Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-18 / 48. szám
14. oldal - Új Dunántúli Napló EZREDFORDULÓ BARANYÁBAN 2000. Február 18., péntek StHH Középpontban az egészségügy Elkészült a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének ez évi terve. Az előzetes elképzelések szerint a testületet július, augusztus, illetve október kivételével minden hónapban összehívják. Idén két ízben lesz kihelyezett ülés: május 29-én Sellyén, illetve szeptember 25-én Mohácson. A programot a közgyűlés már elfogadta. Baranyai körkép Ebben az évben az egyik fő hangsúly az önkormányzat által fenntartott nagyobb rendszerek közül az egészségügyi ellátásra esik. A cél a gyógyítást jobban biztosító struktúrák létrehozása az egyetemmel, a megyei és a Honvéd Kórházzal közösen.- Bár időközben az említett mellé más prioritások is felzárkóztak, de miután az egészségügyet érintő váltás regionális léptékű lehet, fontossága még jobban felértékelődött - hallottuk dr. Kékes Ferenciéi (képünkön), a közgyűlés elnökétől. - Annál is inkább, mert a programhoz nagyon jelentős külső források igénybevételére is mód nyílhat. Az egész folyamatnak a lényege az, hogy a már meglévő kapacitásokat az intézmények fenntartói úgy tudják kihasználni, fejlesztéseiket megfogalmazni, hogy eredményként olcsóbb és magasabb színvonalú ellátást tudjanak biztosítani, mégpedig - ezt még egyszer szeretném kiemelni - dél-dunántúli léptékben gondolkodva. Ez egy nagy kihívás, és az eddigi gondolkodási rendszer megváltoztatását is igényli.- Most azonban, hogy a költségvetés előkészítésén dolgozunk - meglehetősen zaklatott hetek ezek -, világossá vált: a meglévő és várható intézményfinanszírozási feltételek figyelembevételével nagyon jelentős döntéseket kell megalapoznunk, és meg is hoznunk ebben az évben - folytatta az elnök. - Azért, hogy az önkormányzat által fenntartott, nagyrészt kötelező ellátási feladatokat hordozó intézmények - gyermekvédelem, szolgáltatások, oktatás - 2001-ben már olcsóbb, de megfelelő színvonalon működő struktúrával rendelkezzenek. Idén ugyanis - szinte utolsó fecskeként - a baranyai önkormányzat is az önhibáján kívül kedvezőtlen anyagi helyzetbe jutott megyék közé került. Kimerülőben vannak, nagyrészt fejlesztésekre fordítva, saját forrásaink. Vagyis feladatunk egy olyan méretű és struktúrájú intézményrendszer kialakítása, amely tartósan is megfelelő színvonalon működik. Ez az egyik legnagyobb kihívás 2000-ben a megyei önkormányzat előtt, mert természetesen ezekből a feladatokból számos konfliktus keletkezhet, s nekünk ezt vállalnunk kell.- A másik nagy feladatunk az, hogy ne csak szavakban, de a gyakorlatban is éltessük azt a politikai kultúrát, amely feltétele az együttműködéseknek és egyeztetéseknek, még azon a szinten is, ahol az egész gondolkodási rendszerünk sebeket kapott az elmúlt hónapokban. Szerintem ugyanis túl vagyunk már a regionális politikai csatározásokon - de mindenképpen úgy kell viselkednünk és dolgoznunk, mintha túl lennénk ezeken. Meg kell keresnünk, meg kell találnunk azt a legnagyobb közös többszöröst, amely szükséges a közös, sikeres pályázatokhoz, hogy valós fejlesztések indulhassanak meg, a korábbiakhoz képest nagyobb számban. A lényeg: hogyan változhat ennek eredményeként mindenekelőtt a kistelepüléseken élők életminősége. Ezeket tartom én az év legnagyobb kihívásainak, s nem kizárt, hogy e súlyos kérdések valamennyire módosíthatják a megyei közgyűlés már elfogadott munkaprogramját is.- Az egészségügyi ellátás - nevezzük így - reformjához miként viszonyulnak az orvosok, az intézményvezetők?- Az előkészületek természetesen nem most kezdődtek, s azt gondolom, ebben az évben le is zárhatjuk a folyamatot. A szakértők, akikkel erről a kérdésről már annyit konzultáltunk, utóbb azt mondták, hogy országszerte a mi programunkkal példálóznak. Baranya ismerte fel először, és tett is konkrét lépéseket, hogy az intézményfenntartók - a Pécsi Tudományegyetemen, a Honvédelmi Minisztérium és a megyei, illetve érintett települési önkormányzatok - teljes körben tekintsék át az együttműködés lehetőségét. A lényege: amelyik egészségügyi ellátási „szelet”, szolgáltatási forma valamelyik intézménynél a legerősebb, azt ezt fejlessze tovább, máshol erre pénzt ne fordítsanak. A fejlesztések eredményeinek kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátását pedig hosszú távú polgárjogi szerződésekkel biztosítják. Csak így jöhet létre a célként kitűzött funkcionális integráció. ______■ Ha tározathozatal előtt Meglehetősen bonyolult, szerteágazó folyamat, amikorra egy előterjesztés a megyei közgyűlés elé jut. És ez sok pénzbe is kerül. Csak egy tétel: a különböző anyagok sokszorosítása a bizottsági, illetve a testületi ülésre 400-600 ezer forint között van egy alkalommal. A kultúrafejlesztés stratégiája Baranyai körkép Oldalszerkesztő: KINCSES BARANYA Megyehírek drogellenes munkacsoport. Múlt év márciusában döntött úgy a közgyűlés, hogy a megye és Pécs koordinálásával működő drogellenes munkacsoportot hoz létre. A bizottság egyéves működéséről most, a február végi közgyűlésen hangzik el először beszámoló. TÁMOGATÁS NÉLKÜL Szakmai programot nyújtott be a megyei önkormányzat a harkányi gyógyfürdőkórház A-épülete rekonstrukciójának támogatásához. Az igénybejelentés azonban eredménytelen maradt, mert a beruházás nem került a támogatottak körébe. BATTHYÁNY-MELLSZOBOR. Január 31-én döntött úgy a közgyűlés kulturális bizottsága, hogy pályázatot kell kiírnia a megyei közgyűlés díszterme folyosóján felállítandó Batthyány Kázmér-mellszobor elkészítésére. A pályázatot február közepéig kellett meghirdetni. SZEZONRA VÁRVA. Az idei költségvetés tervezetében szerepel az a 2 millió forint, amelyet a közgyűlés biztosít az abaligeti kemping megnyitásához. Az Orfű Pécsi-tó Kht. működési költségeinek biztosításához ugyancsak 2 milliós keretet különítettek el. ■ Oldalunk a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával készült Pécs, Megyeháza Hogy a számokkal folytassuk, a közgyűlés tagjainak az anyag postázása újabb 300 ezer forintot igényel, ennek felébe kerül a Közgyűlési Közlöny elkészítése, szétküldése. És ha mindent figyelembe veszünk, egy-egy testületi ülés összköltsége meghaladja az 1 millió forintot. Nem véletlen, hogy a hivatalban az idei év egyik sürgős feladata a költségek csökkentése. Ez azonban nem érinti az előterjesztések készítésének folyamatát.- A közgyűlés munkaterve, más szervek, személyek megkeresése, pályázat kiírása, jogszabályi rendelkezés, vagy a testület korábbi döntése alapján kell döntést előkészíteni - kaptuk a tájékoztatást Lászlóné dr. Kovács Ilonától, Baranya megye főjegyzőjétől. - A napirendi pontok végső meghatározása a vezetői értekezlet feladata. Sok esetben a döntés előkészítéséhez több iroda együttműködésére van szükség, ilyenkor az én feladatom a részanyagok elkészítésére határidőt szabni. Az irodavezetők is konzultálnak az előterjesztések előkészítéséről, s így kerül a téma az ügyintézőhöz. Ó keresi meg a külső szerveket is, ha a munka előkészítése során szükség van rájuk. Ezt követik az egyeztetések - az irodavezetőkkel, a társnő- dákkal, a főjegyzővel, a felelős tisztségviselővel, a szakértőkkel, s csak ezután készülhet el az előterjesztés tervezete.- A napirendre kerülő téma útja innen a pénzügyi-törvényességi ellenőrzéshez vezet. Ha előbbi rendben találja - megfelel az ön- kormányzat költségvetési rendeletének -, a törvényességi ellenőrzés például azt vizsgálja, nem ütközik-e a szervezeti és működési szabályzattal, egyéb rendeletekkel, határozatokkal. A témában illetékes tisztségviselő csak ezt követően látja el aláírásával az előterjesztést. Következnek a bizottságok, ahol módosító indítványok, döntési javaslatok születhetnek, de az előbbi esetben újabb egyezte- tésekre van szükség. _________■ „N em lehet a kulturális fejlesztési programot a személyi és tárgyi feltételek, valamint anyagi ráfordítás nélkül megvalósítani. Az utóbbi évtizedben a racionalizálások, a létszámleépítések, a reálértékben évről évre csökkenő költségvetések még a jól működő intézményeket is nehéz helyzetbe hozták.” Elkészült Baranya megye kultúrafejlesztési stratégiája - ebből idéztük a bevezető mondatot -, amellyel kapcsolatban Bokor Béla, a Baranya Megyei Önkormányzat alelnöke magyarázatként azt is hozzáteszi, hogy bizonyos időközönként ülik egy ilyen hosszabb távra szóló és nagy lélegzetű koncepciót kidolgozni. Ennek természetesen vannak prioritásai, fontos céljai, de rendkívül fontos, hogy a közművelődési intézmények és a civil szféra által megteremtett helyi kulturális élet, a közösségi értékek fennmaradjanak, sőt fejlődjenek. A kultúrafejlesztési stratégia e hónap végén kerül a megyei közgyűlés ülése elé.- A kultúrát a megyei ön- kormányzat önmagában nem tudja fejlesztem - emeli ki az alelnök -, de tud teremteni egy olyan együttműködő közeget, amelyben az egyes érdekeltek megtalálják saját feladataikat, esélyt kapnak kitűzött céljaik elérésére, és felismerhetik közös érdekeiket. Ráadásul a megyei önkormányzat annyiban sajátos helyzetben van, hogy A legfontosabb célok kulturális szolgáltatásai intézményein keresztül valósulnak meg, találkoznak a ,',fogyasztóval”, akit viszont nem nagyon érdekel, hogy ennek a szolgáltatásnak ki a gazdája.- Baranya megye múltjából, szellemi feltöltődéséből eredően folyamatosan „kulturális nagyhatalomnak" számított az országban. Egy ilyen fejlesztési stratégia ennek megerősítését, vagy éppen új erőre keltését célozza?- Itt kell hangsúlyoznom ismét, hogy időközönként illik egy koncepciót készíteni. Ezt megelőzően a hetvenes évek közepén készült egy hasonló stratégiai elképzelés, de természetesen egészen más társadalmi környezetben. És figyelembe kell venni azt is, hogy 1997-ben fogadta el az országgyűlés az új kulturális törvényt. Ez érinti a közgyűjtemények közül a múzeumokat, a könyvtárakat, a levéltárakat és a közművelődést, mint szakterületeket. Bennünket a törvény azonban csak arra szorít, hogy készítsük el a saját fenntartásunkban működő kulturális intézmények fejlesztési elképzeléseit. Mi ezen túlléptünk, a koncepciót kidolgozó Pécsi Tudományegyetem fő irányokat is meghatározott. Ennek természetesen megvan az a kockázata, hogy ha főbb orientációkat szerepeltetünk a stratégiánkban, utóbb majd számon is kérhetik teljesítésüket. Másrészt felvetődik a kérdés, hogy a cél elérése érdekében az önkormányzat milyen eszközöket tud csatolni.- Nyilván azonban meggyőzőbbek a koncepció kidolgozásának előnyei.- Üzeni Baranya társadalmának, hogy kulturális értékei stabilak és nagyon fontosak, s ezekre büszkéknek kell lennünk. Vagyis a megye társadalmának tudnia kell, hogy az önkormányzat intézményei még jobban képesek az imázsunk jó irányba történő alakítására. Ez azonban törődést, gondoskodást, sőt, beruházást igényel. ______■ A demokratikus élethez szükséges aktív, felelősségteljes, kreatív állampolgár nevelése Információs rendszer létrehozása Felnőttképzés, közösségfejlesztés v A kapcsolatrendszerek erősítése, új kapcsolatok generálása A meglévő intézményrendszer megerősítése Forrásteremtés A művészeti élet támogatása Életmódkultúra-fejlesztés, az életminőség szintjének emelése A lokális, regionális, nemzeti, európai, világpolgári egyéni és csoportidentitás erősítése Hosszú távú kulturális „piacépítés” A megyei kulturális turizmus erősítése A nemzetiségek, etnikumok helyzetének erősítése A megyehatárok fölött Utakra vár a Somoggyal határos terület fotói t. l. Baranyai kezdeményezés volt, és lényegében Dombóvár volt a címzett. A javaslat a tolnai, somogyi és baranyai alelnökök találkozójára, a megbeszélés témáira azt is célozta, hogy szorosabb legyen a kapcsolat a megyehatárokon átnyúló kistérségek között.- Arra gondoltunk a múlt év novemberében Tímár László úrral, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnökével - tájékoztatott Pörvs Béla, a baranyai közgyűlés alelnöke -, hogy egy ilyen találkozó kiindulópontja lehet a három megyei önkormányzatai szorosabb együttműködésének bizonyos közszolgáltatások további tervezése és szervezése érdekében. Megalapozhatja a régióépítéshez alapvetően szükséges partneri kapcsolatok kialakítását, csökkentheti a megyék közötti feszültségeket és bizalmatlanságot. A dombóvári találkozó február 1-jén volt. Baranyai részről javasolták a területfejlesztés terén az együttműködési lehetőségeket, különös hangsúllyal a megyehatárokon átnyúló programokra. Minket például Nyugat-Baranya és Kelet-Somogy egymásrautaltsága annyiban is érdekel, hogy ez a kisrégió hagyományosan „összezárt”. A térség polgármestereinek találkozója meg is volt a napokban Nagydobszán. Itt már konkrétumok is szóba kerültek, például egy út megépítése Kálmáncsáról a 6-os útra. Érthető ennek fontossága, miután a munkahelyek megszűntek, s az e vidéken élők egyik megélhetési forrása terményeik eladása lett. Az árut azonban út hiányában csak nagy kerülőkkel vihetik a piacokra. Közös érdeke a kistérségnek a gyógyvizek hasznosítása. Egy-két kivétellel azonban a kutak le vannak fojtva. A hasznosítás érdekében össze kellene fogniuk a falvaknak, csakúgy, mint az egy-egy településen lévő műemlékek, idegenforgalmi értékek vonzerővé tételéért. Működik egyébként a Zselicben két kistérségi társulás is, egyik baranyai, a másik somogyi. Bizonyos együttműködés van közöttük, de szerencsésebb lenne a tájegységet egységesen kezelni, s ennek alapján közös, azonos célú fejlesztéseket kidolgozni. Célja lehet az együttműködésnek az ormánsági falvakat is elérő út megépítése, illetve a drá- vavölgyi vasút működtetése. Az utóbbinak egy vonalát azonban éppen most akarja felszámolni - gazdaságtalan működés okán - a MÁV.- Dombóváron szó volt a régió külföldi kapcsolatairól is - folytatta Poros Béla. - Ilyen szempontból fontos stratégiai partner Horvátország szomszédos területe, illetve Steyermark. Baranya jó helyzetben van, ezért abban állapodtunk meg, hogy a külföldi kapcsolatok „rendszergazdája” megyénk lesz. Hasonlóan koordinátori szerepünk lesz az egészségügy területén, míg az oktatás, a kultúra és kommunikáció koordinátora Tolna, Somogy pedig a környezetvédelemé, az infrastruktúráé és a területfejlesztésé. Megyehírek A KÖZBIZTONSÁGÉRT. Változatlanul támogatni kívánja a közgyűlés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság technikai felszereltségének korszerűsítését segítő alapítványt. ÁTÉPÍTÉS ELŐTT. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Természettudományi Osztálya számára át kell építeni a pécsi, Szabadság u. 2. szám alatti épületet. Az ehhez szükséges beruházási összeg 2000-re eső részét az önkormányzat költségvetése tervezésekor figyelembe vette. KINCSES BARANYÁÉRT. Ebben az évben a megyei önkormányzat a Kincses, virágos Baranyáért verseny nyertes pályázatainak díjazására 2 millió 500 ezer forintos keretösszeget irányoz elő. I k É 4 I