Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-06 / 304. szám

1999. november 6., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli [Napló \\ A Csontváry-képek új története Csontváry Kosztka Tivadar élete legalább olyan regényes, mint ké­peinek sorsa. A csodával határos módon megmenekült munkákról most elkészült az idáig legteljesebbnek számító, az új felfedezéseket és új értelmezéseket is tartalmazó kismonográfia. A frankfurti könyvvásáron olyan sikere volt az új Csontváry-könyvnek, hogy éj­szaka szinte az összesét maguk­hoz vették művészetszerető ke­zek. Az elegáns kiállítású, majd’ 180 oldalas, 125 munkát bemu­tató, minden ismert és hozzáfér­hető műről színes reprodukciót tartalmazó mű Romváry Ferenc művészettörténész munkája, aki már pályájának kezdetekor, a hatvanas években felfigyelt a ké­pekre, s később megszállott har­cosa lett annak, hogy a rendkí­vüli életművet Pécs számára megszerezze.- Csontváry munkásságának avatott tolmácsolója Németh Lajos volt, akinek monográfiája 1970-ben készült el. Évekkel ez­előtt ő maga mondta, hogy leg­szívesebben újraírná az egészet, annyi minden összegyűlt az év­tizedek alatt, ám néhány hónap­pal ezután meghalt. Valóban: az elmúlt húsz évben rengeteg új ismeretanyag került elő, sőt több új kép is felbukkant, így ideje volt mindezt a tudomány mai állása szerint, hitelesen, szi­gorú időrendiséget tartva feldol­gozni. Az érdekességek sorába tarto­zik, hogy néhány éve például előkerült egy kép, amelyet csak egy régi, 1904-es katalógus alap­ján lehetett azonosítani, s azu­tán, hogy a restaurálás közben kiderült: az épületen óra van, te­hát erődítmény nem lehet, mint ahogyan hitték. Korabeli képes­lapok pedig azt bizonyítják, hogy a kép a kairói pályaudvart ábrázolja. Ugyancsak friss felfe­dezés, hogy a korábban különál­ló szénrajzként számon tartott Allegorikus jelenet, a Róka és hattyú, illetve az Önarckép rigó­val egyetlen mű három darabja. Erre gyakorlatilag véletlenül jöt­tek rá, amikor egy kiállítást ren­dezve a rajzok hátoldalára is ve­tettek egy pillantást (Csontváry ugyanis a papír mindkét oldalá­ra rajzolt). Jellemző, hogy a Csontváry-életművet alaposan ismerő Romváry Ferenc még most is talált új elemeket a ké­peken.- Egyes munkákon csak a számítógépes szkennelés után, a részletek vizsgálatakor tűntek fel olyan apró alakok, amelyeket korábban nem vettünk észre, így a levélpapír nagyságú Má­tyásmadáron például búzame­zőben álló figurák láthatók, kis házak, ritkás fasor. Az olvasók­nak érdekes lehet, hogy a kötet­ben néhány, restaurálás közben készült részletfotó is látható a képeken végzett tisztítás, retusá- lás fázisairól. A kismonográfiában pontos és tárgyszerű megállapításokat találunk, ám mellettük a képle­írások nem nélkülözik az olykor kalandos részleteket sem. Akit mindez érdekel, sok egyébbel együtt elolvashatja a könyvben, ám azt csak a szerzőtől tudtuk meg, hogy ma egy Csontváry- kép értéke 50-80 millió forint is lehet. Volt olyan gyűjtő, aki vagy nyolcvan hamis festményt őrzött. Romváry Ferenc elme­sélte, miként próbálta Gerlóczy Gedeon fél évszázadon keresz­tül megőrizni a képeket, egyben tartani a gyűjteményt anélkül, hogy a háború végén vagy ’56- ban elvitte volna őket az ország­ból, hogyan találkozott vele a pécsi művészettörténész, s vette rá, hogy a 71 éves férfi végül Pécsnek adja a páratlan anya­got. A kötetben a szerző elem­zései mellett a festő életrajza és saját írásai is szerepelnek. Kü­lön említendő a Csontváry-iro- dalomból készült válogatás, il­letve az egyéni és csoportos ki­állítások kronológiája. A most megjelent könyv vég­ső munkálataihoz márciusban fogott hozzá Romváry Ferenc, akinek a lelkesedése annyira meggyőzte a pécsi Alexandra Kiadót, hogy felelősséget és kockázatot vállalva végül 3 ezer példányban megjelentette a mű­vet. Az együttműködésnek még nincs vége, hiszen máris készül az a 450 fotót és 27 ezer nevet tartalmazó összeállítás, amely 330 baranyai település emlék­műveit mutatja be „Memento móri” címmel. H. I. Gy. Magyarul magyarán Felvértezve Az a barátom, aki a mészárol, lemészárol ige és a mészárlás főnév használatát kifogásolta, mivel szerinte helytelenül bő­vült e szavaink jelentése, végül is megadta magát, elfogadván azt az érvelést, amely szerint kibővült a jelentés, és ma ’kü­lönös kegyetlenséggel embert öl’ az értelme függetlenül at­tól, hogy ezt a vérengzést mi­lyen eszközzel, eszközökkel követik el, hajtják végre. Ámde nem hagyta nyugod­ni az ártatlan igazság - ahogy Arany János mondotta. Újabb példával hozakodott elő. A kéznél levő idézet, amelyet egy napi hír szövegé­ből vett, a következőképpen hangzik: „Az X. repülőtérről felszálló gépet két terrorista kény-szerítette eredeti irányá­nak megváltoztatására. Mind­ketten különféle fegyverekkel, köztük kézigránátokkal vol­tak fiivértezve.” - Az utolsó szót különös nyomatékkai mondta. Hogy miért? Bizo­nyítani akarván, hogy azért minden szóra mégse lehet rá­húzni az ún. hasznos jelentés­bővülés elfogadhatósági pa­lástját. Induljunk ki a vért szó jelen­téséből! Az Értelmező kézi­szótár meghatározása szerint: „a harcos vállát, törzsét elül- hátul takaró páncél”. - Egy másik hasonló ehhez: „Pán­célöltözet sisakkal, esetleg pajzzsal együtt.” - Érdeklődő kérdésemre többen azt vála­szolták, hogy a vért egyenlő a pajzzsal, amelyet a harcos a kezében tart. A Vértes-hegy­ség névadó mondája megőriz­te e tárgy történelmi emlékét. A fiatal magyar államra táma­dó német harcosok az elszen­vedett vereség után itt vetették le, és szórták el vértjeiket, hogy könnyebben menekül­hessenek. A vértez, felvértez pedig „vérttel, vértezettel ellát, testi­leg (lelkileg) sebezhetetlenné igyekszik tenni magát”. Min­den magyarázkodásnak ugyanaz a vége: a vért elsősor­ban nem támadó, hanem véde­kező eszköz, s aki felvértezi magát, az a várható támadást igyekszik kivédeni. Ezért az idézett hírben bizony nincs helye ennek a szónak. Igazat kell adnunk tehát „nyelvészkedő” barátomnak, aki szerint nem csupán hasz­nos jelentősbővülés van, ha­nem fölösleges, vagyis káros is. Amint látjuk, felismerésé­hez nélkülözhetetlen a szó je­lentésének, eredetének a vizs­gálata, elemzése. Vannak sok­kal feltűnőbb és vadabb jelen­tésbővülések is. Legújabban az élből divatjára figyeltem föl. Ilyeneket hall, ill. olvas az em­ber, mint: „Nem az a fajta ve­zető vagyok, aki élből megy neki a dolgoknak.” - „Irracio­nális kuruckodás, miszerint a magyar ember élből szidja a királyt.” „...nem kell ahhoz banki szponzoráció, hogy va­laki izomból, élből, zsebből vagy csak úgy sportból hazu- dozzon.” - A legutóbbi idézet rokonértelmű szósora közel visz bennünket a megfejtés­hez. Rónai Béla Kezdem utolérni a saját koromat Eljátszotta Hamletet, II. Richárdot és Jágót, belebújhatott Mozart bőrébe, s aki látta, nem felejti el az Equus főszereplőjeként sem. So­káig „filozofikus bohóc”-nak és „túlkoros gyerekének nevezték, mert - átok-e vagy áldás - az évtizedek nem hagytak nyomot rajta. Sajtóhibának vélhetnénk, amit a lexikonok Gálffi László születési dá­tumaként írnak. Hogy az évszám 1952?! Amikor szakállasán is leg­feljebb negyvennek tűnik?! Erről mostanság a pécsi közönség is meg­győződhet, hiszen ő játssza Simon Gray: Butley című drámájának fő­szerepét a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadán.- Még mindig azt mondják, hogy fiatalabbnak nézek ki a ko­romnál - mondja csodálkozón -, de én nem így érzem. Sokáig küszködtem ezzel a problémá­val, mely időnként érdekes hely­zeteket szült. Az adott figura ugyanis furcsább, izgalmasabb lett a - látszat ellenére - ben­nem lakozó sokféle élménytől, mely a szerepet gazdagíthatta. Lassan az ötven felé közele­dem, ennyi idő alatt rengeteg jó és rossz történt velem, ami nem múlhatott el nyom nélkül.- A főiskola után, 1975-ben a Vígszínházhoz került, melytől hu­szonöt év után vált meg. Most szabadúszó. Nem nehezítette meg ezzel a helyzetét?- Nem. Sőt. Előbb kellett vol­na változtatnom. Egyébként sem szeretem a kötődést, nem vagyok kifejezetten közösségi ember sem, és egyre kevésbé tű­röm, hogy más mondja meg, mit csináljak, hogyan gondol­kozzam. Amikor odakerültem, csodálatos hely volt a Vígszín­ház. A szeretet és a hűség tar­tott ott ennyi ideig. Igazából most is azért hagytam el, mert annyira szeretem.- Miként fogadta a pécsi felké­rést?- Korábban nem ismertem a darabot, de amikor elolvastam, nagyon megtetszett, s azt mond­tam: igen, ezt meg akarom csi­nálni. Rátaláltam benne a ma­gam kételyeire, gyötrelmeire.- Milyen ember ez a Butley?- Értékes és okos. Cambrid­ge-ben tanított, de lejjebb süly- lyedt, mert föladta az ambícióit. Nem teljesítette a kötelezettsé­geit, nem írta meg a könyvét T. S. Eliotról, nem akart lépést tar­tani az elit világgal. De a tanít­ványai rajonganak érte. Vonzza őket e nagy tudású angoltanár különös egyénisége.- A szerep megformálásában segítették külső tanárminták, akiknek egy-egy gesztusát, hang­súlyát beépíthette a játékba?- Persze, például Gáti József tanár úr. De a mintákat nem kellett kívül keresnem, hisz én magam is az vagyok, tíz éve ta­nítok a .Színház- és Filmművé­szeti Főiskolán. Egy kicsit ha­sonlít a stílusom Butley-éra. A növendékeim szeretik ezt, de félnek is tőle. Már paródiát is gyártottak rólam.- Mi okozta a legnagyobb ne­hézséget a próbák alatt?- Az a belső láthatatlan, meg- fogalmazhatatlan lényeg, ami, ha kimondjuk, szétpukkad. Akár a kavics, mely a tengerből felhozva már nem is olyan szép, mint ott lenn volt. Ez egy rend­kívül izgalmas, bonyolult sze­rep, sokkal nehezebb megfor­málni, mint egy klasszikust. Vagy ráillik a színészre, vagy nem tudja eljátszani. Butley mo­dern csehovi figura. Mást érez és gondol, mint amit mond. El­várja a közönségtől, hogy odafi­gyeljen és észrevegye: a mókázó hülyéskedés csak a felszín, alat­ta hihetetlenül gazdag, fájdal­mas önelemzés zajlik.- Miért fontos elmesélni a mai nézőknek ezt a történetet?- Mert nap mint nap rengeteg ilyen emberrel találkozunk, aki­nek az élete megbicsaklik. Aki a 90-es évek előtt bontakozott ki szakmailag, annak nagyon ne­héz átállnia erre a durva, kegyet­len világra. A mai fiatalok sok­kal bátrabban és könnyedébben élik és alakítják az életüket. Butley tusakodik önmagával és a világgal, közben mindenkit el­mar maga mellől, végül egyedül marad. A dráma az ő egyetlen napját mutatja be, s még csak az utcára sem kell kimennie ah­hoz, hogy körülötte minden összeomoljon.- Milyen szerepek várják a kö­zeljövőben?- Szegeden a Don Carlosban Fülöp királyt fogom játszani, ősszel a Peer Gynt vár, aztán Lucifer. Két filmszerepet is kap­tam, most ezeket készítem elő. Lorca-estemet, amit tavalyelőtt Barcelonában mutattam be, sze­retném a Thália Színházban is előadni, Lénárd Sándor-estemet felújítom, bővítem, és filmforga­tókönyvet írok belőle Kóródy Il­dikóval. Remény van arra, hogy Szophoklész: Philoktétész című drámájának címszerepét is el- játszhatom jövőre, talán épp Pé­csett. Úgy érzem, az életem cso­móponthoz érkezett: olyan, mint egy rendezőpályaudvar, ahol a sok sín egy vágánnyá fut össze. Kezdem utolérni a saját koromat. Nemrég ajánlatot kap­tam a Lear királyra, de vissza­utasítottam, mert annyira azért még nem vagyok öreg! Csató Andrea „ Úgy érzem, az élelem csomóponthoz érkezett” fotó: müller andrea Népi írók Baráti Társasága Megalakult a Népi írók Ba­ráti Társasága a fővárosban. Az elmúlt hetekben a vidéki nagyvárosokban is meg­kezdődött a társaság tagoza­tainak szervezése. Debrecenben és Szegeden nagy érdeklődés mellett jöttek létre tagozatok. Pécsett a Népi írók Bará­ti Társasága pécsi tagozata előkészítése céljából szer­vezőbizottság alakult. Tájé­koztatják az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek a 328- 674-es telefonszámon az es­ti órákban Halászná dr. Szilágyi Rózsa szervező­nél. Két kiállítás. A pécsi Parti Galériában ma este 6 órakor Bencsik István szobrászművész nyitja meg Valkó László festőművész Kezek című kiállítását, amelyen tizenhat papír­relief, illetve tárgyszobor kerül a közönség elé. - Molnár Tamás festményeiből a pécsi Ifjúsági Házban látható bemutató november 30-áig. fotók: müller andrea

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents