Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-14 / 73. szám

2000. Március 14., kedd BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Zsebtolvajok célpontjaivá váltunk Szervezett zsebesiskola vetette meg a lábát a megyeszékhelyen Úgy tűnik, hogy Pécsre helyezte át „levelező tagozatát” Románia egyik zsebtolvaj képző iskolája, legalábbis a lopások - év eleje óta folyamatosan - emelkedő száma a szakemberek sze­rint erre utal. A Pécsi Rendőrkapi­tányság nyomozói a hétvégi akciójuk során mindent bevetettek, nem ered­ménytelenül. Egy „osztály” előzetes letartóztatásba került, de valószínű­leg több, e csoporthoz tartozó bűnöző bujkál és dolgozik még a városban. A rendőrök ígérik, hogy folytatják a raz­ziákat. Pécs Az elmúlt hetekben a Dunántúli Napló hasábjain többször is beszámoltunk arról, hogy Pécsett a korábbi időszakhoz képest milyen nagymértékben elszaporodtak a zsebelések. Köztudott, hogy az ilyen „le- nyúlások” többségét nem követi feljelen­tés, főleg akkor, ha a tolvajnak nem sike­rül nagyobb értéktől megszabadítania ál­dozatát, de a sorozatban jelentkező napi hat-hét panaszos már komolyabb változá­sokra utalt. A vészharangot a rendőrségen is megkongatták, és a bejelentett ügyek részleteit vizsgálva igyekeztek minél kö­zelebb kerülni az elkövetőkhöz.- A bűncselekmények helyszínei között továbbra is a vásárcsarnok és környéke, a vásártér, valamint a helyi járatok álltak az élen - tájékoztatta lapunkat Já­vor Zoltán, a Pécsi Rendőrkapi­tányság nyomozó alosztályának vezetője. - A személyleírások és egyéb információk alapján igye­keztünk feltérképezni az elköve­tői kör tagjait, és a tartózkodási helyüket. A kör az adatok alap­ján román állampolgárokra szű­kült le, akik két helyi panzióban béreltek szobákat. A rendőrség egy szokásos ellenőrző ak­ciót kezdeményezett a szálláshelyeken, és mint utóbb kiderült, nem hiába.- A szobákban pénztárcákat, nagyobb összegű készpénzt, egyszóval olyan dol­gokat találtunk, amik egyértelműen bűn­cselekmények elköveté­sére utaltak - ismertette az akció részleteit az al­osztályvezető. - Ezek után megtörtént a gya­núsítottak előállítása és elszámoltatása. Mivel az elfogott cso­portban senki sem tudott magyarul, a kihallgatá­sok mindvégig tolmács segítségével zajlottak. Összesen tízen kerültek a rendőrségi kihallgató­szobákba, a legfiatalabb gyanúsított tizenhét, a legidősebb közel negy­venéves volt. Többségük húsz és harminc év kö­zötti fiatal, a csoporthoz három nő is tartozott - mondta Jávor Zoltán. A nyomozás eddigi vizsgálata alapján valószínű, hogy a társaság több kisebb csoportban érkezett Pécsre, voltak, akik előőrsként felderítették a terepet, és elő­készítették a helyet a többiek számára. In­formációnk szerint a zsebtolvajok többsé­ge egyetlen romániai városhoz köthető, ahol szinte iparszerűen űzik a zsebesek képzését, és ahonnan nagy létszámban érkeznek szerencsét próbálni ki- sebb-nagyobb társaságok nem­csak hozzánk, hanem Európa különböző országaiba. A módszereket tekintve a nyo­mozók nem találkoztak újdon­sággal, a lényeg minden esetben, hogy valaki a Íriszeméit áldozat közelébe kerül, másvalaki pedig elvonja az illető figyelmét, amíg a zsebek, táskák kiforgatása az avatott kezek által pillanatok alatt megtör­ténik. A gyanúsítottak többségének - az eddi­gi adatok alapján - nem rendezettek az itt-tartózkodási körülményei. Van, akit korábban már kiutasítottak Magyaror­szágról, egy másik a testvére papírjaival akarta igazolni magát, és olyan is, akiről egyáltalán nem sikerült hitelt érdemlően kideríteni, hogy ki is valójában. t Az őrizetbe vétel után tegnap kilenc személyt sikerült harminc napra letartóz­tatnunk, egy gyanúsított pedig idegenren­dészeti őrizetbe került - mondta az alosz­tályvezető. - A nyomozás természetesen tovább folyik, hiszen feltételezéseink sze­rint vannak a csoportnak olyan tagjai is, akik egyelőre ismeretlenek előttünk. A razziák folytatódnak a városban. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitány­ságon tavaly 5676 elkövetőt derítettek fel, és összesen 142 külföldi állampolgárt vontak felelősségre. A külföldiek többsége horvát, román, bosnyák, illetve jugoszláv állampolgár volt. Az elkövetett bűncselek­mények zöme lopás volt, ezt követte az it­tas járművezetés, a közokirat-hamisítás és a közúti baleset okozása. Mint sértett, 1999-ben 334 külföldi állampolgár neve ke­rült a nyomozati iratokba. SCHNEIDER G. Néhány ponton változott a jogszabály A szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló törvény meg­jelenését követően az idegenrendészeti törvény bizonyos paragrafusai már tavaly szeptember elsejétől hatályba lép­tek, de vannak olyan fejezetek is, melyek csak idén, január elsejétől hatályosak. Az itt-tartózkodást illetően ma már előnyben részesülnek az Európai Unió országaiból érkező befektetők, ők a tör­vény szerint is könnyebben juthatnak vízumhoz. Szigorúb­bak viszont a feltételek minden más országgal szemben. Új helyzetbe kerülnek ezentúl azok a már itt élő külföldi­ek, akik valamilyen okból megváltoztatják a magyarországi tartózkodásuk indokait, például elvégzik az egyetemet, majd munkába állnak. Ilyen esetben három napon belül kell bejelenteniük a változásokat, és haza kell utazniuk újabb vízumért. A bevétel az ünnepnél is fontosabb Az érdekvédelmi szervezetek nem túl sokat tehetnek Mégsem dolgoznak március 15-én Délhús Rt.-nél, mert a munkavállalók ragaszkodtak az ünnepi munkarendhez. Ugyanakkor a legtöbb élelmiszer-kereskedelmi cég, kicsik és nagyok egyaránt a nyitva tartás mellett döntöttek. A hi­permarketek közül az egyedüli kivétel a Spar: ezen a na­pon valamennyi üzletük zárva tart. Baranyai körkép A múlt héten még úgy tervezték a Délhúsnál, hogy az egész hetet vé­gigdolgozzák, s akkor marad pihe­nőnek a szombat és vasárnap. Szó sem volt arról, hogy nem vették volna figyelembe a március 15-i fi­zetett ünnepet, de úgy gondolták: úgy lesz jobb, ha a hét minden napján folyamatosan dolgoznak, mert akkor szabad marad a hétvé­ge. A Délhús ugyanis már a hús- vétra készül, s ha tartani akarják az ünnepi sonkaellátásban elfog­lalt piaci pozíciójukat, jó előre fel kell készülniük. Páva Zsolt hu­mánpolitikai igazgató megerősítet­te: a cég nem mondhat le erről a piaci lehetőségről, emiatt ajánlot­ták fel a folyamatos munkarendet, természetesen a törvényes keretek közötti megemelt bérezéssel. A dolgozók viszont követelték az ünnepi szabadnapot, ezért dön­tött úgy a vezetőség, hogy nem szorgalmazzák a március 15-i mű­szakok megtartását. Az ünnepi nyitva tartást - az „átkossal” ellen­tétben - senki sem szabályozza, a vállalkozókra bízták a döntést, megéri-e nekik a pirosbetűs napo­kon az üzletet nyitva tartani, avagy sem. Medvetzky Antal, a Szakszer­vezetek Baranya Megyei Szövetsé­gének elnöke szerint ez ellen az érdekvédelmi szervezetek nem so­kat tehetnek, hiszen az üyen napo­kon végzett munka a két fél - a munkavállaló és a munkaadó - megállapodásának a következmé­nye. Ha viszont a kollektív szerző­désben rögzítik, hogy az ünnep­napok maradjanak fizetettek, ak­kor ezt a szabályt már a cégek is kötelesek betartani, munkára nem rendelhetik be a dolgozókat. A Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is csak ajánlattal él­het tagságának, miszerint vala­mennyi üzletet március 15-én zár­va kellene tartani, kivéve azokat, amelyek vasár- és ünnepnapokon egyébként is nyitva vannak. Az áruházláncok közül egye­dül a Spar tartja valamennyi üzle­tét zárva, a többiek a bevételnöve­lés reményében nyitva lesznek. A Tesco ráadásul még annyiban sem vette figyelembe az ünnepet, hogy vasárnapi nyitva tartással működjön, náluk ez a nap is hét­közinek számit. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete ez ellen tiltakozik, ám az cég vezető­sége mindenkit megnyugtatott: nincs presszióról szó, csak azok­nak kell dolgozniuk, akik önként vállalták a munkát. A hétközi bér háromszorosáért. békéssyg. __________________Hírek röviden ______________ ME GSZÉPÜL A NAGYPETERDI KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA nyolc önkormányzat anyagi összefogásával. Kijavították a tetőt, be­vezették a földgázt, megerősítették a padozatot, bővült a tanári szo­ba. Minderre legkevesebb hatmillió forintot áldoztak. A kivitelezési munkával pár héten belül végeznek. (cs) ELPUSZTULT A KÉTÚJFALU ÉS TEKLAFALU KÖZTI mezőben erre a tavaszra egy több évszázados védett legelői tölgy. Egyebek kö­zött tönkretette a kipufogógáz és a sok élősdi fagyöngy. A matuzsá­lemi korú egyed egy másik növénytársával a nagy forgalmú út mel­lett magasodik. Az utóbbi még megmenthető, ha lenne vállalkozó, aki leszedné az amúgy gyógynövénynek számító fehér bogyójú fa­gyöngyöket. (cs) ELVITTEK EGY PÁNCÉLSZEKRÉNYT PÉCSETT hétfőre virradó ra a Jókai téren, egy pénzváltó helyről. A betörők álkulccsal hatoltak be. A tulajdonos állítása szerint mintegy két és fél millió forint érték volt a több mázsás szekrényben. _______________________________________________________!«l Olvadóban az olajár-támogatás sülés igazgatója, Szabadi Farkas a szorító helyzet feloldására azt javasolja, hogy a szolgáltató cé­gek költségeiknek csökkentésére kapják vissza a felhasznált üzem- anyagárakban lévő jövedéki adót. Amíg erről döntés születik - ha egyáltalán foglakozik valaki a javaslattal -, az utaztatók láza­san keresik a vállalkozáson belü­li költségcsökkentés lehetséges változatait. A mezőgazdasági vállalkozók eddig is alamizsnának tekintették a gázolaj-támogatást, hiszen csak töredékét fedezte a termeléshez felhasznált üzemanyag árának. A gazdálkodók az elfogyasztott gázolaj meghatározott mennyisé­gének jövedéki adóját igényelhe­tik vissza. Jelenleg ez az összeg literenként 44,2 forint, hektáron­ként 90 liter a támogatott üzem­anyag. Vass János, a Baranya Me­gyei Területi Agrárkamara főta­nácsosa szerint ezt a pénzt már nem is lehet támogatásnak tekin­teni, olyan nevetséges az egy hektárra jutó négyezer forint. Hozzáteszi: az egész támogatási rendszer reformra szorul, mert a jelenlegi megoldások egyáltalán nem segítik a mezőgazdaság uni­ós csatlakozási feltételeinek a ja­vítását. B. G. Eltűnt - keresik A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt ke­resi a fényképen látható 93 éves Kovács Já­nost, a Görcsöny-Keresztespusztai Idősek Otthona lakóját. Az idős emberről március 7-e óta semmit nem tudni, azóta tartózkodá­si helye ismeretlen. Személyleírása: kb. 160 cm magas, erős testalkatú, kb. 75 kg súlyú. Haja őszes, feje kerek, homloka magas, ovális arcformájú, a szeme barna, szemöldöke széles, orra egye­nes ívű, szája keskeny, fogazata hiányos, álla kerek. Különös ismertetőjele nincs. Az eltűnésekor sötét színű öl­tönyt, fehér inget, fekete félcipőt viselt, kabát nem volt rajta. Aki a képen látható személy tartózkodási helyéről bármit tud, ké- rik, jelezze a 107-es telefonon._______________________________■ Baranyai körkép Az olajár fokozatos növeke­dése egyre nehezebb hely­zetbe hozza azokat a gazda­sági társaságokat, amelyek hatósági árakkal dolgoz­nak. A mezőgazdasági vál­lalkozók pedig azon hábo- rognak, hogy az a kevés gázolaj-támogatás, amelyet jövedékiadó-visszatérítés­ként megkapnak, már csak alamizsnára elegendő. Az utóbbi hetekben a világpiaci változásokra hivatkozva a Ma­gyar Gázolajipari Rt. (Mól) foko­zatosan növelte az üzemanyagok árát. A vállalkozások egy része a költségnövekedést át tudja hárí­tani a fogyasztókra, ám többsé­gük a piaci helyzeténél fogva erre képtelen. A legrosszabb helyzet­ben a hatósági árral dolgozó, többnyire állami tulajdonú vállal­kozások vannak, melyeknek ha törik, ha szakad, be kell tartaniuk a kormányhatározatokat. A Volán is kénytelen „lenyelni a békát”, nem emelheti árait. Sőt, azt sem teheti meg következmé­nyek nélkül, hogy költségcsök­kentés címén néhány járatot rit­kít, vagy éppen megszüntet. A Volán vállalatokat tömörítő egye­Tanulni kell a polgári értékeket is Gyár, utca és patika után egy rövid ideig egy intézmény is viselte a Zsolnay nevet. A visszavonás ellenére az iskola ma is ünnepli a híres pécsi szülött évfordulóját, idén halá­lának 100. esztendejét. Pécs Városi ünnepséggel, koszorúzás­sal, számos programmal köszönti a Pécsi Kereskedelmi, Idegenfor­galmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkásképző Zsolnay Vilmos halálának cente­náriumát.- Iskolánk 1994-ben vette fel Zsolnay nevét, melyet 1996-ban egy összevonást követően az akkori közgyűlés visszavont - mondta el Kehidai László szer­vező. - Mi azonban, a diákság és a pedagógusok a Zsolnay csa­lád még élő tagjaival azóta is minden évben évfordulós meg­emlékezéseket tartunk. A család már többször felajánlotta kana­dai és chicagói kapcsolatait, de egyelőre nincs pénz arra, hogy diákjainkat tanulmányútra küldhessük, pályázati támoga­tás kellene. Jellemző a szponzorálási kedvre, hogy a mostani nagysza­bású programsorozathoz eddig egyetlen mecénás jelentkezett, a többi majd’ negyven jelentős cég a füle botját sem mozdította. A tervek szerint 22-én délelőtt a Zsolnay-szobornál koszorúzás­sal kezdődnek az események, délután pedig a városháza dísz­termében Zsolnay centenáriumi emlékülést tartanak. 23-án esté­re az Értelmiségi Klubba várják Mattyasovszky-Zsolnay Tamást, Pétert, Miklóst, Mattyasovszky­Zsolnayné Gosztonyi Erzsébetet és Sikorszki-Zsolnay Antóniát. Készül egy irodalmi, képzőmű­vészeti és kutatási anyagot be­mutató kiállítás is, a város és a megye iskoláiból jelentkezők munkáiból. Az ünnepségek második része április 13-án és 14-én zajlik, két­napos koncertsorozattal, német- országi zeneművészekkel, Zsol- nay László szervezésében. Ke­hidai László elmondta, szeretné­nek egy kulturális emlékérmet is alapítani Zsolnay Vilmos tisztele­tére, amelyet olyan művészet- és kultúraszerető polgárok kaphat­nának, akik értékőrző munkájuk­kal állnak helyt, éppúgy, mint 135 évvel ezelőtt a névadó, aki nem­csak a kis manufaktúrát virágoz- tatta fel nemzetközi hírű üzem­mé, de dolgozóit is büszke mes­termunkásokká tette. _____ ___H. I. GY. SZ ÁZ ÉV. Századik születésnapját ünnepelte tegnap Pécsett Czéh Erzsébet. A nem mindennapi alkalom­ból a hölgyet dr. Toller László polgármester is köszöntötte, és átadta Göncz Árpád levelét, amely a köz- társasági elnök jókívánságait tartalmazta.______________________ fotó: müller andrea A

Next

/
Thumbnails
Contents