Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)

2000-02-12 / 42. szám

2000. Február 12., szombat - Új Dunántúli Napló KULTÚRA UVELODES Új Dunántúli Napló - 9. oldal Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna 50 ÉVES A PANNÓNIA FILMSTÚ­DIÓ. A magyar animáció legki­emelkedőbb műhelye, a Pannó­nia Filmstúdió 50 éves. Ebből az alkalomból a pécsi Művésze­tek Házában 16-án 18 órakor animációs filmestet rendeznek, amelynek keretében válogatást adnak az elmúlt fél évszázad felnőttek számára készített al­kotásaiból. Ezek a munkák ha­zai és nemzetközi fesztiválokon is sikerrel szerepeltek. Láthatók lesznek többek között Jankovics Marcell, Rófusz Fe­renc, Nepp József, Dargai Attila munkái. Az esten bemutatják azt a könyvet is, amelyet a stú­dióról készítettek, „Kockáról kockára” címmel. (ly) ÖRÖKBEFOGADÁS. Könyveket fogadhatnak örökbe azok a vál­lalkozó szellemű, és egy jelké­pes összeggel adakozni is tudó könyvszerető emberek, akik hétfőn, 14-én 11 órára ellátogat­nak a Csorba Győző Megyei Könyvtárba. A ceremónia kere­tében a támogatók kiválaszthat­nak egy kötetet, amelyben em­léklap fogja megörökíteni a ne­vüket. (ly) EGY POLGÁR VALLOMÁSAI. Ez zel a címmel rendeznek irodal­mi estet Márai Sándor születé­sének 100. évfordulója alkalmá­ból 18-án 17 órakor Pécsett, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. Az író műveiből készült össze­állítást Márai Enikő előadómű­vész tolmácsolásában hallhatja a közönség. (ly) ÉNEK ÉS MESE. Berecz András ének- és mesemondó előadását tekinthetik meg a pécsi Ifjúsági Házban 16-án 20 órakor. Az est címe: „Megindul a malom nagy lélekszakadva”. Az őstörténet iránt érdeklődők a honfoglalás hadtörténeti vonatkozásaival is­merkedhetnek meg 15-én, 18 órától. (ly) TÁNCMŰVÉSZETI FELVÉTELI. Felvételt nyerhetnek a Magyar Táncművészeti Főiskolára, balettművész szakra azok a gyermekek, akik idén fejezik be az általános iskola negyedik osztályát. A növendékek a klasszikus baletten kívül nép­táncot, történelmi társastáncot és modern táncokat is tanul­nak, emellett nyolcosztályos gimnáziumi rendszerű közis­mereti oktatás folyik. Bővebb információt a tanulmányi osz­tály ad, a 06/1-352-8443-as tele­fonszámon. (LY) Szubrettek, táncoskomikusok Ábrnhám Pál operettje a Pécsi Nemzeti Színházban A címben a fontossági sorrendet hangsú­lyoztam. Bár e felnőtteknek kínált zenés mesejátéknak Viktória a címe, s egy roman­tikus szerelmi történetre épül - az előadás­nak a sava-borsát, élvezettel fogyasztható pillanatait régi és mai szubrettek, táncosko­mikusok adják. Komédiázásuktól övezetten szívesebben elnézzük a nagyon hősiesnek gondolt, ám valójában sápkóros szerelme­sek önemésztését. Szerencsére ők is dalra fakadnak, s népszerű operettslágereket éne­kelnek. Aki szereti az operettet, ne olvasson kritikát. Menjen, nézze meg az előadást, nevessen, sír­jon, hisz mindenki nagyon aranyos, vonzó, még a táncos lányok is kívánatosak... Hogy a kritikusnak mi a ba­ja? Végül is semmi. Csak csök­kenti a lelkesedését, hogy a kis létszámú zenekar előadásában valójában csak ritkán érzi, hogy Ábrahám „ritmus-villa­mossággal telített muzsikus volt”; a kirobbanó dinamizmust, a humort is csak mérsékelten. Papp Zoltán karmesternek a kisujjában van mindez. Most mégsem olyan átü­tő a hatás. Talán kritikusabban kellett volna vá­logatni, gyengébb számokat kidobni, s más Áb- rahám-művekből világslágereket még beemelni. Tudjuk, Ábrahám forradalmasította az operett hangzásvilágát, gitárt, szaxofont, új ütőket elő­ször alkalmazott. Ez a hangszerelés mindezt nem hangsúlyozta. Tömören: lehetett volna dö- gösebb az összhangzás. Bár lehet, hogy ami 1930-ban újdonság volt, az a mai fülnek már ósdi. A szöveget Földes Imre írta eredetileg. Hogy ki mindenki porolta, dolgozta át, titok. Az is, miért szólítják a szállodaportásnak öltözött vö­rös kozák tisztet hol kapitánynak, hol had­nagynak? Miért gondolja Ah Wong és Miki, hogy Leningrádból Hegyeshalom felé kell Dorozsmára menni? De ezek lehetnének a nagyvonalúság jegyei is, ha a rendező, Bor Jó­zsef az előadást is megtűzdeli valószínűtlensé­geiddel, mosolyognivaló túlzásokkal. Ha egyfaj­ta felülemelkedettséggel szemlélhetjük a látot­takat. De Bor József nem akarta idézőjelbe ten­ni az operettet. Komolyan vette. Ez tisztességes dolog, kicsit divat is, komo­lyan venni az operettjátszást, csak a történet, a sablondramaturgia, a típusszerepek ne az azo­nosulás igényét sugallják! Jobban szeretnék megértő mosollyal arra gondolni: de nagy sza­marak is voltak szerelmes szüléink, nagyszüle- ink, ha jól is állt nekik. Vata Emil praktikus egzotikus díszletei sokat segítenek a hangulat azonnali megteremtésé­ben. Molnár Gabriella jelmezei­nek fő erénye, hogy színesek, nagyon dekoratívak, bár egy- egy jelmez néha nem testre- szabott. Az a stilizált, piros hu­szárruha, amelyben Fábián Ani­ta (első képünkön) gyönyörű, a női balettkar nemkülönben, Csombor Teréznek kifejezetten előnytelen. Egy-két alsószok­nyával tán lehetne kevesebb. Tamás Éva a II. felvonásban viselt ruhában kokottnak hat. Mol­nár Gabriella nem volt katona, sem kanti­noskisasszony. Azért gondolom, mert a rang­jelzéseket nem ismeri. Koltayt a színlap főhad­nagynak írja, az előadáson kapitánynak szólít­ják mindig, ami századost jelent, de őrnagyi rangjelzést visel. A vörös kozák tisztről már szóltam. A táncok és táncosok sokat tettek a revü illúziójának megteremtéséért (koreográ­fus: Tóth Sándor), kár, hogy az I. felvonás balettkettőse, a násztánc, olyan nyúlfarknyi lett. Szívesen néztük volna még. Ázt is sajná­lom, hogy a két táncos neve is rejtve maradt. Említettem, a vidám vonalat éreztem erő­sebbnek. A bemutatón Fillár István (második képünkön) játszotta Jancsi cigányt, szombaton Lipics Zsolt. Fillár bátran vállalja azokat a ko­mikus túlzásokat beszédben, mozgásban, amik a műfaj sajátosságai. Mindketten harsányak, de Lipics visszafogottabb, bár sikerrel kóstolgatja az új szerepkört, ha hangja eszünkbe is juttat­ja, hogy nem énekes színész. Szerencsére tán­colni tud. Fábián Anitára öröm ránézni bármelyik jele­netben. Ő sem operaénekesnek készült, nem is szubrett alkat, de olyan hamvasan vagány és kitűnő táncos, aki lerúgná a csillárt is, ha vol­na! Riguett-et szombaton Csombor Teréz ját­szotta. Klasszikus szubrett alkat. Van egy pa­rádés kettősük Kárpáti Norberttel, amelyben átsüt, hogy két énekes-táncos színész találko­zott. Kárpátit a nagyszerű Júdás alakítása után Mikiként látni elég fura érzés. Lófarokban vi­selt haja sem dob fel, az pedig, hogy a karcsú és sudár Tamás Évát, partnerét, magas sarkú cipőben adják mellé, bosszant. Széli Horváth Lajos nem olyan képzett énekes, mint Kárpáti, de színészként megnyerőbb volt teljesítménye, a tánctudása is meglepett. Úgy gondolom, azoknak lesz szerencséjük, akik Széli Horváth- ot Tamás Évával vagy Kárpátit Keszler Évával látják. Én egyik előadáson sem örülhettem en­nek. Keszler méltó énekes partnere lehet Kár­pátinak. Két kellemes énekesnőt, Lesznyák Katalint, majd Nagyági Mariannt láthattam Viktória szerepében. Az ábra- hámi „fanyar élelmességből” a fanyart kevésbé érzékeltet­ték. Haramza László egyre si­keresebben birkózik a színpa­di beszéddel. Operaénekestől ez nem kis dolog. Áriái, ket­tősei élményt jelentettek, bár a közép lágéja néha neki is bizonytalankodott. A nem éneke­seknél ezt szóvá se tesszük. Sajnos, nem lát­hattam a minden bizonnyal nyalka főhadna­gyot játszó Homonnay Zsoltot Koltay jelmezé­ben, mindkét előadáson Haramza feszített. Az önmagát nagykövetnek álcázó Grál-lovag szerepében Németh János (harmadik képün­kön) alakítása tűnt egységesebbnek, bár Balikó Tamás színészileg igen megkapóan oldotta meg a III. felvonás búcsújelenetét, operettben szokatlan atmoszférát teremtve, az első felvo­násban még úgy állt a tömeg közepén, mint azt kérdezné: Mi ez a maszkabál itt körülöttem? De lehet, hogy csak igazi amerikaira vette a fi­gurát. Régi szubrett nem vén szubrett, bizonyította Unger Pálma fehérmájú svéd dámaként (Mrs. Axelblom), StenczerBéla Kakas Bajusz Zsigája kellemes színfolt volt. Felsorolásnál többet ér­demelne Tadics Ágnes, Békefi Eszter, Szabó Csaba, Bóta István, Benyovszky Tamás gondo­san kidolgozott alakítása, hát még a sokadszor nagyszerű karaktert formáló Rnbind Péteré (Mr. Axelblom). De a terjedelem könyörtele­nebb, mint a kritikus. Bilkkösdi László Adóforintjaink; fillérektől a százezrekig A felajánlott egy százalékot ki kell tudni „énekelni” Bármennyire is szabadon rendelkezhet az állampol­gár az adójának kétszer egy százalékával, a tapasz­talat még most is az, hogy az adózóknak nagyjából a fele nem dönt ezeknek az összegeknek a sorsáról. A kulturális intézményeknek azonban néha a néhány ezer forint is segítség. Úgy tűnik, sokkal nagyobb ügyességre van szükség, ha a ci­vil nonprofit szervezetek szeret­nének jobban részesedni az adózók által felajánlott egy szá­zalékokból. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, hogy ezt bizony ki kell tudni „énekelni”, még ak­kor is, ha átlagosan csak néhány ezer vagy tízezer forint az ered­mény. Baranyában most is kö­rülbelül félezer szervezet mű­ködik aktívan, az a bejegyzet­teknek nagyjából a hatoda. A kulturális szférában a leg­több helyen azt észlelik az in­tézmények, hogy alapítványaik vagy egyesületeik évről évre ke­vesebb felajánlott pénzről szá­molhatnak be, a legtöbb támo­gatás ugyanis elsősorban az egészségügyi, a szociális és az oktatási területeken működők­nek jut, a kultúra csak ezek után következik. Idén sokan a leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére adakoznak. Egy­előre álomkép, hogy az egy szá­zalékoknak az a része, amelyről a polgárok nem nyilatkoztak, ne az államkasza közös kalapjába hulljon, hanem például egy kü­lön pályázati alapba kerüljön. A baranyai kulturális intéz­mények között véletlenszerűen válogatva kiderült, hogy óriási eltérések vannak az 1999-ben befizetett, nekik juttatott össze­gek között. Volt, ahol néhány üveg üdítő is alig jött volna ki, míg máshová, talán a sikere­sebb szervezőmunka és a sze­mélyes kapcsolatok ügyes fel- használása révén több százezer forint érkezett. A pécsi megszólaltatottak kö­zül az Ifjúsági Ház a Szivárvány Gyermekházzal osztozott meg 7310 forinton, ami azért is szo­morú, mert egy évvel korábban majd1 50 ezer forint is összejött. A Civil Közösségek Házában, mint Vincze Csilla elmondta, 14 ezer forint került a kasszába, ezt kiállítás rendezésére fordí­tották, ám korábban itt is volt már 60 ezres az adományok összege. Az itteni, körülbelül 45 egyesület, civil szervezet maga is szervezi a támogatói kört, el­sősorban a tagok, a család és a barátok révén. A „begyűjtött”, több, mint 100 ezer forinttal a Finn-magyar Baráti Társaság volt az egyik legaktívabb. A rászorulók jó része nem tud sokat tenni azért, hogy önma­gukról hatásosabb képet alakít­son ki, s így serkentse az adako­zó kedvet. Rendezvényre szóró­lapot nyomtatni, hirdetni, plaká- tolni sokkal többe kerül, mint amennyi esetleg végül becsordo­gál a kasszába. Különösen a kis­településeken járatlanok a haté­kony „kampányolásban”. Talán ezen is segít majd a Baranya Me­gyei Nonprofit Szolgáltató Köz­pont, amelynek ünnepélyes meg­nyitóját éppen 16-án 14 órakor tartják a Civil Közösségek Házá­ban. A megnyitó után a Nemzeti Kulturális Alap, a Soros Alapít­vány és a Mobilitás Ifjúsági Szol­gálat támogatói fórumot tart, az aktuális pályázati lehetőségekről beszámolva. 17-én és 18-án már a munka is megkezdődik, többek között a sikeres pályázatírás tit­kairól lesz szó. Ezt a fontos tudást a Városi Kulturális Központban jól isme­rik, hiszen itt, mint Laknemé Bröckler Andrea igazgató kiemel­te, vagy 70 pályázatot írtak ta­valy, s velük 19 millió forinttal gazdagították a költségvetésüket. Az egy százalékokból azonban csak néhány tízezer forint jött össze, annak ellenére, hogy ren­dezvényeiken évente 140 ezer emberrel találkoznak. Hiába a megfeszített munka, évről évre fogy a dolgozói létszám, leépíté­sekre kényszerülnek, a veszély idén is fennáll. Talán a színházszeretet ve­zette azokat, akik együttesen aránylag szép összeggel, 152 ezer forinttal tették boldogabbá a Pécsi Nemzeti Színházat, és különösen a Villanegra produk­ciót. Simon István ügyvezető igazgató szerint egy éve itt is magasabb, 174 ezer forint volt a befolyt pénz, azt a Pál utcai fiúk előadásához adták hozzá. Sikeresnek mondhatta a tava­lyi évet a Művészetek Háza is, ide ugyanis közel 290 ezer forint ér­kezett be. Ezzel a pénzzel Vásáry Tamás koncertjét támogatták, de a korábbi években is az volt a cél, hogy a befizetésekből rangos művészek programjaira jusson. Molnár G. Judit igazgató szerint, bár a jogszabályok alapján nem derülhet ki, voltaképpen kik ajánlották fel adójuk egy százalé­kát, biztos, hogy sokan a körül­belül 250-300 klubtag, illetve tá­mogató tag közül kerülnek ki. H. I. GY. Futnak A Képek Arckép zenekísérettel A most hatvanhat éves Sydney Pollack munkáit (A lovakat lelö­vik, ügyet, Távol Afrikától) általá­ban érzékletes helyzetrajz és at­moszférateremtés jellemzi. Szere­ti ábrázolni a szokatlan szituáció­kat, figyelni a véletlen által össze­hozott férfi és nő kapcsolatának alakulását, aminek során nem ke­rüli el a melodramatikus fordula­tokat sem, sőt láthatóan kedve te­lik az ilyenekben. Új munkája, a Zuhanás (Random Hearts, vagy­is „Szívek találomra”) jellegzetes Pollack-film. Ha azt mondanám, van egy szerelmespár - férjes asszony, nős férfi - akik egy titkos kaland­juk során repülőbaleset áldozatai lesznek, akkor ez nem Sydney Pollack témája. Ahhoz túl szokvá­nyos, mondaná a rendező, majd hozzátenné: ott kell kezdeni, ahol végződik. Az ő témája az, hogy mi lesz a két özveggyel, akik a vaksors révén találkoznak. A nő politikus, egy választási kampány közepén: nem szeretné, ha az ügy publikussá válna, egyébként is óvná kamaszlányát az apjából va­ló kiábrándulástól, ezért szívesen lezárná az ügyet. Á férfi viszont, aki rendőrőrmester, nyomozni kezd, szenvedélyesen kutatja a múltat: mikor s miért fordult el tő­le a felesége. És a két megcsalt ember, a két túlélő, érzelmileg is segíti egymást a történtek feldol­gozásában. Ez tehát a Zuhanás. Hibátlan az expozíció: annak a történetnek a vége, s ennek a kez­dete. A baleset, a repülőgép a ten­gerben, a körülmények, a többé kevésbé beavatott ismerősök re­akciói, a főszereplők bemutatása - mindez realista mestermunka. De amikor mozgásba kell hozni a cselekményt, Pollack elkezd ru­tinból dolgozni. Nem értem tehát, hogy ez az elegáns, intelligens asszony miért megy bele ebbe a viszonyba. Igaz, a képek sok min­dent elárulnak, a közös látogatás felvételei Miamiban, a bűnösök nyomában, az erotikus légkör, a latin-amerikai hangulat, de ne­kem ez kevés ahhoz, hogy meg­értsem a nőt. Azt hiszem azért van hiányér­zetem, mert a rendezőnek a leg­kényesebb szakaszokban csak egy kommerszfilm képkészlete áll a rendelkezésére. Hogy ez mégis több egy kom- merszfilmnél, azt Kristin Scott Thomasnak lehet köszönni. En­nek a törékeny szépségű színész­nőnek, akinek árnyaltan gazdag arcjátéka annyi mindent kifejez: hűvös tartózkodást, megbántott- ságot, megnyíló érdeklődést, fel­lángolást, csalódást, megértést, lelkierőt. Azt is el tudja mondani szavak nélkül, ami eredetileg ben­ne se volt a filmben. Harrison Ford azonban más alkatú színész, kevésbé intellektuális. Mozgása merev, beszéde darabos, arcjáté­ka egyhangú. Jó, tudom, rendőr­őrmestert játszik, akinek szegé­nyes a szókincse, és üvegből issza a sört. De a színésznek mégis el kéne hitetni, hogy ez a kapcsolat a két szerepló közti színvonalkü­lönbség ellenére létrejöhet. En­gem nem győzött meg erről. Szerintem Kristin Scott Thomasnak egyetlen méltó part­nere van: a film zeneszerzője, Dave Grusin, a neves dzsesszze- nész. Álmodozó zongorafutamok sejtetik a felébredő érzelmeket, aztán egy bánatos szaxofonból té­tova vallomás fakad, amire fa­nyar, rezignált fúvósok válaszol­nak. Ha még egyszer megnézném a filmet, becsuknám a szemem, és csupán a zenét hallgatnám. Csak akkor néznék fel, amikor Kristin Scott Thomas azt mondja partnerének: Az volt az ajándé- kom, hogy belém botlottál. ■ • o 1 v k 1 Nem könnyű túlélőnek lenni (Kristin Scott Thomas és Harrison Ford)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents