Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-06 / 304. szám
10 Dlmántúli Napló Kultúra - Művelődés 1999. november 6., szombat Hírcsatorna Halott madárdal. Pécsett, a Művészetek Házában november 11-én 18 órakor Balia D. Károly Kárpátalján élő költő „Halott madárdal” című, a Pro Pannónia Kiadó gondozásában megjelent új verseskötetét mutatják be. A szerzővel Szirtes Gábor, a kiadó vezetője beszélget. Közreműködnek Lázár Balázs, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze, Gyermán Júlia hegedűművész és Vedres Csaba zongoraművész. (m) A Horvát Színház „látogatói”. A pécsi Art Kísérleti Stúdió november 8-án 19 órától és a nagy érdeklődésre való tekintettel 21 órától is bemutatja „Látogatók” című modern táncestjét a Pécsi Horvát Színházban. Az esten a Syrius Táncegyüttes és a stúdió táncszínháza lép fel. (m) Filharmonikusok Kolozsvárról. A Pécsi Szimfonikus Zenekar bérleti hangversenyeinek sorában élményt ígér a kolozsvári „Transil- vania” Állami Filharmonikus Zenekar fellépése november 11-én 19 óra 30 perces kezdettel a POTE Aulában. Műsorukon Csíky Boldizsár, Enescu, Liszt és Brahms egy-egy műve szerepel, vezényel Emil Simon, közreműködik Daniel Goti zongoraművész. (m) Bemutató a Bóbitában. Az idei gazdag műsorkínálatnak megfelelően újabb bemutatóval lep meg a pécsi Bóbita Bábszínház. November 7-én 10 órakor az Aladdin és a bűvös lámpa című örökzöldjéről fújja le a port a társulat. (m) Szabó Lőrinc emlékére. A költő születésének 100. évfordulója alkalmából országos jubileumi versmondó versenyt hirdet a Szabó Lőrinc Alapítvány, a miskolci Herman Ottó Gimnázium, a Szabó Lőrinc Általános Iskola és a Szabó Lőrinc Jubileumi Emlékbizottság minden korosztály számára. A kétfordulós versenyre november 12-éig lehet jelentkezni Pécsett a Szivárvány Gyermekház címén, a Veress Endre utca 6. sz. alatt, (m) Frankfurt után, 6 órakor Az idei 51. Frankfurti Könyvvásár díszvendége (vagy ahogy a német megfogalmazás magyarul szól: súlypontja) Magyarország volt. Az előkészületekről, kisebb-nagyobb civódásokról, kormány(biztos)vál- tásról bőven olvashattunk a vásárt megelőző két év alatt. Főképp panaszokat. Most, néhány nappal a vásár után sokan már arról sóhajtoznak, hogy mikor leszünk megint „Schwerpunkt”, és irigylik a jövő évi vendégeket, a lengyeleket. A repülőtéri S-bahnra felszállva az első ember, akibe belebotlok, Závada Pál, a legsikeresebb szépirodalmi magyar regény szerzője, még a Nők Lapja is átvette közlésre. Kérdem, mi hír, mire azt a választ kapom, hogy olyan, mint Budapesten az írók Boltjában, ide tette át székhelyét az élő magyar irodalom. A frankfurti vásárváros tényleg egy város. Ami azt jelenti, élet is van benne, meg távolságok. E kettő ugyan nem feltételezi egymást mindenáron, de itt megvalósul. Kis busz visz körbe a vásár területén, és bizony, igyekezni kell, hogy az ember nem túl elégedettek a kiszolgálással. Mert akárhogy is, a 300 ezer forintos placcbérletért valóban elvárható lett volna, hogy a díszvendég pavilonjába is jusson mindenhová szőnyeg, sőt az se ártott volna, ha a karton- papír-labirintust szervesebben összekötik a bemutatótérrel és a Pest-Buda Caféval, ahol a műsorok zajlottak. így aztán igaza volt Matyi Dezsőnek, a pécsi Alexandra Kiadó vezetőjének, aki arról szólt, hogy a termet kettéosztó folyosó és a két végén lévő ajtó egyenesen arra csábít, hogy a látogatók elhagyják a terepet, miután megtekinA magyar pavilon a Frankfurti Könyvvásáron könyvekkel, prospektusokkal, összetekert plakátokkal és föld- gömbbel (!) felszerelkezve benyomuljon az utastérbe. A 3.0 számú épületet nem nehéz megtalálni, egyrészt azért, mert közel esik a bejárathoz, másrészt ha nem is minden út, de minden nyíl ide vezet. A magyar kiállítás kacskaringós pillangója röpköd körbe. Az első kör az ismerkedésé, és úgy tűnik, hogy minden rendben van. Főképp azért, mert sok a nép, bár nagyrészük valóban ismerős magyar író. Később kiderül, hogy az ismeretlenek is magyar írók, és ez jó, mert bizonyos kirohanások ellenére konstatálni lehet, hogy vagy a magyar állam bőkezűsége, vagy német kiadók és egyéb szervezetek figyelmessége folytán, de nagyjából itt vannak, akiknek itt a helyük. Az más kérdés, hogy a kiadók tették Körösi Csorna Sándor és a nagy magyarságban társai szobrát. Szirtes Gábor, a Pannónia Könyvek sorozat szerkesztője szintén évek óta Frankfurt-járó kiadó, és bizony úgy látja, hogy hiba volt elfogadni a 3.0-ás épületet, mert ez mindentől a lehető legmesszebb van. Például az angolszász kiadók a szokott 9.0 házban a vásárváros kilométerekre odébb lévő csücskében székelnek, és nem biztos, hogy mindenki veszi a fáradságot, hogy idelátogasson, holott, ha a szomszéd pavilonban lennénk, megtenné. Ahogy Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó első embere fogalmazott, a kiállításrendezést és dizájnt leszámítva elég jók az esélyeink, már ami a német könyvpiacot illeti. Ugyanakkor abban is egyetértenek a Frankfurt-járt emberek, hogy a már bevezetett 3-4 név (Konrád, Esterházy, Nádas, Kertész) bőven kielégíti a mai magyar irodalomról a mégoly művelt külföldi olvasó igényszintjét - elvégre, tegyük a kezünket a szívünkre, mi hány szerzőt tudnánk felsorolni más kis népek, mondjuk a norvég vagy az albán mai irodalmából, de még a csehekről szóló tudományunk is megállna Kunderá- nál vagy a már halott Hrabalnál. Ezért aztán Frankfurtnak nagy eredménye lehet, hogy mindennek ellenére még néhány magyar név bekerülhet a körforgásba (itt legtöbbször Tar Sándort említik), akikről a rangos napilapok, a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Süddeutsche Zeitung is részletesen és dicsé- rőleg írt. A múlt heti pécsi Magyar Lettre-esten is a frankfurti tapasztalatokat boncolgatták a szerzők és a kiadók. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy a könyvkiadásban is keményen a piaci szempontok érvényesülnek, ugyanakkor a komoly, nagy kiadók - épp azért, hogy megőrizzék a befolyásukat, súlyukat - időről időre vállalják a kockázatot, hogy felfedezzenek új neveket. Lehet, hogy a könyv nem lesz anyagi siker, de ezúttal annál fontosabb, hogy a kötetet és szerzőt bemutatják a lapok, az elektronikus média. A Jelenkor például előrehaladott tárgyalásokat folytat, hogy az itthon nagy visszhangot kiváltó Oravecz Im- re-kötetet megjelentesse egy neves német kiadó. Ezt a trendet egyébként megerősítette a frankfurti Neue Literatur című lapot kiadó Gerhard Csejka, aki arról beszélt, hogy a könyvpiac nagyon dinamikus, és bár vannak fontos oszlopok az irodalmi színtéren, folyamatos a felfedezés iránti igény. Ennek kapcsán persze az is szóba került, hogy a könyvpiacon irodalmi teljesítmény „csupán” jó alap, erre jön a marketing, és hát ki kell találni a szerzőket is, mitől lesznek érdekesek, milyen színezőelem kell ahhoz, hogy a figura is eladható legyen.- Frankfurti Könyvvásárt kétféleképpen lehet értékelni - mondta Kukorelly Endre költő. - A pesszimisták elmondhatják a pesszimista verziót, az optimisták is a sajátjukat. Olyan ez, mint az élet. Mindehhez Csordás Gábor kiegészítése:- Siker volt, de ez a siker 99%-ban a németeknek köszönhető. Sajnos, megint bebizonyosodott, hogy - valószínűleg a világon sehol - egy kormányhivatal nem alkalmas az irodalom népszerűsítésére. Méhes K. Kávé a múzeumban, avagy a modellek eltérőek A nagyközönség számára egyre nyitottabbá váló múzeumokról világszerte sokat beszélnek. Az oktatásközpontú és az elzárt gyűjtőhelyként működő modellek között sok átmenet lehetséges. Van olyan céhházat bemutató angliai múzeum, ahol annak is örülnek, ha a látogatók beugranak egy kávéra, és a sarokba húzódva beszélgetnek egy keveset, miközben a kiállításra jószerivel rá se néznek. Ott úgy tartják, a lényeg az, hogy a nézők szívesen lépnek be egy gyűjtőhely kapuján. Tillai Gábor, a Janus Pannonius Múzeum közművelődési kérdésekkel is foglalkozó munkatársa a múzeológus szakember szemével nemcsak ezt találta érdekesnek Angliában.- Az Oxfordi Egyetem néprajzi múzeumában láttam olyan kiállítást például, ahol a tárgyakat nem kultúrák, hanem témakörök szerint rendezték el, akár a tűzgyújtás történetéről, akár a különféle csapdákról, akár a csónaktípusokról volt szó. Még a balatoni bödönhajó is szerepelt. A nézők így nagyobb áttekintést adó, egymáshoz jobban kapcsolható ismereteket kaptak. A külföldi modellek eltérőek. Az Egyesült Államokban, ahol magát a kulturális közeget is tanítani kell, az oktatás felé tart a múzeumi világ, ám az európai szakemberek szerint a tudományos és ismeret- terjesztő funkciót nem szabad felcserélni. Az is érdekes, hogy a múzeumpedagógia ott fejlődik élénkebben, ahol kevesebb a tárgyi anyag, és szinte ismeretlen a fogalom azokon a spanyol, olasz tájakon, ahol lépten-nyomon műemlékekbe lehet botlani. A múzeum nálunk gyűjtő-, bemutató- és kutatóhely is egyszerre, de a nagyobb nyitottság társadalmi elvárás lett. Itthon túlnyomórészt játszóházszerű kézműves foglalkozásokkal felelnek meg ennek, ám az ilyen típusú összejövetelek, táborok egy hollandiai skanzenben már családi programok, ahol nem elégszenek meg a tárgyak elkészítésével, hanem a szokások szellemi oldalát is megvilágítják. Látszólag a múlttal ismerkednek, ám valójában azzal, miként lehet a minőséget a mában megteremteni. A legnagyobb vidéki múzeumként számon tartott JPM jelenleg Pécsett 17 kiállítást működtet. A régészeti és a néprajzi gyűjtemény gyermekfoglalkozásoknak ad helyet, a Csontváry Múzeumot mostanában kezdik felfedezni konferenciák és fogadások számára, de bőven vannak még rejtett lehetőségek.- A Várostörténeti Múzeum udvara, tetőtere és pincéje is alkalmas hely kamaramuzsikálásra, irodalmi estekre - mondta Tillai Gábor. - Korábban itt nagy tömeget vonzottak az üvegvásárok, ám ezek ma százezrekbe kerülnének. Nem jelentene viszont nagy többletkiadást, ha a Pécsi Napokhoz vagy más rendezvénysorozathoz kapcsolódva különleges éjszakai nyitva tartással várnánk a vendégeket. Évenként van valamilyen nagy érdeklődést keltő Zsolnay kiállítás, ezt össze lehetne kapcsolni a most éledő Pécsi Tavaszi Fesztivállal, s a Régészeti Múzeum akusztikailag kellemes belső udvara is befogadhatna zenei eseményeket. Nehéz persze előre szervezni, ha márciusban még nincs költségvetés, pedig van a közelben is követendő minta, hiszen Ausztriában öt évre előre biztosan tudják, hol lesznek a nagyszabású, tematikus tartományi kiállítások. Hasonlókra Baranyában is kiváló helyek adódnának. A múzeum és az oktatás kapcsolata újabb kérdéseket vet fel, hiszen a pedagógusképzésben alig találni valamit arról, hogyan is használhatja a közgyűjteményeket a tanár később, hogy élmény- szerűbbé tegye az ismereteket. A legtöbb esetben az igyekezet tárlatlátogatásokon merül ki, ám új lehetőségeket jelenthet az olyan képzés, amelyet Tillai Gábor másoddiplomásoknak tart most, s amelynek keretében hallgatói gyermekfoglalkozásokat vezetnek. A kerámiakultúrákat megismertető kis kurzus nemrég indult, de a Vasarely-műveket bemutató is érdekesnek ígérkezik. S ha már gyerekekről van szó: miért ne lehetne akár Zsolnay kifestőkönyvet készíteni a számukra (aránylag kis költséggel), amit még a német nyugdíjas nagymama is megvenne, hogy hazavigye az unokájának? Ötletek tehát vannak, s talán az is elérhető lesz, hogy néhány év múlva annak, akit arra kérnek, hogy soroljon fel néhány múzeumhoz kötődő fogalmat, nem a „por, csend, teremőr, érinthetetlenség” szavak jutnak majd eszébe. Hodnik I. Gy. Futnak A Képek A lottónyertes ébredése Nem láttam túl sok ír filmet, de az a tíz-húsz mű, amihez eddig szerencsém volt, kivétel nélkül tetszett nekem. Ezért aztán, ha megtudom, hogy valahol ír filmet játszanak, akár a világ végére is elmegyek, hogy megnézzem. Még soha nem csalódtam. Most sem. A Lottózsonglőrök, Kirk Jones vígjátéka, még az ír filmek között is igencsak figyelemre méltó alkotás, ami nagy szó. A történet egy távoli vidéken, ezúttal túlzás nélkül mondhatjuk, az Óperenciás-tenger partján játszódik egy faluban, amely, leszámítva a tévékészülékeket, nagyjából éppen olyan, mint amilyen a múlt században, vagy ennél is régebben lehetett, még boszorkánya is van. Ezt az Isten háta mögötti települést, ahol mindössze ötvenketten laknak, magas hegyek zárják el a külvilágtól. A városi hivatal embere csak helikopteren tudja megközelíteni. Ő a „lottós pasas”, az állami szerencsejáték hivatal képviselője. Annyira idegen a faluban, hogy fogalma sincs az itteni dolgokról, s ha megérkezik, rögtön szénanáthát kap, s tüsszögni kezd, ami dramaturgiai szempontból is rendkívül fontos, mert egy jó filmben mindennek jelentősége van. Mint az eddigiekből sejthető, a történet egy hatalmas lottónyeremény körül forog (hatmillió font), amit a falu egyik lakója, Ned ütött meg, de amikor a tévéből értesült rendkívüli szerencséjéről, szívrohamot kapott, és meghalt. Ám váratlanul újjászületik. (Itt jegyzem meg, hogy a film eredeti címe: Waking Ned, vagyis „Ébredő Ned”, esetleg „Ned ébredése”, hogy a Joyce kései remekére való utalás érzékelhető legyen.) Ez az újjászületés azonban korántsem fantasztikus esemény, hiszen ez igazi realista mű, amely a helyenként mesébe hajló kelta fantáziát a valóság különlegesen érzékletes szemléletével társítja, azt hiszem, éppen ez lenne az ír film specialitása. Korábban, a Csoda Milánóban idején De Sica tudott ilyen ösz- szetett hangulatú, egyszerre földhözragadt és emelkedett stíNAGY IMRE FILMJEGYZETE lusú, vaskosan tündéri mozgóképeket csinálni. A falu lakói ugyanis elhatározzák, hgoy megtartják Ned pénzét, amit testvériesen elosztanak egymás között. Egy ősi, közösségi elv diadalmaskodik itt a jelen individuális szelleme fölött. Jellemző, hogy a „lottós pasas” azt tanácsolja a „nyertesnek”, vigyázzon a pénzére; legyen esze, ne adjon senkinek belőle. De a faluban más elvek működnek: hárman is megszerezhetnék a teljes összeget, de az egyik meghal, a másiknak morális aggályai támadnak, a harmadik pedig eleve lemond az összegről. És a boszorkány? Őt „eltüsszenti” a lottós pasas, s maga a halott viszi magával. Győz tehát a falu. Igaz, csalás árán. Merthogy valakinek szerepet kell cserélnie a halott Neddel, aki ily módon támad új Akiben újjászületik a halott életre. Ezt beszéli el ez a film vérbő mesélőkedvvel, groteszk ízekkel fűszerezett humorral. Dicsérem tehát, de még jobban szeretném megdicsérni. Ezért egyszerűen azt mondom: ír film! » i t » Gárdonyi 18 Tamás
