Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-14 / 73. szám

6. oldal - Új Dunántúli Napló G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2000. Március 14., kedd • Hl Milliárdok környezetvédelemre Baranyai cégek nyerik a legtöbb „urános” pályázatot Tíz kiemelt programot finanszírozva 4,2 milliárd forintot fordít idén az uránbánya területének, illetve létesítményeinek kör­nyezetvédelmi mentesítésére, rekultiváció­jára a Mecsekére Rt. A legnagyobb összeget a zagytározók kezelése emészti fel. Pécs- A három éve kezdődött környezetvédelmi munka ebben az évben érheti el legnagyobb vo­lumenét, és ezt nemcsak a ráfordítás nagysága mutatja. Idén több látványos eredményt, végeredményt érhet el társaságunk. Ebbe a kategóriába tartozik például a föld alatti térségek felhagyása. A végéhez közelednek a tavaly megkezdett aknatömedékelések, a munka a külszíni térségek kezelésével vég­ződik - tájékoztatott a cég idei terveiről, feladatairól Hideg József pr-főmérnök. A szakember beszámolója szerint idén folytatódik a külszíni létesítmények, épüle­tek bontása, rekultivációja. Az innen szár­mazó törmeléket a még mindig működő nagy meddőhányón helyezik el, a kisebb hányók kezelése viszont már idén befeje­ződhet.- A 2000. évi költségvetésünk szerint a legnagyobb jelentőségű munkánk a zagy­tározók környezetvédelmi mentesítése és rekultivációja lesz. E téren komoly előrelé­pést jelent, hogy elkészült a tájrendezés engedélyezési terve, aminek nyomán a nyár fo­lyamán felgyorsulhatnak a konkrét munkálatok. Ezek során a helyi rekultiváció mellett a zagytér felületét fokozatosan kell szilárdítani, ami lehe­tővé teszi a gépi műveletek zavartalan elvégzé­sét. A legnagyobb kihívást az óriási méretű anyagmozgatás jelenti - avatott be a részletek­ben Hideg József. Tovább folytatódik a bányavíz-kezelési prog­ram. Idén elkészül a szakmai körökben csak miniüzemnek nevezett egység, amely a kezelt vi­zeket egy ponton ereszti be a Pécsi-vízbe. Kisebb projektként szerepel az ez évi programtervben az egykori ércbánya villamosenergia-hálózatának, il­letve a MÉV által épített kővágószőlősi és cserkúü vízhálózatnak a felújítása, rekonstrukciója, ületve a későbbi kezelőnek való átadása. Mint Hideg József elmondta, a feladatok vég­rehajtásához szükséges pénzt a költségvetés a kincstáron keresztül biztosítja a cég számára. A társaságnak kevés bevétele van, ezek közül az egyik a kezelt vízből kinyert urán értékesítésé­ből származik. Évente mintegy 5-10 tonna ércet adnak el nyugati országokban, aminek az árát a munkálatok finanszírozására fordítják. A munkák folyamatos társadalmi kontroll mellett zajlanak. A Mecsekére Rt. illetékesei rendszeresen tájékoztatják az új fejleményekről a területileg érintett települések önkormányzata­it, a Baranya Megyei Közgyűlést, illetve az ér­deklődő civil szervezeteket. Kővágószőlős határában már befejeződhet a rekonstrukció A munkák sokszínűségéből, illetve a ráfordí­tandó összeg nagyságából is kiderül, hogy a tár­saság lehet idén a térség egyik legnagyobb meg­rendelője, megbízója. A Mecsekére Rt. szigorú versenyeztetési szabályok mellett köti szerződé­seit, minden 1 millió fölötti beruházást, megren­delést megpályáztat. Örvendetes fejlemény, hogy a gyakorlat szerint a pályázatok nagy ré­szét - a felhalmozódott speciális szaktudás, illet­ve a helyi telephelyek előnye folytán - a bara­nyai cégek nyerik el. A részvénytársaság a későbbiekben hasznosí­tani kívánja a tulajdonában maradó, környezet- védelmileg mentesített területeket, ingatlanokat. Az utóbbiaknak már jelenleg is több bérlője akad, a rekultivált, infrastruktúrával jól ellátott telkek pedig ipari célú hasznosításra, esetleg egy nyugati ipari park kialakítására várnak. KASZÁS E. Verseny a külföldi munkáért Több országban fogadnak magyar munkavállalókat kor­mányközi egyezmény alapján, főként szakmai tapasztalat- szerzés, illetve nyelvtanulás céljából. Ezek közül a legje­lentősebb a németországi évenkénti 2000-es keretszám - tájékoztatott az Országos Munkaügyi Kutató és Módszer­tani Központ. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. március 13.) Borsodchem 9 600 Ft ű Fotex 295 Ft Ü Matáv 2 560 Ft ű Mól 5 320 Ft ü OTP 14 930 Ft ű Rába 2 580 Ft ű Richter 18650 Ft ű Zalakerámia 3 050 Ft ü BUX: 10203,31-2,60% eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX III. 7-13-IG 2000.9. hét Termény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 91-92 Csökkenő Tartott FOB francia kikötő Kukorica 98-102 Emelkedő Tartott FOB Mexikóiöböl Tak.árpa 102-103 Tartott Tartott FOB európai kikötő Napraforgó 400 Lanyha Lanyha Ex tank európai kikötö Szójadara 204 Mérséklődő Tartott 46 % CIF Rotterdam AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 418,57 Cseh korona 7,24 Euró 257,33 Német márka 131,57 Osztrák schilling 18,70 Lengyel zloty Svájci frank 64,53 159,81 Szlovák korona 6,19 USA-dollár 264,80 ÉPÍTŐIPARI SZIMPÓZIUM. Az üzleti igények felmérésére, a partnerkapcsolatok elősegítésé­re egész napos építőipari szim­póziumot rendeznek március 23-án 9 órakor a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara konferenciatermében. A fórum keretében szakemberek aktuális szakmai ismereteket tesznek közzé, új gépeket, technológiá- kat mutatnak be. ___________iki SU ZUKI VÁSÁR garantált kedvezményekkel Szabolcs Kft. Pécs, Komlói út 79. Tel.: 240-393 A német nyelvtudás, a szakképe­sítés, illetve a 1840 év közötti életkor előírása miatt általában a keretszám felét sem tudja kihasz­nálni Magyarország. Múlt évben 933-an, azt megelőző évben 870- en vették igénybe - sok baranyai is - a németországi munkalehető­séget. Idén feltehetően ezer fölött lesz a munkavállalók száma, mert a második félévi expóra igen sok pincért, szakácsot és más, az idegenforgalomhoz kap­csolódó dolgozót keresnek. Na­gyobb sikere van a szezonmun­kának. Itt nincs előre meghatáro­zott keretszám, valamennyi je­lentkező kiutazhat, ha megfelel a minimális feltételeknek. A három hónapos időtartamú alkalmazás­ra kevésbé szigorúak a nyelvtu­dásra, a szakképzettségre és az életkorra vonatkozó előírások. Múlt évben erre a munkára 3700- an jelentkeztek Magyarországról. A munkahelyeket a mező-, erdő- gazdaságban, fafeldolgozásban, zöldség-gyümölcs feldolgozás­ban, szálloda és vendéglátóipar­ban kínálják. A szezonmunka nem csupán a nyári időszakhoz, hanem egy adott szakterülethez is igazodik. A téli sportok szezonjában ezek­ben a hónapokban is keresnek dolgozókat a vendéglátóiparba, a spárgaszedő brigádokat pedig már tavasztól szervezik. Az Ausztriával kötött szerző­dés szerint idén 400 dolgozót fog­lalkoztatnak ebben az országban, ez a keret valószínűleg hamar be­telik. Itt a munkaügyi kirendeltsé­gek nem foglalkoznak kiközvetí­téssel, a magyaroknak kell meg­keresniük a munkáltatókat. A svájci kvóta iránt eleinte nem volt érdeklődés, a száz munkalehetőséget viszont múlt évben és idén már kihasználják a magyarok. Budapest Gondok a számlákkal Az APEH számít az adóalanyok együttműködésére hogy a bizonylat adatainak alaki­lag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. Ezeket az adó megál­lapításához való jog elévüléséig kell olvasható formában a köny­velési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni. Ez a kötelezettség a rontott példányokra is vonatko­zik. A hivatal tájékoztatása szerint a jogszabályi előírások betartásá­val készült bizonylatok alapján az APEH illetékes igazgatóságai­hoz benyújtott bevallások, igény­lőlapok ellenőrzése során a be­nyújtó adózó joggal számíthat az adóhatóság gyors és szakszerű munkájára, amelynek eredmé­nye minden bizonnyal a visszajá­ró adó vagy támogatás mielőbbi kiutalása lesz. Azonban nem minden esetben tudja a hatóság elfogadni az iratokat, elmaradhat a kiutalás, a bevallás, vagy támo­gatási igénylés kifizetése az elő­írásoktól eltérő bizonylatolási rend miatt. Igen gyakran a jogszabályok ki­játszásával, megkerülésével igye­keznek az adófizetők forint­jaihoz jutni egyesek. A leggyako­ribb jellemző hibák: a számlák nem tartalmaznak előre nyomta­tott sorszámozást, a bizonylatok nem szerepelnek a nyomtatványok nyil­vántartásában, a bi­zonylatok beszerzésé­ről nem rendelkeznek előírás szerinti számlá­val, illetve a számla olyan hibái, hiányossá­gai, amelyek az adó összegét nem érintik. A téves bejegyzése­ket áthúzással és a he­lyes beírásával lehet kiigazítani. Amennyiben a javítás megkér­dőjelezhetné a hitelességet, új bi­zonylatot kell kiállítani. __________________________!*! Az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal (APEH) 2000. január 1-jét követő időszak­ban végzett ellenőrzési ta­pasztalatai azt bizonyítot­ták, hogy a számla előírás- szerű tartalmi, formai köve­telményeinek betartása az adózók igen széles körénél problémát jelent. Az APEH közleménye pontosítja, milyen dokumentom bizonyul számlának. A jelenleg hatályos rendelkezések szerint minden olyan adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylat számlának minősül, amely tartalmazza a számla sorszámát, kibocsátójá­nak nevét, címét, adóigazgatási számát, a vevő nevét és címét, a teljesítés időpontját, a számla ki­bocsátásának keltét, a fizetés módját és határidejét, a termék (szolgáltatás) megnevezését, va­lamint besorolási számát, a ter­mék mennyiségi egységét és le­szállított mennyiségét, adó nél­kül számított egységárát, a ter­mék adó nélkül számított ellenér­tékét tételenként és összesen, a felszámított adó mértékét, az át­hárított adó összegét tételenként és összesen, a termék adóval együtt számított ellen­értékét tételenként és összesen, illetve a számla végösszegét. A nyomtatványokról fajtánként külön-külön nyüvántartást kell ve­zetni, amelyen fel kell tüntetni a nyomtatvány jelét, számjelét, a be­szerzést igazoló számla számát és a feltüntetett teljesítés keltét, a tömbök sorszá­mát (tól-ig), a használatbavétel keltét és a kiselejtezés keltét. A számviteli törvény bizonylatok­ról szóló paragrafusa kimondja, Rekordot döntött a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 4,20 százalék­kal emelkedett, pénteken új történelmi rekordérté­ken, 10.471,91 ponton zárt. A részvényekkel 103,86 milliárd forint értékben kereskedtek, ez 23,2 százalékkal magasabb az egy héttel korábbi forgalomnál. Az öt vezető részvény 70,72 mil­liárd forinttal részesedett az összforgalomból. A legnagyobb forgalmú papír a Mól volt, amelyre 23,79 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. Az OTP-vel 20,48 milliárd, a Ma- táwal 17,40 milliárd, a Richterrel 6,49 milliárd és a TVK-val 2,54 milliárd forint értékben keresked­tek. A vezető részvények közül a legnagyobb emelkedést a Matáv érte el, árfolyama 8,7 százalékkal, 2655 forintra nőtt. Az OTP-papí- rok 6,4 százalékkal, 15.575 forin­tig drágultak. A Richter árfolyama 2,1 százalékkal, 19.200 forintra, a TVK-é mindössze 0,2 százalékkal, 4530 forintra emelkedett. A Mól 1,6 százalékkal gyengült, 5235 fo­rinton zárta a hetet. A hét nyertese a Fotex, amely elmúlt héthez képest 50,3 száza­lékkal drágult, árfolyama elérte a 248 forintot. A társaság az inter­netes kereskedelem elindításáról, az Ajka Kristály márkanevének amerikai bevezetéséről, továbbá az optikai üzletág nyugat-euró­pai terjeszkedéséről tett bejelen­téseket. ■ A hazai lakásfinanszírozás meghatározó szereplője az OTP Bank A hazai lakásfinanszírozás meghatározó szereplője az OTP Bank. A hitelintézet piaci dominanciájának növelése érdekében 2000. február 1-jétől két új lakáshitel- konstrukcióval jelentkezett, és március 1- jétől pedig további lakáshitel kamatcsök­kenték hajt végre - mondta Kovács Antal, az 0P Bank Dél-dunántúli Régió úrvezető igazgatója, (képünkön)- Az idei évben vár­hatóan fellendülnek az ingatlan beruhá­zások, nő a.lakos­ság hiteligénye. Mi­re számít az e téren piacvezető OTP Bank?- A hitelintézet folyamatosan megújuló lakáshitel-konstrukcióival, saját forrású hi­telek folyósításával és az állami támogatá­sok közvetítésével stabilan piacvezető a la­kásfinanszírozásban, részesedése 90 szá­zalék körüli. A bank ingatlanfedezet mellet nyújtott hitelállománya 1999. végén meg­közelítette a 103 milliárd forintot és a vá­rakozásaink szerint 2000-ben több mint 30 milliárd forintnyi új lakáshitelt engedé­lyez. Az OTP Bank versenyképes konstrukci­ói mellett bankfiókhálózata, számítástech­nikai háttere, valamint felkészült szakem­bergárdája is biztosítéka a piaci hegemó­nia megőrzésének. A reményeink szerint növekvő lakáshitel igények kielégítésére a hitelintézet február elejétől új lakáshitel­konstrukciókat kínál, március 1-jétől pedig tovább csökkenti korábbi konstrukcióinak kamatait.- A legjelentősebb újdonság az az álla­milag támogatott lakáshitel-típus, amelyet a fiatal házasok, illetve a több gyermekes családok vehetnek igénybe.- 2000. február 1-jétől az OTP Bank or­szágosan 240 hitelcentrumában kínálja új lakáshitel-konstrukcióit is. A kiegészítő ka­mattámogatásra épülő hitel lényege, hogy a 35 év alatti, korábban közös lakással nem rendelkező, valamint három vagy több gyermekes, illetve harmadik gyermeket vál­laló házaspárok új lakásuk felépítésére, vagy annak megvásárlására jelentős, 10 százalékos kamattámogatást kapnak. így nekik az OTP Banknál 7 százalékos éves kamatot és 1 százalékos kezelési költséget kell fizetniük, az akár 8 millió forintnyi hi­telösszeg után. Fontos, hogy a hiteltípus igényléséhez a területileg illetékes jegyző­től kell egy igazolás is. Az önkormányzatok meghatározó többségének számlavezető, finanszírozó partnere az OTP Bank, ezért az életbe lépő kormányrendelet végrehatásá- ból adódó együttműködési lehetőségekről a támogatások folyósításának megkönnyí­tése érdekében, tájékoztatta a helyhatósá­gokat, egyben felajánlotta segítségét az ügyfélkörébe tartozó 2800 önkormányzat jegyzőjének.- Akik nem tudják teljesíteni az állami­lag támogatott hitel feltételeit, milyen konstrukciót vehetnek igénybe?- Ugyancsak 2000. február 1-jétől a leg­nagyobb magyarországi bank saját forrás­ból nyújt változó kamatozású hitelt, jelen­leg 19,5 százalékos éves kamat mellett. A változó kamatozású hiteltípus kamata az ötödik év végére 10-11 százalékra csök­kenhet, így a futamidő egészére átlagosan 14-15 százalékos kamatterhet jelenthet az igénybevevőknek. E hiteltípus fő jellemző­je, hogy korlátozás nélkül bárki igényelheti, bármely ingatlanhoz kapcsolódó hitelcélra, így felújításra, bővítésre, korszerűsítésre is.- Ha szeretnék hitelt felvenni, és tudni akarom, hogy a különböző futamidők ese­tén hány forintot kell havonta törleszte- nem, hol kaphatok felvilágosítást?- A hitelcentrumokban számítástechni­kai program segítségével az ügyfelek tájé­kozódhatnak a számukra legoptimálisabb hitelkonstrukciók feltételeiről, a hitelösz- szeg nagyságáról és a futamidőtől függő havi törlesztőrészlet nagyságáról.- Fordulhatok-e a jövőben ÁFA visszaté­rítés, illetve ’szocpol’ támogatás ügyében az OTP Bankhoz?- Az új lakáshitel-konstrukciók mellett továbbra is közreműködik az OTP Bank a gyermekek után járó lakásépítési kedvez­ményhez és a legfeljebb 400 ezer forint adó-visszatérítési támogatáshoz való hoz­zájutásban.- Ha új lakást vásárolok, igényelhetem- e az állami támogatást?- Az állami támogatás melletti hitel- konstrukciókat akkor is igénybe veheti a jo­gosult ügyfél, ha nem maga épít új házat, vagy lakást, hanem azt gazdálkodó szerve­zettől vásárolja meg.- Milyen dokumentumokra van szüksé­gem a hitel igénylésekor?- Néhány alapvető dokumentumra van szükség: a személyi adatokra vonatkozó igazolásokra, igazolásra a helyi önkor­mányt jegyzőjétől. Adásvételi szerződésre, vagy jogerős építési engedélyre, munkálta­tói jövedelemigazolásra vagy a nyugdíj­szelvényre, a nyugdíj jogcímének igazolásá­val. Önadózó, egyéni vállalkozó esetében az adóhatóság által igazolt jövedelemre, valamint az APEH és a TB igazolásokra a köztartozások megfizetéséről. Harminc napnál nem régebbi tulajdoni lapra, ha szükséges haszonélvező hozzájárulása a jelzálogbejegyzéshez, OTP Lakás- takarékpénzári szerződés eredeti példá­nyára, akkor, ha a hitelt a betét fedezetére kívánják igénybe venni.- Hány nap alatt juthat hitelhez az OTP Bank ügyfele?- Ha minden szükséges dokumentum rendelkezésre áll, a hitelbírálat öt banki munkanapot vesz igénybe.- Mi határozza meg a támogatott hitel mértékét?- A hitel pontos összegét az építeni, vagy vásárolni kívánt lakásingatlan értéke határozza meg, de a hitel nem lehet na­gyobb lakásvásárlás esetén a vételár, épít­kezés esetén a telek és a felépítmény érté­kének 70 százalékánál. A hitel a lakásépí­tésre szolgál. Építkezésnél a készültségi fokkal arányosan az építtetőnek, lakásvá­sárlás esetén egy összegben az értékesítő­nek fizeti ki a hitelt az OTP Bank.- Hitelfolyósítás után hogyan törleszti a hitelt az ügyfél, illetve mi a hitelfolyósítás módja?- A törlesztés lakossági folyószámla-át­utalással történhet, egyenlő havi részletek­ben.- Hol kaphat a bank ügyfele a hiteltípu­sokról, azok igénybevételének módjáról to, vábbi információt?- Ha a hitelintézet jelenlegi és majdani ügyfele igénybe venné otthonteremtéshez az OTP Bank új lakáshitel-kontrukcióit, a bank országos fiókhálózatának 240 la­káshitel-centrumában a munkatársak ren­delkezésére állnak. Emellett az OTP Hitel­vonal (06-1) 3666-666/6, (06-40) 366- 666/6 is az ügyfelek rendelkezésére áll. (hirdetés) A y

Next

/
Thumbnails
Contents