus a vendég. PANNÓNIA FÉNYBEN. Ezzel . a címmel nyílt meg Pécsett a Café Zaccban Omódi (Oming) László fotókiállítása. Az érzé­keny hangulatú képek 14-éig te­kinthetők meg. A Gyöngyszem Galériában Pécsett 5-én 17 óra­kor lesz új tárlat: a pécsi Fehér Attila festményei előtt dr. Kellermayer Miklós beszél. MÚZEUMOK AZ ÜNNEPEN. A háromnapos ünnep alatt va­sárnap, hétfőn és kedden is nyitva tart Pécsett a Csontváry, a Zsolnay, a Vasarely Múzeum és az Ókeresztény Mauzóleum. Vasárnap és kedden nyitva lesz, ám 1-jén zárva tart a Várostör­téneti, a Néprajzi, a Régészeti Kiállítás, a Modern Magyar Képtár és a Múzeum Galéria. Párbeszéd a látszatvilággal Még szabálytalanabb párbeszéd H. Nagy Péter irodalomtörténésszel Ki is, mi is a cyberpunk, amelynek az Egye­sült Államokban számottevő irodalma van? Hogyan teremtődött, mi a világszemlélete, esz­tétikája? Miért technicizált világunkban szü­letett? A kérdés azért is érdekes, mert erről egyedül talán csak a Pécsi Tudományegyete­men hallhatunk H. Nagy Péter (kis képünkön) fiatal irodalomtörténész nemrég kezdődött előadássorozatán, amely a fiatal korosztály növekvő érdeklődésével találkozik. Ellenérzésünket sem takargatva úgy tehetném föl a kérdést innen, a középkorúak „romanti­kus”, egy-két eszményhez még ragaszkodó kor­osztályát képviselve: mi ez az újabb őrület? Őrü­let a performanc-akciók, Andy Warhol, Pollock és tömegfogyasztást is ironizáló konzumesztéti- ka után? A sci-fi filmek csillagos egén soha nem látott szörnyek, emberszívű gépek és gépszívű emberek jelennek meg, a horror és a pornográ­fia pedig a futurista mesékben számunkra (csak számunkra?) hátborzongató természetességgel ölelkeznek. De hol is jelenik meg ennek a poszt­modern műőrületnek a tetején, s hol is kezd el kukorékolni a cyberpunk (ejtsd: szajberpank) kakasa?- A nyolcvanas évek közepe táján feltűnik az Egyesült Államokban egy írónemzedék - Gibson, Sterling és sokan mások - őket nevezi el egyik teoretikusuk, Dozois cyberpunkoknak - mondja H. Nagy Péter. - A szemléletmód és a hőstípus gyökerei főként a hatvanas évek sci- ence-ficüon irodalmába nyúlnak vissza, mely­nek kliséi fölött eljárt az idő, a régi olvasói be­idegződések, esztétikai kánonok érvényüket vesztették. Az új posztmodern próza nyelve, vi­láglátása pedig már tükrözi azt az igényt, amit a tömegkultúra diktál - a posztmodem amerikai prózában létrejön a tömegkultúra és az elitkul­túra szimbiózisa, ami a próza olyan új vonulatát hozza, amely magába olvasztva sci-fi elemeket, visszahat magára a megújult sci-fi irodalomra is. Egyik klasszikus képviselője Williams Gibson. Ő már a „cyberek” képviselője és megszólaltatója. A másik rokon „hajtását”, a minimalista prózát olyan név képviseli, mint Ellis, aki minden eddi­gieket felülmúló pornó-horrorral szórakoztatja közönségét, jellemző módon sokféle olvasói el­várást kielégítve - a magaskultúra ízlésnormáit és a tömegkultúrát is. Ez rendkívül sokféle olva­sási alakzat felszívását jelenti. •»■■s t - A cyberpunk, ahogy Timothy Leary-nél olvasni, a va­lóság kormányosa, a kibernetika szavunk is a kormányos görög megfelelőjéből, a kubemetesből származik, s a függetlenség, önállóság szinonimája is. Az el­ső nagy cyberek egyike Kolumbus, aki neki mer vágni Indiának, Lindbergh, aki egyete­mi pályáját hagyja ott, hogy repülősként nemzeti hőssé váljon, Mark Twain, az első író, aki gépel­ve nyújtja át regényét a kiadónak: mindenki, aki innovatív, tagadja az engedelmességet, a ránk kövesült normákat. De az elnevezés a tu­dás és információtechnológia személyessé-válá- sára is utal. A technológiai háttér az oka annak, hogy a cyber Amerikában született?- Amerikát nem kötelezik olyan kényszerítő erejű, autoriter hagyományok, mint például Európát. A sci-fi fogalma már a húszas években megszületik, megjelenik a western, elkülönül­nek a műfajok, népszerűvé válik a ponyva. A cyber is populáris hős, a cyber-irodalomban a magaskultúra és a brutális nyers valóság szi­multán vannak jelen, sugallva azt is, hogy a két világ csak látszataiban különbözik. A cyber­punk virtuális valóságban él, ami számára na­Dragonball: a cyber populáris hős gyón is valóságos, és ezzel a világgal folytat párbeszédet. A művekben egy számítógépeken szimulálható valóság jelenik meg a világ lát­szatai szerint. A cyberek ennek a hálózatnak a retorikáját működtetik. Ehhez tartozik az em­ber test megváltoztatása, a szerves és a szervet­len összeillesztése, és sok minden más, amely nyelvileg is kifejeződik, például olyan jelzős összetételekben, mint az „adat-tó” vagy „rotha­dó bitek ...” A cybernek egészen más a valóság­érzékelése, file-üzenetekből alakul ki a történe­te: elveszik az Én. De az Én elvesztése nyere­ség is: a személyiség nyitott marad, sokkal többféle azonosulásra lesz képes, anélkül, hogy bármelyikhez is odakötné magát. Ennek a technikához kötött világnak az antihőse a hacker - erre jó szavunk van - az „adatháborí­tó”. Ő az, aki, miközben odalenn az utcán jakuzák ölik egymást, azon mesterkedik, ho­gyan lopjon el egy agykártyát.- Ez mennyire ragályos Európában? Ön fiatal oktató, ön szerint mit esznek a fiatalok az első, felületes pillantásra riasztónak tűnő - divatos szóval - katyvaszon? Az egzisztencialisták élet- idegenségét, például Sartre-nak azt a gondolatát tükrözik, amely szerint a „másik” léte magának az idegenségnek a forrása?- Európában legfeljebb nyomai vannak, de Magyarországon is csak fordítói. Nem kötele­ző szeretni, holott sok szempontból még erről a világról is pozitív képet ad. Klasszikusai po- étikailag is értékesek! Aki romantikus hevü­lettel olvassa, az persze pszichét, érzelmeket, szerelmet keres, amely ebből a világból kihul­lik. Ennek ellenére a cyberhős csak a másik által tudja felismerni, megtapasztalni önma­gát, ellentétben a „másik” idegenségének gon­dolatával. A cyberpunk-irodalom azt is mond­ja, hogy a rövid emberi életünket nem kell egyetlen kizárólagos szerepben és normavi­lágban leélnünk, hiszen önmagunkban is na­gyon sokfélék vagyunk. S azt is mondja, hogy a történelemnek nincs kitüntetett, rajtunk felül álló célja.- Vagyis azért ezt a látszatvilágot is emberek kreálják.- Ki tudja?!- Ön hogyan kötött ki a témánál?- E mellett több más fakultációm is van. Taní­tok Adyt, emlékezettechnikát, káoszelméletet és kortárs költészetet is. A doktori disszertációmat például Ady Endréből írom. BÓKA RÓBERT lp> fjt Magyarul - magyarán Anyja-anyája Jól képzett s talán kissé szi­gorú magyartanár kollégám szerint fogyatékos annak a tanítványának az anyanyel­vi műveltsége, aki nem tud különbséget tenni a borja és borjúja szóalakok között. Ez a megállapítás összecseng Kosztolányinak azzal az ötletével, amely szerint érdemes volna (len­ne) összegyűjteni azokat a nyelvi sajátosságokat, árnyalati finomsá­gokat, lassanként törvényesülő ki­vételeket, amelyeket a gyakorlat lépten-nyomon elénk vet, azokat a furcsa határeseteket, amelyekről még nem emlékeztek meg tüzetes nyelvtanaink. A sort azzal kezdi, amelyre egy ismerős családban fi­gyelt fel. Az édesanyát köszöntöt­ték, s a kisiskolás fiú őszinte elra­gadtatással így szólt: „Te vagy a vi­lág legjobb anyája.” - „Anyja, kis­fiam, nem anyája” - hangzott el a helyreigazítás. Pedig a kisfiú nem azt akarta mondani, hogy az ő anyja a világ anyja, hanem, hogy a világon a legjobb anya. Érezte, hogy a birtokviszony ezúttal la­zább, ezért kiemelte a birtokot, s ezzel az általános fogalmat, az anyát. A szerelő indulatosan így fa­kad ki lázas keresés közben: „Nem találom az anyáját!" - A hagyományos csavarnak ugyanis két alkatrésze van: a csavarmenet (apacsavar) és az anyacsavar. Egyik sem használható a másik nélkül. Ezzel különböztetjük meg a tárgyat a személytől. Gor­kij közismert regényéről szólva is csak így beszélhetünk: Már régen olvastam Gorkijnak Az anyá-ját (nem pedig az anyját). Az újság­ban ezt olvastam: „A negyedik egyház keresztapáját F. G. heve­sen védelmezte.” Bizonyosan nem véletlenül használta az új­ságíró ezt a kevésbé megszokott alakot. Más példákat is említhe­tünk. Ha a színdarab egyik sze­replője Verőn néne (nem néni), akkor Verőn nénéjé-ről beszé­lünk, illetve szokottabb alakban nénijé-től Nem pedig valakinek a nénjéről. Ugyancsak birtokviszonyt fe­jez ki, mégpedig kettőset a hétvé­géje alak. Nemcsak úgy általá­ban, hanem valakihez kapcsolva. „Zolinak ez már a harmadik, munkában töltött hétvégéje. ” Rit­kábban, de nyelvi valóság lehet, a nagyanyám barátfüléje, vagy a nagyapám vásárfiája. A nem is olyan távoli múltban az anyós, após helyett a napa, ipa járta. So­kan megtoldották újabb személy­jellel, mivel az a mindkettőnek a végén a szótő részévé vált, s lett belőlük napája, ipája. Ebbe a sorba helyezhető el az állatok közismert belső szerve, a máj. A zúza, zúzája párhuzamaként ré­gen általános volt a májúja alak. Ma szinte mindenki számára könnyen megoldható feladat, hogy különbséget tudjon tenni a fia és a fiúja között, de vajon tud­ja-e, hogy mit jelent a borja és mit a borjúja? Rónai Béla Elismerés a pécsi vasutas fúvósoknak Tegnap a Postás Művelődési Központban dr. Sándor László, az MSZOSZ elnöke a szakszervezet díját adta át a zenekar képviselőinek. A nemzetközi fesztiválokról is számos elismerést és díjat gyűjtő kilencventagú zenekar, amely az ágazat talán legjelesebb fúvósze­nekara hazánkban, a közelmúlt­ban végzett munkájával, össztel­jesítményével érdemelte ki az újabb kitüntetést. A díjat az együt­tes karnagya, Neumayer Károly és elnöke, Bokor Ferenc vehette át. A nagy múltú, még 1945-ben alakult zenekar tavaly egyebek közt Valenciában ért el nagy nemzetközi sikert, ahol a hol­land, német, osztrák fúvószene­karokat is megelőzve a neves spanyol együttessel osztozott az első helyen. Mint Molnár Gézá­tól, a pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatójától, a zenekar me­nedzserétől megtudtuk, az el­múlt évtizedben szinte minden külföldi útjukról első díjjal tértek haza a vasutas fúvósok. Az utol­só három évben ez Valencia mel­lett svájci, német, olasz nemzet­közi fesztiválokon való sikeres részvételt jelentett. A Magyar Ál­lamvasutak és a művelődési ház által is támogatott amatőr együt­tes egy olyan családias, baráti együttest alkot, ahol természetes módon tudják átadni a stafétabo­tot a különböző korosztályok, és műfajilag is sokszínű produkció­ra képesek. Pályázatuk elbírálá­sánál ugyanis nagy erényüknek ismerték el, hogy szinte minden igénynek eleget tudnak tenni, amikor különféle rendezvények­re hívják őket megrendelőik - például a közelmúltban alakult meg a big band zenekaruk is. Gyakran adnak hangversenyeket ingyenesen - ezek sorába tartoz­nak például az elhunytakat utol­só útjukra kísérő gyászkoncertek is. Gazdag repertoárjukban elsők között szerepelnek Dubrovay László és más kortárs zeneszer­zők művei. B. R. Futnak a képek__________________________________________ Távol Szibériától A Szibériai borbély a különböző kultúrák közti párbeszéd filmje, amely azonban éppen arról szól, hogy ez a párbeszéd sokszor lehe­tetlenné válik: félreértésekhez ve­zet, ezért még olyan helyzet is adódhat, amikor a beszédnél jobb a némaság, a csend. A hallgatás. Amerika és Oroszország talál­kozik ebben a filmben a régi szá­zadfordulón: Nyikita Mihalkov ezt a történelmi randevút szükséges­nek és elkerülhetetlennek látja, de orosz leikéből a meg nem értett fél panasza tör fel. Nem szavakban, ami furán is venné ki magát egy olyan filmben, amelynek cselek­ményszövése messzemenően fi­gyelembe veszi az amerikaiak által kialakított populáris mozgóképi íz­lést. Mihalkov panasza - talán szemrehányásnak, sőt vádnak is lehetne nevezni - a képek nyelvén szólal meg. Akkor például, amikor látjuk, ahogy a szibériai borbély­nak nevezett tengerentúli talál­mány, ez a dinoszauruszszerű fa­vágó gépezet nekiront az orosz er­dőnek, amelyet előzőleg a tájkép­festő Levitan őszi pompájában áb­rázolt a kamera. Dőlnek ki a hatal­mas fák egymás után, vége az aranyló ősznek. A film dramaturgiája is, ahogy a felszabadultan áradó humort mélabús szólamokkal ellenpon­tozza, felér egy vádbeszéddel. Jane, az amerikai kaméliás hölgy és Andrej Tolsztoj kadét, az ifjú, tapasztalatlan, idealista lélek sze­relme a fiatalember végzetes ösz- szeomlásához vezet, éppen en­nek erkölcsi fölénye, tisztasága miatt. Utolsó találkozásuk már nem is jöhet létre: Jane nem mondhatja el titkát Andrejnek. A két világ, az ész és a szív kultúrá­ja, messziről, szeretettel, vágya­kozva, de idegenül tekint egymás­ra. Jane távolodik Szibériától. Mi­közben mégis van, ami összeköti őket, ha akarják, ha nem: a fiuk, szerelmük titkos gyümölcse, aki az utolsó képen szembefordul a nézővel, és mosolyog. Ez a mosoly gyógyír a sérel­mekre, és engedmény a nézőnek. De azért Mihalkov gyakran elárul­ja rendkívüli talentumát. Amikor például a kadétiskola ünnepsé­gén, még a rendező által játszott cár érkezése előtt, a kamera a ki­fényesített csizmák között egy ve­NAGY IMRE FILMJEGYZETE rébre lesz figyelmes, vagy amikor a szerelmes Dunyasa könnyes né­masággal veszi tudomásul Jane megérkezését Andrej otthonába. Ä Jane-t alakító Julia Ormond jól játszik, tudja mindazt, amit egy amerikai sztárnak tudnia kell, de ez a sok itt mégis kevésnek bi­zonyul azok mellett az orosz szí­nészek mellett, akik egy látvá­nyos szuperprodukcióban sem fe­lejtik el, hogy Csehovtól tanultak meg játszani. Az egyik kulcsjele­netben az Andrejt megformáló Oleg Menysikov a szintén kitűnő Alekszej Petrenkóval egyszerűen leradírozzák a vászonról amerikai partnereiket, pedig ezek se rosz- szak. Van egy pillanat, amikor jól látszik, hogy Julia Ormondnak - mintegy kiesve szerepéből - a csodálkozástól tátva marad a szá­ja. A közös gyermek pedig diadal­masan mosolyog. ,Ő orosz, és ez sok mindent megmagyaráz” (Julia Ormond és Oleg Menysikov) V I A i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents