Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-16 / 46. szám
ül 2000. Február 16., szerda BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal MiZo-ügy: nincs állami beavatkozás Kamatmentes hitel a kárvallott gazdáknak Pécs-Budapest A kormány tegnapi döntése értelmében nem lesz közvetlen állami részvétel a MiZo Baranyatej Rt. gazdasági helyzetének rendezésében. A segítségnyújtásban csak a tejtermelő gazdák reménykedhetnek, akiknek viszont a felszámolásig folyamatosan nő a káruk. A keddi kormányülést követően Borókai Gábor szóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy az ügy kivizsgálásában résztvevő szakértők nem javasolnak állami szerepvállalást a MiZo Baranyatej Rt. helyzetének rendezésében. Ez azt jelenti, hogy a cég tulajdonosai hiába reménykedtek a társaság gazdálkodási helyzetét rendező állami garanciavállalásban, ilyen módon valószínűleg elkerülhetetlenné válik a MiZo felszámolása. A kormány álláspontja szerint az állami segítségnyújtás kizárólag a tejtermelők érdekeit szolgálhatja, és egy, az agrárszektoron belüli intézkedés lehet a módja. A konkrét formáról szólva elhangzott, hogy az állami beavatkozás eszköze az érintett gazdáknak biztosított kamatmentes hitel lehet állami kezességvállalással. A tejtermelők várakozásaival ellentétben a kormányülés még nem adott választ arra a kérdésre, hogy mi lesz a gyakorlati módja a gazdák számára égetően szükséges pénzhez jutásnak. Pedig - főként a kistermelők szempontjából - a dolog már nem tűr további halasztást, a szállítók és gazdaságaik már napi megélhetési gondokkal küzdenek. A kormányülés nem tisztázta a nagy beszállítók helyzetét. Ebben a szektorban a baj méretét mutatja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tájékoztatója, hogy az ügyben érintett társaságok csődje akár 10 ezer munkahelyet is veszélyeztethet. A tulajdonosok véleménye továbbra is az, hogy a termelők nem a felszámolási eljárás során, hanem a cég további működésével juthatnának hozzá az elmaradt tejpénzekhez. ____________________________________K. E. Óv atosabbak az emberek Siklós Hatásosnak bizonyult az előzetes tájékoztatás, a vártnál kevesebb közlekedési baleset történt a várost elkerülő út kereszteződéseiben az átadás óta. Egy frontális ütközésen, néhány árokba csúszáson, illetve egy vü- lanyoszlop derékba törésén kívül - melyek mind az első hetekben következtek be -, gyakorlatilag nem történt baleset az elkerülő útszakaszon, tudtuk meg Szalai Dezsőtől, a siklósi rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetőjétől. A tájékoztatás szerint a balesetek szinte kizárólag a figyelmetlenség, illetve az ittasság miatt következtek be, s szerencsére ezekből okultak a többiek. Ma már szinte mindenki megfelelő sebességet választva közelíti meg az útkereszteződéseket. Az elkerülő utat gyakorta használók szerint a jelenlegi, jónak mondható helyzet tovább javulna, ha az elkerülő utat a máriagyűdi csomóponthoz hasonlóan a Nagyharsány felé vezető kereszteződésnél is kivilágítanák, ugyanis ott jelenleg csak a táblaerdőt lehet látni éjjelente, s a helyzet tovább romlik a zöldnövényzet újjáéledésével. ___________________________________K. J. A földek gazdát cserélnek Sellye Az ormánsági földek önkéntes cseréjét szorgalmazza a megyei földhivatal. A terveket a kistérség önkormányzatai támogatják. Az ormánsági földterületek többsége kisebb, más-más tulajdonban lévő parcellákra darabolt. A földtulajdonok és föld- használatok rendezése az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen, a nagyobb területekre a pályázati feltételek is kedvezőbbek. A Baranya Megyei Földhivatal az önkéntes földcserét javasolja a gazdáknak, a terveket a közelmúltban ismertették a kistérséghez tartozó települések önkormányzataival. Az önkéntes földcsere ingyenes, a mérnöki és adminisztrációs munkákat uniós pénzekből finanszírozná a földhivatal. A részletekről a közeljövőben, lakossági fórumokon tájékoztatják a gazdákat. ____________________________________W. K. Kevesen igénylik a gyedet Az év közepéig jelentős növekedés várható A vártnál jóval kevesebben igényeltek gyedet Baranyában. így van ez annak ellenére, hogy a szakemberek szerint jó néhányan vannak olyanok, akik a gyes helyett jobban járnának az új támogatási formával. Baranyai körkép- A Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz eddig mindössze négyszáz körüli gyedigénylés érkezett - tájékoztatta lapunkat Schmidt Antal (képünkön), a MEP betegellátási osztályvezetője. Az egészségbiztosító januárban mindössze 122 igénylőnek tudta folyósítani a támogatást, mivel a legtöbb kérelmet a feladók hibásan töltötték ki. - Ezekben az esetekben a folyósítás szünetel, a MEP csak az adatok pontos közlése után tudja a kérelmeket elbírálni - tudtuk meg az osztályvezetőtől. Schmidt Antal gyakori hibának tartja, hogy az igénylők nem küldik el hiánytalanul a mellékelt tájékoztatón felsorolt igazolásokat, míg a munkáltatók gyakran hibásan közlik a pénztárral a munkavállalók bérét vagy a korábbi biztosítási időt. Az osztályvezető pozitív tapasztalatként beszélt a munkaügyi központokkal való együttműködésről - mint ismert, a központok végzik a munkanélküliek igénylésének bonyolítását. Az olyan munkahelyek, melyek rendelkeznek társadalombiztosítási kifizetőhellyel, a dolgozók részére házon belül bonyolítják az ügyek intézését; az egyéni vállalkozóknak a MEP-től speciális nyomtatványcsomagot kell igényelniük. Az osztályvezető a csekély érdeklődéssel kapcsolatban kifejtette, a kezdeti nehézségek oka vélhetően az lehet, hogy sokan még mindig nem biztosak abban, melyik támogatás - a gyed vagy az eddig is kapott gyes - igénylésével járnak jobban. Egyes elképzelések szerint a napokban zárult adófizetési időszak után várhatóan megnő majd a gyedigénylések száma, mivel a munkáltatók az adóbevallások után kívánnak csak a kérelmek leadásával foglalkozni. Mindazonáltal a munkáltatónak az igény benyújtása után három napon belül továbbítania kell az űrlapot és az igazolásokat az elbírálóhoz. Hogy ki is jár jobban és ki járna rosszabbul a gyermek- gondozási díjjal? Áttekintésképpen: a gyes összege 16.600 forint, ebből csak a nyugdíjjárulékot vonják le; a minimálbéren bejelentett gyed-igénylők - a jelenlegi 25.500 forintos minimálbér 70 százalékával számolva - ezzel szemben mindössze 15.400 forintot kaphatnak kézhez, mivel a gyermekgondozási díjból a nyugdíjjárulék mellett még adót is kell fizetni. Schmidt Antal elmondta, legkevesebb 27-30 ezer forintos havi fizetéstől érdemes új támogatást igényelni; az egészség- biztosító előzetes számításai alapján napi mintegy 880 forintos fizetés felett érdemes támogatást váltani. Egy korábban nagyjából nyolcvanezer forintos fizetésű anya például akár ötvenezer forintra is számíthat. A bizonytalankodók megnyugtatásaképpen az osztályvezető közölte, a megyei pénztár mindenképpen felhívja az ügyfelek figyelmét a kedvezőbb megoldásra, nem kell tehát attól tartani, hogy az új igények benyújtása mellett rosszabbul járhatunk. Emellett a támogatás fél évre visszamenőleg is érvényes: ez azt jelenti, hogy a júniusban beadott, pozitívan elbírált gyedigénylés után a két ellátás közötti különbséget a biztosító januárig visszamenően folyósítja. A kifizetés egyébként a tárgyhót követő hónap tizedik napjáig történik: ha a rendszer gördülékenyen működik majd - erre egyébként vélhetően maximum fél évet kell várni -, az átutalások egy-két nappal korábbra kerülnek. Egyes értesülések szerint egyébként - mivel az idei költségvetésben mintegy 36,3 milliárd forintot különítettek el gyermektámogatásokra, ám e keret felhasználása nem kötött - amennyivel kevesebbet fordítanak a gyermekgondozási díjra, a jövőben any- nyival növekedhet a gyes összege: az elkülönített pénz a két támogatási forma között ugyanis elvileg szabadon átcsoportosítható. _____ T.O. Gyed , gyes számokban Az előzetes adatok szerint Baranyában az 1999-es évben 1 milliárd 689 millió forintot utalt át az egészségbiztosító gyermekgondozási segély, azaz gyes címen - összesen valamivel több mint 3 millió 372 ezer támogatott napot számolva el. Anyasági támogatásban 3284 gyermek után részesültek a megyében. A gyermekgondozási díj megszüntetésekor - 1996-ban - havi átlagban 4741-en vették igénybe az akkori támogatást, mely egy napra átlagosan 467 forintot jelentett. 1996-ban az összes baranyai gyed-kiutalás elérte a 810 millió forintot. Pezsdül, mégis csendes a déli határ Egy év alatt több mint háromszorosára nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma a Pécsi Határőr Igazgatóság területén, de a határszakasz az ország más részeihez viszonyítva még így is csendes, hiszen az illegális migráció a jelenleg fennálló körülmények miatt elkerül minket. A személy- és teherforgalom ugyanakkor nagy lendületet vett 1999-ben. vissza- kiutasítás útlevél útlevél iilőállltás őrizetbe átadás mis irányítás elvétele lefoglalása vétel hatóságnak Pécs, Határőrség- Az elmúlt évben jórészt a bevezetett határregisztrációs rendszernek köszönhetően harminchét körözött személyt fogtunk el az illetékességi területünkön - mondta Lovász József dandártábornok (képünkön), a Pécsi Határőr Igazgatóság tegnapi tiszti értekezletén.- A kilencvenhat felfedett bűncselekmény között tíz gép- járműlopással kapcsolatos eset, tizenhárom egyéb lopás, és hét fegyvercsempészet is volt. A három kábítószerrel való visszaélés közül a márciusi fogást említeném, amikor ötvenmillió forint értékű heroint sikerült lefoglalni - mondta az igazgató. A szabálysértések száma 1999- ben csekély mértékben, négy százalékkal emelkedett az azt megelőző évhez képest. Itt leginkább a határátkelőhelyeken elkövetett közlekedési szabálysértésekre kell gondolni. Az utak rendjének betartására a határőrség már évekkel ezelőtt jogot szerzett, és mint a közel négyszáz ügy jelzi, a szervezet élt is ezzel a lehetőséggel. Viszonylag nagy számban intézkedtek a járőrök az illegális horgászok és fakitermelők ellen: hetvenkilenc pecás, huszonhárom favágási ügy került az aktákba,- Kétségtelen, hogy a határszakaszunkon növekedett a súlyosabb bűncselekmények száma is, de ez részben a jól elvégzett munkának, illetve a regisztrációs rendszer bevezetésének köszönhető hangsúlyozta a tábornok. Érdekes, hogy amíg az ország más területein rendre csökkent tavaly a határforgalom, addig a pécsi igazgatóságon a személy- forgalom több mint tíz, a teherforgalom pedig mintegy tizennyolc százalékkal növekedett. Igaz, Udvarnál a sok kamion miatt negyven esetben a három órát is meghaladta a várakozási idő, de ígéretek vannak arra, hogy idén a településen kívüli parkolóval megoldást találnak a problémára. Az idei tervek között szerepel az is, hogy a közúti átkelők mindegyikét automatizált okmány- és gépjármű-leolvasó berendezésekkel látják el.- Az idegenrendészeti tevékenységünk keretében havi rendszerességgel szerveztünk akciókat, de kirívó jogsértéssel nem találkoztunk (lásd a grafika adatait) - mondta az igazgató. - Feladatunk speciális: igazgatóságunkon nincs menekült közösségi szállás. Lapunk kérdésére Unger István, a Határőrség Országos Parancsnokságának gazdasági főigazgatója, a tiszti értekezlet vendége elmondta, hogy a jelenlegi tervek között nem szerepel közösségi szállás építése a Dél-Dunán- túlon. Az ország nyugati felében a már működő szombathelyi, illetve győri és nagykanizsai intézmények látják el ezt a feladatot. S. G. Egyetemi állásbörze A szervezők a teljes régióból várnak érdeklődőket Regionális állásbörzét szervez március 22-én a Pécsi Tudományegyetem Központi Hallgatói Szolgáltató Irodája. Az orvosegyetem aulájában megrendezendő eseményre a Dél- Dunántúl cégeit, iskoláit, intézményeit várják. Pécs Az állásbörze dátuma március 22., azonban már jóval előtte megkezdődnek különböző felkészítések. Ezzel a végzős hallgatóknak kívánnak segíteni abban, hogy az álláskeresés még sikeresebb lehessen. Az előadásokon az egyetemisták megtanulhatják, hogyan kell felkészülni egy interjúra, miképp kell megírni egy önéletrajzot. Az így megszerzett ismereteket már a börzén is hasznosíthatják a diákok.- Az egyik fő célunk az, hogy regionális jelleget adjunk a rendezvénynek, azaz nemcsak Pécsről, hanem Szekszárdról, Kaposvárról, a teljes dél-dunántúli régióból várunk érdeklődőket - mondta Pankász Balázs szervező (képünkön). - Emellett az integráció jegyében minden kar hallgatóinak kínálunk álláslehetőséget. Régi probléma ugyanis, hogy míg például a jogászok, közgazdászok könnyebben találnak munkát, a tanárok vagy éppen az általános gyógyítás területén tanulók nehezen lelnek rá a megfelelő lehetőségre. A március 22-i börzén az oktatási, illetve gyógyítási közintézményeknek arra is módjuk van, hogy a szervezők által biztosított közös információs pultnál mutatassák be állásajánlatukat, így a költségeik minimálisak lesznek. A rendezők saját személyzetet is biztosítanak arra, hogy az így megérkező tájékoztatók eljuthassanak az érintett hallgatókhoz. A többi érdeklődő cégnek sem kerül túl sokba az állásbörzén való megjelenés, hiszen a különböző standok bérletéért, valamint a kísérő kiadványokba való bekerülésért a PTE Központi Hallgatói Szolgáltató Irodája csak az önköltségi árat számítja fel. ____________ NYAKASZ. ÖT AUTÓ ÜTKÖZÖTT, egy személy súlyosan sérült. Szerencsére mindez csak gyakorlat volt tegnap délután a pécsi tűzoltók Engel János utcai laktanyájának udvarán. A feltételezett balesetnél életmentést, gépkocsiba szorult sérült gyors kiszabadítását, és a keletkezett lángok megfékezését gyakorolták a szakemberek, akiknek bemutatóját a városi közgyűlés jogi-ügyrendi és kommunális bizottságának tagjai is megtekintették. F OTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ » > I IDEGENRENDÉSZETI INTÉZKEDÉSEK A PÉCSI HATÁRŐR IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 1999-BEN