Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-03 / 2. szám

Felsőoktatási gondok és feladatok (2.) Az egyetemi integrációról indított vitasorozatunk mai részében Bár­sony János cikkének második részét közöljük, amelyben a (ma már egykori) JPTE rektorhelyettese az integrációs és finanszírozási kér­déseket elemzi. Természetesen vitánkhoz továbbra is várjuk a hozzá­szólásokat, amelyeket lehetőségeink szerint folyamatosan közlünk. Integráció Az integráció megvalósítása a nem egyértelmű feltételek hiá­nya miatt az érdekcsoportok ha­tására eltorzult (Kaposvári Egyetem, a Győri Pedagógiai Főiskola Sopronhoz csatolása). A nemzetközi tapasztalatok szerint az integráció ott volt si­keres, ahol azt egyértelmű, jól mérhető feltételek mellett haj­tották végre. Holland példa: az állami finanszírozás feltétele, hogy az intézménynek legalább 600 hallgatót kell évente felven­nie. Az intézmények 63%-ának nem volt más lehetősége, mint az integráció megvalósítása. Ha­sonlóan a holland esethez, az ausztrál kormányzat a támoga­tást minimális hallgatói lét­számhoz (2000 fő) kötötte. A teljes mértékű támogatás felté­tele minimum 8000 fő. A fenti feltételek mellett az intézmé­nyek szabadon dönthettek az integrációról. Magyarországon az integráci­ós pályázatokkal kapcsolatos döntések nem következetesek, a döntések inkább a lobbik hatá­sát tükrözik, mint a szakszerű­séget. Ezt igazolja pl. a dél-du­nántúli pályázatok eddigi törté­nete, vagy a lágymányosi beru­házás is. A felsőoktatás-fejlesz­tési elemzések nem tartják meg­felelőnek, hogy „a hallgatóknak mintegy fele Budapesten tanul, holott az egy hallgatóra jutó költségek a fővárosban maga­sabbak”. Mégis egy 1994 áprilisi kor­mány-előterjesztés szerint: „A Kormány szükségesnek tartja, hogy a Világkiállítás céljára biz­tosított fejlesztési keret segítse elő a Budapesten működő felső- oktatási intézmények szervezeti integrációjának infrastrukturá­lis megalapozását”. Kb. 80 mil­liárd forintról van szó... (A tel­jes magyar felsőoktatás 1 éves beruházási kerete 13-14 milliárd forint). Az integrációval sajnos to­vábbra sem kerül rendezésre az egyetemi autonómia kérdése. Példák igazolják, hogy autonó­mia tulajdon nélkül elképzelhe­tetlen (Magyarországon a Kincstár a tulajdonos). A tulaj­don rendezése nélkül a finanszí­rozás sem működik a meghirde­tett célnak megfelelően, tovább­ra is érdekcsoportok irányítják, nem alakulhat ki egyenlő felté­telek szerinti verseny az egyete­mek között. Finanszírozási kérdések A jelenlegi képzési normatíva „fából vaskarika”, azaz a Kádár­kori kijárásos alapon létreho­zott bázisalapra visszaosztott „normatíva”, amely nem a kor­rekt versenyfeltételeket teremti meg, hanem alkuversenyt a pénz felosztási módszerére. Olyan normatív finanszírozás­ra van szükség - a felsőoktatási törvény elveinek megfelelően is - amely a költségeket szabályoz­za és a költségek mögé teljesít­ménykövetelményeket tesz le. A felsőoktatás normatív fi­nanszírozási rendszere szerint pl. a műszaki egyetemi diplo­más 5 egységbe, a műszaki főis­kolai diplomás 1.5 egységbe ke­rül. Ez teljesen irreális, mert a kétféle szakember piaci értéké­ben jelenleg szinte nincs is kü­lönbség. A főiskolai képzés nem azért olcsóbb, mert az éves kép­zési költség alacsonyabb, mint az egyetemen, hanem azért, mert a képzési idő 2 évvel rövi- debb. A normatív finanszírozás­ban a műszaki egyetemi és főis­kolai alap normatíva kétszeres aránya az egyetem javára telje­sen indokolatlan, közel azonos (80-90%-os) arány a reális. A je­lenlegi helyzet a normális egye­temi - főiskolai együttműködést lehetetlenné teszi. Az egyetem és főiskola közötti finanszírozá­si különbséget tovább növelik a nagy részben egyetemekre befo­lyó további finanszírozási össze­gek, mint pl. kutatási finanszí­rozás, OTKA, Széchenyi pro­fesszori pénzek stb., ezért írtam alap normatívát az előzőkben. Míg ezen arány tarthatatlansá­gát minden fórum elismeri, és ígéretek születnek az arányta­lanság megszüntetésére, az új fi­nanszírozási tervek szerint az aránytalanság tovább nő. Az államilag finanszírozott hallgatók jelenlegi rendszere igazságtalan. Az államilag fi- nanszirozott és a fizető képzés közötti átjárás tanulmányi ered­mény alapján a jelenlegi jogsza­bályok szerint megoldhatatlan. Véleményem szerint a felsőok­tatásban a tandíj teljes eltörlése szakmailag hibás döntés volt. A tanulmányi eredményhez kötött tandíjmentesség sokkal reáli­sabb lenne, és megoldhatóvá tenné a fenti ellentmondást is. (A mai társadalmakban a sze­gény nem engedheti meg magá­nak, hogy „asinus”-szamár- le­gyen, ha tanulni akar). A finanszírozási rendszer to­vábbi nagy ellentmondása az oktatás minőségével kapcsola­tos. A felsőoktatási intézmény finanszírozása a hallgatói lét­számtól függ, melyet alapvetően intézménynek valamilyen szem­pontok szerint megadott (OM, FTT) beiskolázási létszámkere­te határoz meg. A minisztérium minden év­ben kétszer ellenőrzi a tényle­ges hallgatói létszámot, amely tényleges létszám azután az alapja a következő időszak fi­nanszírozásának. Ez azt jelenti, ha egy egyetem beiskolázási ke­retszáma 2000 fő, akkor 5 éves képzést figyelembevéve csak ak­kor kap 10.000 hallgatóra finan­szírozást, ha a lemorzsolódás nulla. Nagyobb arányú, 20-30%- os lemorzsoló­dás (buktatás) csődbe viheti az egyetemet, azaz ellenérde­kelté válik a minőségi szín­vonal tartásá­val. Többször elhangzott már az a javaslat, hogy a finanszíro­zás alapja a beiskolázási keret­szám legyen. Talán a legkorrek­tebb az lenne, ha a felsőoktatási intézmény a teljes hallgatói lét­számra kapna finanszírozási ke­retet, az előbbi példa szerint 10.000 hallgatóra és az intéz­mény saját hatáskörben dönte­né el a beiskolázási létszámát, azaz nem 2.000 főt venne fel, hanem a lemorzsolódási ará­nyával (amely szakonként válto­zó) többet. A jelenlegi normatív finanszí­rozási rendszer akadályozza a tényleges integrációs folyama­tok működtethetőségét. A felső- oktatás modernizációját célzó felsőoktatás-fejlesztési törvény- tervezetek, tanulmányok, az or­szággyűlési határozat és a felső- oktatási törvény lényegében jól értékelik, elemzik a felsőoktatás jelenlegi helyzetét, sőt a straté­giai elemeket is megfelelően fo­galmazzák meg, addig a változá­sok végrehajtása az elemzések­nek teljesen ellentmondó. A felsőoktatás-fejlesztési kon­cepciók szerint különösen fon­tos az intézmények integrációja, a hallgatók képességéhez és tel­jesítményéhez illeszkedő több­kimenetű képzési rendszer, a többlépcsős képzéssel a legkivá­lóbb hallgatók számára hosz- szabb tanulmányi idő biztosítá­sa. Ezeknek, a lényegében min­denki által elfogadott célkitűzé­seknek a megvalósítását a felső- oktatás normatív finanszírozási rendszertervezetének durva hi­bái alapvetően gátolják, sőt el­lentétes folyamatokat indukál­nak. Az integrációval létrejövő 5- 10 karú egyetemen az eltérő szakcsoporti finanszírozások miatt elképzelhetetlen a karok nem önálló (részben önálló, a normatíván alapuló) képzési gazdálkodása. Az intézményi integráció egyik célja a hatéko­nyabb működés, mely cél eléré­sének egyik eszköze a párhuza­mosságok megszüntetése, pl. testnevelés, nyelvoktatás, mate­matika, informatika stb. terüle­teken. Egyetem és főiskola in­tegrációja esetén az egyetemi-fő­iskolai normatíva aránya ezt megvalósíthatatlanná teszi. Ugyanez a probléma fennáll az igen eltérő képzési finanszírozá­sú egyetemi karok között is. A JPTE integrációs tapasztala­tai igazolják az előzőeket: Az in­tegráció minden anyagban (Kor­mány, OM) stratégiai kérdésként szerepel. A Janus Pannonius Tu­dományegyetem és a Pollack Mi­hály Műszaki Főiskola 1995 évi integrációja a teljes körű integrá­ció végrehajtásában azóta is egye­dülálló és példaértékű. Az integráció Jutalma”: a két intézmény együttesen kb. 200 millió Ft költségvetési összeggel kevesebbet kap évente, mintha nem integrálódtak volna. Az ok a normatív finanszírozási rend­szer szakszerűtlensége és követ­kezetlenségei. Az ellehetetlenült pénzügyi helyzet ellensúlyozására az egyetemek és a főiskolák pályá­zatok sorozatára vannak rá­kényszerítve. Pályázati pénzből reméli mindenki fedezni a mű­ködési és fenntartási költsége­ket, és az esetleges kisebb fej­lesztéseket. A pályázatok az ér- démi oktató-kutató munkától vonják el az erőforrásokat. A forráshiányok csökkentésé­nek másik útja a költségtéríté­ses graduális és posztgraduális képzések indítása. Ezen a terü­leten a piaci viszonyok érvénye­sülnek, gyakran az oktatás szín­vonalától függetlenül. Sajnos még számos további ellentmondás létezik az elvek és a megvalósítás között. Felsőok­tatás-fejlesztési koncepció hiá­nyában ezek az ellentmondások igen nehezen oldhatók fel. Az államnak, a kormányzat­nak egyértelműen deklarálni kellene, milyen felsőoktatást akar az ezredforduló után. Dr. Bársony János JPTE rektorhelyettes Jegyzet Kacajkúra el­A bakiparádé-vázra épü­lő tévéműsor vezetője folyton arra bíztatja a nézőket, hogy küldje­nek el nekik minden grandiózus hasra és seggre esést, amit csak sikerült videokamerával csipniük. Van rá kereslet, hiszen sze­retnénk nevetni. Leginkább persze mások kárán. Ez erköl­csileg elítélendő, ám önvéde­lemből hasznos: a tudomány bizonygatja, hogy a kacajjal járó rázkódás után az izomzat ellazul, kiegyenlítettebb lesz a szívverés, csökken a vérnyo­más. Vagyis a nevetés meg­hosszabbítja az életet, ami ön­magában is minimum mosoly­ra késztető, hiszen annyi min­denre mondják, hogy megrö­vidíti. Egyes tudósok állítják: a ne­vetés eredetileg a békés szán­dék jele volt, hiszen aki nevet, az nem támad, tehát nem is kell ebben megelőzni. Mások szerint viszont a nevetés a le­győzött ellenfél feletti diadal jele, a felhalmozódott feszült­ség levezetése. Valószínű, hogy a gondolkodó emberré válásban jelentős szerepe volt a humorérzéknek. És a faj fennmaradásában még annál is nagyobb. Az ősember netán már É abból is viccet gyártott, hogy tévedésből a kard­fogú tigris barlangjába tért be. A magánlaksértőt a fe­nevad persze életre-halálra hajkurászta, ám végül mégis az ő faja pusztult ki: a kardfo­ga mellett semmi humorérzé­ke nem volt a világ zűrös dol­gainak elviseléséhez. Ám nincs okunk somolyog­ni a kiveszett óriásmacskán. Egy olasz egészségügyi felmé­rés szerint a harsány jókedvű­ként ismert tálján felnőttek naponta átlagban már csak alig öt percet nevetnek. Akkor mi, pesszimistának emlegetett magyarok feltehetően jóval kevesebbet. Persze ezt nálunk nem mérte senki: körbekacag- ták volna. Pedig talán érde­mes lenne nemzetmegtartó céllal akciót indítani: Neves­sünk 2000-ben naponta leg­alább öt percet! Ártani aligha fog, feltéve, ha óvatosan vá­lasztjuk meg, hogy kin és min derülünk, amikor azt más is látja. Dunai Imre Methode traditionel Fejbe vágott a pezsgő. Nálunk évente 25-30 mil­lió forintért vásárolunk. Ez egy negatív - vagy po­zitív? - meglepetés, mert ahogy italfogyasztó ked­vünket szerte a világban ismerik, hát ez a két-két és fél tucat millió forint szinte sem­mi. Ami viszont cseppet sem meglepő: ennek a mennyiség­nek a fele az év végi ünnepe­ken kerül a bevásárlókosarak­ba. Ma már élénk gyártói, ke­reskedői tekintetek követik fi­gyelemmel, merre billen pezs­gőfogyasztási ízlésünk. Kide­rült például, hogy a klasszikus pezsgőivó nemzetekkel szem­ben mi inkább az édeset ked­veljük. Kivéve, ha ajándékba visszük, mert a procc a szára­zabb változatot sugallja. Az ízeken túl persze még sok minden különbözteti egy­mástól a pezsgőket. Nálunk - elsősorban az ár miatt - a tar­tályban erjesztettek fogynak. A palackban erjedt nemes ital ára az előbbinek kétszeres is lehet. Sőt a Veuf Clico, vagy a Dom Perignon palackja 30 ezerbe kerülhet. A ha­zai gyártású pezsgők esetében is az ugyanab­ban a palackban erjedő és érlelődő, az úgyneve­zett methode tradi­tionel módszerrel ké­szültek a legdrágábbak. Dom Perignon urat tartják egyébként a pezsgő atyjának. Ki tudja, neki akkor mi sike­rült, sec, avagy brut. Esetleg doux. Vagy extra dry. Demi doux, demi sec. Mindegy. Ma már bizony figyelnek erre a vá­sárlók. Meg arra is, hogy fo­gyasztás előtt fokozatosan kell lehűteni 4-6 fokosra. És hogy bontáskor a palackot 45 fokos szögben meg kell dönteni, mert akkor nem szalad ki a hab. Ha a fogyasztásban nem is, de a gyártásban szépen rukko­lunk előre. Annak idején leg­többen a ruszkik Igrisztoje márkáját itták. Jelentem, mi csináljuk. Novembertől egy magyar cég gyártja. Kerül be­lőle a svédek, norvégek, balti­ak asztalára is. Persze, csak amíg el nem mennek skandi­náv lottót játszani. Mészáros Attila Jjj hetedik oldal h o Riport I n Zakatolás helyett érszűkü­let. A képlet a vasútvonalak felszámolására utal. Az elmúlt évtizedekben a MÁV Pécsi Igazgatóságának működési te­rületén csak a normál nyomtá­volságú vonalakból 214 kilo­méter hosszúságban szedték fel a síneket. A „vasérszűkület” azonban még mindig nem feje­ződött be. Portré ____________ Na gy László, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója azt mondja: az em­lékhely egyetlen látogatója sem vonhatja ki magát a nem­zethez tartozás melengető ér­zése alól. Portré Fél lábbal a levegőben Szeretem a kemény csatákat - szögezi le. Amíg felépítette, műkö­dőképessé tette a For Life-ot, volt benne része. És a földön is. Au­tóversenyzők körében jól ismerik a nevét. Újabban már a fiáét is. Idén ketten vívták a legnagyobb harcot a babérkoszorúért.- Hogyan került a repülés közelé­be?- Mint sokan mások. Kisgyer­mek koromban állandóan az eget bámultam, és irigykedtem. Nagyon sokáig nem repülhet­tem. 1990. augusztus 24-én azonban már a saját helikopte­rem landolt a házam udvarán.- Megtanulta vezetni is?- Akkor még nem, most már a levegőben igen, de le- és fel­szállni nem merek. Drága a gép.- Miért volt fontos önnek ez a gép?- Nem a repülés miatt. Akkor még inkább az üzleti szempon­tok vezettek. Most már mint a segítségadás esz- aalllBliiaiall| közeire nézek rá­juk. Ha úgy ala­kul, még egy da­rabig így is lesz, de a For Life en­gedélye decem­ber 31-én lejár, és nem tudom, megújítják-e a mi­nisztériumban. Az is lehet, újabb hosszú csatára kerül sor - emberi életekért.- A magánrepülőgép-tulajdo- nosokra könnyen ráfogják: any- nyi a pénzük, mint a pelyva.- Nekem is részem volt ben­ne. Mások meg csodálkoztak, hiszen semmi külsőségen - ko­csin, lakáson - nem látható ná­lunk gazdagság. Nincs is. Harkányi László, a For Life Helikopteres Mentőszolgálat tulajdonosa 1945-ben Kaposváron született. Segédmunkás volt Inotán, később autószerelői szakvizsgát tett. 1980-ban költözött Dombóvárra. Ma vállalkozó. Felesége rokkantnyugdíjas, 29 éves fiának kft.-je van, a másik, 16 éves fia még tanul. ki, ön­- Viszont van két Porsche az udvarán.- Még össze kell raknom őket. Az egyik 20 éves, a mási­kon a szenvedélyem élem amikor magam készítem el, töm a formáit.- Ennyire vonzódik az autók­hoz?- Idén én lettem az országos bajnok az 1600-asok között. 54 éves fejjel, a fiamat vertem meg. HRMHHHIlallHli Erre büszke va­gyok. Igaz, tavaly ő lett a győztes. A futamok mel­lett a reparálás a hobbim. Nincs szebb zene, mint wmmmmmmmm amjk0r egy 40 éves motor megszólal. Az erede­ti szakmám tehát visszabeszél.- Nem félti a fiát, vagy magát versenyzés közben?- A közúttól jobban tartok. Különben is, ami valahol meg van írva, az be is fog következni.- Térjünk vissza a helikopter­hez. Ritkán száll ki belőle Miku­lás.- Úgy gondolom, tartoztam ezzel Pogánynak, a pogányi kisgyerekeknek. Nem fogom el­felejteni csodálkozó, szép sze­müket. Mészáros A. i 1 2000. január 3., hétfő ______________________________________________HÁTTÉR - RIPORT Eg yetemi integráció (5. rész)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents