Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-10 / 308. szám
1999. november 10.. szerda Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Lebukott laktanyakerülők MOHÁCS-PÉCS Okirathamisítás, ennek fel- használása és kibúvás a katonai szolgálat alól - ezek lesznek a vádak a három fiatal ellen, akik eredetinek tűnő, ám érvénytelen igazolással kérték besorozásuk elhalasztását. Mind kevesebb fiatalt vonz a katonaság romantikája, ezt bizonyítják a statisztikák is. A polgári szolgálatot is sokan tartják túl hosszúnak, így egyre többen próbálnak más eszközökhöz nyúlni a sorozás elkerülése vagy elhalasztása végett. Végleg kikerülni a honvédség érdeklődési köréből csak vaskos orvosi papírköteggel lehet, a halogatáshoz valamely iskola pecsétjét viselő igazolás is megfelel. Ez gyakori, ám kifejezetten ritka metódus, hogy ezt az intézmény egy volt dolgozója tudatosan bocsássa a besoro- zandók rendelkezésére. A város egyik középiskolájának egy volt dolgozója ugyanis eredeti, az intézmény pecsétjét viselő igazolást adott arról, hogy a fiúk tanfolyamon való részvétel miatt nem tudnak katonai kötelezettségeiknek eleget tenni. A papírok feltűntek a hadkiegészítő parancsnokság munkatársainak, akik a mohácsi rendőrséghez küldték őket. A fiatalok ellen közokirat hamisítása és a katonai szolgálat alól történő kibúvás gyanújával, a volt alkalmazott ellen pedig háromrendbeli okirathamisításért emelnek vádat. Mindannyian szabadlábon védekeznek, büntetlen előéletükre tekintettel csak enyhébb retorziókra számíthatnak a fiúk, azonnali, soron kívüli sorozással súlyosbítva. B. B. Máshol ment a maszek KOMLÓ Sok huzavona után talán lesz működési engedélye a magánmentős társaságnak, de nem Komlón végezhetik tevékenységüket, ahol akarták. Komló és térségének - az országban egyedülálló kezdeményezésként - eseti ellátásában szerettek volna részt venni a magánmentősök. Az elképzelések még az év elején fogalmazódtak meg, de még a mai napig sincs működési engedélyük. - Az Országos Mentő- szolgálat és a Egészségbiztosító engedélyére várunk - mondta Novák József, a leendő mentőállomás vezetője, aki egyben résztulajdonosa is a vállalkozásnak. - A probléma csak az, hogy nem engedélyezik a tervezett helyen, Komló környékén a működésünket, mert itt már van egy mentőállomás. A tulajdonos üzleti érdekeire hivatkozva nem kívánta felfedni, hogy a megye mely városában fognak majd tevékenykedni. Annyit elárult, hogy ebből a szempontból fehér foltnak számít a település és környéke. Talán jobban is járnak azzal, hogy nem Komlón lesz a telephelyük. Önálló körzetet kapnak, így nem kell az országos szolgálattal konkurálniuk. N. L. / / Már ketten versengenek a PETAV-ért Miközben a sokáig egyetlen üzleti partnerrel elhúzódó előkészítő tárgyalásokat folytatott a pécsi önkormányzat, az utolsó pillanatban újabb jelentkező is jelezte komoly vásárlási szándékát a PÉTÁV Kft. üzletrészére. így ma már nemcsak a Pécsi Erőmű Rt., hanem a Bayerwerk is verseng, hogy részt kapjon a távfűtő műből, a pécsi távfűtéses piacból. PÉCS A baranyai megyeszékhelyen mintegy 30 ezer távfűtéses lakás, és számos, hasonló módon fűtött intézmény, cég van. Ahhoz, hogy ez a jelentős piaci potenciál egyben maradjon, komoly modernizációra van szükség, amit önmagában sem a PÉTÁV Kft., sem pedig a társaságot tulajdonló önkormányzat nem képes finanszírozni. Ez az alaphelyzet eredményezte azt a gondolatot, hogy a távfűtő mű bizonyos tulajdonrészének értékesítésével egy olyan tőkeerős partnert vonjanak be a rendszer működtetésébe, amely a biztos piac tudatában vállalja a szükséges beruházásokat is. Bár a háttérben beszéltek a német érdeklődőről is, sokáig úgy tűnt, hogy csak egy komoly jelentkező - a Pécsi Erőmű Rt. - marad a PÉTÁV privatizációs ügyletében. A cég vezetői, illetve az önkormányzat illetékesei immár több hónapja folytattak tárgyalásokat a témában. Ezek eredményeképpen e hét csütörtökén a közgyűlés zárt ülésen napirendjére tűzte az erőmű és az önkormányzat pécsi távfűtéssel kapcsolatos együttműködési szerződésének megvitatását. Ilyen módon, mondhatni az utolsó pillanatban, éppen tegnap jelezte hasonló vételi szándékát a német érdekeltségű Bayerwerk is. Lapunk kérésére mindkét vásárolni szándékozó fél vázolta ajánlatának lényegét.- A Pécsi Erőmű Rt. egy nagy összegű befektetésben gondolkodik, amely részben a fogyasztói rendszerek korszerűsítésében, részben a PÉTÁV hőközpontjainak modernizálásában, részben pedig a jelenlegi önkormányzati tulajdon bizonyos hányadának kivásárlásában realizálódhat - mondta megkeresésünkre Somosi László, a cég elnök-vezérigazgatója. - Ajánlatunk lényege, hogy az épülő modern gázerőmű egy modern elosztó és fogyasztói rendszerrel egységben olyan fűtési módozatot eredményezhessen, ami lehetővé teszi a mérhetőséget, az egyéni szabályozást, takarékoskodást. Hosszú távon a hőár reálértékének csökkenésével számolunk, amelynek első lépcső- jeként jövő nyárig meghosszabbítanánk a jelenlegi, immár többéves árstopot. Véleményem szerint a PE Rt. és a PÉTÁV együtt további előnyöket szerezhet a közös beszerzések, a beszállítói kapcsolatok terén is. A távfűtő műben kisebbségi tulajdon megszerzésére törekszünk, hiszen így a város továbbra is gazdája maradhat a rendszernek, ugyanakkor egy eredményes együttműködés alapjait rakhatja le. A Bayerwerk ajánlatáról Paluska Zoltán, a német cég többségi tulajdonában álló DÉDÁSZ Rt. igazgatóságának ügyvezető tagja nyilatkozott:- A Bayerwerk egy külső partner bevonásával már régóta vizsgálja a befektetői bekapcsolódás lehetőségét a pécsi távfűtéses piacba. Ajánlatunkat egy 27 évre szóló üzleti terv keretében a hosszú távú gondolkodás jellemzi. Jelentős korszerűsítő beruházások megvalósítását, ugyanakkor a hőár reálértékének csökkenését prognosztizáljuk. Véleményünk szerint a távfűtésnek versenyképesnek kell lennie a többi fűtési módozattal, aminek érdekében meg kell valósítani, támogatni kell a lakásonkénti mérést, az egyedi takarékosság lehetőségét. Külső, ugyancsak német partnerünk több kelet-európai országban is részt vett hasonló modernizációban. Azért csak most jeleztük szándékunkat, mert az előzetes vizsgálatok nagyon időigényesek voltak. Ami a lakásoknak, intézményeknek szolgáltatott hőt illeti, ha jó az árajánlat, úgy megvásároljuk, de szükség esetén új erőmű építése is szerepelhet programunkban. Elképzelésünk szerint többségi tulajdont szeretnénk szerezni a PÉTÁV Kft.-ben. Lapunk információja szerint a csütörtöki zárt ülésen a Pécsi Erőmű Rt.-vel kötendő hosszú távú együttműködési szerződés, egy úgynevezett szindikátusi megállapodás megvitatását irányozta elő a pécsi közgyűlés. Ennek az együttműködésnek egyik sarokpontja lehet a PÉTÁV tulajdonrészének eladása, megvásárlása. A téma előkészítésével eddig a gazdasági és tulajdonosi bizottság foglalkozott. Az együttműködés lehetőségét, illetve a privatizációs ajánlatot vizsgálta több külső szakértő, illetve számos képviselő is, ám az eddigi elhúzódó tárgyalások azt igazolják, hogy nem egy egyszerű ügyről van szó. Amit a témával kapcsolatosan még tudni lehet, hogy az ön- kormányzat vezetőinek a megbízott átvilágító cég a többségi tulajdon eladását javasolta, ugyanakkor a képviselők többsége ragaszkodna a majoritás megtartásához. Az biztos, hogy a privatizációs ügyben közgyűlési döntés szükséges. Kaszás E. Pécsett próbáltak, Németországban koncerteznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fiatal muzsikusai. A ma kezdődő ötnapos, Nürnberg környéki turnén Karl Schmidt és Dieter Eppelein karmesterek vezénylik a pécsi iskola zenekarát. Eves számla a Biokomtól Rövidesen több ezer pécsi háztartásba megküldi a szemétszállítást végző Biokom Kft. a negyedik negyedéves számlát és az 1999. évre szóló díjelszámolást. Akiknél túlfizetés jelentkezik, azoknak visszatérítik a kérdéses összeget. PÉCS Ebben az évben eddig kétféle rendszer szerint fizettek a pécsiek szemétdíjat. Az első hat hónapban a lakás helyiségeinek száma alapján számlázott a Biokom egy átalányt, amely tulajdonképpen előlegnek minősült, júliustól tervezték ugyanis bevezetni az új, kombinált, több tényezőt is figyelembe vevő elszámolási rendet, a harmadik negyedévtől kezdve pedig a háztartásokban élők száma szerint kell fizetni. Rövid időn belül a Biokommal szerződéses kapcsolatban lévők kézhez kapják a negyedik negyedéves számlát, és azzal együtt az 1999. évre vonatkozó díjelszámolást is - tájékoztatott Leitol Csaba, a cég kereskedelmi igazgatója. Az első félévi, önkormányzati rendelet szerinti díj, és az ugyanerre az időszakra számlázott díjelőleg különbsége kiad egy egyenleget, amely szerint vagy a lakó fizet még a Biokomnak, vagy fordítva. A túlfizetést a negyedéves számlából vonják le, a hiányt ahhoz adják hozzá. Információink szerint minimum fél évig még a mostani díjszámítási rendszer szerint kell fizetniük a pécsieknek. Leitol Csabától megtudtuk, az elmúlt hónapokban zajlott adat- gyűjtési akciójuk során körülbelül 10 ezer családtól semmiféle visszajelzést nem kaptak, így nekik az önkormányzati rendelet szerint, lakásonként három fővel számolva küldik ki a számlát. Azokat, akik a harmadik negyedév után jelezték a háztartásukban lévő személyek számának csökkenését, az önkormányzat illetékesei szúrópróbaszerűen felkeresték. A 250 ellenőrzött többségénél azt állapították meg, hogy valótlan adatokat jelentett be. N. F. Hírcsatorna Hammellina erdeiben vadászott három pécsi vadász az elmúlt hetekben, akik először jártak ezen a területen. Lelőttek hét jávor- és fehér farkú szarvast. Trófeákat, valamint bőrt hoztak haza, amit kiállításon mutatnak be. (cs) Pécsett nem váltották ki a begyűjtött kóbor ebeket a gazdáik. A mintegy tíz veszélyes állatot a közterület-felügyelők vitték be Somogy, Vasas és Hird utcáiról és parkjaiból lakossági kérésre. A kutyákat 15 napig karanténban tartották a gyepmesteri szolgálat telepén. (cs) Milliós avató PELLÉRD Csaknem 400 milliós beruházásokat adott át, illetve avatott fel a közelmúltban a pellérdi polgár- mester. Az elmúlt években jelentős beruházások folytak a településen. Elkészült a község vezetékes földgázhálózata, az összes belterületi ingatlan szennyvízelvezetésére megépült a csatornahálózat, idén nyáron pedig a tisztított, vastalanított ivóvizet bevezető gerincvezeték. Elkészült továbbá az anya- és csecsemővédelmi rendelő és a felújított művelődési ház. Az elkészült beruházásokat nemrég hivatalos avatási ünnepség keretében Metzing József polgármester adta át a meghívott tervezők, kivitelezők, és a falu lakóinak jelenlétében. K. G. Épül az új iskola ABALIGET Tovább épülhet az új általános iskola tetőtere, ugyanis újabb hárommillió forintot nyert pályázaton az önkormányzat. Dr. Baritz István, Abaliget polgármestere elmondta, a pályázaton nyert hárommillió forinton és az Abaligeti Iskola Bővítéséért Alapítvány csaknem egymillió forintjának felhasználásával tovább bővülhet az új általános iskola. A tetőtér beépítésével, és különböző tan- és előadótermek, irodák és nyelvi labor építésével, az iskola a jövőben akár felnőttképzésre, vagy tanfolyamok lebonyolítására is alkalmassá válik. A régi iskolaépületben egy állandó vándortábort és diákszálló építését tervezik, a nagyszámú érdeklődésre reagálva. A légzőszervi megbetegedésben szenvedők a gyógybarlan- gok látogatása, és a terápia ideje alatt - ami akár egy hónap is lehet - ezekben a szállókban laknának. A polgármester elmondta, hatalmas az igény ezekre a szálláshelyekre, de pénz hiányában egyelőre csak az elképzelések maradnak. E hónap 19-én hagyományteremtő jelleggel rendezik meg az idősek napját, amelyre a szomszéd községekből is számos idős ember érkezik. Programokkal és kellemes műsorokkal, például asszonykórus és néptáncegyüttes, kedveskednek majd egymásnak az öregek jövő pénteken, a település Művelődési Házában. Kapitány Gergely- Tűzijáték szilveszterkor SZENTLŐRINC A képviselő-testület 300 ezer forinttal támogatja a 2000. évet köszöntő szilveszteri tűzijátékot. Először négy éve, a városavatón volt tűzijáték Szentlőrincen, másodszor tavaly augusztus 20-án. A szilveszter éjszakáján tartandó 8-10 perces műsor már biztos, arra áldását adta a testület. Ugyanakkor nem zárkóztak el az elől, hogy a lakosság esetleg saját hozzájárulásával meghosszabbítsa a tűzijáték idejét és látványosságát. Még e héten urnákat telepítenek a város több helyén, s az oda betett adományok összegével még emlékezetesebbé tehető a költségvetésből fizetett tűzijáték. B. M. L. Egyháztörténeti bemutató PÉCSVÁRAD Belátható időn belül 1 millió forintra számíthat az önkormányzat a műemlékvédelemtől a vár egyes részeinek helyreállítására. A pénzből a palotaszárny parkettáját kívánják kijavítani. A város vezetése a napokban újabb tárgyalásokat folytatott az Országos Műemlékvédelmi Hivatal illetékeseivel, a téma - immár sokadszor - a vár helyzete volt. Néhány évvel ezelőtt súlyos beázás érte az épületet, amelynek során a palota- szárnyban megsérült az értékes, diszes parketta is.- A padlózat helyreállítására most 1 millió forintot ígért a műemlékvédelem - tájékoztatta lapunkat Zsáli János polgármester (képünkön). - Ez már mindenképp jelentős segítségnek számít, hiszen a teljes rekonstrukció becsléseink szerint mintegy 3 millió forintba kerülhet. Idén legalább 4-5 milliót költöttünk az épületegyüttesre, a támogatás nélkül többet már nem tudnánk tenni. A pécsváradi vár jövőre három nagy jelentőségű, több hónapig tartó millenniumi kiállításnak is otthont ad. Megnyílik a megye borkultúráját, a kereszténység és az államiság déldunántúli történetét bemutató tárlat, illetve egy egyháztörténeti bemutató. Ny. Sz. A