Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-12 / 42. szám
10. oldal - Új Dunántúli Napló ' flMB KULTÚRA Új Dunántúli Napló - 2000. Február 12., szombat-MŰVELŐDÉS A hajnal táncosai A tánc örömet nyújt táncosnak, közönségnek egyaránt fotó: barabás béla A Zora hajnalt jelent. Ez a név szerencsét hozott a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ égisze alatt működő táncegyüttesnek, amely nemrég a Pécs-baranyai Kulturális Szövetség nívódíját vehette át. Tizenegy éve alakult meg az a csapat, amelynek tagjai horvát, szerb és magyar táncok bemutatására áldozzák idejük, energiájuk óriási részét. Az ismert mohácsi folklór anyag életben tartása mellett, bár kifejezetten hagyományőrző koreográfiájuk nemigen van, a horvát táncokat tekintve szinte minden tájegységről van mivel büszkélkedniük. Fiatalok, az átlagéletkor 27-28 év, a nagyjából 50- tagú társaság fele diák. A kitartó, szorgalmas munka jó eredményt hozott, nemcsak az együttesnek, hanem a vezetőjüknek, Darazsacz Istvánnak is. Őt másfél évvel ezelőtt a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskereszt- jével is kitüntették, idén pedig a Pécs-baranyai Kulturális Szövetség oklevelét vehette át. Az biztos: élete a táncé, az együttesé.- Nagyon jólesett az elismerés nekünk, sok gratulációt kaptunk, elment a hírünk - mondja. - Talán így könnyebben lehet majd átvészelni az izzasztó próbákat, ha az emberek érzik az erkölcsi elismerést. Sajnos, sokáig ínségesek voltak a körülményeink, most is elkelne egy-másfél milliós gyorssegély, annak ellenére, hogy kapunk valamennyi támogatást a várostól, a kisebbségi önkormányzattól, a művelődési központtól. Nálunk saját tagjaink is fizetnek. Ezekből a tagdíjakból tudnak időnként külföldi fellépésekre utazni, szponzorok nincsenek, legfeljebb olyan ritka szerencse adódik, hogy egy főnök nagylelkűen befizeti az útra a munkatársát. Ám a Zora így is eljutott Spanyolországba, Franciaországba, Hollandiába, most Portugáliába készülnek, de a siófoki Arany kagyló Fesztivál is várja őket, később pedig egy zágrábi folklórtalálkozó. Darazsacz István maga is sok mindent feláldozott már a Zoráért. Evezősből lett táncos, aztán gépésztechnikusból vállalkozó, hogy együtt lehessen a táncosaival: havonta majd' 60 órát tölt velük. Legtöbbször hetenként két próba van, 2-2,5 órásak, de most, hogy a február 25-én a mohácsi Kossuth Filmszínházban tartandó önálló estjükre gyakorolnak, heti három kemény próbára is szükség van. Amikor arról kérdezem Darazsacz Istvánt, végül is mi hajtja, mi ad neki energiát, hiszen a táncosokkal együtt annyi személyes lemondással kellett már fizetnie a tánc iránti szerelemért, kis hallgatás a válasz. Talán el is érzékenyül, de végül is csak annyit mond: azért csinálja, mert szered. Ez a „hajnal” ad neki erőt, ez vigasztalja, itt várja a siker boldogsága. De nemcsak őt, hanem a többieket is, akik megmutatják a közönségnek, hogyan lehet lélekkel megtölteni a táncot. H. I. flY. Ki ne emlékeznék azokra a valóságos, vér nélküli és sokszor véres harcokra, amelyek a Felvidéken és Erdélyben lángoltak fel a magyar nyelvű helységnévtáblákért az azokat ellenző és eltüntető nacionalista hatalommal? Elgondolkodtató, sőt tragikus ez a viszálykodás, mert ugyanakkor trianoni kis hazánkban a különféle nemzetiségek lakta helységek mindkét végén ott olvasható a település neve a benne lakó népcsoport anyanyelvén. A világpolgárok véleménye szerint ez a mi nemzettestvéreink részéről fölösleges „magyarkodás”, amely a békés együttélés ellen hat. Véleményük könnyen cáfolható. Közismert szállóigénk szerint: Nyelvében él a nemzet. A nemzet mindenkori szótárából nem hiányozhatnak a közösségek egykori lakóhelyét jelölő helynevek sem. Hajlamosak vagyunk a magyar nyelvkincsünkben szereplő Árpád-kori faluneveinket elfelejteni azért, mert a török időkben elpusztultak vagy a községegyesítések következtében elhagyták a régi nevet, amely már sem a Magyar értelmező szótárban, sem a helységnévtárban nem található meg. A helynevek amellett, hogy nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a hivatalos érintkezésben, a hely lakóinak tájékozódásában, megannyi emléket őriznek a múltból. A helységnév egyben a helyesen értelmezett lokálpatriotizmust (szülőföldszeretetet) is magában hordozza. Mind a nemzeti, mind a nemzetiségi tudatnak része. Érdemes megemlíteni, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor bejelentették, hogy Beregszász lakói a város magyar nevét újra használhatják, a színházban félbeszakadt az előadás, és a közönség soha nem tapasztalt lelkesedéssel énekelte el a Himnuszt. Alig pótolható veszteséget jelent, hogy a mai Veszprém megyében 270, Vas megyében több, mint 250, Hevesben 130, Békésben 100-nál több történelmi név ment veszendőbe. Még ennél is nagyobb a veszteség, ha a régi dűlő- és határrészneveket is számításba vesszük, amelyeket az I- es tábla, a Il-es tábla megjelölések váltottak fel. Fölbecsülhetet- len az a világon egyedülálló mozgalom, amely a még élő, emlékezetből előhívható földrajzi nevek összegyűjtését tűzte ki célul. Ennek eredménye többek között a „Baranya megye földrajzi nevei” c. kiadvány két vaskos kötete. Ifjúságunk nyelvkincséből lassan kihullik Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Kassa, Ungvár, Újvidék, Nagybecskerek és sok más egykori magyar város neve. Pedig A magyar helyesírás szabályai kimondja: „Ha van (ti. a földrajzi helyek jelölésére) hagyományos magyar nevünk, azt kell használni.” RÓNAI BÉLA Két óra szex, történelmi háttérrel Závada Pál 1954-ben született Tótkomlóson, de a befutott író életének egy jelentős időszaka Pécshez is kötődik. Két éve megjelent nagy sikerű könyvét, a Jadviga párnája című naplóregényt megfilmesítették, az alkotás pedig a most befejeződő 31. Filmszemlén több különdí- jat kapott. Az utóbbi esztendők legnagyobb könyvsikerét aratta Ondris és Jadviga története, amely naplódarabokból összeállított család- regény, de egyben hiteles Kárpát-medencei korrajz is a múlt század első feléből. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Jadviga párnája írója, Závada Pál nemcsak a viharsarokhoz kötődik, de Pécshez is. Az író a napokban visszatért a városba, egyetemi tanulmányainak helyszínére, igaz, csak egy felolvasóest erejéig az Áfiumba. Itt ugyanis sajátos irodalmi kávéház indult útjára, amelyet Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője, nagy íróink beszélgetőpartnere így jellemzett: - Visszaemeljük az ilyen kis terekbe a kultúrát, bizonyítékul, hogy a kortárs irodalom mindenkor talál olvasókat. Itt kérdezte meg lapunk is Závada Pált, hogyan került kapcsolatba az irodalommal.- Kerülőutakon és meglehetősen későn jutottam el az íráshoz. Persze már szegedi gimnazistaként is imádtam olvasni, és gráfomén voltam, de arra még Pécsett, az egyetemen sem gondoltam, hogy ezt hivatásszerűen fogom csinálni. A közgazdászi diploma után szociológiát tanultam, s 4 évig tanítottam is itt, majd épp ennek a végzettségemnek köszönhetően születtek meg első írásaim Budapesten, az Akadémia Szociológiai Kutató Intézetében. Ezek szociográfiák voltak a falumról - ez volt a Kulákprés, a II. világháború utáni szlovák-magyar lakosságcseréről - vagyis a tényirodal- mi műfajba tartozó írások. 1990-ben a Holmi szerkesztőbizottságába kerültem, és a valósághű dokumentumok felől egyre inkább a szépirodalom felé fordult az érdeklődésem. Eleinte novellákkal próbálkoztam, ennek az eredményeképp adta ki 1996-ban a Jelenkor novelláskötetemet, majd megszületett a Jadviga párnája regény.- Mi maradt meg azokból a pécsi évekből?- Olyasmik, hogy sokat szorongtam a rengeteg furcsa tárgy miatt, amelyekből vizsgázni kellett, meg hogy statisztálni jártunk a színházba. Valamint az a sajátosság, Závada Pál író fotó: müller a. hogy egy időben éltünk itt Parti Nagy Lajossal, aki a legjobb barátom Budapesten, ugyanakkor itt soha nem találkoztunk.- Úgy tudom, Tótkomlóstól sem szakadt el, hiszen a könyvének is ez a falu volt a mintája.- Tizenhét éves Péter fiammal gyakran hazalátogatunk, mert édesapám most is ott él. Valóban, a könyv helyszíneként Tótkomlós adta a regény modelljét, de néhány gazdasági följegyzést és levélrészletet leszámítva fiktív regényről van szó, kitalált elemekkel.- Készül már egy újabb munkája is, hallhatnánk erről?- Ez egy elbeszélő regény lesz, melynek a főszereplője a 30-as években született, és az ötvenes, hatvanas esztendőkben volt fiatal. Úgy hívják, hogy Milota György, ő emlékezik vissza, és él meg történeteket. Többek között imád méhészkedni, útitársul szegődik egy mindenkit ismerő, és az országot járó anyagbeszerző mellé. Ennek sincs életrajzi eleme, egy nemzedékkel idősebb nálam a főhős.- Hogyan értékeli az író a regényéből készült és most bemutatott filmadaptádót?- Végig együtt dolgoztam Deák Krisztina rendezővel, s természetesnek tartom, hogy a film nem tudta a naplóműfajt megjeleníteni. Ennek a művészeti ágnak más kifejező eszközei vannak, mint az írásos műveknek. A film nem próbálja Ondris és Jadviga teljes kapcsolatát feltárni, csupán kiválaszt egy eseménysort, amelynek önálló mondanivalója van, azaz a sokszínű regényből kiemel egy történetet. Én ezt nem tartom hibának, sőt végig közvetítő voltam abban, hogy a film valamit megvalósítson a könyvből.- Elégedett tehát a produkcióval?- Igen, tetszik a film. Nemcsak történetet mond el, de részletekre is kitér. Volt olyan kritika, amely szerint két órányi szex az egész, történelmi háttérrel. Ezt sem tartom negatív értékelésnek, mert valóban hiteles korrajzot mutat az alkotás, amellett igen szépen fényképezett hagyományos film, látványos díszletekkel. Nem véletlen, hogy a 31. Filmszemlén több különdíjat is kapott. MÉSZÁROS B. ENDRE A népi írók szellemi örökségéért Versenyeket, olvasóköröket szerveznek, antológiákat szerkesztenek Népi írók Baráti Társaságának pécsi csoportja alakult meg a Civil Közösségek Házában. Az 1999-ben budapesti székhellyel létrejött társaság első rendezvénye decemberben volt. A pécsi társaság első rendezvényére 2000. január 31-én délután került sor. Megnyitásként a Berze Nagy János vasasi népdalkor baranyai népdalcsokrot adott elő Fábián János vezényletével. A 30-as években alakult népi írók csoportosulásának legfontosabb célkitűzése volt a nép felemelése, kultúrájának megőrzése mellett. Már akkor is felmerült a kérdés: hogyan lehetünk európaiak, és hogyan őrizzük meg identitásunkat. Ábban az időben a szociális kérdések megoldása is égető szükséglet volt. Az irodalomban a szociográfia műfaja érdemel figyelmet. Példaként Illyés Gyula: Puszták népe, Szabó Zoltán: A tardi helyzet, Erdei Ferenc: Futóhomok, Veres Péter: Az Alföld parasztsága című műveit említeném. Idetartozik még Erdélyi József, Sinka István, Németh László, Gulyás Pál, Féja Géza, Tamási Áron, Szabó Pál, Darvas József és Kodolányi János munkássága. Kodolányi János Baranyát és Pécset vallotta lelki és szellemi szülőföldjének. Rendezvényünkkel születésének 100. évfordulóját ünnepeltük. A róla készült monográfia szerzője, Tüskés Tibor író tartott nagysikerű előadást közép- iskolás diákok és a nagyközönség előtt. Kodolányi bár nem Pécsett élt, de gyermekkorát Pécsvára- don, Vajszlón és Pécsett töltötte. Regényeiben a nép világa, a baranyai világ tűnik fel. „Itt szívtam a virágoknak és a gyümölcsöknek zamatos levegőjét is, amely a költőt éltette és táplálta bennem”, mondotta az író. Már a 30-as években a népi írók mozgalmához jelentős néprajzi, nyelvjárási gyűjtés is tartozott. Ezekkel is szeretnénk a nagyközönséget megismertetni. Ezek a gyűjtőmunkák napjainkig folytatódtak, az elmúlt években is keletkeztek új monográfiák. A célokat dr. Dobszay Károly ügyvezető elnök és Szaíay Lajos lelkész fogalmazták meg: a népi írók szellemi örökségének megőrzése és újraértékelése, műveik megismertetése, versenyek és olvasókörök szervezése, pályázatok kiírása, antológiák szerkesztése. Fürediné Zemplényi Zita FÜRDŐZŐK. König Frigyes Munkácsy Mihály-díjas festőművész „Fürdőzők” című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Pécsi Kisgalériában. A tárlat március 5-ig látogatható. __________fotó: müller andrea Mag yarul - Magyarán Helységnévtáblák
