Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-14 / 342. szám
1999. december 14., kedd Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 A népszerű színésznő, Pogány Judit lesz Vámos Miklós vendége ma este Pécsett. Az Ifjúsági Házban immár negyedszer várják az érdeklődőket a mindig telt házat vonzó Lehetetlen című műsorral. fotó: müller andrea Millenniumi kultúrfesztivál PÉCS-MOHÁCS Az egykori szép emlékű Ki mit tud?-ok mintájára, a millennium évében Kultúrával a Nyugat kapujában elnevezésű nemzeti fesztivált rendeznek. A megyei bemutatókat kistérségi válogatók előzik meg. Az ötlet a Győr-Moson- Sopron Megyei Közgyűléstől származott, amihez később több megye, köztük Baranya is csatlakozott. Az össz- művészeti fesztiválon amatőr művészek és együttesek vehetnek részt, többek között énekzene, néptánc, népzene, szín- játszás-versmondás, táncművészet kategóriákban. A kistérségi bemutatókat 2000 márciusától április 30-ig rendezik meg. A sort Orfű és Szentlőrinc nyitja, ahol március idusán rendezik a válogatókat. Mohácson március 24-én, míg Pécsett április 25-től 29-ig tartják meg a bemutatókat. A megmérettetésre január 15-ig lehet jelentkezni. A produkciók a megyei szakági bemutatókra juthatnak tovább, amelyet országos, végül pedig össz- magyar gála zár 2001. augusztus 20-án. A fesztiválon középiskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig bárki részt vehet. A programról bővebb információkat a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központban kaphatnak az érdeklődők. M. B. Negyvenen munka nélkül KOMLÓ Az önkormányzat és a Biokom Kft. január 1-jétől közös vállalkozást kezd működtetni. A Városgazdálkodási Rt. 70 dolgozójából több mint 40 ember munka nélkül marad.- Egyértelműek azok a feladatok, amelyek elvégzéséhez a szükséges munkaerőt átvesz- szük - közölte Vida János, a Biokom Kft. üzemeltetési igazgatója. - így főként gépkocsivezetőkre, rakodókra lesz szükség, de a szervizeléshez is kellenek a szakképzett emberek. Számítunk az adminisztratív dolgozókra is. A VG Rt. igazgatója, Győri Jánosné elmondta, a többiek kézhez kapják felmondásukat. Érdekvédelem nincs a város- gazdálkodásnál, így mindenki csak magában bízhatott. 40-50 éves szakemberek maradnak kenyér nélkül. A legnehezebb a köztisztaságiaknak. Ők ugyanis alulképzett, hátrányos helyzetű emberek, a jövőben minden bizonynyal a munkanélküliek számát szaporítják majd. A városüzemeltetési gondnokság vezetője, Galácz József szerint a náluk lévő közhasznú munkások ellátják a köz- tisztasági feladatokat, bár még a „csíkos kardigánosok” is dolgoznak. A jövőre vonatkozó terveket nem tartotta közlésre alkalmasnak. D. G. Túl nagy a sokszínűség a felsőoktatási többletpontok és kedvezmények rendszerében Egyetemi felvételi - egységben a rend Az Oktatási Münisztérium szerint a következő évtől egységesíteni kellene a felvételi rendszert, mivel az adható kedvezmények, sőt a felvételi ponthatárok is olyan változatosak, hogy az már a vizsgák áttekinthetőségét veszélyezteti. Az egyetemeken nem tiltakoznak a változtatás ellen, a szakterületek egységesítését pedig kifejezetten támogatják. PÉCS - BUDAPEST Az eddigi formula helyett várhatóan a következő évtől egységessé válhat országszerte a 120 pontos felvételi rendszer, ami nagyban segítené a közép- iskolás diákokat, hiszen idén még megeshet, hogy az egyik intézményben 100, máshol 80 pont a határ, noha az egyetemek ugyanolyan karára jelentkezett a diák. Emellett az oktatási tárca azt is szeretné elérni, hogy a vizsgák tartalma is közeledjen egymáshoz - a változtatás érinthetné például az orvosegyetemek és a biológus szakok biológia felvételijét, hiszen ezek jelenleg nem azonosak. BARANYAI KÖRKÉP A siklósi térségben élőknek régi problémája, hogy az autóbusz- járatnak a megyeszékhelyre érkezése után közel kétórás várakozásra kényszerülnek a vonat indulásáig. Ha ugyanis későbbi busszal indulnak el - amely nem megy le a vasútállomásra - nincs már idő átjutni a vonathoz. így több időt vesz igénybe a várakozás, mint Pécsről Budapestre jutni. A képviselő-testület legutóbbi ülésén Albert Ferenc, a Pannon Volán képviselője javasolta, a megoldásról januárban kezdjenek tárgyalásokat. Halmai László, a városüzemeltetési bizottság elnöke (képünkön) elmondta, az előzetes megbeszélés során a Volán részéről kedvező visszajelzést kaptak, s így a jövő évben megnyugtató megoldás születhet a sokakat bosszantó kérdésben. A legnagyobb keveredés az adható többletpontszámok terén van, teljesen általánosnak mondható, hogy az állami nyelvvizsga az egyik intézményben kevesebbet ér, mint máshol, így a gólyajelölt alapos számolgatásba merülhet, hová is érdemes beadni a jelentkezési lapját. A tárca ezt is szeretné országosan azonos normák szerint lebonyolítani.- Összességében egyetértünk az Oktatási Minisztérium terveivel - tájékoztatta lapunkat Kálmán Sándorné, a Pécsi Orvostudományi Egyetem orvosi karának tanulmányi osztályvezetője. - Az ország négy orvosegyetemével megpróbáljuk összehangolni a felvételi rendszerünket, és az adható kedvezményeket. A POTE orvosi karán a köSzentlőrinc már elérte, hogy oda-vissza megáll náluk a Pécsről mindennap 6.30 órakor induló Baranya, a 8 órás Tenkes, a 13.30-as Misina, a 15.45-ös Mecsek, a 18 órakor induló Zengő, és a csak pénteken és vasárnap 11 órakor induló Sopianae IC, és annak a fővárosból induló párja is. A Sellyéről a főváros felé tartók háromnegyed órát várakoznak Szentlőrincen a Sopianaera, több mint egy órát a Mecsekre, a többire legfeljebb húsz percet. Visszafelé a Tenkeshez szombaton már két és fél óra, hétköznap csak 78 perc, a Zengőhöz egy óra a csatlakozási idő, a többinél mindössze néhány perc. Szigetvárról a Mecsekhez több mint másfél, a Zengőhöz fél óra a Budapestre tartók üresjárata, visszafelé a Sopianae majd 70, a Zengő 40 perces csatlakozási időt igényel Szentlőrincen, a többi IC csak néhány percet. zépfokú „B” és „C” típusú nyelvvizsgáért kettő, míg a felsőfokúért három többletpont jár, de ez lehet eggyel több, ha a delikvens angolból szerzi meg a tudását igazoló papírt. A legalább kétéves - igazolt - latintanulás szintén jelenthet egy kis pluszt, szám szerint 1 pontot. Azt azonban nem árt tudni, hogy maximum 5 pont szerezhető így, hiába van több nyelvvizsga, az egyetem nem ad további kedvezményt. A felvételi alól mentességet is lehet szerezni, ehhez azonban az OM által javasolt országos középiskolai versenyen kell helyezést elérni. Hasonlót hozhat a nemzetközi érettségi az adott tárgyból, ám ezzel igencsak ritkán érkeznek diákok. A kedvezmények sokszínűsége abban is megnyilvánul, hogy az egészségügyi főiskolai karon már mások a többletpontok, noha ez a fakultás is a Pécsi Orvos- tudományi Egyetemhez tartozik. Itt az alapfokú nyelvvizsgákért 1 pont jár, a középfokú „A” és „B” kettőt, a „C” viszont négyet ér, s a felsőfokú már ötöt „hoz a konyhára”. A latintanulás egy pluszpontot jelent, s mentességet is az kaphat, aki a javasolt versenyeken jól szerepelt.- Felvettük a kapcsolatot a társintézményekkel, a szegedi és Mohácsról a Baranyával utazók Pécsett majd egy órát, míg a Tenkeshez 70 percet, a villányi átszállást követően a Misinához 35 percet, a Zengőhöz egy és háromnegyed órát várakozhatnak. Visz-. sza a fővárosból Pécsett a Baranya utasai 95, a Tenkesé 65 percet, a Sopianaeval érkezők két órát, a Misinával utazók majd’ két és fél órát, míg a Zengővei érkezők csak 35 percet kénytelenek az átszállásnál várakozni. A Komlóról és a Sásdról közlekedők vonattal és busszal kevesebb várakozási idővel érik el a csatlakozást Dombóváron. A pécsváradi térségből igencsak körülményes vonattal és busszal beérni Pécsre, illetve haza. Készüljünk fel arra is, hogy a csatlakozó járatokat nem köteles bevárni az IC, viszont az IC-k érkezéséhez igazodnak a csatlakozójáratok. K. J. - B. M. L. a debreceni főiskolai karral, s közösen próbálunk kidolgozni egy egységesebb kedvezmény- rendszert - vázolta Betlehem József, a kar tanulmányi osztályának vezetője.- A legfontosabb valóban az lenne, ha az adott szakterületeken sikerülne egységesíteni a felvételi rendszert és az adható kedvezményeket - fejtette ki Novák Sarolta (képünkön), a JPTE oktatásszervezési osztályának vezetője. - A korábbi tárgyalások során azonban felmerült az is, a teljes felsőoktatásban azonos elvek szerint kellene tartani a vizsgákat és adni a többletpontokat. Szakemberek szerint a teljes uniformizálás azonban gondokat is okozhat. Hiszen miért ne fogadhatná el például egy egyetem azt a tanulmányi versenyt, amely nem országos ugyan, de az intézmény kutatói szervezték? Avagy a nyelvvizsgapontok miért ne számíthatnának többet egy fizikusnál, mint egy német vagy angol szakosnál, akinél a nyelvérzék elvárható? Az mindenesetre biztos, hogy lesznek olyan intézmények, ahol a kedvezmények egységesítése érzékenyen érintheti a gazdálkodást. A magánegyetemeken és a költségtérítéses képzéseken ugyanis gyakran a különböző pluszpontok jelentették azt a csáberőt, amellyel minél több hallgatót - és így nagyobb bevételt - sikerült az intézménybe hozni. Nyaka Sz. Gránát a határon UDVAR - DRÁVASZABOLCS Az udvari határátkelőhelyen egy magyar állampolgár akadt fenn az elmúlt héten az ellenőrzés során. A határregisztrációs rendszer kimutatta, hogy a férfit a szegedi rendőrség csalás miatt körözi. Drávaszabolcsnál hasonló körülmények között bukott le egy az országot elhagyni kívánó férfi. Őt a siklósiak keresték. Ugyancsak Drávaszabolcsnál történt, hogy egy Magyarországra érkező férfi kocsijának ellenőrzésekor kiderült, hogy a gépkocsiját Zalaegerszegről keresi a rendőrség, mert feltehetően köze volt valamilyen bűncselekményhez. Az átkelő rádiótelefon-tornyának alapozásánál az elmúlt héten egy II. világháborús gránátot is találtak, melyet a tűzszerészek már elszállítottak. Tájékoztató a vizsgák előtt Várhatóan a hét közepén kerül a könyvesboltokba a következő évi felvételi tájékoztató. A „kék könyvként” közismert kiadvány bemutatja a hazánkban működő valamennyi felsőoktatási intézményt. Emellett a munkában a szükséges segédanyagok és a jelentkezési lapok is megtalálhatóak. Fontos információk találhatóak az interneten is, a www.palya.hu címen. A JPTE idén is kiadta saját felvételi tájékoztatóját, a szekszárdi főiskolával közösen. A kiadványhoz a közforgalomban nem lehet hozzájutni, ám ingyen megkapják a baranyai középiskolák, nagyobb könyvtárak, pedagógiai intézetek és a munkaügyi központok. InterCitys elérhetőségek Baranyában a Budapestre induló és onnan érkező InterCity vonatok elérhetősége szempontjából Pécs és Szentlőrinc kivételezett helyzetű. A máshonnan indulók, érkezők már nem mindig ilyen szerencsések. A pánikhangulat hívta életre a polgárőrséget A településen az utóbbi néhány hétben olyan mértékben elszaporodtak a bűncselekmények, hogy az idősek, egyedül élők vasvilla és ásó mellett aludtak, ha egyáltalán tudtak aludni a sorozatos betörésekről, lopásokról érkező hírek miatt. Az elmúlt hét csütörtökén huszonöt fővel polgárőrség alakult. Azóta - egyelőre - csend van. Nem kívánnak adót emelni SZENTLŐRINC Az önkormányzat bizottságai azon az állásponton vannak, hogy a 2000. évre ne emeljék meg a helyi adók, így a kommunális, az iparűzési és a gépjárműadó ösz- szegét. A képviselők többségének az a véleménye, hogy az esetleges adóemelések a várost nem juttatnák jelentős többletbevételekhez. A jelentős munkanélküliség miatt egyébként is nehéz helyzetben lévő lakosságot nem akarják ellehetetleníteni, ugyanakkor a vállalkozókat is inkább megtartani szeretnék, mintsem elriasztani. Döntés a csütörtöki testületi ülésen várható. B. M. L. MATTY Talán érthető, hogy ha egy kevesebb mint négyszáz fős településen egy éjszaka alatt hat családi háztól lopnak el úgy értékeket, hogy az elkövetőknek nyoma sincs másnapra, akkor a félelem és az azonnali védekezés ösztöne keríti hatalmába az embereket. Mattyon néhány hete a feje tetejére állt a világ, legalábbis az ott élők ezt így érzékeük.- Egy hónap alatt nyolc betörés, egy éjszaka alatt hat lopás történt a településen - mondta Lakatos János nyugalmazott határőr ezredes, a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség tagja. - Visznek mindent, terményt, stílfűrészt, füstölt árut, műszaki cikkeket, még a fákat is kivágják. A megfélemlített lakosok lefekvés előtt a konyhaajtóba támasztják a kerti szerszámokat, így védekeznek. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordulnak meg a településen külföldi, többnyire román származású árusok. A gyanú először rájuk terelődött.- Sajnos nem kell engedélyt kérnie senkinek ahhoz, hogy kínálja az áruját a házaknál, de szeretnénk valahogy kiszűrni a nem ide való embereket - ismertette a jelenlegi állapotokat Balogh Antal polgár- mester. - Nem valószínű, hogy ők a tettesek, de csoda, ha az emberek mindenkitől tartanak, amikor valakik megmérgezik a kutyákat és ellopnak mindent, amit érnek? Az emberek felváltva lesték, hogy vajon mi történik egy-egy éjszaka. Ilyen körülmények között nem lehet nyugodtan élni! A térségben már évek óta nem működik a rendőrségi körzeti megbízotti rendszer, de a Siklósi Rendőrkapitányság járőrei - lehetőségeikhez mérten - megfordulnak Mattyon is.- Valóban több feljelentés érkezett az utóbbi időben a településről, de véleményem szerint itt sem kritikusabb a helyzet, mint más falvakban ezen a területen - vélekedett Mogyorósi Gábor (képünkön), a Siklósi Rendőrkapitányság nyomozó osztályának vezetője. - Örömmel értesültünk arról, hogy a helyiek a maguk védelmére létrehozták a polgárőrséget, és igyekszünk mindenben támogatni őket. Miután a türelem elfogyott, egy korábbi próbálkozás után december kilencedikén, huszonöt fővel alakult meg Mattyon a Polgárőr Egyesület, és alig telt el néhány nap, a fiatal jelentkezők már sorban állnak a felvételért.- A Nagy Sándorét zette szervezet megállapodott a határőrséggel, hogy a jövőben közösen is járőröznek majd. Reméljük, ezzel sikerül megakadályozni azt, hogy ismét több százezer forint értékben tűnjenek el dolgok a házak körül - mondta Lakatos János, az egyesület létrehozásának lelkes támogatója. Mattyon az elmúlt szombaton indultak először körútjukra a polgárőrség önkéntes járőrei. Bár egyelőre csak jó minőségű lámpákkal rendelkeznek, a tervek szerint a közeljövőben beszereznek egy rádiót is, amivel folyamatosan tarthatják a kapcsolatot a társszervekkel, és szükség esetén segítséget kérhetnek. A településen az utóbbi napokban csendesen teltek az éjszakák, bűncselekmény nem történt. S. G. * )